KULT
A Rovatból

„Egy 7 éves gyerektől elképesztő koncentrációt igényel a filmezés” – interjú a Szia, Életem! rendezőjével

Az új magyar film társrendezőjét, Rohonyi Gábort többek között arról kérdeztük, milyen kihívásokkal jár, ha a főszereplő gyerek. De beszéltünk arról is, milyen volt Geszti Péterrel mint producerrel együtt dolgozni.


Augusztus 25-től került a mozikba Thuróczy Szabolccsal és Pásztor-Várady Mórral a főszerepben a Szia, Életem! című vígjáték. Ebből az alkalomból beszélgettem az egyik társrendezővel, Rohonyi Gáborral (Konyec, Brazilok).

– Egy interjúban arról beszéltél, hogy manapság egészen másképp folyik a forgatókönyv-fejlesztés és a filmkészítés, mint régen. Kifejtenéd kicsit, hogy mi változott?

– Régen, ha egy rendezőnek megfelelő reputációja volt, amit senki nem kérdőjelezett meg, akkor elég volt beadnia valamit, és rábólintottak, mehetett gyártásba. Ma nem egészen így van. Bárkiről legyen szó, végig kell mennie egy fejlesztési folyamaton, ami szerintem nagyon jó dolog, mert ad egyfajta szakmai kontrollt, amire mindenkinek szüksége van.

Nyilván vannak zsenik, mint Quentin Tarantino vagy a Cohen testvérek, de még róluk is el tudom képzelni, hogy átnézetik ezzel-azzal a forgatókönyveiket.

Ezek a visszajelzések azért nagyon fontosak, mert aki benne van egy sztoriban, nem biztos, hogy képes azt objektíven látni. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy több fázisban egy négy-öt fős kreatív csapat olvassa a forgatókönyv-verziókat, és elmondják, hogy ők mit látnak, mit gondolnak. Mindezt anélkül, hogy bármiféle nyomást gyakorolnának az íróra. Tehát nem azt mondják neki, hogy így vagy úgy írja tovább, csak adnak új szempontokat. Ezután készül egy újabb draft, és ez így megy akár 3-4 körben. Fontos, hogy erre persze van finanszírozás, ezt nem ingyen csinálják az alkotók. Ez a filmfinanszírozás első fázisa. Ha ezek után elfogadják a forgatókönyvet, következhet az előkészítési fázis, erre megint külön lehet pályázni, és harmadik körben pályázhatunk a gyártási költségre, ami már a nagy pénz.

– A Szia, Életem!-et társrendeződ, egyben a forgatókönyvíró, Vékes Csaba álmodta meg saját életélményei alapján. Te mikor kerültél a projektbe?

– A forgatókönyv már körülbelül 80%-ban kész volt. Teljesen szűz szemmel olvastam el, ami szerintem jól jött abban a fázisban. Én mindig úgy olvasok forgatókönyvet, amivel dolgoznom kell, hogy közben már elképzelem, hogyan néznek majd ki azok a jelenetek. Így végigolvasva találtam néhány részletet, ami vagy a humorában, vagy a ritmusában lehetett még jobb, de ez inkább már csak polírozás volt.

Nem kellett az alapokhoz nyúlnunk, csak bizonyos dolgokat kihagytunk, bizonyos ritmusokat, hangsúlyokat megváltoztattunk.

– Volt casting, vagy tudtátok, hogy kikkel szeretnétek dolgozni?

Básti Julit például nyilván nem hívja az ember castingra. Vannak színészek, akikben biztosak lehetünk. De próbafelvételt mindenkivel készítettünk, mert kíváncsiak voltunk például, hogy ki melyik partnerrel tud jobban együttműködni. Így jóformán mindenkivel találkoztunk már a forgatás előtt, de igazi castingot csak a kisebb szerepek igényeltek, és persze Samu, a gyerekfőszereplő. Ez utóbbi valóban hosszú folyamat volt, rengeteg srácot megnéztünk. Egy gyermekben észrevenni a tehetséget nehezebb, mint egy képzett színész esetében.

A gyerekeknél nagyon sok múlik azon, hogy milyen éppen a hangulatuk.

Ha az adott szituációban rosszul érzi magát, meg sem mukkan, pedig lehet, hogy oldott hangulatban zseniális lenne.

– A castingon megpróbáltatok olyan szituációkat kialakítani, amiben kiderülnek az adott gyerek kvalitásai?

– Igen. Ilyenkor érdemes a filmből kivett jeleneteket próbálgatni. Akkor egyrészt már együtt ismerkedünk az anyaggal, és az is kiderül, hogy mire mennek egymással. Két legyet ütünk egy csapásra.

– Nagyon más volt a forgatás attól, hogy a főszereplő gyerek?

– Maga a forgatás nem annyira. Nyilván nem lehetett annyira hosszú és nehéz forgatási napokat tervezni, mint felnőtt színészekkel. De meg kell mondanom, hogy Momó nagyon jól bírta a gyűrődést. Soha nem hátráltatta a munkát. Motivált volt, és nagyon komolyan vette a szerepét. Pedig

egy 7 éves gyerektől elképesztő koncentrációt igényel, hogy ne csak a szövegét tanulja meg és tudja, hanem benne legyen a szituációban, figyeljen az instrukciókra, tudjon reagálni a másik színészre, és mindezt napi 6-8 órában.

Arra is ügyeltünk, hogy két forgatás között pihenhessen, kikapcsolódhasson. Volt egy kollégánk, Márfi Márk – maga is színész –, akinek egy kisebb szerep mellett végig az volt a feladata, hogy Momóval foglalkozzon. Indiánoztak, bicikliztek, és közben játékosan készültek a következő jelenetekre. Az iskolában is azért fontos a szünet, hogy a gyerekek bírják a következő órát, erre nagyon figyeltünk.

Ami igazából különleges volt, az a felkészítési időszak. Momóval az egész forgatókönyvet elejétől a végéig átvette Balázs Ágnes, a kitűnő színész, drámapedagógus. Ha Momó valamit nem értett, Ági elmagyarázta neki, elemezték, és sokszor el is próbálták a jeleneteket. Mire elkezdtünk a színészekkel közösen próbálni, Momó már teljesen képben volt. Rendkívül intelligens kisfiú. Tudta, hol tartunk, simán lehetett a történetben előre-hátra ugrálni a kronológia felborításával, tisztában volt vele, hol tartunk, és az ő karaktere hol tart a saját belső útján.

– A szülők nem tudnak problémát okozni ilyenkor?

– Tudnának, de Momó szülei semmilyen problémát nem okoztak. Sőt! Hol az egyikük, hol a másikuk jött a forgatásra, de a háttérben maradtak, és a forgatás vége felé már az is előfordult, hogy nem is jöttek, mert olyan bizalom alakult ki. Márk elment Momóért, este pedig hazavitte. Egyetlen rossz élményünk volt, egy sajtónap, ami nagyon rosszul sült el, mert annyit kínozták az újságírók szegény gyereket, hogy kiborult. Lökdösődtek, arcába tolták a telefonjukat, elég rémes volt. Ettől eltekintve azt gondolom, semmilyen negatív élmény nem érte.

– Érdekessége a filmnek, hogy Vékes Csabával közösen rendeztétek. Laikus szemmel ez kicsit két dudás egy csárdában helyzetnek tűnik. Hogy működött?

– Én már csináltam hasonlót korábban, hisz a Brazilok is így készült M. Kiss Csabával. Az embernek félre kell tennie az egóját.

Nem az a lényeg, hogy kié egy jó ötlet, hanem hogy minden jó ötlet a filmet erősítse.

Ha a film érdekeit mindketten a saját egónk elébe helyezzük, akkor ez csodálatosan működik és értéket teremt. A „több szem többet lát” egy közhelyes mondás, de éppen ezért igaz. Forgatás közben is jöhet bárkinek olyan ötlete, ami előrevisz és jobb lesz tőle a jelenet.

– Felváltva forgattatok, felosztottátok a filmet egymás közt?

– Nem. Az előkészítést én irányítottam, mivel Csaba Franciaországban él a családjával, és pont akkor tört ránk a Covid első hulláma. Nem tudott hazajönni, mert nem akart olyan hosszú időre elszakadni a családjától. Persze közben folyamatosan egyeztettünk minden fontos dologról. De a forgatáson végig ott voltunk mindketten.

– Soha nem volt konfliktus abból, hogy ki a „főnök”, ki instruál?

– Nem. Ha voltak vitás kérdéseink, azt előre, négyszemközt tisztáztuk, és akkor mentünk csak a stáb és a színészek elé, amikor már közös álláspontot tudtunk képviselni.

– A filmgyártást ma már Magyarországon is a produceri rendszer határozza meg. A producerekkel indul el egy film élete. Esetekben mennyire szóltak bele a kreatív kérdésekbe?

– Négy producere van a filmnek, ami az egyeztetések szintjén egy kicsit bonyolultabbá teszi a folyamatokat. Minden fontos döntésre mindenkinek rá kell elvileg bólintania, de ez nem okozott komoly nehézséget. Látták, hogy rendben mennek a dolgok, és megbíztak bennünk. Geszti Péterék a marketingszempontokat is mérlegelve nyilván azon voltak, hogy a film minél inkább közönségbarát legyen.

Voltak vitáink, de sosem vérre menők, senkiben nem maradt rossz szájíz.

Akadtak véleménykülönbségek, ez teljesen természetes, de azok is inkább az utómunka során. A végeredmény, úgy gondolom, mindenki megelégedésére szolgált, és ezt a tesztvetítések is igazolták. Tehát voltak vitáink, de nem kellett olyan kompromisszumokat kötnünk, amit bánnék, és jeleneteket sem kellett különböző verziókban felvennünk, azzal, hogy majd a vágásnál meglátjuk, melyik a jobb.

– De gondolom, előtte elpróbáljátok többféleképpen.

– Persze. Már csak azért is, mert a próba arra is jó, hogy a színészek hozzátegyenek vagy elvegyenek. Ha van jó ötletük, vagy valamit másképp mondanának, kipróbáljuk, és ha jobban működik, mint a forgatókönyvi változat, elfogadjuk. Fontos, hogy mindenkinek lehessen jó ötlete, mert az építi a filmet. Bármelyik stábtagnak lehet jó ötlete.

Az egyik felvétel után például az egyik kellékesünk figyelmeztetett egy dramaturgiai ellentmondásra, ami addig senkinek nem tűnt fel.

Teljesen igaza volt, és jó, hogy szóvá tette, így elkerültünk egy utólag nehezen orvosolható hibát.

– Amikor egy filmbemutató kapcsán beszélgetünk egy alkotóval, az számára tulajdonképpen már a múlt. A munka véget ért. Van-e új projekt a láthatáron?

– Egy tévéfilm előkészítésén dolgozom, és remélhetőleg ősszel le is tudjuk forgatni.

– Valami közelebbit nem árulsz el róla?

– Még nem. Már csak babonából sem. Csak akkor fogok beszélni róla, ha tényleg leforgattuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Lemondta a fellépését a Sziget egyik fő előadója, kiderült, ki jön helyette
A Sziget szervezői gyorsan reagáltak a váratlan fejleményre, így a pénteki napon szintén világsztár zárja a Nagyszínpad programját.


Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így

augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.

A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.

Kid Cudi, polgári nevén Scott Ramon Seguro Mescudi jelenleg új albumán dolgozik, amelynek első dala Neverland címmel idén májusban jelent meg. Érdekesség, hogy Travis Scott is tőle kapta a művésznevében szereplő „Scott” nevet, mert Cudit gyerekkora óta példaképének tekinti.

A Sziget Fesztivál idén augusztus 6. és 11. között várja a látogatókat. A fellépők között ott lesz Shawn Mendes, Armin Van Buuren, Nelly Furtado, Papa Roach és Anima is. A zenei programok mellett színházi előadások, cirkusz és más különleges élmények is várják a fesztiválozókat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Zombiszülés, gerinckitépés, kitakart nemi szervek – A 28 évvel később nem cicózik, mégis az év egyik legmeghatóbb és legjobb filmje
A 28 nappal később Oscar-díjas rendezője visszatért, hogy megmutassa, van még kraft ebben a horrorműfajban: nos, rendesen megmutatta.


Nem 28, „csupán” 23 évvel ezelőtt kezdődött történetünk, 2002 őszén, amikor bemutatták az angliai mozik a Sekély sírhant, a Trainspotting, Az élet sója és A part rendezője, Danny Boyle új zombifilmjét, a 28 nappal későbbet (a magyar vásznakra 2003 februárjában pattant fel). A legtöbben ebben a filmben ismerték meg a később Oscar-díjassá váló Cillian Murphyt, valamint a később Oscar-jelöltté avanzsáló Naomie Harrist (Brendan Gleeson és Christopher Eccleston azért már elég ismertek voltak ekkor is). A forgatókönyvet Alex Garland írta, akit azóta olyan filmek direktoraként is ismerhetünk, mint az Ex Machina, az Expedíció, az Ők, a Polgárháború vagy a Hadviselés.

A 28 nappal később sztorija szerint egy olyan vírus kezdett el fertőzni az Egyesült Királyságban, amely dühöngő, vérhányó vadállattá aljasított mindenkit, akit megfertőzött, a maroknyi túlélő pedig próbált menedéket találni a szigetországban.

A mindössze 8 millió dolláros büdzsé pedig szépen meg is térült, hiszen világszinten kb. 75 milliót szedett össze a film.

Érkezett is öt évvel később, 2007-ben a folytatás, a 28 héttel később, amit már nem Boyle rendezett, hanem a 2001-es Intactóval nagyot gurító spanyol fenegyerek, Juan Carlos Fresnadillo (továbbá: Betolakodók, A hercegnő és a sárkány), aki Robert Carlyle-t, Rose Byrne-t, az akkor még viszonylag ismeretlen Jeremy Rennert, Idris Elbát és Imogen Pootsot küldte csatázni Londonba a zombihaddal, kb. fél évvel az első rész eseményei után. S bár nem volt olyan jó, mint az első rész (nem is Garland írta), és kb. dupla költségvetéssel nagyjából ugyanannyit is hozott, azért még mindig szép sikernek könyvelték el az alkotók, és el is kezdték tervezgetni a harmadik etapot, a 28 hónappal későbbet, nagyjából egy 2010-es mozipremierrel. Legalábbis erről számolt be Alex Garland, ám ebből végül nem lett semmi, mivel a Fox Searchlighton belül olyan embereknél voltak a jogok, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak szóba egymással, így az újabb zombiterveknek is lőttek egy időre.

Majdnem tíz évvel később azonban Danny Boyle és Alex Garland újra elővették korábbi sikerüket, a jogok Andrew Mcdonald producer hathatós közreműködésének hála átkerültek a Sonyhoz, s így elkezdtek dolgozni egy új trilógián, ami az azóta eltelt hosszú idő miatt, kihagyva címében a hónapot, rögtön 28 évvel később lett.

Ennek első epizódja került most a mozikba, méghozzá újra Boyle rendezésében, aki az első rész óta Oscar-díjas rendező lett a Gettómilliomosnak köszönhetően, és olyan további filmeket álmodott a vászonra, mint a Milliók (2004), a Napfény (2007), a 127 óra (2010), a Transz (2013), a Steve Jobs (2015), a T2 Trainspotting (2017), legutóbb pedig a Yesterday 2019-ben. Vagyis Boyle hat év után csüccsent vissza a direktori székbe, hogy bebizonyítsa, továbbra is megvan a monyója, ráadásul ismét egy Alex Garland-forgatókönyvből garázdálkodhatott.

Boyle-nak pedig sikerült is a bizonyítás, mivel a 28 évvel később talán az eddigi legjobb epizód lett, ráadásul úgy, hogy nem feltétlenül (vagy egyáltalán nem) azt kaptuk, amire számítottunk. A sztori szerint a vírus elszabadulása óta 28 év telt el, Nagy-Britannia és Írország pedig sziget mivoltukból fakadóan karantén alá kerültek, a világ többi pontjáról sikerült kiszorítani a halálos kórt. Persze a veszélyzónában is vannak túlélők, közülük ismerünk meg egy kis szigeten élő közösséget, benne Jamie-t (Aaron Taylor-Johnson), a súlyos beteg feleségét, Islát (Jodie Comer) és a 12 éves kisfiukat, Spike-ot (Alfie Williams). Jamie úgy dönt, Spike elég érett már ahhoz, hogy elvigye őt a kerítéseiken túlra, a szárazföldre zombivadászatra, a túra azonban nem várt fordulatot hoz a gyerkőc életébe: megtudja, hogy odakint él magányosan egy kattant orvos, Dr. Kelso, akikből nem sok maradt, és talán ő segíthetne meggyógyítani a zavarodott édesanyját, akivel a többiek tudta nélkül útra is kel zombiföldön a vágyott cél felé.

A 28 évvel később alapvetően nem hazudtolja meg önmagát: véres, kegyetlen, izgalmas. A fertőzöttek minden fajtája durva és rendkívül félelmetes (bár valami fura oknál fogva, talán hogy elkerüljék az X korhatár-besorolást, itthon is kitakarták a pucér zombik nemi szervét), Danny Boyle pedig közel a hetvenhez is bizonyítja, hogy semmit nem veszített a fenegyerekségéből, s éppolyan profi direktor, mint a harmincas-negyvenes éveiben.

Ez a film ugyanis rendkívül intenzív, és próbára teszi a nézők türelmét. Rendkívül gyors vágásokkal, áttűnésekkel és furcsa zenékkel, hanghatásokkal operál, ráadásul a jelenetek nagy többségét iPhone 15 Pro Max okostelefonokkal rögzítette a szintén Oscar-díjas operatőr, Anthony Dod Mantle, ami egyedi képi világot és atmoszférát kölcsönöz a sztorinak. Atmoszféra pedig akad bőven, Boyle nagyon ért ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá, nyomasztóvá, élővé, veszélyessé, vagy akár reménytelivé tegyen egy történetet, pontosabban a világot, ahol az játszódik.

A 28 évvel későbbnek azonban van egy olyan vetülete is, amire talán nem sokan számítottak egy 18-as karikás zombis horrortól: hatalmas szíve van, és hihetetlenül megható.

Bizony, fogalmazhatunk úgy is, hogy egy könnyfacsaró zombis horrorral van dolgunk.

Az új és fantasztikus színészi felfedezett, Alfie Williams egymaga viszi el a hátán a filmet, pedig olyan „segítői” vannak, mint Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer és Ralph Fiennes, de hát ez igazából az ő felnövéstörténete, amely során már ilyen fiatalon kénytelen felelősséget vállalni, és mindent megtenni azokért, akiket szeret. Ralph Fiennesnak pedig, aki a sztorinak csak egy későbbi pontján bukkan fel, szintén egy csodás és emlékezetes karakter jutott, ő a film lezárásában játszik hatalmas szerepet, és micsoda lezárás az!

Nem is érdemes többet elárulni a filmről, ami biztosan sokakat kikészít majd, ám az kétségtelen, hogy egy egyenesen az elevenünkbe vágó, nyers, mégis rendkívül érzelmes mestermű lett Danny Boyle új 28-filmjéből. Aki pedig értetlenül áll a több mint fura utolsó jelenettől, ne feledje, hogy kb. fél év múlva, 2026 januárjában érkezik az új trilógia már leforgott második (összesítve a franchise negyedik) része, a 28 Years Later: The Bone Temple (28 évvel később: A csonttemplom), amit viszont nem Danny Boyle rendezett, hanem Nia DaCosta (Little Woods, 2021-es Kampókéz), akinek azt üzenjük: még vért, még verejtéket, még könnyeket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A félénksége miatt vállal meztelen szerepeket, mindig titkolja a párkapcsolatait, és „eltolta” magától Harvey Weinsteint – Eva Green 45 éves
Bár Párizs a kedvenc városa, már 20 éve boldogabb Angliában, és bár egyiptológus akart lenni, 14 évesen Isabelle Adjani megváltoztatta az életét. Íme Eva európai és hollywoodi sikertörténete.


Eva Gaëlle Green Párizsban született 1980. július 6-án, édesanyja, Marlene Jobert (születési neve Maurer), algériai-zsidó származású francia színésznő, édesapja, Walter Green pedig svéd és francia származású fogorvos. Eva gyakran jellemezte magát „nem gyakorló zsidóként”, aki gyerekként soha nem járt zsinagógába. „Úgy érzem, hogy a világ polgára vagyok. A filmnek és az életnek nincsenek határai.” Van egy kétpetéjű ikertestvére is, Joy, akivel elsősorban Párizs 17. kerületében nőttek fel. A családját burzsoának írta le, és megjegyezte azt is, hogy az ikernővére nagyon különbözik tőle. A vezetéknévük egyébként a svéd „gren” szóból származik, amely „faágat” jelent.

Eva Franciaországban tanult az angol nyelvű American University of Paris egyetemen, a tanulmányai egy részét pedig Angliában és Írországban töltötte. Csendes, visszafogott tanuló volt, aki élénk érdeklődést mutatott az egyiptológia iránt már hétéves korában, amikor először meglátogatta a párizsi Louvre-t.

14 éves volt azonban, amikor megnézte az 1975-ös Adéle H. története című François Truffaut-filmben Isabelle Adjanit, akinek az alakítását látva elhatározta, hogy belőle is színésznő lesz.

Édesanyja eleinte fenntartásokkal kezelte Eva színészi ambícióit, attól tartva, hogy az túl nagy terhet jelenthet az amúgy érzékeny lányának, végül azonban támogatta a törekvéseit. 17 évesen Eva beiratkozott a párizsi St. Paul Drama School hároméves színészkurzusára. Később elmondta, hogy az iskolai előadásokban mindig a „vérbeli gonosz” szerepeket választotta, hogy így tudjon megbirkózni a mindennapi érzelmeivel.

Erről álmodozott

A színészi tanulmányai befejezése párizsi színházakban kezdett játszani, 2001-ben, 20-21 évesen még Molière-díjra is jelölték a Jalousie en Trois Fax című darabban nyújtott alakításáért. Az első filmszerepét Michael Haneke 2001-es A zongoratanárnő című filmjében játszotta, de az még inkább statisztamunka volt, ráadásul a végefőcímben sem tüntették fel a nevét.

Két évvel később azonban, mindjárt az első mozifilmes feltűnése, ami rögtön főszerep is volt, meghozta a színészi áttörését: ez volt Bernardo Bertolucci Álmodozók (2003) című filmje.

A legendás rendező így jellemezte akkor Evát: „Olyan gyönyörű, hogy az már igazságtalan.” A szülei kezdeti ellenkezése ellenére bólintott rá Bertolucci ajánlatára, a filmben ugyanis számos meztelen jelenetben szerepelt, és később bevallotta, a forgatáson abszolút jól érezte magát, viszont eléggé zavarba jött, amikor a szülei is megnézték a filmet. Az alakítását pozitívan fogadták a kritikusok, egyesek az amerikai Liv Tylerhez hasonlították.

Vesper a neve

Az Álmodozókban nyújtott alakítása felkeltette Ridley Scott rendező figyelmét, aki a 2005-ben bemutatott hollywoodi eposzban, a Mennyei királyságban Szibilla, Jeruzsálem királynőjének szerepét osztotta rá. Ez a film nemzetközi elismertséget hozott számára, igaz, a mozis változatában jelentősen lecsökkentették a szerepét, szóval Green kifejezetten örült, amikor később, a rendezői változatban újra kiemeltk a karaktere összetettségét.

Nem is kellett sok a következő, még nagyobb filmes eseményhez: nagyjából az utolsó pillanatban kapta meg Vesper Lynd szerepét a 2006-os Casino Royale című Bond-filmben. A forgatás ugyanis már folyamatban volt, és a rendező, Martin Campbell szerint „a szereposztás elég nehéz volt, mivel még nem volt meg a végleges forgatókönyv, a a Bond-lányok kapcsán pedig addig csupán annyi volt a lényeg, hogy milyenek a mellei meg a feneke.” Campbell azonban látta Green alakítását a Mennyei királyság rendezői változatában, és felkereste őt. A színésznő elolvasta a forgatókönyvet, és úgy találta, hogy Vesper karaktere sokkal mélyebb, mint a legtöbb Bond-lányé. A filmért később pozitív kritikákat kapott, és azóta is az egyik legjobb Bond girlnek tartják, az Entertainment Weekly egyenesen a valaha volt négy legjobb közé választotta. A Casino Royale-ban nyújtott alakításáért pedig Eva 2007-ben BAFTA-díjat kapott az év legjobb feltörekvő színészeként.

Tim Burton múzsája

A Casino Royale óriási sikert aratott a mozipénztáraknál szerte a világon, ezért utána természetesen rendesen beindult Eva hollywoodi karrierje is.

2007-ben feltűnt Az arany iránytűben, majd volt néhány függetlenfilmes szerepe, többek között Fliegauf Benedek Méh című filmjében, 2010-ben.

2012-ben találtak egymásra Tim Burton rendezővel (állítólag csak szakmai értelemben) az Éjsötét árnyék kapcsán. Azóta két további filmet forgattak együtt: a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit (2016) és a Dumbót (2019). 2014-ben két kultfilm folytatásában is feltűnt nagy szerepekben, a 300: A birodalom hajnalában és a Sin City: Ölni tudnál értében. Ugyanebben az évben bevállalt egy hosszabb munkát is, három éven és három évadon át szerepelt a Londoni rémtörténetek című gótikus horror-fantasysorozatban.

Fontos még megemlíteni a 2019-es Ígérem, hogy visszatérek című űrhajós drámáját, amelyet sokan a legjobb alakításának tartanak, bizonyos bennfentesek szerint nem sokkal maradt le az Oscar-jelölésről sem. Utoljára pedig A három testőr új, kétrészes feldolgozásában láthattuk Miladyként a magyar mozikban 2023 őszén (A három testőr: D’Artagnan) és 2024 tavaszán (A három testőr: Milady).

Parasztok, B-kategóriás szemét és hányás

2018 áprilisában bejelentették, hogy Green főszerepet fog játszani az A Patriot című sci-fi-thriller műfajú filmben. 2020 augusztusában viszont már arról számoltak be, hogy a színésznő, aki egyben a projekt executive producere is volt, beperelte a produkciós céget, a White Lantern Filmet, mert miután végül leállították a filmet, nem fizették ki neki a 800 000 fontos tiszteletdíjat, pedig erről korábban fizetési kötelezettséget vállaló szerződést kötöttek. A White Lantern a saját keresetében azt állítja, hogy Green tönkretette a filmet, például azzal, hogy további drága stábtagok felvételét követelte. A cég azt is állította, hogy Green több mint 1 millió fonttal tartozik nekik, miután kilépett a projektből.

Végül Eva 2023 áprilisában megnyerte a pert, amely során nyilvánosságra kerültek a barátainak küldött WhatsApp-üzenetek, amelyekben a színésznő a stábtagokat „parasztoknak”, a produkciót „szar B-kategóriás filmnek”, a producer Jake Sealt pedig „tiszta hányásnak” nevezte.

A bíró azonban megállapította: „Lehet, hogy Green rendkívül kellemetlen dolgokat mondott Seal úrról és a stábról, de ez abból fakadt, hogy őszintén aggódott, amiért a Seal úr irányítása alatt készülő film nagyon rossz minőségű lesz, és nem fogja igazságosan visszaadni azt a forgatókönyvet, amely iránt ő és a korábbi rendezők annyira lelkesek voltak.”

Titokzatos és paradox

Eva 2005 óta, tehát már 20 éve Londonban él. Azóta többször kijelentette, hogy Angliában boldogabb, mint Franciaországban. Amikor pedig arról kérdezték, hogy miért szeret grafikus, szexuálisan túlfűtött szerepeket játszani, Green ezt „paradoxnak” nevezte, hiszen saját bevallása szerint félénk természetű. „Nem igazán értem, miért csinálom ezt. Terápiára kell járnom!” Azt mondta, a sötét, torz lelkű karaktereket is kedveli, mivel azok lehetővé teszik számára, hogy felszabadultnak érezze magát. Ettől függetlenül igyekszik változatos szerepeket vállalni, hogy ne skatulyázzák őt be.

A magánélete viszont teljes rejtély. Annyit tudni nagyjából, hogy sosem volt férjnél, és nincsenek gyermekei, 2002 és 2003 között együtt volt az Álmodozók-beli partnerével, Michael Pitt-tel, 2005 és 2007 között pedig a nála 14 évvel idősebb Marton Csokassal, akivel a Mennyei királyságban játszott együtt. Pletykálták, hogy 2015-ben viszonyba kezdett Tim Burtonnel is (köztük már 22 év különbség van), de ezt sosem erősítették meg. Eva gyakran osztotta meg gondolatait a szerelemről és a párkapcsolatokról, elárulva, hogy nagyra értékeli a függetlenséget és a magányt, s megnyugvást talál abban, hogy távol él a reflektorfénytől. Beszélt arról is, hogy milyen nehéz egyensúlyt tartani a párkapcsolatok és a színészi karrier között, amely gyakran hosszú utazásokat és intenzív koncentrációt igényel.

2017-ben pedig bevallotta, hogy az azóta börtönben raboskodó producer, Harvey Weinstein egy üzleti megbeszélés során nem megfelelő módon közeledett hozzá, de ő „eltolta” magától.

Evát legközelebb a Nincs idő meghalni és a True Detective rendezője, Cary Joji Fukunaga új, Vér a havon (Blood on Snow) című krimi-thrillerében láthatjuk, amely Jo Nesbø azonos című regényének adaptációja, s amelyben olyan színészpartnerei lesznek, mint Benedict Cumberbatch, Aaron Taylor-Johnson és Ben Mendelsohn. Több mint ígéretes…


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Nyolc csatorna tűnhet el a tévéképernyőkről, köztük a Comedy Central is
Szlovák és ausztrál források is azt állítják, több tévécsatorna sugárzása végleg megszűnhet. Magyarország is érintett lehet.


Egy szlovák portál arról számolt be, hogy 2025 végén több ismert tévécsatorna is eltűnhet a képernyőkről, írja a Media1. A döntés érintheti a Club MTV-t, az MTV 80s-t, az MTV 90s-t, az MTV 00s-t, az MTV Hits-et és az MTV Live HD-t is.

Emellett kikerülhet a kínálatból a magyar nézők számára elérhető Comedy Central és a Paramount Network is.

A Media1 arra is felhívja a figyelmet, hogy bár a Živé.sk anyaga a szlovák és cseh piacról szól, a nemzetközi trendek alapján elképzelhető, hogy ezek a változások a magyar közönséget is érinthetik.

Hasonló fejleményekről számolt be az ausztrál tvblackbox.com.au is: ott 2024 júniusában több MTV-csatorna adását szüntették meg. A Media1 azt is megemlíti, hogy az Insidus Television egyik YouTube-videójában arról számolnak be, hogy globálisan zárnak be több Paramount csatornát, ráadásul a Comedy Central magyar feedjének megszűnését címbe is kiemelték.


Link másolása
KÖVESS MINKET: