HÍREK
A férfi ellen megszüntették a garázdaság és testi sértés ügyében indult eljárást, majd rövid kórházi kezelés után hazatérhetett. Renner Erika szerint a rendszer így sem őt, sem a családját nem védi meg.
HÍREK
Az amerikai elnökkel történő találkozója előtt megállt Magadanban az orosz elnök. A hírek szerint Putyin a régióban megtekinti a városfejlesztési és ipari létesítményeket
HÍREK
A csúcstalálkozón 16 amerikai és 5 orosz tisztviselő vesz részt. A jelenlévők névsora alapján gazdasági ügyek is terítékre kerülhetnek a háborús témák mellett.
HÍREK
A politikus szerint a kórház hetekig hallgatta el a fertőzés tényét. Felszólította a vezetést és a hatóságokat, hogy adjanak tájékoztatást az ügyben.
HÍREK
Tarján Zsófia az EP-képviselő listájára reagálva megüzente: édesanyja nem „könnyűzenei előadó”, hanem az ország egyik legjobb színésznője.
HÍREK
Szergej Lavrov hasznosnak nevezte az amerikai különmegbízott moszkvai látogatását, és folytatásra számít a találkozón. Szerinte Moszkva világos üzenettel készül Trump és Putyin találkozójára.
HÍREK
A teljes felújítás idején három évre leállítják a Gellért fürdő minden technológiáját. Október 1-jéig fogadják a látogatókat.
HÍREK
A csirkemell kilója már 2600 forint, a tojás ára is nagyot ugrott. Az áremelkedést a takarmányhelyzet is tovább erősíti.
HÍREK
A rendőrség csalás gyanújával állította elő a sofőrt. Több más taxis is a hatósági árnál jóval magasabb összeget kért a fesztiválozóktól.
HÍREK
A miniszter szerint Matolcsy jól teljesített, de az MNB-vagyon kiszervezését túlzásnak tartotta. A politikai hazugságot a szakma részének nevezte.
HÍREK
Az újvidéki tiltakozások a tavalyi vasútállomási tragédia óta folyamatosak. A kormánypárt szerint a mostani erőszak mögött külföldi szervezők állhatnak.
HÍREK
A Chavegrand üzem több sajtját is azonnal levették a polcokról. Belgiumban is találtak megbetegedést ugyanattól a baktériumtörzstől
HÍREK
Durva üzenetváltás robbant ki a politikusok között, miután kismamák panaszkodtak, hogy vajúdás közben szerelők jelentek meg a kórteremben. A vita Facebookon folytatódott.
HÍREK
Patrick Schnieder közlekedési miniszter drámai helyzetről beszélt a vasútnál. Az infrastruktúra állapota folyamatosan romlik, a pontosság is mélypontra jutott.
HÍREK
A hétvégén minden hajléktalant be kell engedni a menedékhelyekre, függetlenül attól, kiknek nyújtanak szolgáltatást. Ha valaki veszélyben lévőt lát, hívja a regionális diszpécserszolgálatot.
HÍREK
A főváros 380 új buszt vásárolt volna, köztük a leégett járművek helyett is. A kormány kilenc hónap után, indoklás nélkül utasította el a kérelmet.
HÍREK
A mennyezet mögött hatalmas fészkek épültek, amelyeket csak szakember tudott eltávolítani. A hőség és a nyár kedvez a darazsak szaporodásának.
Népszerű
Ajánljuk