HÍREK
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége attól fél, hogy az intézkedés veszteséget okozhat a hoteleknek.
HÍREK
Nagyon bosszantja a művészt mindez, mert ilyenkor az ember két évet tölt el azzal, hogy valamit megmutasson, megértessen a látogatókkal.
HÍREK
A stockholmi vidámpark hullámvasútja éppen 90 km/h sebességgel száguldott, amikor a baleset történt.
HÍREK
Mihail Kaszjanov is megszólalt az ügyben: a 2000-től 2004-ig kormányon lévő politikus most úgy véli, hogy a jelenlegi orosz elnök nagyon nagy bajban van.
HÍREK
Az orosz elnök megerősítette, hogy elkötelezett a „különleges katonai hadművelet” folytatása mellett, és számára most ez a legfontosabb.
HÍREK
A magas vérnyomással élőknek, vesebetegeknek és terhes nőknek már nem ajánlják a csapvíz fogyasztását Montevideóban. A palackozott víz ára és a kereslet az egekbe szökött.
HÍREK
Tóth László korábban „fehérgalléros bűnözőknek” nevezte az orovosokat, agresszív fellépésével megfélemlítette a vezetőtársait. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki érkezik a helyére.
HÍREK
Az OceanGate honlapjára látogatókat hibaüzenet fogadja. A közösségi médiában egyelőre hallgat a cég, hogy miért lett elérhetetlen az oldal.
HÍREK
Szvoboda Bence június közepén szenvedett balesetet a cseh bajnokság első futamán. A rajtszámát hivatalosan is visszavonultatják.
HÍREK
A zsoldosvezér csapatai péntek este vonultak be a dél-oroszországi városba, ahonnan később megindultak Moszkva felé. Szombat este aztán jött a váratlan fordultat.
HÍREK
Attól tartottak, hogy ha nyilvánosságra hozzák a hírszerzési információkat, Putyin azzal vádolja meg a Nyugatot, hogy ők szervezik a puccsot.
HÍREK
Legalábbis az orosz állami média szerint. Putyin szóvivője is közölte, hogy gyakorlatilag amnesztiát kapnak a wagneresek.
HÍREK
Valószínűleg felmérte, hogy mindkét oldalon orosz vér fog hullani, és ők fogynak el hamarabb. Vagy eleve így volt kitalálva.
HÍREK
Prigozsin hangüzenetben közölte, hogy leállítja csapatait, hogy elkerülje az „orosz vérontást”.
HÍREK
Egy emberi jogi csoport szerint kamu volt az, hogy nincs lőszerük, még amerikai fegyverből is sok van nekik.
HÍREK
Ukrajnának viszont taktikai előnyt jelenthet az oroszországi államcsíny-kísérlet - mondta Feledy Botond.
Népszerű
Ajánljuk