KULT
A Rovatból

A szélsőségekről szólt az idei Művészetek Völgye, de ez jól állt neki

Egymást váltotta a kánikula és a szakadó eső, szinte minden generáció jelen volt a fesztiválon, a fellépők között pedig jól megfért Hundred Sins és Zorán is. Szubjektív beszámoló.


„Az egész amiatt van, mert 30-40 évesek szervezik a fesztivált, akik még mindig le vannak ragadva az Irie Maffiánál, és fogalmuk sincs, mik mennek mostanában!” – fakadt ki dühösen egy tinédzser a Harcsa Veronika Udvar bejárata előtt, ahol pénteken éjfélkor igazi tömegnyomor alakult ki: több százan próbáltak bejutni az Analog Balaton koncertjére, miután lezárták a helyszínt, mert elérte az engedélyezett maximális befogadóképességet.

Ennyire lesajnáló megjegyzésnek se voltam még fültanúja a korosztállyal kapcsolatban, amelyhez én is tartozom, és ez a jelenet tökéletesen megmutatja, mennyit változott a Művészetek Völgye azóta, hogy tudatosan rágyúrtak a fiatalok bevonzására.

Amikor 2013-ban először jártam ott, még jóval idősebb volt a közönség, ami annak fényében nem meglepő, hogy direkt nem hívtak meg kurrens könnyűzenei produkciókat. Az akkoriban debütáló új szervezőcsapat azonban szakított ezzel az elvvel, és lassan, de biztosan elkezdett nyitni a tizen- és huszonévesek felé.

Ennek jegyében lett újra nagyszínpad, valamint a kisebb helyszíneken is egyre nagyobb teret adtak a feltörekvő előadóknak – először a Hangfoglaló Programmal, az utóbbi két évben pedig a Demeter Szilárd-féle Petőfi Kulturális Ügynökséggel együttműködve.

A változások már korábban is éreztették a hatásukat, de igazán két évvel ezelőtt, a Covid utáni első Völgyben kezdtem el rácsodálkozni arra, mennyi fiatal jár a fesztiválra. Idén pedig már ez volt az első számú alapélményem, legalább egy tízessel biztosan alacsonyabb volt az enyémnél az átlagéletkor.

Ők azok, akik még csak nem is a Quimby, a 30Y vagy a Kiscsillag, sokkal inkább az említett Analog Balaton, Hundred Sins, a Carson Coma, vagy éppen Beton.Hofi miatt váltottak jegyet.

Ha a megfelelő helyszínt elsőre nem is mindig találják el a szervezők (lásd a fenti példát), az vitathatatlan, hogy jó érzékkel tágítják a horizontot a manapság legtrendibbnek számító nevek felé. Ennek köszönhetően a Völgy sorra dönti a látogatócsúcsokat, idén egyik este még a megtelt táblát is ki kellett rakni, ami korábban mindössze egyszer fordult elő bő három évtized alatt.

Ugyanennek folyamatnak azonban voltak negatív hozadékai is: egyrészt a sokszor már-már kezelhetetlen méretű tömeg, ami leginkább a falvak között közlekedő Csigabuszon okozott gondot. Rendszeresen több tucat ember maradt a megállókban, mert a teljesen tömött buszok ki se nyitották az ajtót, csak továbbhaladtak, úgysem fértek volna fel többen. Ez persze komplex probléma, csuklós járműveket a túl szűk út miatt valószínűleg nem lehet beállítani, a sűrítéshez pedig több sofőr kellene, amit szintén nem egyszerű megoldani manapság. Valamit viszont kezdeni kellene vele, mert mindennapos volt, hogy csak fél órával a menetrend szerinti időpont után értünk oda egy másik településen kinézett programra. Ami engem illet, a Taliándörögd-Kapolcs-Vigántpetend metróvonal kiépítését javaslom.

A fentieknél is szomorúbb fejlemény, hogy rengeteg olyan „őskapolcsos” kopott ki a fesztivál látogatói közül, akik nélkül korábban elképzelhetetlen volt a 10 nap, az új irányvonallal azonban nem tudtak azonosulni. Annak ellenére sem, hogy az újonnan behozott műfajok többségében nem kiszorították az addigiakat, hanem plusz színként jelentek meg.

Továbbra is jelen van Hobo, a Kaláka, a hajnalig tartó táncház, a népművészeti kirakodóvásár – és még sorolhatnánk –, amivel a klasszikus Művészetek Völgyét azonosították. Sőt még olyan, fesztiválkörnyezetben igazi különlegességnek számító előadókat is meghívtak, mint Zorán, Kern András és Dés László. Mégis, nagyon sokan jutottak arra, hogy ez a Völgy már nem az a Völgy, amit ők megszerettek, így vagy teljesen hátat fordítottak neki, vagy legfeljebb 1-2 napra néznek le és rosszabb esetben azután távoznak csalódottan, mondván „adtunk neki még egy esélyt, de ez volt az utolsó alkalom…”

Nekem is újra kellett definiálnom magamban, mit jelent számomra a fesztivál, miért töltök el ott minden változás ellenére újra és újra 10 napot nyaranta. Ebben pedig fontos szerepe volt annak, hogy elszigetelt zárványként bár, de továbbra is átélhető az a hangulat, ami miatt elsőre beleszerettem.

Ennek legfőbb helyszíne az elmúlt két évhez hasonlóan most is a taliándörögdi Lőke Kúria volt, ahol a koncertek után szinte minden éjjel spontán örömzenélés alakult ki a tábortűz körül, néha egészen reggelig. Főleg Cseh Tamás, Kispál, Hobo, LGT volt terítéken, de előkerültek olyan, a Völgy múltját meghatározó zenekarok dalai is, mint a Sajnosbatár vagy a Presszó Tangó Libidó. A zenészeken kívül pedig sokszor mindenki más is énekelte a szöveget. Nekem ez a Völgy-élmény igazi lényege, ami legalább annyit, ha nem többet ad, mint a hivatalos program.

Persze ez önmagában még nem lenne elég ahhoz, hogy végig ott legyek, ha az utóbbi nem érdekelne. De erről szó sincs: itt minden más fesztiválnál erősebb a bőség zavara effektus, a helyszínek többsége olyan színvonalasan van összerakva, hogy talán akkor sem lenne hiányérzetem, ha 10 napig ki se mozdulnék az adott udvarból.

Az idei új helyszínek közül kifejezetten telitalálat volt a Lőtér, amely voltaképpen egy második nagyszínpadként funkcionált. Ide került át több olyan előadó, akik korábban még a Panorámán játszottak, valamint a korábbi Hangfoglaló Udvar, illetve A Kert fellépőinek többsége. Innen indult a Zenélő busz is, amelyen mindennap más zenekar játszott a leggyorsabb 25 jelentkezőnek, megpróbálva elnyomni a motor zúgását és a zötykölődést. Koncertként nem feltétlenül volt értékelhető a produkció, különleges élményként viszont annál inkább.

Fotó: Shodor

A záróestére is jutott egy emlékezetes pillanat: ekkor általában este 10 után már nem igazán vannak programok, az Újzenekar azonban húzott egy váratlant, és fél 11-es kezdéssel hirdettek koncertet a vigántpetendi Poket Udvarba, méghozzá „Éljen Márta Pista!” mottóval. A leírásban úgy fogalmaztak, kísérletet tesznek arra, hogy megidézzék a régi Kapolcsok szellemiségét. A legvégéig ez annyiból állt, hogy minden szám végén bekiabálták a mikrofonba a fenti szlogent. Ekkor viszont váratlanul megjelent az emlegetett főhős, vagyis a fesztivált alapító Márta István – mint kiderült, hátul állva addig is a helyszínen volt –, felment a színpadra, és lenyomott egy olyan zongoraszólót az utolsó dalban, amit percekig tartó vastaps követett.

Az időjárás ezúttal kifejezetten szélsőségesen alakult, több napon is igazi kánikula volt, éjjelente és hajnalban viszont sokszor a pulóver is kevésnek bizonyult, annyira lehűlt az idő. Többször előfordult, hogy egészen gyorsan megváltoztak a körülmények: a Blue Spot zenekar koncertjének elején például felhős volt az ég, nem sokkal később elkezdett szakadni az eső, az utolsó 10 percben pedig már szikrázó napsütésben játszottak – mindez alig egy óra leforgása alatt történt.

Ezek a szélsőségek nagyjából a teljes fesztiválra igazak voltak. Itt tényleg a létező összes korosztály képviselteti magát, és hasonló műfaji sokszínűséggel se igazán találkozni máshol. Lehet persze szentségtörésről, a múlt megcsúfolásáról beszélni, de én inkább annak a pártján vagyok, hogy mindez jól megfér egymás mellett. Ha valami nem tetszik, nem megyek oda.

Persze hiányoznak a régi ismerősök, akik közül mára már csak maroknyian maradtak. Azokkal viszont, akik továbbra is bizalmat szavaztak a Völgynek, szerintem a nyár legjobb 10 napján vagyunk túl. Számomra nem kérdés, hogy jövőre is ott leszek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: