CÍMLAPFOTÓK
Tóth Gábor Gyula, alias HeavenMan megörökítette mindazt, amit bringás útján látott a Csongrád megyei tanyavilágban. Szomorú, vagy ez az élet rendje?
CÍMLAPFOTÓK
Huszárok csaptak össze ellenfeleikkel a Mátyásföldi Reptéren. Mónos Gábor képeit nézve úgy érezhetitek, mintha visszacsöppennétek a vérzivataros 19. századba. A fotókon megelevenedik a történelem.
CÍMLAPFOTÓK
Május első napfelkeltéjéért Mervai Márk is korán kelt, hogy megörökítse nektek a város ébredését. A rózsaszín fényben fürdő város és a Duna látványa semmihez sem hasonlítható hangulatot sugároz.
CÍMLAPFOTÓK
A gyönyörű Pécset már sokféleképpen megmutattuk nektek. Sóki Tamás most infraképeket készített a városról, aminek ismerős épületei, utcarészletei így egészen másképp, szinte kísértetiesen festenek. Nézzétek meg a válogatást!
CÍMLAPFOTÓK
Gyermán Petra különleges látásmódú fotókat küldött. Az embert és környezetét meghökkentő módon ábrázoló képek elgondolkodtatóak.
CÍMLAPFOTÓK
Balázsnak két kedvenc témája: a természet és az ember. Ahogy tavaly, most is olyan képeket oszt meg veletek, amelyek ezekről szólnak, és sugárzik belőlük az elkapott pillanatok bűvös varázslata.
CÍMLAPFOTÓK
Mervai Márk a Szent István Bazilika kilátójában járt. A majdnem 100 méteres magasságból páratlan kilátás nyílik a városra.
CÍMLAPFOTÓK
A jégzajlás a tél örökzöld témája - hogy egy jó kis képzavarral indítsunk. Ám valóban van valami fenséges a végtelen sorban úszó jégtáblák látványában. Ezt a hangulatot ragadta meg, és tette - érzésünk szerint már-már misztikussá - Ten, vagyis Tóth Endre Nándor.
CÍMLAPFOTÓK
Csecsemőmentés, lángtenger, tüntetés és halacskás vegyi mentesítés a tavalyi év legjobb tűzoltós fotói között. Több mint 12 ezer kép közül ajánlások alapján 50-et választottak ki, ezekre szavazhattatok az interneten.
CÍMLAPFOTÓK
A New York Palota tetejéről egészen különleges kilátás nyílik Budapestre. Bódis Krisztián a bádogtető szélén guggolva, a jeges széllel szállt szembe a nem mindennapi fotókért.
CÍMLAPFOTÓK
Vén Anita szerint a hó nem csak hideg, bosszantó és latyakos... hanem nagyon szép is tud lenni. A képek Kalocsán illetve a Kalocsához közel eső Szelidi-tónál készültek.
CÍMLAPFOTÓK
Meseszép téli fotók a mindig megigéző Pécsről, a város egyik legjobb fotósától, Kiefer Bélától. Bizony, szép a tél. Érdemes nyitott szemmel újra és újra rácsodálkozni.
CÍMLAPFOTÓK
Láttátok már fővárosunkat 23 emelet magasból? Bódis Krisztián Budapest 3. legmagasabb épületének tetején járt, hogy megmutassa nektek, milyen is a kilátás onnan!
CÍMLAPFOTÓK
Jön a hideg és a fagy, indulhat a jégvirág-vadászat! Mert jégvirágot nem csak az ablakokon lehet ám látni! Bizonyítékként megmutatjuk Kiefer Béla gyönyörű fotóit a színes természeti csodákról, hihetetlen alakzatokról. És ez mind-mind jég!
CÍMLAPFOTÓK
Bankó Roland már végigjárta egyszer a vagontemetőt. Az Istvántelki Főműhely csodálatos atmoszférájú helye rabul ejtette, visszahívta őt egy újabb találkozásra. Ezúttal kedvenc artista modellje is elkísérte.
CÍMLAPFOTÓK
Különleges látványban lehet részetek, ha megnézitek Mónos Gábor panorámaképeit. Budapest belvárosa új arcát mutatja meg.
CÍMLAPFOTÓK
Rizsavi Tamás csupán ennyit mellékelt a képeihez: Pár szép pillanat 2011-ből. :) És valóban, megnézve a fotóit eláll az ember szava is, hogy milyen szépségeket tud produkálni a természet, na és persze egy jó fotós.
Népszerű
Ajánljuk