HÍREK
A mongbwalui kórház igazgatója, Dr. Richard Lokudu beszélt a helyiek bizalmatlanságáról, ami erőszakba torkollott. A feldühödött tömeg a napokban rátámadt az intézményre, mert nem hitték el, hogy a vírus létezik.
HÍREK
Az egészségügyi miniszter a Facebookon osztotta meg, hogy hol és kikkel nézte a BL-döntőt. Egyúttal meg is köszönte a mentőknek és az ügyeletes kórházakban dolgozó egészségügyi dolgozóknak a munkáját.
HÍREK
Két szerb diák ellen tett feljelentést a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Középiskola, miután a ballagáson felgyújtottak egy magyar zászlót. Tarr Zoltán miniszter a magyar kormány nevében elítélte a gyűlöletkeltést, és a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta.
HÍREK
Luis Enrique, a PSG vezetőedzője is elégedetten értékelt: „Úgy gondolom, megérdemeltük a sikert. Talán a mai mérkőzés alapján mindkét csapat győzelmet érdemelt volna, de ha az egész szezonunkat nézzük, akkor szerintem rászolgáltunk arra, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját.”
HÍREK
Vitézy Dávid a szombati BL-döntő után a PSG-szurkolók reptéri expressz-állomásán tett látogatást. A közlekedési dolgozóknak köszönetet mondott a rekordterhelést jelentő, rendkívüli 48 órás munkáért.
HÍREK
A politikus úgy véli, az Európai Ügyészséghez való csatlakozással fordult a kocka, és a hatalom már nem érezheti magát érinthetetlennek. Szerinte Orbánék megpróbálták elhitetni, hogy a korrupció magyar sajátosság, és következmények nélkül rabolhatják szét az országot.
HÍREK
A meteorológiai szolgálat heves zivatarok veszélye miatt adott ki figyelmeztetést, elsősorban a Dunántúl nyugati és délnyugati felére. A veszélyes időjárás a déli óráktól várható.
HÍREK
A Külügyminisztérium leállítja a diplomata-útlevelek egyedi kérelemre történő kiadását, miután a gyakorlat a dokumentum presztízsvesztéséhez vezetett. Velkey György László miniszterhelyettes szerint a NER évei alatt kiadott útlevelek többsége mögött nem állt valós diplomáciai érdek.
HÍREK
A gazdasági és energetikai miniszter posztjából kiderül: a kormány több tagjával együtt nézte végig a helyszínen a francia PSG győzelmével véget ért labdarúgó Bajnokok Ligája-finálét.
HÍREK
A szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola vezetése a rendőrséghez fordult, miután két diák felgyújtotta egy végzős társuk magyar zászlaját a pénteki bolondballagáson. A vajdasági magyar politikai vezetők a tettesek felelősségre vonását sürgetik.
HÍREK
A PSG megint megcsinálta: a franciák hosszú éveken át hajszolták a trófeát, de Messivel, Neymarral és Mbappéval sem jutottak el a csúcsig. Luis Enrique vezetésével viszont 2025 után 2026-ban is a csúcsra jutottak.
HÍREK
A miniszterelnököt korábbi vagy jelenlegi (?) barátnője, Szabó Ilona is elkísérte a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjére. A fiatal nő az elmúlt hónapokban eltűnt a nyilvánosságból.
HÍREK
Ezekben a pillanatokban több mint egymilliárd ember nézi élőben a Budapesten zajló Bajnokok Ligája döntőt, írta a miniszterelnök a Puskás Arénából.
HÍREK
Újabb tömegbaleset történt az M1-es autópálya felújítás alatt álló szakaszán, ahol hat autó rohant egymásba. A környéken a folyamatos terelések miatt hetek óta szinte állandó a balesetveszély.
HÍREK
A volt miniszterelnök a közösségi oldalán írt arról, hogy a Puskás Aréna kapacitása szerinte nem elég nagy. A miniszterelnök egy 80 ezres létesítményre lett volna szükség, hogy több világeseményt hozzanak Budapestre.
HÍREK
A Digitális Demokráciafejlesztési Alapítvány 5,6 milliárd forintos bevételt könyvelt el 2025-ben. A Fidesz-közeli szervezet mindezt pár hónap alatt érte el, és már 3,95 milliárdot ki is osztott támogatásként.
HÍREK
A kormányfő az UEFA meghívására részt vesz a rangos sporteseményen. A hírek szerint a volt miniszterelnök, Orbán Viktor is kiment a mérkőzésre, de eddig még nem készült fotó róla.
Népszerű
Ajánljuk