HÍREK
A szervezet az Európai Bíróság devizahiteles ügyével kapcsolatban reagált. Szerintük a magyar jogrendet és az ügyfelek szerződéseit nem érinti érdemben az ítélet.
HÍREK
A holland politikus szerint a magyar kormány új törvénye az orosz mintát másolja. Szerinte ezzel bárkit megbélyegezhetnek, akit külföldről támogatnak.
HÍREK
Sára Botond szerint törvényellenes, a főváros viszont úgy látja, technikai módosításról van szó. Közben mínusz 41 milliárdon áll Budapest számlája, fejlesztésre már nem jut pénz.
HÍREK
A Sándor-palota szerint csak idén januártól májusig 69 döntés született, de pozitív határozat egy sem volt köztük. Sulyok elődei jóval engedékenyebbek voltak.
HÍREK
Súlyos baki az NGM-nél: tévedésből körbeküldtek egy személyes adatokat tartalmazó belső dokumentumot
A személyes adatokat is tartalmazó okirat egy minisztériumi dolgozó áthelyezéséről szólt. A levélben szerepelt a neve, születési adatai, lakcíme és adóazonosító jele is.
HÍREK
Jelentős mennyiségű csapadék hullott, többször az ég is megdörrent. Az előrejelzés szerint a nap hátralévő részében szükséges lehet az esernyő.
HÍREK
A Tisza Párt szakértője szerint a katonák helyett látványberuházásokra megy a honvédség pénze. A vezetők szerinte nem rendelkeznek megfelelő szakmai háttérrel.
HÍREK
A merénylet reggel, gyerekek jelenlétében történt, egy elit iskola kapuja előtt. A lövöldöző(k) elmenekültek, a rendőrség nagy erőkkel keresi őket.
HÍREK
A politikus szerint hazugság, hogy a HK tagjai nyeremények reményében csatlakoztak volna a hivatásos trollokhoz, hiszen mindannyiukat a hazaszeretet vezényelte.
HÍREK
A bírói egyesület szerint a tervezett törvény nemcsak a jogállamiságot ássa alá, de még a bíróságok függetlenségét is veszélyezteti. Súlyos jogi visszásságokra figyelmeztetnek.
HÍREK
A franciáknál már több mint 10 éve érvényben van a tiltás, most a spanyol hatóságok is komoly bírsággal sújtanák azokat is, akik csoportokban osztják meg az ellenőrzések helyét.
HÍREK
Kocsis Máté szerint Magyar Péter egy ukrán hírszerzővel egyeztetett, de erről állítólag senki nem szólt neki. A Tisza Párt vizsgálatot követel az ügyben.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke hat napja gyalogol Nagyvárad felé, hogy kiálljon a külhoni magyarok mellett. Közben pogácsát eszik, gyerekekkel énekel és keményen odaszól Orbánnak.
HÍREK
A kormánypárti politikus azt javasolja, hogy ezentúl a kormány kultúráért felelős minisztere tegye közzé a választható keresztnevek listáját a Magyar Közlönyben. Ha pedig valaki új nevet szeretne hozzáadni a listához, akkor a minisztérium konzultáljon kutatókkal, majd utána hozzon döntést.
HÍREK
A miniszterelnök a Mol-torony 28. emeletén található, panorámás kilátást nyújtó Virtu étteremben vacsorázott a türk államok vezetőivel kedd este.
HÍREK
Korábban már elismerte Nicusor Dan független jelölt győzelmét és gratulált ellenfelének. Most azt állítja: ezt csak azért csinálta, mert el akarta kerülni a vérontást.
HÍREK
A nap első felében még több helyen is lehet napsütés, de aztán egyre többfelé várható zápor, zivatar, amit felhőszakadás is kísérhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható.
Népszerű
Ajánljuk