HÍREK
Az asszony azt mondja, a nyíregyházi polgármester először nem akarta a család kérését teljesíteni, végül a TEK segítségével tudták elintézni, hogy méltó módon vegyenek végső búcsút az elhunyt kommandóstól.
HÍREK
A szokatlanul meleg októberi napoknak nemsokára vége, addig azonban érdemes kihasználni a napközben kellemes meleget.
HÍREK
Épp a baba etetésére készült, mikor robbanásokat hallott, majd a támadók behatoltak a hálószobájukba.
HÍREK
Az asszony a Hamászt a nácikhoz hasonlította és felszólította a világhatalmakat arra, hogy fogjanak össze ellenük.
HÍREK
„Az állami intézményektől nem fogadható el a késedelmes fizetési gyakorlat, hiszen a beszállítók is időben befizették a rájuk vonatkozó összes kötelezettséget” - mondták a beszállítók.
HÍREK
Mikor a sofőr kinyitotta a kaput, a fegyveresek az autóhoz rohantak és megölték a bent ülőket.
HÍREK
A parkolóházban a tűz kitörésének idején 1500 autó volt, és a legtöbbjük megrongálódott a tűzvészben.
HÍREK
A magyar kormányfőt a grúz miniszterelnök, Irakli Garibasvili és felesége hívta meg. Az istentisztelet után egy informális vacsorán vettek részt négyen.
HÍREK
Még a fideszes szavazók 32 százaléka is úgy vélte, hogy a korrupció központilag szervezett, rendszerszintű jelenség valamint majdnem kétharmaduk szerint elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc, Garancsi István és mások Orbán Viktor strómanjai.
HÍREK
A hatóságok bejelentették a helyi médiában, hogy segélyvonalakat hoznak létre, melyeken információt lehet kérni a Gázai övezetbe hurcoltakról, a családok bejelenthetik szeretteik eltűnését, és információhoz lehet jutni a nem jelentkező katonák felől.
HÍREK
A magyar miniszterelnök felszólal az Egy övezet, egy út rendezvényen, ahol egyedüli uniós vezetőként vesz részt.
HÍREK
Az ukrán elnök érkezését nem közölték előre a nyilvánossággal. A központban a védelmi miniszterek épp az Ukrajnának adott fegyveres támogatásról egyeztettek.
HÍREK
A szerdán aláírt dokumentum szerint a Smer a kormányfői poszt mellett 6 minisztérium vezetését kapja meg. Peter Pellegrini pártja 7 minisztérium élére jelölhet majd tárcavezetőt, illetve ők kapják a parlament elnökének posztját is. Az SNS 3 tárcavezetőt jelölhet majd.
HÍREK
Eddig ezekkel a kisebb kárt okozó szerkezetekkel jelezték a civil lakosságnak a nagyobb légicsapásokat, de a módszert sokan bírálták.
HÍREK
14 amerikai halálos áldozata van szombati támadásnak, és több amerikai túsz is van a Hamásznál. A támadás során eltűnt, Izraelben élő amerikaiak hozzátartozói sajtótájékoztatón kérték az amerikai kormányzat határozott és azonnali fellépését.
HÍREK
Emellett az éjjellátó készülékeket, titkosított rádiókat, energiaszeleteket és datolyacsomagokat, motivációs matricákat, valamint gyúlékony anyagokat tartalmazó csomagokat is hátrahagytak.
HÍREK
A miniszter szerint hazugságot terjesztenek azok, akik arról beszélnek, hogy a nagykövetség nem tartja velük a kapcsolatot.
Népszerű
Ajánljuk