HÍREK
2017-ben kaptak tízmillió forintot a balatonhenyei házukra, ami a miniszter szerint nem nyaraló. Azonban sosem költöztek be az ingatlanba, és lejárt a felmentési idő.
HÍREK
A 2022-es országgyűlési választás idején történt az eset Kaposvár környékén, valószínűleg az ellenzéki szavazók dolgát szerették volna megnehezíteni.
HÍREK
9.40-kor hívtak mentőt a színészhez, de fél 11-kor kiderült, hogy még el sem indult az autó érte.
HÍREK
A koronavírus-járvány egyik konteós alakjaként ismertséget szerző Tamasi József a Goodwill Pharma gyógyszeripari vállalat közönségszavazásán kapta meg a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat.
HÍREK
Hivatalosan az energiaárak miatt nem tudja vállalni a 2024-es műkorcsolya-Eb megrendezését a magyar korcsolyaszövetség.
HÍREK
A gázai rakéták után nem jelentettek izraeli személyi sérüléseket, és anyagi kár sem keletkezett.
HÍREK
Úgy elszaporodtak a rágcsálók, hogy a Szabadság téri játszótérre már nem szívesen engedik ki a szülők a gyerekeiket.
HÍREK
A teszt rész kézenfekvőbb volt, mint a tavalyi, és az esszétémáknak is örülhettek a diákok egy szaktanár szerint.
HÍREK
Alekszandr Lukasenka az utóbbi napokban többször is betegnek tűnt. Állítólag már Moszkvába sem akart elutazni.
HÍREK
Az AUR nevű radikális jobboldali párt szerint az új gyerekvédelmi törvény segítségével romániai gyerekeket adnának el külföldre.
HÍREK
A köztársasági elnök személyesen egyeztetett a több mint tucatnyi elnöki tanácsadójával a Sándor-palotában.
HÍREK
Az idős tanárok az érettségi vizsgák és országos középiskolai tanulmányi versenyek szervezésében is részt vehetnek.
HÍREK
Május elsejétől akár már 1 km/órás mért sebességtúllépés esetén is számíthat szankcióra a vétkes sofőr. A hatóság már nem alkalmaz „tűréshatárt”.
HÍREK
Az önkormányzat szerint „védett személyek biztonsága érdekében” építették a kordont a várban. Hadházy Ákos szerint egyértelmű lett, hogy „a ketrec a hazugság és a cinizmus szimbóluma”.
HÍREK
Márciusban még 25,2% volt, áprilisban már „csak” 24%-os inflációt mértek Magyarországon. Leginkább az élelmiszerek és a háztartási energia ára emelkedett.
HÍREK
A rövid választ igénylő történelem-feladatoknál kereszténység, a Szovjetunó, az Európai Unió, valamint Hunyadi Mátyás, a Rákóczi-szabadságharc és az első ipari forradalom is szerepel a kérdések közt.
Népszerű
Ajánljuk