HÍREK
Az üggyel kapcsolatban Tényi István tett közérdekű bejelentést néhány nappal ezelőtt a hatóságoknál.
HÍREK
A színész nemrég egy interjúban mesélt arról, hogy az RTL mostanában már nem számít rá a sorozataiban és műsoraiban.
HÍREK
A külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján tett igencsak érdekest megjegyzést.
HÍREK
Hétfő hajnalban gyújtóbombát dobtak az orosz konzulátus épülete elé Marseille-ben. Az eset Oroszország ukrajnai háborújának harmadik évfordulóján történt.
HÍREK
A Parlamentben mondott hosszú beszédet a kormányfő. Belengette a hatósági ár újbóli bevezetését is, és a minimálbér emeléséről is beszélt.
HÍREK
A miniszterelnököt azzal szembesítette Hadházy Ákos, amit annak idején az oroszokról mondott. Kövér László kiakadt, de Orbán Viktort nem zavarta az akció.
HÍREK
A termelők ugyanis sok esetben áfamentesek, tehát nem is lenne mit visszaigényelni. Az idősek ezért inkább a nagyobb boltok felé fordulhatnak.
HÍREK
A kormánypárti publicista szerint a demonstráló bírók ezentúl nem fognak semleges ítéletet hozni az ő ügyeikben.
HÍREK
A leendő TISZA-kormány kész a közös munkára Friedrich Merz leendő kormányával - írta a bejegyzésében Magyar, aki azért Orbánnak is odaszúrt egyet.
HÍREK
Az elvont szolidaritási adó 6 milliárdnyi kamata visszajár Budapestnek a Fővárosi Törvényszék szerint. A többi 28 milliárdért még perel az önkormányzat.
HÍREK
Két nappal Orbán Viktor évértékelő beszéde után kiábrándító adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal a magyar beruházásokról. A számok szerint tavaly 13,8 százalékkal csökkentek a beruházások, ami történelmi mélypontot jelent.
HÍREK
A közleményükben azt írják, hogy az egyetem valamennyi dolgozójának kiemelt felelőssége van többek között a honvédség jó hírnevének fenntartásában.
HÍREK
Német választás: Győzött a CDU-CSU, de történelmi csúcsra ért az AfD – jöhet a nehéz kormányalakítás
Az SPD rekordmélységbe zuhant, a kisebb pártok pedig küszöb alatt maradtak. A liberális FDP és a szélsőbaloldali BSW nem érte el az 5 százalékos küszöböt.
HÍREK
A legegyszerűbben azok tudnak számolni, akik már nem nevelnek kiskorú gyermeket, így nem járnak nekik erre adókedvezmények. A gyereket nevelő egyedülálló anyák profitálhatnak a legkevesebbet az intézkedésből a Bank360 elemzése szerint.
HÍREK
A TISZA Pártba átigazolt egykori vezérkari főnök 2021 óta tanított az egyetemen. Az indoklás szerint olyan kijelentéseket tett, amelyek „csökkenthetik a kedvet a katonai, illetve egyéb más hivatásos pálya iránt”.
HÍREK
A Fidesz frakcióvezetője szerint a tavasz legfontosabb feladata, hogy kemény jogszabályokkal lépjenek fel a nemzetközi korrupciós hálózat ellen.
Népszerű
Ajánljuk