FELFEDEZŐ
A fennakadást a csomagszállító szalagok elszakadása okozta. Emiatt egyetlen poggyász sem került fel a repülőgépekre.
FELFEDEZŐ
Nők írták le a közösségi médiában, milyen röhejes dolgokat mondtak nekik férfi ismerőseik a női test működéséről.
FELFEDEZŐ
Erika Lust felnőttfilmrendező ezzel is legitimálni szeretné az önkielégítést. Szerinte mindenkinek jár az erre szolgáló szabadidő.
FELFEDEZŐ
A kihívást egy ottalvós bulin próbálták ki, súlyos fagyási sérülései keletkeztek mindkét kezén.
FELFEDEZŐ
Rácz Jenő versenyzője, Vajda Luca végül egy desszertnyivel maradt le A Konyhafőnök címről.
FELFEDEZŐ
A Tesco dolgozójaként bármikor hozzájuthatott az üdítőitalhoz, két évtizeden keresztül napi 10 litert fogyasztott belőle.
FELFEDEZŐ
A fiút szűk pólóba és forrónadrágba öltözött lányok ünnepelték. Egyesek szerint egy ennyi idős gyereknek ez nem való.
FELFEDEZŐ
A Tesla Semit 2017-ben mutatták be, de 5 évvel később még mindig csak foglalható a jármű, a tömeges gyártás pedig csúszik.
FELFEDEZŐ
A tudósok szerint ezek a keskeny sávú jelek idegenektől származnak, azonban egyelőre a Földről érkező rádióinterferencia sincsen kizárva.
FELFEDEZŐ
A nő a padok tetejére állt, majd ledobta a ruháit, közben pedig társával abortuszpárti jelmondatokat skandáltak.
FELFEDEZŐ
Egy ősi folyódeltában keresi az élet nyomait a NASA marsjárója. Szakértők szerint ez a legemlékezetesebb fotó, ami valaha készült a Vörös Bolygóról.
Népszerű
Ajánljuk