HÍREK
Azt kérik a lakosságtól, hogy a külföldi számról érkező megtévesztő sms-eket hagyják figyelmen kívül. A rendőrség vizsgálja az ügyet.
HÍREK
A miniszter szerint nem tudjuk egyelőre, hogy meddig véd a vakcina, ezért fel kell készülni erre az eshetőségre is.
HÍREK
A kormány álláspontja szerint aki beoltott, az egyben védett is, ezért számukra lehetséges lesz az utazás belföldön és külföldön is.
HÍREK
Ez azt jelenti, hogy egymillió főre vetítve már nálunk van a legtöbb áldozat. A tragikus pozíciót még hetekig őrizhetjük a magas napi halálozás miatt, amiben már 5 hete világelsők vagyunk.
HÍREK
Az emberi erőforrások minisztere szerint az emberek belefáradtak a korlátozásokba, ugyanakkor a vírus reprodukciós rátáját sikerült a novemberi 0,7 százalékos szintre csökkenteni.
HÍREK
A tejtermékek, a tojások és a húsok ára is emelkedett, de a növényi alapú élelmiszerek között is akad, amiért többet kell fizetnünk.
HÍREK
A hatósági tilalom ellenére is rengetegen vonultak utcára. Több mint 1000 tüntetőt vettek őrizetbe.
HÍREK
A kormányközeli bulvárlap szerint a Hot! magazin csütörtöki számából az is kiderül majd, hogyan ismerkedett meg az üzletember és a tévés.
HÍREK
Csütörtökön sem lesz hiány a zivatarokból, amikhez felhőszakadás, erős villámtevékenység, jégeső és viharos széllökések is társulhatnak.
Népszerű
Ajánljuk