KULT
A Rovatból

Ördög Nóra is elbúcsúztatta a Ricsárdgírt – 10 ezren voltak a zenekar utolsó koncertjén

Kezdetben még a barátaik se voltak kíváncsiak rájuk, most kis híján telt házat csináltak a Budapest Parkban. Lezárult a magyar underground talán legszürreálisabb sikersztorija.

Link másolása

Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal az ősélményemmel, hogy amikor először hallottam a Ricsárdgírt, nagyjából annyi volt a benyomásom róluk, hogy

„ez meg mi az Isten?”

Talán 2015-ben járhattunk ekkor, már volt értelmezhető méretű közönségük, de a befutástól még messze álltak. Sokáig nem is fordítottam rájuk különösebb figyelmet, majd végül a 2016-os orfűi víziszínpados koncertjükkel vettek meg. Aki soha nem volt ilyenen, az sajnálhatja, de a felvételeket (például ezt vagy ezt) mindenképp érdemes visszanéznie – elöljáróban legyen elég annyi, hogy joggal hívták őket vissza minden évben, a Víziszínpad fellépői közül egyedüliként.

Ezután elég hamar rajongó lettem, bár eleinte kevésbé a dalokért, sokkal inkább a konferáló szövegek és a színpadon zajló permanens bohóckodás miatt jártam a koncertjeikre. A 2019-ben megjelent Rise of the Koala lemez viszont ezen a téren is fordulatot hozott: még az éppen lezáruló évtized legjobbjai közé is beválogattam, külön kiemelve, hogy nemrég még magam se gondoltam volna, hogy erre valaha sor fog kerülni.

Bár mindvégig tartották magukat a „nem igazán tudunk zenélni, sőt sokszor fogalmunk sincs, mi történik körülöttünk” imidzshez, legkésőbb ezzel az albummal nyilvánvalóvá vált, hogy erősen rájátszanak a kialakult képre – persze az is minőségi javulást hozott, hogy Tóth Dóri és Huszár Ákos személyében két tényleg profi zenész is csatlakozott hozzájuk.

Még a fentiekkel együtt is szürreális volt látni, mennyien lettek a zenekar koncertjein az utóbbi pár évben. Ezt szemlátomást ők maguk is nehezen dolgozták fel, többször el is mondták, hogy ez a zene nem ekkora színpadokra és ekkora közönségnek lett kitalálva.

Ennek a folyamatnak az abszolút kicsúcsosodása volt a búcsúkoncert a Budapest Parkban: még úgy is egészen elképesztő, hogy 10 ezren váltottak rá jegyet, hogy az emberek jó része minden bizonnyal csak az utolsó alkalom miatt jött.

Egyrészt óriási energiák szabadultak fel emiatt, másrészt viszont kicsit örültem is annak, hogy nem ekkora volt a szokásos közönségük, mert akkor valószínűleg egy ideje már nem jártam volna rájuk. Így viszont maradéktalanul megvalósították a "csúcson kell abbahagyni" mottót.

Már a felvezetésnek is megadták a módját: Koala Allstars Band néven egy alkalmi formációt kértek fel előzenekarnak, aminek magját a Bohemian Betyars zenészei alkották, olyan énekesekkel kiegészülve, mint Szabó Benedek, Kollár-Klemencz László, Dé:Nash és Hanzli Fanni a Doggosból.

A repertoárba direkt olyan Ricsárdgír-dalokat válogattak be, amelyek a fő koncerten nem hangzottak el, így olyan ritkaságokat is meg lehetett hallgatni – ráadásul különleges előadásban –, mint a Kád, a Sztár vagy szar, a Szörf, vagy épp az új lemezről a Nem egy tánc.

A búcsú és a közel telt ház ellenére a zenekaron egészen a koncert utolsó negyedéig egyáltalán nem érződött, hogy meg lennének illetődve. Az átkötő szövegekben se volt szinte semmi érzelgősködés, tulajdonképpen úgy zajlott a buli, mint bármelyik másik.

Ekkor viszont eljött az este legnagyobb meglepetése: egy pisiszünetként beharangozott levonulást követően Ördög Nóra lépett a színpadra, és konferálta fel egyenként a tagokat, akik természetesen az Ördögnóra című számot játszották ezután.

Eddig is lehetett tudni, hogy szimpatizál a zenekarral, annak idején meg is osztotta a Facebook-oldalán a róla írt dalt, de így is extra jófejség a részéről, hogy bevállalta a szereplést. Ráadásul a poénokat is egymás után szórta, szóval látszott rajta, hogy szívesen csinálja.

Az utolsó fél órában aztán bepótolták az addig mellőzött hatásvadász fordulatokat („már csak 4 dal van hátra a Ricsárdgír történetéből”, „jézusom, 20 perc múlva feloszlunk”, stb.), de ez se volt kellemetlen egyáltalán.

A legutolsó két szám természetesen az Éva otthon, valamint a SzintisLaci volt, ami alatt a színpadon egyébként mindig egy helyben álló Laci élőben is bemutatta a mémmé vált klipben látható koreográfiáját. Utána egy hatalmas köszönő felirat előtt még operaszerűen is elénekelték párszor a dal zárósorát (A Ricsárdgír már nem zene), majd végleg levonultak.

Bárkivel beszéltem a közönségből, egyöntetűen azt mondták, hogy igazából most még fel se fogták, hogy tényleg ez volt a vége. Valószínűleg maguk a tagok is így vannak ezzel: nem igazán emlékszem ennyire ambivalens feloszlásra, ahol voltaképpen mindenki sajnálja a zenekarból, hogy abbahagyják.

Bár elég kérlelhetetlenül kijelentették, hogy nincs visszaút, én azért reménykedem benne, hogy láthatjuk még őket együtt. A Kispál és a Borz esetében úgy fogalmaztam, a dalaik egyszerűen túl jók ahhoz, hogy ne hangozzanak el rendszeresen élőben – ezt most úgy árnyalnám, hogy ez a produkció túl egyedi és különleges ahhoz, hogy soha többé ne lehessen látni.

És az is biztos, hogy néhány örök fanyalgót leszámítva senki nem kérné rajtuk számon, ha mégis meggondolnák magukat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: