BUDAPEST
Az Európai Mobilitási Hét hétvégéjén számos program várja a városlakókat. Emiatt több helyen nem lehet autóval közlekedni, és sok busz, villamos és troli módosítva közlekedik.
BUDAPEST
A korábban a Szabihidat is szervező egyesület 13 éve tűzte ki célul, hogy közelebb hozza a Dunát a városlakókhoz. Idei fő projektjükről, a pesti rakpart forgalom előli elzárásáról beszélgettünk velük, és megkérdeztük a Magyar Autóklubot is.
BUDAPEST
Szeptember 17-23. között rendezik meg a Together! cirkuszi sorozatot Veszprémben, ebből adtak egy kis ízelítőt az Inspirál Cirkuszközpont artistái Budapest belvárosában.
BUDAPEST
A négy lámpatestben okozott kár meghaladja a kétmillió forintot, valamint az anyagi káron felül a közvilágítás hiánya miatt fokozott balesetveszélyt is jelentenek a hiányzó lámpatestek.
BUDAPEST
A Váci utcai kiállításon olyanok várnak rád, mint a Végtelen lámpások szobája, a város legnagyobb labdamedencéje vagy a Múzsa labirintusa, ahol elmerülhetsz mély gondolataidban.
BUDAPEST
Világcsúcs, egyéni rekordok, emlékezetes és megható pillanatok helyszíne volt kilenc napon át Budapest. Mutatjuk a legjobb pillanatokat!
BUDAPEST
Napközben gyerekprogramokkal és történeti kiállítással készülnek, este pedig népszerű magyar előadók adnak majd elő Budapest témájú dalokat.
BUDAPEST
Legújabb kvízünkben érintjük a versenyszámokat, a vb-nek otthont adó Nemzeti Atlétikai Központ érdekességeit, de a versenyzőket érintő kérdéseket is válogattunk.
BUDAPEST
A rakpart-híd-vár klasszikus szentháromságon kívül is van még sok olyan hely, ahonnan pompás kilátás nyílik majd az augusztus 20-i tűzijátékra Budapesten.
BUDAPEST
Rengeteg lesz a lezárás és az ideiglenes forgalomkorlátozás a budapesti rendezvények miatt. A helyzet csak tovább romlik, amikor vasárnap Magyarországra érkezik a török elnök is.
BUDAPEST
Tervezed, hogy kilátogass az atlétikai világbajnokságra? Nézd meg videónkat, amelyben egy korábbi olimpikon atléta, Baji Balázs mutatja be nekünk a stadiont és mondja el, mi lehet a három legmeggyőzőbb érv, amiért neked is ott a helyed az év sporteseményén.
BUDAPEST
A főváros nagy részén, 9 helyszínen több mint száz program, koncert és gasztronómiai különlegesség kicsiknek és nagyoknak.
BUDAPEST
Az utasok véleménye alapján a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett idén a legjobb európai repülőtér a 15-25 milliós utasforgalmat bonyolítók között, ami az egyik legrangosabb elismerés, amelyet repülőtér kaphat. Ennek apropóján készítettünk egy kvízt, vajon te mennyit tudsz fővárosunk repteréről?
BUDAPEST
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság előrejelzései szerint augusztus 9-én 500 centiméter körül tetőzik majd a Duna a fővárosban.
BUDAPEST
Szép dolog a zöld Budapest, de nem biztos, hogy erre gondolt a költő. Az viszont elég valószínű, hogy máshol Európában nem nagyon találni ilyet.
BUDAPEST
Majdnem minden adatbázisban 45 méter szerepel szélességként. Holott valójában 38. Nem kis különbség.
Népszerű
Ajánljuk