HÍREK
Ha nem kapják meg a nekik járó összeget, akkor ideiglenesen más módon finanszírozzák a közlekedést, de tájékoztatják az utasokat, hogy a kormány nem fizet, azaz „bliccel”.
HÍREK
Európában számos ágazat küzd munkaerőhiánnyal, melyet az unión belüli mobilitás nem tud megoldani – közölték.
HÍREK
Fogy és öregszik a kínai társadalom. A kormány egyelőre nem tudott hatással lenni a folyamatra.
HÍREK
Saját pártjában is megütközést keltett a brit miniszterelnök, aki kissé zavartnak is tűnt már a felszólalása elején is.
HÍREK
Egy hét alatt is nagyot nőtt az új betegek száma. A főbb mutatók közül egyedül a kórházban lévők száma kisebb, mint tavaly novemberben.
HÍREK
Az egyik leggazdagabb magyar egy kutatásra hivatkozva azt mondta, hogy a magyarok változást akarnak.
HÍREK
Az egészségügyi világszervezet több okot is felsorol, amely a jelenlegi helyzetet előídézte. Szerintük komoly gondok várhatók számos országban a kórházakban is.
HÍREK
Nem volt szükség még egész intézmények bezárására - közölte Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.
HÍREK
Zsolt Janssen vakcinát szeretett volna harmadik oltásként, ám ezt elutasították. Az információs oldal szerint továbbra sem ajánlott az a kombináció, amit a miniszter és a rektor korábban gond nélkül megkapott.
HÍREK
Zuzana Čaputova szerint: „Az újonnan azonosított fertőzöttek arányát tekintve mi állunk a legrosszabbul a világon”. Szerdán dől el, hogy bevezetik-e a háromhetes szigorú lockdownt.
HÍREK
Tovább nő a feszültség a két ország között, az orosz parlament szóvivője szerint éppen az ukránok kezdenek ellenségesen viselkedni.
HÍREK
A merénylet előtt hat héttel azt is jelentették a rendőröknek, hogy a férfi Instagramon büszkélkedett a fegyverbeszerzéseivel.
HÍREK
A kormánymédia hétfő óta azzal vádolja a Jobbik elnökét, hogy kabinetfőnökével csalja feleségét.
HÍREK
Az alapot egy egyszerű bírósági ügy szolgáltatta, amelyben egy svéd vádlott magyarországi tárgyalásának tolmácsolásával kapcsolatban merültek fel aggályok.
Népszerű
Ajánljuk