FELFEDEZŐ
A 77 éves Varga Istvánnak konkrét grandiózus tervei vannak, szerinte békés történelmi igazságszolgáltatás történhetne a módszerével.
FELFEDEZŐ
Villámgyorsan elterjedt a TikTokon az egyszerű vonalvezetésű, de kétértelmű kép, amely egyfajta önismereti tesztként is alkalmazható, fontos jellemvonásokat mutat meg.
FELFEDEZŐ
Péntek estig minden rendben volt, aztán elöntötte az eső a környéket. Azóta csak kevesen tudták elhagyni a nevadai sivatagot.
FELFEDEZŐ
Saját színháza és tropicariuma is van a hatalmas villának. A tulajdonos a feszített víztükrű medencében frissülhet fel, a hatalmas bárpultot pedig bármelyik vendéglátóhely megirigyelhetné.
FELFEDEZŐ
A massachusettsi nő az egyik szállodába is alig tudott bejelentkezni a nyaralása során, mert azt hitték, hogy csak szórakozik a személyzettel.
FELFEDEZŐ
A Malaysia Airlines Kuala Lumpur és Peking között közlekedő MH370-es járata 2014. március 8-án hajnalban tűnt el. A szakértők most egy úttörő rádiótechnológia segítségével határozhatták meg a roncsok helyét.
FELFEDEZŐ
A kanadai Sarah Andres a TikTokon prezentája, mire képes a sminkkészletével, követői pedig sokszor alig hisznek a szemüknek.
FELFEDEZŐ
A nebraskai férfi végül néhány figyelmeztetéssel megúszta a kalandot, miután a rendőrök egy lakossági bejelentés nyomán megállították.
FELFEDEZŐ
A kommentár nélkül feltöltött videó beindította az összeesküvés-elméletek gyártóit, akik szerint ez is bizonyítja, hogy az orosz hadúr nem halt meg.
FELFEDEZŐ
A gépnek végül vissza kellett fordulnia Mallorcára, akkorra viharba kerültek a Baleár-szigeteknél.
FELFEDEZŐ
A humorista felidézte, hogy múlt héten a Tranzit fesztiválon Bohár Dániel arról faggatta a miniszterelnököt, hogy „áll még mindig, mint a cövek?”.
FELFEDEZŐ
Az esett miatt bombariadót kellett elrendelni a kórházban. Szerencsére nagyobb baj nem történt – bár, hogy mi a nagy baj, ebben az esetben relatív.
FELFEDEZŐ
Szerinte a csatornának jelentős pénze származott az elhibázott interjúból, de ő egy pennyt sem látott ebből.
FELFEDEZŐ
Melanie Hawke tudja, hogy sokan elítélik emiatt, de azt mondja, az ő állapotában nagyon korlátozottak a lehetőségei.
FELFEDEZŐ
Steve Valentine egy családi hajókiránduláson vett részt, amikor feltűnt neki a vízen úszó sötét alak. Idén ő már a negyedik, aki látta az állítólagos szörnyet.
FELFEDEZŐ
A férfi állítólag teljesen bepánikolt a magasságtól, ezért nem tudott leugrani és lemenni sem az osztrák strand 10 méter magas ugrótornyáról.
Népszerű
Ajánljuk