HÍREK
Ezzel lényegében halálra ítéli az 1949-ben alapított rádiót, ami pont az első elnöksége alatt indult újra Magyarországon.
HÍREK
Volt egy kis balhé is a Múzeumkertben, ahol a miniszterelnök többek között arról beszélt, hogy átteleltek a poloskák.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke ünnepi beszédében azt mondta, nem háborús veszélyhelyzet van Magyarországon, hanem megélhetési válsághelyzet. Azt ígérte, hogy a TISZA letöri az „orbáni inflációt”, amit szerinte maga a kormány okoz.
HÍREK
A Bajcsy-Zsilinszky úttól egészen az Oktogonig állt a tömeg. Látványos fotókon Magyar Péterék idei ünnepi rendezvénye.
HÍREK
Magyar Péter ünnepi beszédében azt mondta, mára Orbán Viktor lett Európa egyik leggazdagabb embere, tízezer milliárdra becsülik a dinasztia vagyonát. Teljes vagyonelkobzást helyezett kilátásba, és bejelentette, külön korrupció-ellenes ügyészséget állítanak fel.
HÍREK
Megtelt az Andrássy út a TISZA Párt rendezvényén, ahol Magyar Péter mellett Bódis Kriszta és Ruszin-Szendi Romulusz is beszédet mondott.
HÍREK
A március 15-i nagygyűlésen a TISZA Párt elnöke felsorolta a kérdéseket. Szerinte ezek valóban hatással vannak minden magyar ember életére, és a válaszok iránymutatásként szolgálhatnak a következő kormánynak.
HÍREK
Azonnal csatlakozunk az Európai Ügyészséghez, mondta a TISZA Párt elnöke. Minden olyan bűncselekménynél, ahol közpénz érintett, teljes vagyonelkobzást vezetnek be.
HÍREK
A volt vezérkari főnök a TISZA Párt ünnepi rendezvényén azt mondta: tudja, hogy folytatni fogják a lejárató kampányt. Szerinte arra is találnak majd szakértőt, aki elmondja, hajbeültetése volt.
HÍREK
Az amerikai alelnököt hatalmas fújolás fogadta a Kennedy Központ csütörtök esti koncertjén. A közönség bekiabálásokkal és gúnyos megjegyzésekkel tiltakozott, amikor Vance és felesége elfoglalta a helyét.
HÍREK
A TISZA Párt az Andrássy útra hirdette meg az ünnepi rendezvényét. Magyar Péter is beszélni fog.
HÍREK
A belügyminisztérium reggel váratlan döntést hozott: visszahívták az összes buszt és villamost a garázsokba. A városi közlekedési vállalat szakszervezeti illetékese szerint biztonsági okok állhatnak a háttérben.
HÍREK
Budapest főpolgármestere szerint március 15-e az egyik legmagyarabb, legszabadabb, s egyben legüldözöttebb ünnepünk.
HÍREK
A Tisza Párt eseménye 15 órakor kezdődik, de már 14 óra környékén is sokan voltak az Andrássy úton.
HÍREK
Egy friss kutatás szerint „a Magyarországot napjainkban olyannyira jellemző szélsőséges etnocentrista, etnonacionalista, populista, antidemokratikus politikai hisztériakeltés kontraproduktívnak tekinthető.”
HÍREK
Péntek este 4,7-es erősségű földrengés rázta meg Olaszország déli részét. Több utórengést is tapasztaltak, a legerősebb 3,8-as erősségű volt.
HÍREK
Már a beszéd elején hangos füttykoncert zavarta meg Orbán Viktor beszédét a Múzeumkertben. A helyszínen feltűnt Kindlovits Máté, Kubatov Gábor titkára is.
Népszerű
Ajánljuk