GASZTRO
A KFC gyorsétteremlánc igencsak szűkmarkú kis dobozkákban méri ezt a népszerű salátát, pedig bizonyára nagyobb menyiséget is el tudnátok fogyasztani. Sült, rántott húsokhoz kiváló kísérőt ad ez az eredetihez nagyon hasonlító saláta. Ha pedig a majonézt lecseréljük joghurtra, egy kifejezetten egészséges, magas vitamintartalmú téli salátát kapunk.
GASZTRO
Észrevetted, hogy már olyan dolgokon is szeretnél időt spórolni, mint az evés? Nem készítesz otthon bőséges reggeliket, nem olvasod el az újságot egy csésze kávé mellett vagy nem hallgatod meg a híreket szendvicsevés közben. Mi most megtaláltuk a megoldást erre a problémádra!
GASZTRO
A sok közül néhány olyan helyet próbáltunk ki, ahol 1000 forint alatt ehettek a belvárosban.
GASZTRO
Különleges, de egyértelműen szezonális levest ajánlunk ma nektek. A sütőtököt sokféleképp lehet elkészíteni, most a sonkás-mandarinos sütőtöklevessel ismerkedhettek meg.
GASZTRO
Ismerős az amerikai filmekből azt a jelenet, amikor a szereplők betérnek egy sztráda menti gyorsétterembe? Ezeknek a „konzervdobozoknak” igazi kultuszuk van az egész világon. Kicsit csillogó, kicsit plasztik, kicsit giccses, de valódi amerikai mesevilágba kerülhettek, ha ellátogattok a Sunny Dinerbe.
GASZTRO
Ma azoknak a kedvébe szeretnénk járni, akik még egy rántottát sem tudnak elkészíteni. Ha pontosan követik a recept leírását, sikerülni fog és csodás finomság kerül majd az asztalra.
GASZTRO
Gyorsan elkészíthető, könnyű ételt ajánlunk figyelmetekbe. A tejszínes-gombás hús percek alatt elkészül, kezdők is könnyen bevállalhatják.
GASZTRO
Az idei évben az ország tortája a szabolcsi almás máktorta lett. Emőke segítségével megmutatjuk, hogy készítsétek el házilag. Ez a változat nyírfacukrot tartalmaz, így egészségesebb. Az eredetitől eltérően erre a tortára fehércsokoládés trüffel is került.
GASZTRO
A tökös-mákos rétes tradicionális zalai étel. A Kerka mentén főzőtökből és sütőtökből is készítik, mi most a sütőtökös változatot választottuk. A hagyományokhoz hűen azt is megmutatjuk, hogyan készítsétek el házilag a réteslapot. Ez az őszi sütemény nagyon finom, kóstoljátok meg!
GASZTRO
Emlékeztek még a menzai desszertre? Könnyű elkészíteni, és ebből a mennyiségből hatalmas adag lesz, így marad repeta is. A piskóta mellé igyatok kakaót, de először a pohár szélét kenjétek be mogyorókrémmel és mártsátok cukorba, aztán a kakaóra jöhet a tejszínhab és a csokicseppek. Ettől lesztek jóllakott napközisek! :)
GASZTRO
Most már van otthon dió is, már akinek van diófája, vagy vett a piacon, itt az alkalom, hogy süssünk belőle egy isteni diós-citromos süteményt.
GASZTRO
Ez a keksz töményen csokoládés, kakaós, kiváló a reggeli kávé mellé. A tésztájában ráadásul darált mandula van, amitől még finomabb. Sokkal jobb mint a hasonló bolti kekszek, lezárt dobozban hosszabb ideig is eltartható. A receptet kezdőknek is ajánljuk!
GASZTRO
Ha szeretitek a fahéjat, akkor ez a keksz számotokra is nyerő lesz. A finom, omlós süteményt könnyen elkészíthetitek. Karácsonyra is jó választás lehet.
GASZTRO
A cékla nem csak ecetesen finom, hanem sütiben is fel lehet használni, a répához, cukkinihez és az avokádóhoz hasonlóan. A céklától színes, szaftos, és édeskés lesz ez a csokis finomság. A sütibe hagyományos liszt helyett mandulaliszt került, így a gluténmentes étrendbe is beilleszthető.
GASZTRO
Meghökkentő és rendhagyó divatfotó sorozatot láthattok egy nemrég nyílt étteremben, amelyben női táska helyett marha borda szerepel a fotókon.
Népszerű
Ajánljuk