FELFEDEZŐ
A Comói-tó mellett júniusban történt eset nagy felháborodást váltott ki, de a büfés elmagyaráta, mi indokolta a plusz költséget.
FELFEDEZŐ
A vizsgálat célja, hogy kiderüljön, mi történt pontosan július 27-én a világ második legmagasabb hegycsúcsa alatt, ahol megsérült, majd meghalt a 27 éves pakisztáni teherhordó.
FELFEDEZŐ
A helyszíni felvételek tanúsága szerint apokaliptikus a helyzet a hawaii Lahaina városában, ahol szinte mindent felperzselt a tomboló tűz.
FELFEDEZŐ
Az 1846-ban épített Maria Lanakila katolikus templomot csodával határos módon teljesen elkerülték a hawaii Maui szigetén lévő Lahaina városát porig égető lángok.
FELFEDEZŐ
Az amerikai férfi egy fogóval távolította el a horgászhorgot a mintegy kétméteres cápa szájából.
FELFEDEZŐ
A 23 éves amerikai nő xilofágiában szenved, nem tud magának parancsolni, ha papírt lát. Leggyakrabban terhes nőknél fordul elő, de néha később is megmarad.
FELFEDEZŐ
Archeológusok szokatlan tömegsírt fedeztek fel, benne 450 „megszentségtelenített” csontvázzal, amelyeket kortársaik vámpíroknak tarthattak.
FELFEDEZŐ
A videóban csókolózó meleg párok is feltűnnek, Rétvári Bence szerint a Sziget marketingesei ezzel „tudatosan provokálják az embereket”. Sok kommentelő viszont úgy látja, hogy a fideszes politikusnak inkább az inflációval, vagy közoktatás helyzetével kéne foglalkoznia.
FELFEDEZŐ
Tészta 6500 Ft, rántotthúsos szendvics 5500 Ft, sültkrumpli 3000 Ft, hagymakarika 3000 Ft. Mindez azért érthetetlen, mert közben vannak teljesen vállalható ár-értékarányú dolgok is.
FELFEDEZŐ
Monaco után érkezett meg a 27 milliárd forintot érő Rose d'Or a dél-franciaországi fesztiválvárosba. Közben egy másik magyar üzletember szerzett egy máltai hajós cégben érdekeltséget.
FELFEDEZŐ
Valójában az Ausztriában megtalált pók csípése halálos, csak előtte van merevedése a megcsípettnek. Azonban a brazil vándorpók bizarr mérge lehet a jövő viagrája, ha sikerül szintetizálni a szert.
FELFEDEZŐ
A Hasszán nevű pakisztáni serpa nem sokkal később meg is halt. Egy legendás hegymászó szerint a világ legmagasabb hegyein ma már nem alpinizmus, hanem csúcsvadász turizmus zajlik.
FELFEDEZŐ
Az egykori pártelnök és miniszter ingatlanját közel 3 millió forintos négyzetméteráron értékesítik. Igaz, nem akármilyen luxus fogad benne.
Népszerű
Ajánljuk