FELFEDEZŐ
Az incidensért a szomáliai pilótát tették felelőssé, aki viszont elmondása szerint mindent rendben talált az indulás előtt.
FELFEDEZŐ
A Bolt magyarországi nagykövetei, Kiss Virág fitnesz világbajnok, Bréda Bianka R&B dj, illetve Forstner Csenge TikTok influencer elárulják, hogy ők mire figyelnek, amikor fesztiválozni indulnak.
FELFEDEZŐ
Az érdekes gépválasztás oka nem a zenekar előtti tisztelgés, hanem az, hogy a luxemburgi kormánytagok utazásait kezelő hadsereg repülőit jelenleg máshol használják. Emiatt máshonnan kellett gépet szerezniük.
FELFEDEZŐ
A felvételen az látszik, hogy a turisták és idegenvezetőik eszeveszett menekülésbe kezdenek, miután megpillantják a vulkánkitörést. Az új-zélandi sziget tulajdonosait azzal vádolják, hogy nem védték megfelelően a turistákat és a személyzetet.
FELFEDEZŐ
Victor Marxnak csak egy pislogásnyi idő kellett ahhoz, hogy elvegye a támadótól a fegyvert, ürítse a tárat, majd a másik emberre fogja a pisztolyt.
FELFEDEZŐ
Portiát egy machesteri lakásban tartották, és annyira elhízott, hogy szinte járni sem tudott. Azóta egy menhelyen él, és a speciális diétának köszönhetően már sokkal jobb formában van.
FELFEDEZŐ
Ekkora hó 10-20 évente fordul elő arrafelé. Nem csoda, ha az emberek teleposztolták a közösségi oldalakat a csodaszámba menő havazással.
FELFEDEZŐ
A hatalmas emlős a hajóhoz úszott a mexikói öbölben, és a fejét a vízből kiemelve jelezte a tengerésznek, hogy valami baj van. Nem maradt el a segítségnyújtás.
FELFEDEZŐ
Az amerikai nő azt hitte, egy hatalmas bokor kitakarja a kilátást a hálószobája ablakából, de tévedett. Másfél éve költözött be a lakásba, és gyorsan népszerűvé vált a szomszédok körében.
FELFEDEZŐ
Második alkalommal lett férfinak született, de már nőként élő versenyző a Miss Universe döntőjében.
FELFEDEZŐ
A világ egyik legrosszabb helyén található ingatlanjának tulajdonosa állítása szerint nem bánta meg, hogy a zsebkendőnyi házban maradt, ami immár az autópálya közepén található.
FELFEDEZŐ
A hajókról a vízbe ugráló extrém kihívásnak felnőttek is áldozatul esnek. Egy apa a családja szeme láttára halt meg februárban a Coosa-folyón.
FELFEDEZŐ
A 90-es évek végén megtalált fekete-fehér felvételeken az látszik, ahogy egyre mélyebbre hatol a járatokban, aztán valami olyannal találkozik, amelytől teljes erővel futásnak ered és még a kameráját is hátrahagyja.
FELFEDEZŐ
Még saját kísértete is van a rosszhírű amerikai tónak. A kékruhás nőalak állítólag egy balesetben halt meg majdnem hetven éve, azóta a vízparton látják időnként felbukkanni.
Népszerű
Ajánljuk