hirdetés

RÓKALAND

Csirkeszárny és garnéla hús nélkül? - különlegességekkel nyitott meg az új Vegan Love Downtown

Új, vegán egységet nyitni a pandémia közepén? A Vegan Love ezt is bevállalta.

Link másolása

hirdetés

A Vegan Love neve fogalom a magyar vegánok körében. A budai üzletükben még évekkel a nyitás után is verekedni kellett ebédidőben egy-egy jobb asztalért, és a nagyobb fesztiválokon is fixen jelen voltak, hogy a növényevők is csillapíthassák éhségüket hajnalban, gyorskajával.

Ráadásul a húsevők körében is egyre népszerűbbek lettek, mert sok olyan ételük van, ami egy húsos finomságot vesz alapul, de így hús nélkül is remekül megállja a helyét.

Olvadós sajtok, fűszeres darált hús, műhúsból készült burger. Nehéz csalódni bennük még úgy is, ha az ember disznóhoz vagy trappistához van szokva.

Furcsa is volt, hogy nem terjeszkednek tovább, hogy a pesti oldalt még nem hódították meg, de arra azért nem számítottunk, hogy pont most jelentkeznek be egy vadiúj, többszintes belvárosi egységgel.

A hely még messze nem 100%-os, nekünk is csak a középső szintet mutatták meg. De a látvány már most üdítő és reménykeltő. Jó lenne itt ücsörögni egy burger és egy sör felett...

hirdetés

A kormányrendeletnek megfelelően egyelőre természetesen nem lehet helyben fogyasztani, csak rendelni lehet Wolt-on és Netpincéren keresztül, vagy be lehet sétálni hozzájuk, és lehet kérni elvitelre.

Így arról egyelőre csak álmodozunk még, hogy italozásra, lazulásra és hosszabb beszélgetésekre is alkalmas lesz a hely, és hogy egy teljesen új, csillezős felső szinttel is készülnek majd a tényleges nyitásra.

De valami azért kellett, hogy már most felkapjuk a fejünket, hogy már most felbolygassák a vegán közösség állóvizét, és az új étlap szerencsére alkalmas erre.

Hoztak persze magukkal nagy klasszikusokat Budáról, de majdnem minden ételükön csavartak egyet, és új összetevőkkel, ízekkel kísérleteztek.

A garnéla vagy a csirkeszárny például elég extrém vállalkozásnak tűnt már első hallásra is. Ezek abszolút olyan tételek, amikkel a húsevőket is zavarba lehet hozni.

De menjünk szépen végig azokon az ételeken, amikbe mi kóstoltunk bele. Talán így könnyebben rendel magának az ember, némi információmorzsával a háta mögött.

Rákfarok

Panírozott vegán garnéla, coctail szósz

Nagyon izgalmas étel. Kinézetében gyakorlatilag megtévesztésig hasonlít a bundázott garnélára, és az állag is durván hasonló. Kicsit a halas íz hiányzik belőle, de ez már tényleg csak szőrszálhasogatás. Kötelező és remek elem ez az étlapról.

Ár: 2200 Ft

Buffalo wings

Chick'n szejtán, buffalo szósz, kéksajt mártás, zellerszár

Nekünk egyértelműen ez lett a kedvencünk az új étlapról. Savanykás, csípős, fűszeres, pikáns. Minden, ami az eredeti ételben jó, az ebben a fogásban is megvan, csak csont nélkül. És a mellé felszolgált kéksajt mártás is őrületes.

Ár: 2000 Ft

Chilis sajtos édesburgonya

Chili ragu növényi hússal, sült édesburgonya, vegán sajtszósz, újhagyma

Ez az étel már Budán is nagyot ment. Szerintem a sajtmártás és a darált hús is iszonyat megtévesztő. Ha nem figyel az ember, vagy nem tudja hogy mit eszik, simán el lehet hinni, hogy ez disznó és tehénsajt származéka. A fűszerezés is hibátlan.

Ár: 3000 Ft

Hemp Burger

Zöld buci, édesburgonya+kenderliszt pogácsa, füstölt cheddar, paradicsom, bébispenót, hagymakarika, fokhagymás tahini szósz, sült paprika ketchup, fekete szezámmag

A kender most nagyon megy, így szerintem ez a burger igazi közönségkedvenc lesz. Mediterrán hangulata van, és nagyon szaftos, ízletes. A sült paprikás ketchupot el kéne terjeszteni húsos körökben is. Ízorgia.

Ár: 2600 Ft

BBQ Beet Burger

Piros Buci, hickory füstölt cékla + adzuki bab pogácsa, füstölt cheddar, ranch szósz, madársaláta, lila röszti, paradicsom, újhagyma

A legcsinosabb burger a felhozatalból. És az az olvadós sajt... Hogy olvadhat egy vegán sajt ilyen szépen? Rejtély.

Ár: 2600 FtA kép előterében:

Thai Twist Dog

Kifli, tofu Virsli, thai slaw, mogyoró szósz, koriander

Ár: 2500 Ft

A háttérben pedig:

Koreai BBQ Steak

Rozsos bagett, koreai BBQ szojasteak, sült hagyma, jégsaláta, koriander, fokhagymás szósz, mogyoró szósz

Ár: 2600 Ft

Kisebb étkűek jobban járhatnak egy szendviccsel vagy hotdoggal. Bár... ezek az ételek is rendesen tele vannak tömve minden jóval.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
RÓKALAND

Ilyen a vacsora Budapest legújabb, Michelin-csillagos éttermében - az Essênciában jártunk

Portugál és magyar kapcsolat a tányéron. Nem volt véletlen az a csillag!

Link másolása

hirdetés

Szeptember 2-án két újabb Michelin-csillagos étterme lett Magyarországnak: a Salt és az Essência. Utóbbival tettünk egy próbát most mi is.

A portugál származású Tiago Sabarigo neve már régóta hozzátartozik a budapesti gasztronómiához. Több mint négy évet töltött a Costes Downtownban, és Michelin-csillagot is szerzett az étteremnek, így nem csoda, hogy saját étterme is felkeltette a Michelin-ellenőrök figyelmét.

Essência Restaurant – Tiago & Éva.

Az étterem azonban nem egyéni vállalkozás. Felesége, Jenei Éva is kiveszi belőle a részét, és így ketten a magyar és a portugál ízekre éhes közönséget egyszerre szolgálják ki.

A portugál ízeket felsorakoztató menü az "Otthon" nevet kapta, míg a magyar az "Itthon" névre hallgat. A harmadik típusú menü pedig, amiben keverednek a portugál és a magyar ízek, a "Május 17.", ami első gyermekük születésének dátuma.

Az 5 fogásos menü 19900 forintba kerül. Alkoholmentes párosítással 24800 forint, borpárosítással pedig 31500 forint.

Ez egy Michelin-csillagos étteremnél elég jó ár, érdemes még most lecsapni rájuk, ha az ember tud asztalt foglalni hozzájuk...

hirdetés

Ha pedig vacsorára nem férnénk be, az ebéd menüárban még barátságosabb választás lehet. 2 fogás 4000 forint, 3 fogás 5500 forint.

Most pedig jöjjenek a nyálcsorgatásra alkalmas képek a menüinkről!

"Otthon" menü

Polip, beluga lencse, paradicsom salsa

Görögdinnye gazpacho

Tőkehal, burgonya ravioli, fokhagymás majonéz

Mangalica, őszibarack, édeskömény

“Papo de Anjo, ovos moles”, meggy

"Itthon" menü

Kacsamáj terrine, karamellizált hagyma, erdei gyümölcs

Hideg zöldborsó leves, tejföl, menta

Fürj, kukorica, radikkió

Marha, sztrapacska, kapor

Kókuszkocka, lime

Én a magyar menüt kóstoltam végig, és bár az ízek ismerősek voltak, mégis rengeteg újdonsággal találkoztam. A máj, a borsóleves és a kókuszkocka is teljesen más arcát mutatta, mint amit én eddig ismertem. Egy ízutazás volt ez, egy egész estés, romantikus program. És egy ilyen vacsorának pont ez a lényege.

De mielőtt valakiben felmerülne, hogy ezek a falatok nem laktatóak, ki kell emelnem, hogy dugig ettük magunkat.

Az 5 fogás előtt érkezik még két étvágygerjesztő falat. Aztán az előétel és a leves között isteni házi kenyér, olíva és algás vaj is kerül az asztalra. Majd a desszert előtt egy szorbét is kóstoltunk, és a desszert után még portugál krémest is kaptunk búcsúzóul. Aki ezzel nem lakik jól, az nem tudom, hogy milyen étrenden lehet...

Kiemelném még az isteni koktélos kínálatot is, és azt, hogy mi borokat is ittunk a menühöz.

Ha ti is fogyasztotok alkoholt, mindenképpen ezt a verziót ajánlom, mert remek párosítások vannak. És ha különböző menüt esztek, még az is egy érdekes momentum, hogy mennyire más italok kerülnek elétek a portugál és a magyar oldalról. Míg például én a desszertemhez aszút kaptam, a partnerem édes portóit szürcsölt.

Remek kiszolgálás, páratlan menü és kellemes hangulat. Ha egy falat Portugáliára vágytok, irány az Essência!

Cím:

Essência Restaurant - Tiago & Éva

V . kerület Budapest, Sas utca 17.

Foglalás:

https://essenciarestaurant.hu/foglalas

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
RÓKALAND

Budapesten az indiai csúcsgasztronómia! – megnyílt az ország legjobb indiai étterme

A Bombay Budapestbe nem falni kell járni (persze azt sem tilos), hanem belekóstolni az indiai konyha egyszerre házias és profin elkészített ízeibe. Teszteltük.
Csákvári Péter - szmo.hu
2021. szeptember 09.


Link másolása

hirdetés

Pontosan egy évtizeddel ezelőtt találkoztam először az indiai konyhával. Mármint úgy frankón, face-to-face, ahogy azt kell, nem úgy, ahogy egy kisvárosi kifőzde curry ajánlatában találkozik az ember. Egy gigászi óceánjárón dolgoztam szakácsként egy hadseregnyi indiaival együtt, elkerülhetetlen volt, hogy a kantinban is a mindennapi menünk részei legyenek a tikka massalák, curryk, tandoori csirkék.

De az igazi indiai konyha mégsem ott talált meg, hanem éjszakánként, amikor a konyhámba engedtem a műszakváltós kollégákat, akik a farzsebükben óriási rákokat csempésztek be (szigorúan tilos volt magadnak főzni a hajón), a raktárosokat, akik fűszereket hoztak, a mosogatókat, akik valahonnan szereztek friss naan kenyeret.

Éjjelente olyan curryket rántottak össze, hogy még az sem zavart, hogy kézzel ettük egy nagy lábasból a mosogató alatt, csendben, áhitattal. Azóta sem találtam meg egy indiai étteremben sem azokat az ízeket, amiket akkor ott. Eddig.

A Bombay Budapest az Október 6. utcában egy frissen nyitott, vagyis tulajdonképpen pre opening státuszban nyitva lévő bistro-fine szintre berendezkedett étterem, ami azért sem nyitott még meg teljesen mert a tulajdonosai a végtelenségig akarják tökéletesíteni előtte.

A négy indiai barát által megvalósított étterem ötlete egy máltai krikettmeccsen született. Arra jutottak, hogy Magyarországon - ahol egyébként élnek - nincs egy igazán elit indiai étterem sem, csak középkategóriásak és kifőzdék. Az étterem végül 3 évig készült, míg elnyerte mai formáját, ami egy eddig itthon még nem látott minőségű, ízig-vérig indiai bisztró lett. A szakácsokat Goáról hozták, ráadásul kétszer is, mert az első garnitúrával nem voltak elégedettek, így inkább újraszerveztek egy új csapatot nem spórolva idővel, pénzzel és energiával.

hirdetés

Ahogy belép az ember az ajtón rögtön látja, hogy itt emelték a tétet, ez nem a szokványos hangulat, igazából egy Michelin csillagos étterem belsejében is lehetnénk. Az étterem logója a fésűkagyló türkizkék alapon is luxus hangulatot áraszt, amit tovább emel az enteriőr anyaghasználata a rengeteg bársonnyal, arany borításokkal, és akkor még a kifutópálya világítású fekete csempés mosdókról még nem is beszéltem. Három különböző szint van, alul találunk egy szeparét is, két bár, és ami a legdurvább volt számomra, hogy nyitott a konyha, vagyis egy plexin látjuk a szakácsokat, ahogy pörgetik a speckó indiai kenyereket, és olyan gépeket, amikről fogalmunk sincs Európában, hogy mire jók, de jól néznek ki.

Azért is durva, hogy így bekukucskálhatunk, mert az indiai éttermek konyháira nem igazán jellemző a tisztaság, ami nem is feltétlenül az igénytelenség miatt van (az bárhol előfordulhat ugye), hanem mert tényleg olyan módszerekkel, és olyan alapanyagokkal dolgoznak, amik extrém rendetlenséget csinálnak. Itt azonban büszkén vállalják, hogy tisztaság van, bepillanthattunk a kétszintes modern konyhába is, ahol egyébként csak a mosogató magyar.

Az indiai étkezési kultúra ugye úgy van, hogy mindent az asztalra, és mindenki markol amiből szeretne, így mi is berendeltünk egy tonna ételt. Az étlapon találunk ismerős (már akinek ismerősek az indiai kaják) ételeket, meg olyanokat is, amik csak random betűknek tűnnek egymás mellé pakolva, de jól hangzanak az összetevői. Kezdésnek egy mango lassit adoptáltunk magunkba, ami az indiaiak klasszikus krémes-joghurtos itala, amit örökre tudnék inni, étkezés közben is segít elsimítani a brutál fűszeres fogásokat.

A seafood chowder-t gondolkodás nélkül bekértem indításnak, és egyáltalán nem bántam meg, mivel végre nem a klasszik tenger gyümölcsei mixet öntötték csak fel valamivel, hanem vagy háromféle kagylóhús – héjakkal és anélkül – és rák képviseltette magát a tányér alján, amit egy mesterien komponált fűszeres-paradicsomos krémlevessel öntöttek nyakon.

Jóllaktam – mondtam ezután, aztán már fedezhettem is fel tovább az asztalon lévő egzotikumokat, mint a banánlevélben főtt tamarindos tőkehalat, vagy a “puskaporos” mártással készült curry leveles rákfarkakat. Mindehhez a számomra a világon legjobban kedvelt kenyér típusait mártogattam mangó chutneyba, a frissen készült naan kenyeret, abból is a fokhagymásat először.

A főételek még csinosabb tálalóeszközökben érkeztek, rézláboskában a dal makhani, egy isteni feketelencsés étel, ami leírva egyszerűen hangzik, de megkóstolva valami olyasmit érzel, mint amikor a Remy ratatuille-t megkóstolta a mogorva ételkritikus, leszámítva a gyermekkori kötődést, kivéve persze, ha a nagyink zseni dal-okat főzött nekünk (nem, a lencsefőzelék nem ér).

A vajpuha Szent Jakab kagylókkal operáló curryvel folytattam szinte kivetkőzve magamból az izgatottságtól, hozzá kókuszos basmati rizst pakolva, és a legparádésabb ételkölteménnyel, amivel idén találkoztam: a kókuszos-mangós naan-al, ami gyakorlatilag sütinek is elment volna, de az indiai fűszersokk mellé irgalmatlanul befogadó lesz az ember az édesre még a főétel közben is.

A curry tánca a mangóval valami fenomenális találmány, pedig milyen nehéz lenne elképzelni a csirkepörköltét a baracklekvárral, ugye? Apropo csirke! A legmeglepőbb fogást nem is én rendeltem, mert túl egyszerűnek tűnt, de aztán nem tudtam vele leállni: a butter chicken burrattával (vajas csirke?) leírva azért is hangzott furán, mert a burratta egy eléggé olasz sajt ugyebár, a vajas csirkéből meg nem tudok semmit így levenni, de ami elénk került az egy igazán komplex csoda volt. Totál mindegy, hogy a burratta hol születik, eszeveszett jó kombónak bizonyult a vajpuha, vajas csirkével és a paradicsom currys-kesus szósszal. Alig találtam a szavakat tényleg (de megtaláltam!).

Biztos sokan vagytok, akik azt vallják, hogy nem szeretik az indiai ételeket, és biztos vagyok benne, hogy ezt azért teszik, mert nem találkoztak még kiemelkedő indiai ételekkel. Nem is hibáztatom őket, mert a Kárpát-medencében nem is igazán találunk ilyen éttermet.

A Bombay Budapest viszont egy kiemelkedő étterem, egy élmény kategóriába sorolandó vacsorahelyszín, ahova nem falni kell járni (de persze nem tilos), hanem belekóstolni az indiai konyha egyszerre házias és profin elkészített ízeibe. És az a naan kenyér, te jó ég!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
RÓKALAND

Ősz az Adrián – Abbázia, Učka és Krk

Horvátország a magyarok számára egyet jelent a nyaralással, pedig ősszel is lenyűgöző és izgalmas úti cél lehet.

Link másolása

hirdetés

Fiume után (amiről EBBEN a cikkben olvashattok) Abbázia, Učka és Krk felfedezése mellett döntöttük, és bár a tengerben egyszer sem mártóztunk meg, tartalmas és izgalmas napok vannak mögöttünk.

Abbázia, ami a Monarchia óta menő

Abbázia (horvátul Opatija) Fiumétól 8 km-re nyugatra, az Učka-hegység lábánál fekszik. A hegyek miatt télen is enyhe az éghajlat, és a nyári hűség is sokkal elviselhetőbb itt. A gyönyörű épületek mellett a parkokban rengeteg mediterrán növény is burjánzik. A pálmafák mellett a babér az úr.

Abbázia a Monarchia második legnagyobb üdülőhelye volt, és szanatóriumait többnyire magyar orvosok vezették. Sokan jártak ide töltődni és gyógyulni, a babér és a tengervíz áldásos kombinációja miatt.

"Számomra a tenger, Fiume és Abbázia között, még mindig a “magyar tenger”, akkor is, ha tudom, hogy a történelem időközben odaadta az olaszoknak a Szentkorona Gyöngyét. Ez az öböl mélykék vizével az én külön, szerény és csöndes irredentám. Az egész világból ez az öböl az a hely, ahol a magyarnak közvetlen köze volt a tengerhez. Visszajárok ide, örülök, ha valamelyik fiumei őslakó magyarul felel kérdéseimre, szeretek sétálni Abbázia és Lovrana között, a babér illatú tengerparti sétaúton, ahol szüleink és nagyszüleink udvaroltak már egymásnak, s esténként szívesen átmegyek Voloscába, leülök a part menti kiskocsma előtt, megiszom egy negyed liter isztriai vörösbort, és drámai helyzeteken vagy más ilyen reménytelen feladatokon töröm fejem. Minden évben elmegyek ide, néha csak két, három napra."

Márai Sándor - Dráma Voloscában

hirdetés

Márainak abszolút igaza van, Abbáziában könnyedén megérinti az embert a magyar történelem, és közben mégis van benne valami egzotikum a tenger miatt.

Manapság Abbázia egyik jelképe az 1956-ban Zvonco Car szobrászművész alkotta szobor, a Leány sirállyal, mi is innen kezdtük meg sétánkat.

A lehető legszerencsétlenebb időben jártunk itt, hiszen konkrétan órákon keresztül szakadt az eső, de amikor elállt, friss és tiszta levegőt hagyott maga után. És ez a környék még esőfelhőkkel tarkítva is csodaszép!

Az ebédünket a Bistro Yacht Club Opatijában fogyasztottuk el.

Jól esett a borús idő elől ide menekülni, és áfonyalikőrt kortyolni, majd gazdag, szószos tésztát és buzarás polipot kanalazni.

Friss és finom itt is a tengeri étel (mint a környéken szinte bárhol egy jobb étteremben), és a kiszolgálás figyelmes. A tradicionálisabb és elegánsabbak közé sorolnám ezt a helyet, mégis baráti árakon dolgoznak, és abszolút komfortosan érezheti magát itt az ember.

Az ebédet egy nagyobb sétával vezettük le, és az egyik kötelező programot pipáltuk ki: a Lungomare sétányt.

Ezt a 12 km hosszú út, minden bizonnyal az Adria egyik legszebb tengerparti sétánya. Első része 1899-ben, majd a folytatása 1911-ben készült el. Végig gyönyörű épületek és burjánzó növények szegélyezik.

Csodálatos dolog, hogy a horvátok nem engedték ezt a szakaszt feldarabolni és tönkretenni, hogy megszakítás nélkül sétálhat itt végig a tenger mellett az ember.

A vacsoránk is egy fantasztikus helyen volt, a part mentén: az Ostaria Veranda.

Ez az a típusú étterem, amit Budapesten is a komolyabb bisztrók között tartanának számon.

Maga az étterem és a terasz berendezése is modern eleganciát sugallt, és a tálalás is egy másik dimenzió, mint amit eddig tapasztaltunk Horvátországból. Izgalmas kombinácók, amiknek a lelkét itt is a friss hal adja meg.

A hangulat alapján arra számítottunk, hogy apró fogások érkeznek majd, de úgy teleettük magunkat az elő- és főétellel, hogy a desszertnek már nem is maradt hely.

Ha erre jártok, mindenképpen foglaljatok asztalt, mert elég népszerű a hely, még hétköznapokon is.

Učka és a páratlan panoráma

Az Učka egy hegylánc Horvátország északnyugati részén, ami pont az Abbáziai riviéra mögött emelkedik, 20 km hosszúságban és 4-9 km szélességben.

Területe ma természetvédelmi park. A legmagasabb csúcsa a Vojak, 1396 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el. Tetejére 1911-ben kőből kilátótornyot építettek. Innen az Isztriára, a Trieszti-öbölre, a Júlia-Alpokra és az Adria szigeteire nyílik kilátás.

Az "Učka 360 °" projekt részeként nyílt itt egy látogatóközpont is, amihez egy régi, gazdasági épületet újítottak fel a Park központjában.

A földszinten egy állandó múzeumi kiállítás kapott helyet, ami elég modern és interaktív ahhoz, hogy a család minden tagját lekösse.

A park és a környező terület természeti és kulturális értékei állnak a középpontjában, és egy esős vagy hidegebb napon remek program lehet ez is, ha a környéken jártok.

Nekünk konkrétan életmentő volt, mert hiába mentünk fel a kiálátóhoz, a felhők éppen eltakarták a lényeget, de a kiállításnak hála megcsodálhattuk a panorámát egy vetítés segítségével.

A látogatóközponttól nem messze van egy étterem, ahol MEDVEpörköltet is kínálnak!

Kétszemélyes csapatunk bátrabbik fele ki is próbálta, és bár nem lett a kedvence, azért elég extrém móka volt ez is.

Krk, a meseszép sziget

Krk Horvátország és az Adriai-tenger második legnagyobb szigete. Tengerpartjának hossza majdnem 200 km. Horvátország legnépesebb szigete a maga 68 településével.

Keleti partja a szárazföld felé néz, déli partja a Cres-sziget irányába. 1980 óta a Krki híd, a világ egyik leghosszabb (1430 méter) betonhídja köti össze a szigetet a szárazfölddel, Kraljevica települése mellett.

Őszintén szólva nem vártunk túl sokat ettől a szigettől, és talán pont ezért okozta az egyik legnagyobb meglepetést.

Rengeteg hangulatos partszakasza van, és mesébe illő települések váltják egymást. Ráadásul gasztronómiai szempontból is sok-sok finom falatot tartogat.
A sonka

A horvátok sonkája főként abban tér el a miénktől, hogy ők nem füstölik, csak szárítják. A tenger sós levegője természetesen sokat segít nekik ebbe.

A Kuca Krckog Prsuta Zuzic nevű helyre mindenképpen érdemes ellátogatni, ha az ember az igazi, Krk-i prosciuttora kíváncsi. Mert itt nem csak vásárolni és körbenézni lehet, hanem az üzem mellett van egy remek éttermük is.

Mi egy fantasztikus fügelikőr után előételes tálat és tésztás ételt is kóstoltunk. Szerencsére a sonka a gombás tésztáról sem maradhatott le. Soha sincs túl sok prosciutto!

Hibátlan élmény volt ez is.

A sajt

Mondjuk egy taktikai hibát ezen a ponton vétettünk... a sonka után azonnal sajtot kóstolni indultunk. És ezen a ponton be kellett bizonyítani magunknak, hogy ha nincs is hely a gyomorban, akkor is tud még enni az ember.

A Magriž egy családi vállalkozás a Kornić nevű kis faluban, akik főként juhsajttal és olívaolaj gyártásával foglalkoznak.

(Meg fantasztikus szárított fügéjük és narancsuk is van, aminek szintén nehéz ellenállni.)

A juhok jellemzőek erre a környékre, szépen ellegelgetnek a hol sziklás, hol zöldebb terepen, és remek alapanyagot biztosítanak ezekhez a fenséges sajtokhoz.

A rengeteg ízesítés mellett még palacsintába is készült egy krémes töltelék, ami végképp kivégzett minket.

És meg kell jegyeznem, hogy olyan tisztasággal, ami ebben az üzemben volt, nagyon rég nem találkoztam. Itt tényleg lehetett volna a padlóról is enni.

Jól jött ezután egy hosszú séta a tengerparton, majd Vrbnik-ben.

Vrbnik egy kicsi falu, de rengeteg szépséget rejt.

Itt van a világ legszűkebb utcája, és akkor is páratlan a panoráma, ha magára a falura nézünk, meg akkor is, ha a faluból csodáljuk a tengert.

Egyik jellegzetessége, a Horvátország szerte ismert, és számos díjat nyert Vrbnicka Zlahtina bor, amit mi is megkóstoltunk a kirándulásunk legszebb éttermében.

A legszebb vacsora

Horvátországban nem volt rossz éttermi élményünk. Lehet csak mi fogtuk ki, lehet, hogy pont jókat rendeltünk, de sehonnan nem távoztunk csalódottan. Azonban ami Vrbnikben várt minket, az vitt mindent.

Nada nevű étterem minden szeglete csoda. Ez az a hely, ahol órákat akarsz ücsörögni, és ahova biztosan vissza akarsz menni.

Van két lenyűgöző terasza, és a belső tér is kellemes és hangulatos. A személyzet mosolygós és segítőkész, és természetesen az ételek és a borok is fantasztikusak.

Én majd egy órán keresztül tisztítgattam itt magamnak egy óriási adag rákot, és szokásomtól eltérően, egy percig sem szállt meg a türelmetlenség. Jó itt ülni, inni, enni. Nem akar sietni az ember.

Csak nézd meg ez a naplementét, amit a teraszról kaptunk el. Ugye, hogy meseszép?

Hát utazz el a tengerhez ősszel és tavasszal is, mert szezonon kívül ez egy sokkal nyugodtabb és csendesebb, de egyáltalán nem unalmas világ!

Még több információ és kedvcsináló: croatia.hr

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
RÓKALAND
A Rovatból
hirdetés

Sopron nem csak a kékfrankos fővárosa – őszi bortúrán jártunk

Eddig meg sem fordult a fejedben, hogy egri vagy tokaji helyett soproni bort válassz? Pedig ez a borvidék is rengeteg különleges meglepetést tartogat.

Link másolása

hirdetés

Szeptember első napjaiban, egy soproni bortúrára voltunk hivatalosak, és egy olyan arcát fedezhettük fel a környéknek, ami sokkal több figyelmet érdemelne.

Azt a mondatot már én is ismertem, hogy:

Sopron a kékfrankos fővárosa

De a többi borvidékhez képest sokkal kevesebbet tudtam a soproniról, és kevesebbet is fogyasztom ezeket a borokat. Nem jut eszembe egy tokajival szemben sopronihoz nyúlni a polcon, és lehet, hogy ti is így vagytok ezzel.

Pedig a kétnapos túránk alatt bizonyosságot nyert, hogy nem csak a vörös bort készítik jól ezen a vidéken. Száraz fehéret, vagy akár késői szüretelésűt is érdemes kóstolni itt. (A Vincellér 2018-as késői szüretelésű Zenitje konkrétan a kedvencem lett. Ha szeretitek az aszúhoz hasonló édes bort, mindenképpen érdemes kipróbálnotok!)

Soproni borvidék

hirdetés

A Soproni borvidék Magyarország egyik történelmi borvidéke. Az Alpok lábánál, a Fertő tó déli partján és a Soproni-hegység lankáin terül el. A borvidék teljes területe körülbelül 4 300 ha, amelyből 1 800 ha körüli területen termelnek szőlőt. A szőlőtermesztés hagyománya egészen a római időkig nyúlik vissza. A legnagyobb részben vörösbort készítenek, elsősorban a kékfrankos szőlőfajtából, de számos nemzetközi fajta is meghonosodott a borvidéken. Sopron bora jellemzően közepes testű, alkoholtartalmú, friss és jó savtartalommal rendelkezik.

Valószínűleg a soproni borászok is felismerték azt, hogy remek boraik nem jutnak el elég magyar háztartásba, és túránk során megmutatták, hogy érdemes erre a környékre jönni, és érdemes végigkóstolni minél több borászat termékét.

Ottjártunkkor zajlott éppen a fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban a Poncichter Piknik. Ahol a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa összefogva a Soproni Borvidék Hegyközségi Tanácsával, a városvezetéssel, az egyetemmel és a helyi borászokkal közösen köszöntötték a városba érkező leendő elsős és felsőbbéves hallgatókat. Ez például egy remek lehetőség arra, hogy a fiatalok megismerjék a borvidéket.

De a rengeteg boros élmény mellett például Kocsis Miklós, a Kocsis borászat tulajdonosa isteni ebédet dobott össze nekünk egy gulyáságyún.

Ha a környéken jártok, hozzájuk is érdemes lehet bejelentkezni egy "kalandos borkóstolóra", aminek az első felében megismerhetitek a soproni borvidéket, a szőlőterületek mellett kóstolhatjátok meg boraikat, majd a túra végén egy grill vacsorán vehettek részt.

A folytatásban pedig még 7 olyan helyet szeretnék megemlíteni, ami valamilyen szempontból elvarázsolt minket az út során, és ami nektek is jó szívvel ajánlok a borok és a helyszín miatt is.

Zachár Pincészet és Zachár apartman

Zachárék különösen a szívünkbe lopták magukat, mert náluk volt a szállásunk, és a hozzájuk tartozó apartmanok álomszépek.

Apartmanjaikat olyan híres, Sopronhoz köthető hölgyekről nevezték el, akiknek életútja, személyisége inspirációként szolgált a berendezés tervezésében is.

Mi az Ilona apartmanban szálltunk meg. Ami nevét Wolfram Ilonáról kapta, aki V. László dajkája, illetve édesanyjának, az özvegy Erzsébet királynénak hű udvarhölgye volt. Nevéhez fűződik a magyar korona elrablása a kisded V. László számára, akit koronázása alkalmával is ő tartott a karjaiban, majd együtt menekült a királynéval és a gyermek királlyal Sopronba.

A Zachár borok

"Minden üveg Zachen borban ott vagyunk mi is. Hosszú hónapok fáradhatatlan munkájával.

A hitünkkel, hogy kis pincében is készülhet kiemelkedő minőségű bor. Sikereinkkel és nehéz pillanatainkkal, míg a gondoskodással ápolt termés a barrique hordókon keresztül végül a palackokba kerülhet.

Örömmel mutatjuk most be boraink legjavat, Poncichter negyedbeli pincénkben és apartmanjainkban pedig borkóstolóval, szeretettel látjuk vendégeinket."

Ami a mi kedvencünk lett: Csillahegyi Chardonnay

A Fertő tó partján fekvő Hidegség település legmagasabb pontján, a mindig napos Csillahegyen terem a Zachár Chardonnay szőlője. A termést kíméletesen préselik, a mustot ezután 225 literes fahordóba töltik, majd az erjedést követően finom seprőn tartva érlelik 18 hónapon keresztül.

Erhardt Étterem

Sopron történelmi belvárosának peremén, az egykori poncichter negyedben található az Erhardt Étterem éttermünk és a hozzá tartozó tradicionális soproni borospincéik.

Mi itt egy fantasztikus, borkóstolóval egybekötött vacsorát fogyasztottunk el, és ezek alapján az ételek alapján nem utoljára kívánkoztunk ide.

A borvacsora alatt a Taschner Bor- és Pezsgőház, a Horváth Borászat, az Ottó Pince, az Iváncsics Pince és a Zachár Pincészet borait kóstoltuk.

Az étteremről:

"Vendégeinknek a’la carte éttermünk klasszikus fogásait és szezonális ízeit tálaljuk. Nyáron hangulatos kerthelyiségünkben is kellemes az étkezés, egy frissítő ital elfogyasztása.

Családoknak, borkedvelő baráti társaságoknak és üzleti utazóknak egyaránt remek alternatíva lehet családi panziónk, mely 15+3 db szobával áll rendelkezésükre, 200 m-re Sopron jelképétől, a Tűztoronytól.

2020-ban nyitottuk meg Kézműves Pékségünket, mely a hét 6 napján kovászos kenyerekkel, finompékárukkal, ropogós sós kiflivel várja a vásárlókat. Helyi termelők termékei is elérhetőek."

Vincellér Borbirtok

A három család (Molnár-Pieler-Sásdi) tulajdonában lévő pincészet 1986-ban készítette első két borát, egy 1972-es telepítésű kékfrankosból és egy 1979-es Zweigeltből. 1996-ban megvásárolták a fertőbozi Széchenyi Pincét, és az itteni feldolgozónkban készülnek az alap (Vincellér) és válogatás (Molnártiti Selection) boraik.

Szintén Fertőbozon alakították ki borozójukat és vinotékájukat is, de Sopronban, a Hőflányi utcában termelői borboltot is üzemeltetnek.

A Vincellérhez 27 hektár szőlőterület tartozik. Két fő fehér fajtájuk a zöldveltelini és a zenit, a két kékszőlő pedig a kékfrankos és a Zweigelt. A fehérborok és a rozé korai szüret után hűtött környezetben, acéltartályokban készülnek, a vörösborok egy része pedig hosszabb érlelést is kap, leginkább 500 literes fahordókban.

Ugorjatok be hozzájuk a borozóba, és egy kóstoló után már könnyebb lesz választani a boraik közül.

Winelife

Borászati koncepciónk a Winelife esetében: tökéletesen precíz, tiszta borokat előállítani osztrákos stílusban. Kiemelkedő boraik a Zöldveltelini és a Kékfrankos, de könnyű, korai édesborukat, a Supernovat is a különlegességek között említhetjük.

Borászatuk központja Fertőrákoson található, két egymás melletti portát vásároltak meg azzal a céllal, hogy a feldolgozó mellett a vendéglátás is helyben valósulhasson meg.

Pincészetükben a szőlőművelés és a borkészítés minden fázisát magunk végzik, a lehető legmagasabb színvonalon. Céljuk és egyben küldetésük, hogy kiváló minőségű borokat készítsenek, és ezt a tudást átadják a következő generációnak.

Lővér Pince

Balf-Fertőrákos legjobb dűlőiben, környezetkímélő „zöld” technológiával termesztett szőlőiket Sopronban dolgozzák fel, és 1893-ban épített pincéjükben érlelik borrá.

Stílusukban a hagyomány és a modern szemlélet ötvöződik. Boraik minőségét a hazai és nemzetközi borversenyeken elnyert számtalan aranyérem mellett a sok-sok pozitív fogyasztói visszajelzés is tükrözi.

Magyar Dezső, főborász rendkívül barátságosan, és nagy szeretettel képes a borokról beszélni, öröm hallgatni őt!

Borkóstolóra szívesen várják az érdeklődőket (csoportos formában, 10 főtől, előzetes bejelentkezést követően).

Gangl Borászat

A családi borászat szőlői kilenc hektáron teremnek, többnyire a Fertő-tó partján, ahol kékfrankos, Zweigelt, merlot, cabernet sauvignon mellett kisebb részben fehér szőlő is akad, némi sauvignon blanc, zöldveltelini, tramini és zenit. A korai időktől a vörösbort pártolták, így van ez ma is, de fehérborokat is készítenek többnyire a vendégek kedvéért, ételek mellé könnyedén fogyasztható italnak.

A szőlőmunkákat maguk végzik, gondosan ügyelve a környezetkímélő gazdálkodásra. A feldolgozás a Lehár Ferenc utcában található pincében történik, helyi módon a családi háznál.

A szortimentben a modern vonalú vörösborokon túl van tradicionális módon készült, vadélesztős „nagypapa kékfrankosa” is, amelyre a család rendkívül büszke: szeretik megmutatni a kóstoló közönségnek ezt a valódi, régi vágású, jól iható soproni bort. A merlot-ból és a kékfrankosból rozé is készül, Gangl Szabolcs, a pince vezetője szeretné ebbe az irányba is fejleszteni a technológiát, hogy a gyors fogyasztásra szánt, friss és ropogós fehérborok, valamint rozék előállítása is a lehető legprofesszionálisabb módon történhessen.

A Gangl borok nem nagyon hagyják el a város határait. A pincénél is mérik a bort, ráadásul az ódon weinkeller remek hely egy kellemes borozásra, akár egy nagyobb társaság számára is. Vendégfogadást 60 főig vállalnak, akár szervezett rendezvények helyszíneként is.

Steigler Pince

"Kik vagyunk? Különleges terroir, egyedülálló ízvilág, emberi sorsok, évezredes hagyományok és egy páratlan pince organikus szövete. Eszköz a természet kezében, hogy minőségi, organikus borok készüljenek az emberek örömére."

A pincészet Lőrinczy Bálint tulajdonos és Varga Tamás borász vállán nyugszik. Csillámpala szülte organikus boraikat a saját, 21 hektáros, organikus művelésű ültetvényeik terméséből készítik, melyek a soproni borvidék legjobb területein fekvő Steiger, Frettner és Spern Steiner dűlőkben helyezkednek el.

A soproni borosgazdák évszázadok óta a városfalak védte házaik pincéiben készítették messze földön híres boraikat.

Ezt a tradíciót követve, Sopron poncichter negyedének szívében, egy több száz éves pincében érleli a Steigler Pincészet is természetes borait.

Friss hír, hogy a Steigler Prémium Kékfrankosa bekerült Magyarország 20 legjobb vörösbora közé, a Winelovers megmérettetésén.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: