BUDAPEST
Hihetetlen, de már nem kell sokat aludni ahhoz, hogy ismét átéljük az igazi ünnepi varázst. Budapest utcáit ugyanis nemsokára ismét átjárja az ünnepi hangulat. Mutatjuk a 2024-es karácsonyi vásárok helyszíneit és időpontjait.
BUDAPEST
A főpolgármester szerint az olimpiai bizottsággal közös gondolkodásban rajta kívül a fővárosi frakcióvezetőknek is részt kell venni.
BUDAPEST
Közös tájékozódásra és döntéselőkészítő együttműködésre kéri fel Budapest Főváros Önkormányzatát a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB).
BUDAPEST
A korábbi főpolgármester-jelölt szerint felül kéne vizsgálni a teljes budapesti éjszakai buszhálózatot. A javaslatáról október 30-án dönt majd a közgyűlés.
BUDAPEST
Bár a rövidtávú lakáskiadás csak 2026 januárjától szűnik meg a VI. kerületben, a szavazásnak már most is van nyoma.
BUDAPEST
Akár munka után, akár hétvégén térsz be hozzájuk, vagy zártkörű rendezvényre jössz: itt garantáltan a fellegekben érezheted magad.
BUDAPEST
A gőzmalom egykor a főváros ipari büszkesége volt, most viszont egy kulturális és közösségi központtá válhat.
BUDAPEST
Ha szeretnétek egy igazán változatos, mégis harmonikus napot eltölteni a fővárosban, itt egy tökéletes útiterv!
BUDAPEST
Mostanra biztossá vált, hogy a fák jó állapotban vannak, és a talajviszonyok is megfelelőek a megnyitáshoz.
BUDAPEST
A főpolgármester azt szeretné, ha az új ciklusban Kiss Ambrus és Vitézy Dávid is alpolgármester lenne, de a döntést egyelőre elnapolták.
BUDAPEST
Kiderült, miért készült évekig hamis recept alapján az ital, és milyen különlegességek érlelődnek ma is a hatalmas pince mélyén. Mutatjuk mi vár rád!
BUDAPEST
Az Ehnaton fáraóról szóló opera dallamaira pakolják az emberek a homokzsákokat a BKV videójában. A lényeg: nem áll meg a metró a Batthyány-n pár napig.
BUDAPEST
Posztolással indította a tetőzés előtti napot a főpolgármester. Ebből többek között az is kiderül, hogy mától lezárják a metró Batthyány téri állomását.
BUDAPEST
A főváros több pontján a Duna áradása okoz gondot a közlekedésben. A Hősök terénél Ricky Martin koncertje erre még rátesz egy lapáttal.
BUDAPEST
2013-ban épültek a hatalmas kapuk a mélygarázzsal és a látogatóközponttal együtt. Korábban a tűzoltók tesztelték nagynyomású vízsugárral.
Népszerű
Ajánljuk