PROGRAMOK
A Rovatból

Összeállt az idei Ördögkatlan programja: Ne hagyd ki a nyár legizgalmasabb kulturális kavalkádját

Mutatjuk a programokat!


Idén immár 17. alkalommal lesz Ördögkatlan Fesztivál, amely július 30. és augusztus 3. között várja a látogatókat. 2008-ban egyik védnökük, Cseh Tamás nyitotta meg az első fesztivált, Törőcsik Mari pedig hol a helyszínen, hol telefonon adta áldását erre a „nemnormális” közösségi eseményre. Bár ők már nincsenek velünk, szellemiségük tovább él a fesztiválon, amelyre sokezer látogató érkezik Magyarországról és távolabbról is.

Díszvendégek

Az idei év különleges vendégei között üdvözölhetjük Korniss Pétert, a legendás fotográfust, aki az Ördögkatlanban ünnepli 87. születésnapját. A magyar fotográfia Mestere a Hosszú úton” című gyűjteményéből mutat be egy válogatást a Vylyan kiállítóterében.

Miquéu Montanaro, a francia-oxitán muzsikus, a világnak nincs olyan pontja, ahol ne koncertezett volna már, és talán nincs olyan hangszer sem, amin ne tudna játszani. Virtuóz játékával egymaga képes teljes koncertélményt nyújtani. Az idei Katlanban három különböző koncertet is ad, workshopokat tart, és ő a zenei vezetője annak a francia-magyar nagyzenekarnak, mely az utolsó esten vetítendő vadiúj "Drakula"-filmet kiséri.

A pécsiek és a katlanosok jól ismerik Köles Ferit, az ország egyik legnagyszerűbb színészét. Ő Kálmán, a „Faluturisták” szófosó frontembere, de láthattátok őt a Katlanban például román rendőrként a „Bányavakságban”, nem beszélve az azóta számtalan díjat begyűjtő Tarr Sándor-szövegek mentén született „A mi utcánk” Ördögkatlanban tartott ősbemutatójáról. 2024-ben Vaclav Havel „Audiencia” című tragikomédiájának sörmestereként érkezik hozzánk, és kápráztat el bennünket frenetikus játékával. És vezeti majd a Faluturisták szájtszíing-performanszát, valamint levetítjük Karácsony Péter „Kis Hatalmasok” című kisjátékfilmjét, mely több díjat is elhozott Rómából (Rome Prisma Independent Film Awards), köztük Köles Feri a „Legjobb Férfi Főszereplő” díját.

Nyáry Krisztián díszvendégként bölcsen és szellemesen vezet minket végig a kortárs irodalom világában. Hivatása: író, irodalomtörténész, kommunikációs szakember, művészeti igazgató, könyvkiadó, kreatív igazgató… De ha az Ördögkatlanra gondolunk, sokkal inkább az az a titkos szellemi rokonság jut eszünkbe, ami összeköt bennünket: minőségi kultúrát közvetíteni mindenkinek, aki kíváncsi önmagára, a másik emberre, a világra.

Kulcsszó: „Mentés másként”

Az idei fesztivál kulcsszava a „mentés másként”, mely az új művek születésére utal, amelyek a múlt és a jelen találkozásából fakadnak. Ilyen projekt például a Drakula-projekt, amely egy régi-új némafilm születését jelenti. A fesztivál utolsó estéjén a Narancsligetben, egy nagyzenekar kíséretében vetítik a kolozsvári fiatal filmesek Drakula halála című filmjét. A Háy-kódex középkori magyar versek átiratait szólaltatja meg: Háy János olvassa, a Szent Efrém Férfikar énekli a szerzők évszázadokat átívelő sorait. 2024 szenzációjának ígérkezik a Vízhang-koncert, ahol a beremendi strand medencéjére épített színpadon Dinyés Dániel vezetésével csendül fel Wagner, Vivaldi, Verdi és Liszt muzsikája.

Emlékezés és tisztelgés

Az idő múlásával egyre több emléket hordozunk magunkkal. 2023 őszén el kellett köszönnünk a katlanrock királynőjétől, Julie-től. Francia volt, de otthonra lelt köztünk, ahogyan zenekara is, a Wombo. Velük együtt idézzük meg Julie emlékét a Besh o droM, a Psycho Mutants és Beck Zoli közreműködésével.

Számtalan program és visszatérő barátok

Az Ördögkatlan Fesztivál több száz programmal várja látogatóit, melyek között szerepelnek a Magyar Zene Háza, a Hagyományok Háza, valamint független és nem független színházak előadásai is. Visszatérő barátaik között üdvözölhetjük Udvaros Dorottyát, Mucsi Zoltánt, a 30Y-t és Lovasi Andrást, valamint új fellépőként köszönthetjük Kern Andrást és a Belga zenekart.

Kiemelt programok

A fesztiválon rengeteg különleges esemény és előadás várja a látogatókat. Íme néhány kiemelt program:

Drakula-projekt: Az utolsó este tanúi lehetünk a Narancsligetben, ahol egy nagyzenekar kíséretében vetítjük a kolozsvári fiatal filmesek Drakula halála című némafilmjét.

Háy-kódex: Középkori magyar versek átiratait hallhatjuk, amelyeket Háy János olvas, és a Szent Efrém Férfikar énekel.

Vízhang-koncert: A beremendi strand medencéjére épített színpadon Dinyés Dániel vezetésével szólal meg Wagner, Vivaldi, Verdi és Liszt muzsikája.

Korniss Péter kiállítása: A legendás fotográfus 87. születésnapját ünnepli nálunk, és gyönyörű képeit is megtekinthetjük.

Miquéu Montanaro koncertjei: A francia-oxitán muzsikus három különböző koncerttel és egy különleges „Filmzenekar” produkcióval készül.

Emlékkoncert Julie tiszteletére: Beck Zoli, a Besh o droM és a Psycho Mutants közreműködésével idézzük meg Julie emlékét.

Köles Ferenc előadásai: Vaclav Havel „Audiencia” című tragikomédiájában láthatjuk sörmester szerepében, valamint vezeti majd a Faluturisták szájtszíing-performanszát. Karácsony Péter „Kis Hatalmasok” című kisjátékfilmjét is levetítjük, melyben Köles Ferenc a „Legjobb Férfi Főszereplő” díját nyerte el.

Fiatal színházcsinálók előadásai: Érkeznek színészhallgatók Marosvásárhelyről Mohácsi János rendezésében a „Johanna” előadással, az SZFE végzős prózai és zenés osztálya, valamint a Freeszfe és a kaposvári egyetemi produkciók is. Ifj. Vidnyánszky Attilával láthatjuk a Studio K „Néró” című előadását, valamint Attila rendezésében a beregszásziak „Az öngyilkos” darabját is bemutatjuk.

High-Lightok@Zene

Belga / Esti Kornél /Kiscsillag / Analog Balaton/ Carson Coma / Wombo / Besh o droM / 30Y / Platon Karataev / Udvaros Dorottya/ Bohemian Betyars / Benin International / Kern András – Hernádi Judit/ Romano Drom / Kollár Klemencz Kamarazenekar / Tudósok / Balaton: Cseh Tamás-koncert / Boebeck / Henri Gonzo és a Papírsárkányok/ Lukács Miklós – Balogh Kálmán

High-Lightok@Színház

RÉV Színház: Jókedvvel, bőséggel / Orlai-Katona József Színház: Lélegezz/ RS9: Utolsó tekercs / Katona József Színház: Orlai: Lavina / Egy életem: KAPA / Lányos és fiús apák - Családi történetek emberi hangra, dobokra és szaxofonra- Grecsó Krisztián, Dés László és Dés András / Yorick: Árvácska júl. 31. / TÁP Színház: Mit csináljak, hogy jobban érezd magad / Pécsi Nemzeti Színház: Audiencia/ Nézőművészeti Kft: Pánik / Katona József Színház: Sorstalanság / manna produkció - Szentendrei Teátrum - Füge Produkció: Született: Wágner Emese / Pécsi Harmadik Színház: Kartonpapa / Faluturisták / Halál Velencében (Koltai Róbert) / Forte Társulat: Az idő marasztalása / Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház: Az öngyilkos / Apertúra: A nagy erdő, mely tele van homálylyal / Ciróka Bábszínház: Tóték /Studio K: Néró / Az SZFE és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem vizsgaelőadásai

High-Lightok@Irodalom

Nyáry Krisztián / Szabó T. Anna / Dragomán György / Krusovszky Dénes / Háy János / Bérczes László / Knausgard / Budapest Nagyregény / Kollár-Klemencz László / Reményi József / Petri György / Peer Krisztián / Forgách András

High-Lightok@Családi

Farkasházi Réka és a Tintanyúl / Simorág TánCirkusz: Ma No mese / Iszkiri zenekar

Rutkai Bori Banda / A legcsinosabb óriás / Csoda és Kósza/ A hisztis királykisasszony

Medveálom madárszárnyon / Danny Bain: Kodzsugukila, a boszorkány / Nizsai Dániel: Vitéz László / Bóbita Bábszínház: Pityi Palkó / Ninimesék / Cirque Les Dudes / Manó könyvek / Szabó T. Anna / Mechler Anna / Offlájn Rezervátum


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
Budapesti programok 2025
Összegyűjtöttük nektek Budapest legizgalmasabb programjait, hogy mindig legyen miből válogatni 2025-ben is!


2025-ben is számtalan remek program vár Budapesten és környékén. A folyamatosan bővülő, frissülő listából te is kiválaszthatod a kedvencedet.

Táncolj Budapest felett – Fortuna Funky Bar a 360 Bar tetőteraszán

Ha egy igazán különleges nyáresti élményre vágysz Budapest szívében, akkor július 12-én irány a 360 Bar, ahol a Fortuna Funky Bar egy estére beköltözik a város legikonikusabb tetőteraszára.

Ez a "rooftop edition" egyedülálló hangulatot ígér: a lemenő nap fényében indul el a buli, majd a a város fényei alatt folytatódik, funky ütemekkel, jéghideg koktélokkal és felejthetetlen panorámával. A 360 Bar nem véletlenül vált a nyári estéken a főváros egyik legnépszerűbb találkozóhelyévé, hiszen innen Budapest minden szeglete belátható, miközben a város lüktetése csak halk háttérzajként szolgál.

A Fortuna Funky Bar ezúttal magasabbra tör, és egy estére a szabad ég alatt hív mindenkit táncra, nevetésre és kikapcsolódásra. Jéghideg italok, különleges koktélok, jófej emberek és egy zenei válogatás, ami garantáltan megmozgat – mindez egyetlen estén, egyetlen helyen. Hívd össze a barátaidat, öltözz nyáriasan, és hangolódjatok rá együtt a nyár legpezsgőbb rooftop bulijára!

További részleteket a Facebook eseményben találhatsz!

Zenélő Budapest - több helyszínen (egész hónapban)

Tíz éve indult útjára a Zenélő Budapest ingyenes programsorozata, mely világviszonylatban is egyedi produkciókkal tölti meg nyaranta a fővárost. Kulturális múlt és jelen találkozásának lehetünk szem- és fültanúi, hiszen július 4. és augusztus 8. között ismét felcsendülnek a Zenélő Budapest dallamai!

Fővárosi Nagycirkusz - SPLASH! Vízicirkusz - (egész hónapban)

Nyári hőséget enyhítő különleges élményben lesz részetek, ha úgy döntötök, a nyári szünetben a Fővárosi Nagycirkusz felé veszitek az irányt. A kívül-belül új ruhát öltött cirkusz épületére szinte alig lehet ráismerni: a porond helyét medence és szökőkút vette át, a cirkusz előtti plázson napágyak és napernyők, de még koktélbár is várja a lelkes közönséget. A külső-belső megújulás persze csak a kezdet, a csodakomplexum műsorán szereplő SPLASH! egyúttal időutazásra is invitál, ahol a család apraja-nagyja megtapasztalhatja az 1920-as évek életigenlő, táncban nem szűkölködő, lenyűgöző hangulatát.

Vedd birtokba a Budai Hengermalmot!

Idén folytatódik a Város és Folyó Egyesület (Valyo) legújabb projektje, a Budai Hengermalom közösségi térré alakítása: október 12-ig több mint 10 hétvégén vár minket a malom különféle programokkal. A teljesség igénye nélkül lesz vintage vásár, számos különféle workshop, kertmozi, élő zene, épületbejárás és játszóház is a legkisebbeknek.

Figyeld meg közelről a szentjánosbogarak rajzását! - júniustól

A szentjánosbogarak rajzása, vagyis párkeresési időszaka általában június közepére esik, ám ez nagyban függ az időjárástól is, nagyobb meleg esetén ugyanis már a hónap korai szakaszában is megfigyelhetjük a világító bogárkák násztáncát. Érdemes tehát már június elejétől figyelemmel kísérni az Alcsúti Arborétum vagy a Vácrátóti Botanikus Kert oldalát, hiszen ezeken a helyszíneken minden évben szerveznek vezetett sétákat.

Aurevoir. 10. születésnap - Budapest Park - július 10.

Úgy néz ki, jóvátehetetlenül 10 éves lett a zenekar. Ahhoz képest, hogy egy röpke haknira álltunk össze, és hogy van tagunk, aki néha az autóját is a buszon felejti, igazi evolúciós bravúrnak számít, hogy létezünk, és mindenkinek minden testrésze megvan. Szeretnénk megosztani veletek az örömünket, ezért szeretettel várunk mindenkit a zenekar történelmének eddigi legnagyobb szülinapi zsúrjára - és koncertjére, kedvenc helyünkre, a Budapest Parkba! Lesz vattacukor, lufi, szotyi, mentes víz és fornetti ágyú. Meg mi. Meg ti. Ha jöttök. Úgyhogy gyertek!

Úristen, very big sztárvendég: az Aurevoir. 10. születésnapi buliján a hal a tortán a Fish!, új dalok, szuperbesztof, motivációs poppunk és lakossági garázsrock robbanásveszélyes elegye ünnepi hangulatban.

Be Massive Horizon Day & Night Party - Városligeti csónakázótó - július 12.

A Be Massive Horizon bulisorozat következő fővárosi bulija Budapest egyik legszebb helyszínén folytatódik. Július 12-én délután 4 és éjjel 1 óra között a városligeti csónakázótó partján nem kisebb nevek váltják egymást a DJ-pult mögött, mint: JOONE, Metha, Dubecticut, technicLEGO és Nick behrmann. Táncoljatok a lemenő nap fényében majd a csillagok alatt, este 9-ig pedig még csónakázhattok is a vízen.

Repülőtér Éjszakája - augusztus 16.

Augusztus 16-án rendezik meg a Repülőtér Éjszakáját a ferihegyi Aeroparkban, ahol nem csupán az idén 75 éves Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről tudhatunk meg mindent, de magáról a repülésről is rengeteget tanulhatunk. Különleges repülőtéri járművekkel és oldtimerekkel, kivilágított pilótafülkékkel, hajtóműindításokkal, mesélő pilótákkal, pályaválasztási foglalkozásokkal és bemutatókkal, repülős talkshow-val, éjszakai reptérlátogatásokkal várják majd a látogatókat.

Sziget Fesztivál - augusztus 6-12.

Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválja idén is hatalmas nevekkel, felejthetetlen bulikkal és igazi fesztiválhangulattal várja a látogatókat a Hajógyári-szigeten. Idén is világsztárok és változatos programok garantálják a felejthetetlen élményt. A nagyszínpadon olyan előadók lépnek fel, mint Post Malone, az amerikai rapper, aki a "Rockstar" és a "Circles" című slágereivel vált világhírűvé, vagy A$AP Rocky, a New York-i hiphop sztár. A popzene kedvelőinek Charli XCX és Shawn Mendes hozza el a legnagyobb slágereit, míg az elektronikus zene szerelmesei Armin van Buuren trance szettjére bulizhatnak. A rock és alternatív zene sem marad ki: Papa Roach érkezik energikus koncertjével, és a legendás Nelly Furtado is színpadra lép, aki olyan örökzöld slágerekkel robbant be a köztudatba, mint az "I'm Like a Bird" vagy a "Maneater".

Ajánljuk
PROGRAMOK
A Rovatból
„Hello, fuckin’ Budapest!” – Akinek megjött az étvágya egy kis pusztításra, újra mehet itthon is Guns N’ Rosesre
A „Because What You Want & What You Get Are Two Completely Different Things” elnevezésű világkörüli turné keretében július 15-én lépnek színpadra a Puskás Arénában, különleges vendégként pedig a legendás hiphop csapat, a Public Enemy is fellép.


Amikor 40 éve megalakult (picsába, 40 éve???!!!) a zenekar, ki gondolta közülük, hogy ennyi idő múlva is stadionokat töltenek meg. Mi se gondoltuk, sőt azt se, hogy ők maguk megérik a 40 évet... De még 10 éve is elég valószínűtlen volt, hogy összeállnak-e egyszer. Aztán persze 2016-ban mégis megtörtént a csoda, és egy 3 éves koncertturné következett, ami az egyik legnagyobb bevételt hozta a rocktörténelem során. Win-win szituáció, ám akkor nem jutottak el hozzánk, legközelebb Prágában lehetett elcsípni őket iszonyat mennyiségű ember között a cseh főváros repülőterénél felállított színpad előtt.

De nem ez volt nyilván nekünk, magyaroknak a legemlékezetesebb fellépés, hanem az 1992-es koncert, amit elég nehéz elfelejteni, számos okból. Először is, a világ talán legnépszerűbb rockzenekara lépett fel.

Akik a nyolcvanas években éheztek a rockra, és már-már elvonási tüneteik voltak, úgy hallgatták 1987-88 körül, ki, mikor jutott hozzá, az Appetite for Destruction című első lemezüket, mint akik víz alól bukkannak fel.

Az albumot több neves rockmagazin is minden idők legjobb rocklemezének szavazta meg. A zenekar 1987-1993 közt volt a csúcson, csupán hat év és három lemez - egy dupla -, de ennyi bőven elég volt, hogy történelmet írjanak. Pont beleestek az MTV-korszakba, pont annyira voltak kemények, amennyire kellett, és annyira tv-kompatibilisek, hogy rongyosra játsszák az adók a klipjeiket. A YouTube-on is vagy egy tucatnyi milliárdos vagy több százmilliós daluk van fenn, ami lankadatlan népszerűséget jelez.

És a csúcson lévő zenekar akkor Budapesten is játszott! Az Use Your Illusion-turné évekig tartott, meg is unták közben jól egymást, de a zenét nem unták meg a rajongók. Megtelt a Népstadion, és a közönséget semmi nem riasztotta el, sem az, hogy emlékezetes késést produkálva kábé egy órával később állt színpadra a zenekar, (a legenda szerint nem kapták meg a gázsit időben) sem az, hogy közben eleredt az eső is.

Tavalyelőtt jártak itt legutóbb, és úgy látszik, bejött nekik Budapest, mert két év után újra jönnek, erre kanyarítva a legújabb turnéjukat. A "Because What You Want & What You Get Are Two Completely Different Things" elnevezésű világkörüli turné keretében július 15-én lépnek színpadra a Puskás Arénában, különleges vendégként pedig a legendás hiphop csapat, a Public Enemy is fellép az eseményen.

A jelenlegi felállás:

Axl Rose – ének, zongora

Slash – szólógitár

Duff McKagan – basszusgitár

Richard Fortus – ritmusgitár

Dizzy Reed – billentyűk

Melissa Reese – billentyűk, háttérvokál

Isaac Carpenter – dobok

A 2025-ös világkörüli turné

A "Because What You Want & What You Get Are Two Completely Different Things" turné 2025. május 1-jén indult Incheonban, Dél-Koreában, és november 8-án zárul Mexikóvárosban. A turné során a zenekar 43 koncertet ad Ázsiában, Európában, Észak- és Dél-Amerikában.

Az európai állomások között szerepel többek között Barcelona, London, Varsó és természetesen Budapest is. A turné különlegessége, hogy bizonyos állomásokon neves vendégelőadók csatlakoznak a zenekarhoz, mint például a Public Enemy, a Rival Sons és a Sex Pistols Frank Carterrel kiegészülve.

Jegyinformációk

A budapesti koncertre szóló jegyek már kaphatók, az árak 24 100 forinttól kezdődnek. A jegyek elérhetők a hivatalos jegyértékesítő oldalakon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
Itt lesznek Pont Ott Partik idén Magyarországon – éljétek át közösen az izgalmas pillanatokat!
Már biztosan te is várod a felvételi ponthatárváró eseményt, hogy kiderüljön, bejutottál-e a hőn áhított szakra. Mutatjuk a 2025-ös bulihelyszíneket.


Végre! Egy egész generáció számára vége a bizonytalanságnak, a hónapok óta tartó izgalomnak.

Ott állhatsz több ezer hozzád hasonló emberrel egy hatalmas buli közepén, ahol együtt várjátok a nagy pillanatot:

amikor kihirdetik a felvételi ponthatárokat.

A Pont Ott Parti nemcsak egy a nyári programok között, hanem az első igazi közös élményed lehet a leendő évfolyamtársaiddal.

Akár örömhírt kapsz, mert felvettek, akár újratervezés vár, az biztos, hogy nem leszel egyedül. Éld át társaságban az estét, amikor együtt izgultok és együtt ünnepeltek! Mutatjuk az idei helyszíneket!

Mikor és hol tartják a Pont Ott Partit?

Idén július 23-án lesz a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésére szervezett országos eseménysorozat. Érdekessége, hogy színes programokkal várják a felvételizőket, és a pontokat a bulin élőben vetítik ki.

A Pont Ott Partit, amely évről évre egyre népszerűbb közösségi rendezvény, 2025-ben Budapesten, Egerben, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsen, Salgótarjánban, Sopronban, Szegeden és Veszprémben is megtartják.

Idén július 23-án lesz a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésére szervezett országos eseménysorozat, a Pont Ott Parti

Budapesten afterbuli is lesz az eredményváró után

2025-ben is a Budapest Parkban rendezik a Pont Ott Partit, ami ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Július 23-án már 16 órától várnak zenei programokkal és a kiállítókkal. A fellépők: Éberkóma, Jauri, Bruno x Spacc, Blansch.

Este 8 óra körül hirdetik ki a ponthatárokat élőben, majd folytatódik a buli. Sőt: ha tovább maradnál, 22 órától szintén ingyenes afterparti vár. Fontos, hogy regisztrálni a diákigazolványoddal tudsz. Ha pedig idén jelentkeztél, de korábban érettségiztél és már nincsen diákigazolványod, belépéskor mutasd meg telefonodról a felvi.hu-tól kapott "Értesítés felsőoktatási felvételi jelentkezés sikeres lezárásáról" e-mailt és a személyi igazolványodat.

VIDEÓ: Így örültek a diákok, amikor kiderült, hogy felvették őket:

Bővebb információt ITT találsz a partiról.

Egerben az Eszterházy téren számolhatsz vissza a többiekkel

Ezen az estén 18 órától nem csak olyan programokkal várnak, mint amilyen a közös Kahoot vetélkedő, hanem továbbtanulási és elhelyezkedési lehetőségről, illetve a pótfelvételihez kapcsolódó tudnivalókról is hallhatsz.

A zenés-táncos mulatságról a Benzo gondoskodik, a szuper hangulatról pedig ti magatok - az eredménytől függetlenül.

További részletek: ITT.

Miskolcon is megrendezik az év legjobban várt eseményét

Július 23-án, szerdán a Csengey kertben lesz a Pont Ott Parti, amelyen méltó módon ünnepelheted a felsőoktatási ponthatárok kihirdetését – zenével, közösségi élményekkel és különféle programokkal.

A buli hangulatát DJ Eat It, azután DJ MRKK alapozza meg, aztán a pontszámok kihirdetése után DJ MRKK, zárásként Regán Lili fokozza.

Kint lesznek a Miskolci Egyetem különböző egységei (MerchShop, Sport Központ, Felvételi Info Pont), és olyan partnerek is, mint a BOSCH, a Matthias Corvinus Collegium vagy a BOKIK.

További információ: ITT.

Pont Ott! Party Nyíregyházán

A SUNSHINE FM és Raiffeisen Bank közös rendezvényén július 23-án 18 órától több előadó is szórakoztatja a közönséget addig, amíg ki nem derül, kit melyik szakra vesznek fel.

A Pont Ott! Party-nak helyet adó Sóstó Gardenben az Éberkóma, Bruno &Spacc, Fehér Krisztián, DJ LovingArms lép fel. DJ Robin, DJ Olasz Gábor lép zárja az estét.

További részleteket ITT találsz.

Fesztiválhangulat Pécsen

A pécsi eredményváró partin zenével, interaktív programokkal, kari játékokkal, PTE-s partnerekkel és rengeteg szórakozással várnak július 23-án 18 órától. Milyen programok lesznek? Például csillámtetoválás, nyereményjátékok, egyedi vászontáska festés. A bulihangulatot DJ KAU teremti meg, a ponthatárok kihirdetését L.L Juniorral ünnepelheted.

Részletek: ITT.

Salgótarján: Pont neked felvettek party

A városi strandfürdő ad otthont a nyár legfontosabb bulijának július 23-án 17 és 23 óra között. A fellépők között lesz Bárány Attila, Regán Lili, Newik, Danny Ground, Liesz, Tailor B és Pryce is. A helyszínen működik majd chillsátor és szelfibox.

Belépni kizárólag diákigazolvánnyal tudtok. Regisztráció: ERRE a linkre kattintva.

Szegeden a Dugonics téren vár a Pont Ott Parti

A Szegedi Tudományegyetem is óriási bulival készül: július 23-án 18 órától a Rektori Hivatal előtt kezdődik az esemény. Zenét a JATE Klub Rezidens DJ-i szolgéltatnak, majd a Sounds Of Szeged Tehetségkutató verseny győztese, a KIEZA, azután GABRIEL B. A pontszámok kihirdetése után 20:30-tól BSW és a GANG koncert gondoskodik a fergeteges hangulatról.

Ezen kívül a helyszínen lesz nyereményjáték, pólóágyú, tombolasorsolás is.

A programot ITT találod.

Veszprémben Pont Ott Parti a Gyárkertben

A felsőoktatási ponthatárokat Veszprém legmenőbb bulihelyszínén hirdetik ki, közben játékokkal, karrierépítő aktivitásokkal, pannonos ajándékokkal várnak. 18 órátől DJ Yamina melegít be, a ponthatárok kihirdetése után pedig T. Danny ad koncertet.

A buli alatt végig működnek a vendéglátó egységek. A parti különlegessége, hogy a többi középiskolás is részt vehetnek rajta, nem csak a végzősök. Így első kézből szerezhetnek tapasztalatot arról, hogy milyen a ponthatárok kihirdetése.

Információ: ITT

A 2025-ös budapesti Pont Ott Partiról itt láthatjátok a fotókat:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
EFOTT 2025: így bulizhatsz a Velencei-tónál a nyár egyik legnagyobb fesztiválján
Öt napon át tartó zenei élményekkel, friss helyszínekkel, megújult nappali programokkal és kedvező árakkal várnak.
Fotók: EFOTT - szmo.hu
2025. július 02.



Az EFOTT, azaz az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, 2025-ben ismét a Velencei-tó partján, Sukorón várja a fesztiválozókat július 9. és 13. között. Az ötnapos rendezvény a hazai egyetemisták és fiatalok körében már évtizedek óta kiemelt helyet foglal el, és nem véletlenül: a tóparti helyszín, a változatos programkínálat és a neves fellépők együttese évről évre garantálja a felejthetetlen nyári élményt.

Zenei kínálat – legendák és újdonságok

Az EFOTT nagyszínpadán idén is a hazai zenei élet legnépszerűbb előadói lépnek fel. A rockzene kedvelői különösen örülhetnek, hiszen a legendás Tankcsapda visszatér, és ráadásul egy új, közös dallal készülnek a BSW-vel. A fesztiválon fellép még a Halott Pénz, Wellhello, Follow the Flow, Blahalouisiana, Krúbi, Punnany Massif és Margaret Island is, így a pop, rap, rock és alternatív műfajok egyaránt képviseltetik magukat.

Az idei év újdonságai között szerepel a diszkóhelyszín, ahol a ’90-es és 2000-es évek legnagyobb slágerei csendülnek fel, valamint a techno zene debütálása, ami szélesíti a fesztivál zenei palettáját és új közönséget is megszólít.

Nappali programok – több mint koncert

Az EFOTT nem csupán a koncertek miatt különleges. A Velencei-tó közelsége és az egyedi természeti környezet igazi kikapcsolódást nyújt, de a nappali programok is jelentős szerepet kapnak. Az UNIversum egyetemi kampusz keretében idén közel 600 különféle esemény várja az érdeklődőket, többek között sportesemények, workshopok, innovációs bemutatók és előadások.

Külön kiemelendő a karrierzóna, ahol 20-30 cég jelenik meg, bemutatva a fiatalok számára elérhető állás- és gyakornoki lehetőségeket, ezzel is segítve a szakmai előrelépést és a jövőbeni karrierépítést.

Újdonság: Educatio Summer a középiskolásoknak

Idén először az EFOTT a középiskolások számára is kínál programokat az Educatio Summer keretében. Ez az új kezdeményezés lehetőséget ad a pályaválasztás előtt álló fiataloknak, hogy megismerjék az egyetemi életet, az ottani lehetőségeket és inspirációt kapjanak a továbbtanuláshoz. Ez az irány egyben azt is jelzi, hogy az EFOTT nemcsak szórakoztat, hanem fontos szerepet vállal a fiatal generáció szakmai és személyes fejlődésében is.

Házigazda: Széchenyi István Egyetem

Az idei EFOTT házigazdája a győri Széchenyi István Egyetem, amely különféle programokkal, innovációs bemutatókkal és technológiai újdonságokkal várja a látogatókat a nappali helyszínen.

Megfizethető árak, barátságos környezet

Miközben sok hazai rendezvényen folyamatosan emelkednek a jegy- és helyszíni árak, az EFOTT szervezői idén ennek ellenkezőjét valósították meg: csökkentették a belépőjegyek és az árusított termékek árát. Például egy korsó sör ára az egyetemisták számára mindössze 790 forint, ami igazi könnyítés a fesztiválozók számára.

Ez az árpolitikával is azt üzeni a fesztivál, hogy a minőségi szórakozás nem kell, hogy megfizethetetlen legyen, és hogy a közösségi élmény mindenki számára elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk