HÍREK
A tilalom december 19-én reggel öt órától lép hatályba, és a jelenlegi tervek szerint január 10-ig marad érvényben.
HÍREK
A Meseország Mindenkié mesekönyv szerkesztője régóta várta, hogy meleg párjával örökbe fogadhassanak. De ez az álmuk az örökbefogadási törvény átírásával szertefoszlott.
HÍREK
Az Európai Unió következő hétéves, 2021 és 2027 közötti költségvetését 548 szavazattal, 81 ellenszavazat és 66 tartózkodás mellett fogadták el.
HÍREK
A szabálytalanul parkoló Selmeczi Gabrielláról a Párbeszéd frakcióvezetője készített képeket. Szabó Tímea kiemelte: a német rendszámú, 30 milliós luxusterepjáró nem szerepel a fideszes képviselőnő vagyonnyilatkozatában.
HÍREK
A tűzijátékokat tilos árulni és felhasználni is. Aki pedig megszegi az előírásokat, akár 150 ezer forintos bírságot is kaphat.
HÍREK
A gyerek édesanyja az RTL Híradónak azt mondta, azért mosták ki szappannal a hallássérült, beilleszkedési és tanulási zavarokkal küzdő kisfiú száját, mert csúnyán beszélt. A szülők szerint a kisfiú azóta retteg és alvászavarai vannak.
HÍREK
Szlovéniában a létszükségleti cikkeket forgalmazó üzletek kivételével minden nyilvános intézményt bezárhatnak, míg Horvátországban a tavaszihoz hasonló lakhelyelhagyási tilalmat vezethetnek be.
HÍREK
„Két kisgyermekét már az égből figyeli, bennünket pedig onnan segít ebben az embertelen küzdelemben” - emlékeztek meg róla.
HÍREK
Helyi műtéteket el tudnak végezni, a szakrendelések és a terhesgondozás továbbra is működik az intézményben, ugyanakkor az aneszteziológiai beavatkozásokat igénylő operációkat és a szüléseket már a megyei kórházban végzik el.
HÍREK
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt most először érte el a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt a felmérés szerint.
HÍREK
Az utóbbi időszakban jelentősen megugrott az új fertőződések száma. Összesen már 34 millió angliai lakost érintenek a sávos rendszeren belüli legszigorúbb készenléti intézkedések.
HÍREK
Deutsch kizárását azután kezdeményezték, hogy a Gestapo és az ÁVO gondolatrendszeréhez hasonlította Manfred Weber néppárti frakcióvezető egy kijelentését.
HÍREK
Ella, aki egy asztmarohamot követően hunyt el 9 évesen, London egyik forgalmas autóútja mellett lakott. Ő az első személy az Egyesült Királyságban, akinél halálokként a légszennyezettség is szerepel.
HÍREK
Az azonnali kárelhárítást igyekeznek vasárnapig befejezni, de a teljes kármentesítés még várhatóan évekig húzódhat.
HÍREK
Szerdától a tömegközlekedési eszköz vezetője nem köteles maszkot viselni a jármű zárt kialakítású vezetőfülkéjében.
HÍREK
A kedvezményt az érintettek egy formanyomtatvány kitöltésével és a személyazonosságuk igazolására alkalmas okmánnyal együtt vehetik igénybe.
Népszerű
Ajánljuk