FELFEDEZŐ
Harminc méh a testébe is bejutott a száján keresztül. Az orvosok szerint idővel teljesen fel fog épülni.
FELFEDEZŐ
Az erdészeknek publikált hiánypótló leírás meglehetősen részletes. Egyesek számára felkavaró lehet!
FELFEDEZŐ
A Weisenburger István által tervezett Mazsola és Tádé bélyegblokk címletein a sorozat három főszereplője látható, a keretrajzon pedig a tökház és néhány további szereplő is megjelenik.
FELFEDEZŐ
Azt mondta, a munkája miatt nem tudja folytatni az ismerkedést, de úgy tűnt, Zsolt gazda kételkedett ebben.
FELFEDEZŐ
A 26 éves nő nehezen élte meg, hogy most őt kellett ellátni a kollégáinak, és hogy neki kellett bevenni azokat a gyógyszereket, amiket eddig ő adott az onkológiára érkező betegeknek.
FELFEDEZŐ
Gyerekkorától kezdve azt érezte, hogy férfiként akar élni, de felnőttként rájött, hogy ez egy gyerekkori traumából fakadt.
FELFEDEZŐ
Kiakadt a „gyerekeivel nem törődő” exére a brit nő, akinek a párját elszerette egy ukrán menekült nő
A 28 éves anyát az háborította fel, hogy – állítása szerint – volt párja hónapok óta nem látta a közös gyerekeiket, miközben új szerelmével ukrán árváknak gyűjtenek pénzt.
FELFEDEZŐ
A 28 éves nő ritka betegségben szenved, amit ő hétköznapi nyelven csak úgy ír le, hogy „allergiás a gravitációra”.
FELFEDEZŐ
Kutya baja sem volt. A helyiek gyűjtést indítottak, hogy szobrot állítsanak a rozmár emlékének.
FELFEDEZŐ
Az amerikai nő soha nem akart nagycsaládos, főállású anya lenni, most mégis nagyon élvezi az életét.
Népszerű
Ajánljuk