HÍREK
Az elemző azonban azt nem javasolja, hogy ebből az eredményből akarja bárki kiolvasni, hogy állnak a pártok.
HÍREK
Meglepő részletekről beszélt az egykori tévés. Elárulta, hogy Orbán Viktor 1994-ben komolyan fontolgatta, hogy felhagy a politikával, miután a Fidesz gyengén szerepelt a választásokon.
HÍREK
Már 24 ember halt meg a kaliforniai bozóttüzek miatt – közölte a CNN a Los Angeles-i hatóságok adatai alapján. A tüzek eddig több mint 40 ezer hektárt perzseltek fel, és közel 150 ezer embert érintett a kitelepítés.
HÍREK
A kaposvári Park 74 diszkó vezetősége a napokban úgy döntött, hogy nem enged be több török vendégmunkást a szórakozóhelyre. A lépést a vendégek sorozatos molesztálása és a rendszeres rendbontások indokolták.
HÍREK
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a két elfogott észak-koreai katona ritka betekintést engedett Phenjan szerepébe az orosz invázióban. A katonákat a kurszki régióban ejtette foglyul az ukrán hadsereg, majd Kijevbe szállították őket kihallgatásra.
HÍREK
Csúnyán elbánt a végrehajtó a Pózsa-családdal. Az Opel Astra már sehol, de ők még mindig 22 millióval tartoznak.
HÍREK
A népszerű újságíró a Blikknek mesélt pályájáról, és arról is, milyen kapcsolatban álltak a jelenlegi miniszterelnökkel.
HÍREK
Babérkoszorúval a fején, cézárként ábrázolta Orbán Viktort a holland Volkskrant szombati melléklete. A tekintélyes lap a felcsúti stadionról és a hatvanpusztai birtokról is képeket közölt.
HÍREK
Nem volt valódi ellenfele a kormánypártnak, így nem meglepő a kétharmad közeli végeredmény. Magyar Péter már kommentálta is az eredményt.
HÍREK
Össze is rúgta a port vele Gavin Newsome kaliforniai kormányzó, aki szerint inkább a helyszínre kellene látogatnia, mint politikusoknak üzengetnie.
HÍREK
Felszólalt Puzsér Róbert is. Az apropó a miniszterelnök kabinetjét vezető miniszter szankciós listára tétele volt az Egyesült Államok részéről.
HÍREK
Ráadásul a következő napokban erős szél várható ott, ahol a legrosszabb a helyzet a pusztító tűzvészben.
HÍREK
Nőtt a kormányablakok terheltsége az új, kétfaktoros hitelesítés miatt, amivel többeknek akadt problémája.
HÍREK
Szerinte a Tolna megyei voksolás csak egy színjáték, a TISZA Párt azért is nem indult el rajta. Beszólt külön a miniszterelnöknek is.
HÍREK
Hétfőn még marad a jó idő, majd szerdától beborul, és visszatérnek a ködös napok. Az ország egyes részein havazással is kell számolni.
HÍREK
Az MKKP szerint jogellenesen hozták nyilvánosságra egyik passzivistájuk személyes adatait, ezért akcióznak.
Népszerű
Ajánljuk