BUDAPEST
A Főtáv Kunigunda utcai kéményének díszkivilágítását több kilométeres távolságból is jól láthattok majd.
BUDAPEST
Akár elő is állíthatják a belső, betonozott úton edző profi atlétákat. A külső, nemrég felújított pályára terelnének mindenkit.
BUDAPEST
Egy angol honlap arra biztatja olvasóit, hogy 2016-ban utazzanak Budapestre. Mutatjuk, mit tettek a listára!
BUDAPEST
Premier Kultcafé néven pékség, bár, kávézó és kulturális központ vált belőle, ahol nagyrészt fogyatékossággal élők dolgoznak.
BUDAPEST
Egy budapesti művész megalkotta fővárosunk térképét a saját szájíze szerint, ahogyan ő látja a kerületeket.
BUDAPEST
Már a 19. században hangos, zsúfolt volt a Király utca, tele üzletekkel, mulatókkal, kocsmákkal.
BUDAPEST
A 3-as metró kocsijainak felújítását végző orosz cég megmutatta, milyen állapotban vannak a járművek.
BUDAPEST
Már nem lehet utólag bemutatni az érvényes parkolójegyet. Ha éppen jegyet váltasz, amikor jön az ellenőr, akkor is fizetned kell.
BUDAPEST
Hiába harcolt értük a Levegő Munkacsoport évekig. Viszont modern, félezer autónak elég mélygarázs épül.
BUDAPEST
A Hattyúk tava felháborodott közönsége Facebook-csoportot hozott létre, ki akarják deríteni, ki szervezte az előadást.
BUDAPEST
A nézők egymás után teszik közzé felháborodott posztjaikat a Facebookon: sokan csak deréktól felfelé látták a táncosokat.
BUDAPEST
A világhírű színész ismét Budapestre érkezett az Infernó stábjával, hogy újraforgasson néhány jelenetet.
BUDAPEST
A megkérdezettek 55-75 százaléka nem támogatja, hogy a Ligetben múzeumi épületeket építsenek fel.
Népszerű
Ajánljuk