HÍREK
A Szentatya pénteken, majd szombaton is ukrán és orosz nyelven sürgette a fegyverek megállítását és vasárnapi beszédében is az ukrajnai háború befejezésére szólított fel.
HÍREK
A főpolgármester szerint éjszaka több összecsapás is volt, és számos orosz szabotázscsoportot iktattak ki.
HÍREK
Az ukrán elnök, Zelenszkij kérte Bennettet, hogy Izrael közvetítsen a két ország között a tűzszüneti tárgyalásokon.
HÍREK
Az orosz elnök utasította az orosz védelmi minisztert és a hadsereg vezérkarának főnökét, hogy a nukleáris elrettentő erőket „különleges harci szolgálati rendszerbe” helyezzék.
HÍREK
A miniszter beszámolt róla, hogy anyagi támogatást is nyújtanak az Ukrajnában dúló háború elől menekülők megsegítéséért dolgozó szervezeteknek.
HÍREK
Oleh Szinyehubov, a kelet ukrajnai Harkiv megye kormányzója szerint teljesen megtisztították Ukrajna második legnagyobb városát az orosz erőktől.
HÍREK
Az állami tévés hírcsatorna főszerkesztője pedig azt mondta, nem aggódik, kibírja párizsi utak nélkül is. De szerinte „senki nem harcol az ukránok ellen. Felszabadítjuk az ukránokat”.
HÍREK
A védelmi miniszter helyettese szerint az oroszok haditechnikában is komoly veszteséget könyvelhetnek el.
HÍREK
Záhonyban egy 14 kocsis szerelvényt is a menekültek részére bocsátottak és a vasútállomás minden alkalmas helyiségét megnyitották az Ukrajnából érkezők számára.
HÍREK
Ők ragaszkodnak a minszki helyszínhez, az ukrán elnök nem szeretne ott tárgyalni, ahonnan csapatokat indítottak hazájába.
HÍREK
Az Ukrajna elleni orosz háború korszakforduló az európai történelemben - mondta a német kancellár.
HÍREK
A közösségi oldalukon megjelent felhívás szerint sem telefonon, sem emailben vagy a közösségi oldalakon ne adj információt a magyar katonaságról.
HÍREK
Bár az orosz hadsereg több irányból is támad, a helyi erők keményen ellenállnak. A harcok kezdete óta legalább 240 polgári áldozatról, köztük legalább 64 halottról számolnak be hírforrások.
HÍREK
A világszövetség pénteken bejelentette, hogy törölte az idei versenynaptárból a májusra tervezett, kazanyi Grand Slam-viadalt.
Népszerű
Ajánljuk