PROGRAMOK
A Rovatból

Momentán Fesztivál - az improvizáció nagymesterei egy színpadon Almási Kittivel, Litkai Gergellyel, Erős Antóniával

A háromnapos fesztiválon a Momentán Társulat az Ó utcai játszóhelyére invitálja a közönséget - és mivel az improvizációnál bármi előfordulhat, akár neked is lehet szereped az előadásban.

Link másolása

A Momentán Társulat harmadszor nyitja meg a nyarat saját improvizációs összművészeti minifesztiváljával, a Momentán Fesztivállal.

Június 9-11. között három napon át az improvizáció találkozik a stand up, az újságírás, a pszichológia, a bűvészet, vagy a jövőkutatás területeivel.

A fesztivál egyik fénypontja az idén húszéves Momentán jubileumi RögvEst előadása, ahol a legeslegelső 2003-as RögvEst játékmenetét játsszák újra.

A Momentán Fesztivál helyszíne a Momentán Társulat saját színháza az Ó utcában. Napijeggyel az egyes napokon többféle előadáson is részt lehet venni a minifesztiválon, ahol a főszerep az improvizációé. És hogy milyen arcokra számíthatunk?

A jövőlátó

avagy Radar: A Chat GPT vajon tud improvizálni? – Rab Árpád jövőkutatóval

Pénteken Rab Árpád jövőkutatóval nyit a Momentán Fesztivál. Beszélgetés imprójelenetekkel kombinálva a jövő lehetőségeiről, a mesterséges intelligenciáról – hagyományos, házi intelligenciára építve. Milyen világ vár ránk? Hogy képzeljük el? Mitől féljünk, miben reménykedjünk? Nézzünk rá a jövőre a jelenből, a pillanatból építkezve4

Időpont: június 9. péntek 16:30

A környezettudatos

avagy Fenntarthatatlanságaitok Litkai Gergellyel

Litkai Gergely, amellett, hogy a Dumaszínház produkciós vezetője és társulati tagja, a fenntarthatóság szószólója, szakértője. Ez inspirált a Momentán Társulatot egy közös előadásra, ahol a fenntarthatatlanságokról lesz szó, de még inkább a játék kap hangsúlyt: Hogyan pazarolunk? Milyen tárgyaink vannak, amik fölöslegesek? Mit lehetne velük kezdeni, hogy mégis hasznosíthassuk? Random tárgyak, random jelenetek, stand up és impró.

Időpont: június 9. péntek 18:30

Az odafigyelő

avagy Dr. Almási Kitti: Ki vagy te? – Interaktív improvizációs beszélgetés Szabó Máté rendezővel

Almási Kitti pszichológus meghívására Szabó Máté érkezik a Momentán színpadára. Kitti elvárásokról, megfelelésről, önazonosságról kérdezi meghívott vendégét, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetőjét. Máté rendezésében jelenleg is fut többek között a Jézus Krisztus Szupersztár és a Figaro házassága. A beszélgetés során a Momentán Társulat improvizált jelenetekkel egészíti és teljesíti ki a felmerülő témákat, történeteket, de a közönség is felteheti kérdéseit.

Időpont: június 9. péntek 20:30

A játékőrült

avagy A kocka el van vetve

Négy imprós egy társasjáték bábuiként lép, játszik, teljesít feladatokat. Összemérik erejüket egyénileg és véletlenszerűen kisorsolt csapatokban. Mindebből persze semmi nincs megbeszélve. Ha ismeritek a Super Mario Partyt, ez pont olyan lesz. Csak Marióék helyett imprószínészek játszanak egymással. Hogy ki nyer, az a közönségen is múlik! Társasjáték, izgalom, improvizáció. A Momentán Társulat új előadásának előbemutatója.

Időpont: június 10. szombat 14:30

A fake news gyártó

avagy Improvizált (ál)híradó Erős Antóniával

Mi történne, ha a Momentán Társulat tagjai és a közönség közös világából születnének a hírek? Ezen az estén kiderül! Napi sport, aktuális trendek, kultúra, életmód. Hogy milyen hírek várnak, azt még a társulat tagjai sem sejtik – de a vendégükkel, Erős Antóniával és a közönséggel együtt megalkotják őket ezen a délutánon.

Időpont: június 10. szombat 16:30

A befolyásos

avagy Radar: Hogyan készül az influenszer? – Szabó András Csutival

Mi kell ahhoz, hogy valaki a közösségi média befolyásos szereplőjévé váljon? Ki “készíti” az influenszereket? Mi alapján történik a “kiválasztás”, milyen kritériumok szerint lesz valakinek egy vagy több szerződése cégekkel, illetve több százezer követője?

A meghívott vendéggel, Szabó András Csutival erről a témáról beszélgetnek és játszanak a momentánosok.

Időpont: június 10. szombat 18:30

A nosztalgikus

avagy 20. születésnapi Retro RögvEst anno 2003

Ha imádsz ünnepelni, és elkezdenél már most a Momentán születésnapjára hangolódni, itt a remek alkalom! A Momentán Fesztiválon felidézik és mai szemmel újrajátsszák a húsz évvel ezelőtti, 2003. november 11-i RögvEst játékait. Az alap Momentán-élmény, ezúttal az alapjátékokkal. Ez nemcsak a jelenetek, de a játékok szempontjából is egyszeri és megismételhetetlen lesz.

Időpont: június 10. szombat 20:30

A mágus

avagy Főhős: Hajnóczy Soma kétszeres bűvész világbajnok

A színházi improvizáció már önmagában olyan néha, mint a varázslat, de ezúttal a szó klasszikus értelmében is a színpadra költözik a mágia – néhány trükk erejéig. Valamint megtudhatjuk, hogy hogyan telik egy bűvész élete, miért, hogyan jut el valaki a világbajnokságra… A Főhőssel beszélgetnek, az életéről játszanak, és természetesen a közönség is felteheti kérdéseit.

Időpont: június 11. vasárnap 18:30

A fesztivál teljes ideje alatt az Impró épülete előtt egy rögtönzött oázis várja a közönséget, ahol a programok között a szabadban ihatunk egy limonádét, fröccsöt vagy Cselest. A büfébe és a teraszra napijegy nélkül is szabad a bejárás.

További részletek itt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
Budapest és környéki programok 2023
Összegyűjtöttük nektek Budapest és környékének legizgalmasabb programjait, hogy mindig legyen miből válogatni 2023-ban is!

Link másolása

2023-ban is számtalan remek program vár Budapesten és környékén. A folyamatosan bővülő, frissülő listából te is biztos találsz izgalmas koncertet, kiállítást, fesztivált és kalandokat.

Őszi programok:

Éljük át együtt a pezsgő borkalandot, október 7-én szombaton, Budapest Bornegyedében Budafokon!

A Budafoki Pincejárat, amely évente több, mint 10 000 látogatót vonz, minden hónap első szombatján, ebben a hónapban is újra várja a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseit!

A számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat mellett, az impozáns pincékben vendéglátóhelyek, látványos kiállítások, zenés programok és vetélkedők is várnak rátok.

A következő eseményt október 7-én tartják, ahol betekintést nyerhettek a kerületi pincék életébe: pincesétákkal, bor- és pezsgőkóstolókkal, a pinceéttermeikben vacsorával, pincekvízzel, borkóstoló játékkal várnak.

A Barlanglakás és a tematikus séták mellett bejárhatjátok a 1500 négyzetméteres óvóhelyet is, a máig fennmaradt gépészeti tereivel és tartózkodóival és a még mindig fellelhető borászati emlékeivel. Az Európában egyedülálló borászati tangazdaságban, gyakorlati bemutatókon keresztül ismerkedhettek meg a szőlőtermesztés, a szőlőfeldolgozás, a borkészítés, a palackozás technológiájával. Részt vehettek egy fantasztikus Dél olaszországi borkóstolón vagy akár egyetlen pincében végigkóstolhatjátok a Pincejárat borászatainak válogatását.

A BORgiorno elől óránként (1221 Budapest, Mária Terézia u. 1-7.) ingyenes 6-8 személyes transzferbuszok közlekednek, az első kisbusz 15 órakor indul. A járat azoknál a pincészeteknél és látványosságoknál áll meg, ahol a vendégek valamilyen különleges élményben részesülhetnek, és boros program-szolgáltatást vehetnek igénybe. Borkóstolók, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek az idelátogató vendégek.

A PINCEJÁRAT TOVÁBBI PROGRAMJAI ÉS HELYSZÍNEI ezen a linken érhetőek el!

Pro Jam Session a Fröccsteraszon - hétfőnként

Minden hétfő este felszabadult örömzenélés zengi be a Fröccsteraszt. A megszokott színvonalat azonban nem ugyanaz a csapat biztosítja: a Pro Jam Session tagjai között hetente váltják egymást ismert és feltörekvő zenészek. Fellépéseik improvizatívak, ezáltal pedig megismételhetetlenek. Az eseménysorozat már egy éve fut, ráadásul ingyenes!

Új tárlatvezetés sorozat a Néprajzi Múzeumban - március 23-tól minden második csütörtökön

Március 23-tól minden második csütörtökön egy-egy speciális megközelítés szerint járható be a Megérkeztünk c. tárlat. A Néprajzi Múzeum Megérkeztünk c. kiállításának atmoszféráját összetett szemlélet teremti meg: párbeszédbe lépnek egymással a gyűjtemény ritka, nagy értékű műtárgyai, amelyekhez hasonlók csak a világ legjelentősebb etnográfiai múzeumaiban találhatók, illetve az olyan darabok, amelyek napjaink társadalmi kérdéseit reprezentálják. Így jelenik meg egy térben a bamana női szobor, a festett szicíliai kordé, Hadzsi Ahmed világtérképe, Amur-vidéki halbőr ruha, vagy a menekülés közben a szögesdrót kerítésen fennakadt muszlim női fejkendő.

A kiállítás perspektívája a tárgyak önálló története, a muzeológusok által megrajzolt sokféle kontextus: néprajz, kulturális antropológia, régészet, társadalom- és művészettörténet, ipar- és technikatörténet. A tárgyak nem hagyományos, földrajzi egységek, kultúrák szerinti elrendezésben, hanem közös, univerzális jellemzőik alapján kerültek egymás mellé, az intézmény harminc néprajzkutatójának személyes érdeklődését, szempontjait, egyéni hangját tükrözve.

Ebben a szellemben indul útjára az új tárlatvezetés-sorozat, ahol különféle megközelítések szerint tárulnak fel a kiállítás tartalmai a Néprajzi Múzeum muzeológusainak tolmácsolásában. Megismerhetjük az Afrika- és Amerika-gyűjtemény darabjait, a különleges textileket, de lesz alkalom, ami a tárgyi ábrázolásokra vagy a restaurátori munka kulisszatitkaira koncentrál.

A tematikus tárlatvezetések kéthetente csütörtökön, 16:30-tól jelentkeznek. (Májustól későbbi időpontban.) További részletek ezen a linken!

Campona Victrix, a Nemzeti Múzeum új kiállítóhelye - május 20-tól látogatható

A főváros XXII. kerületében, a Nagytétényi Kastélymúzeum szomszédságában megnyitotta kapuit a Campona Victrix, azaz a Győzedelmes Campona régészeti park. A Magyar Nemzeti Múzeum új kiállítóhelye a rómaiak közeli, határ menti táboráról és településéről kapta a nevét.

Beszámolnak arról is, hogy a sokáig csak régészeti ásatásokból ismert római katonai tábor a felfedezése után 90 évig aludta álmát, területét benőtte a természet, és csak szakemberek és a Nagytétény helytörténete iránt érdeklődők tudták, milyen csodát rejt itt a föld. A közelmúltban nyílt meg annak a lehetősége, hogy ezt a látványos romokkal és izgalmas történettel rendelkező római kori erődöt a nagyközönség is megismerhesse.

A Magyar Nemzeti Múzeum egy régészeti kiállítóhely és látogatóközpont létrehozásával célul tűzte ki ennek a sokáig elhanyagolt műemléknek a turisztikai hasznosítását.

A látogatóközponthoz egy kisebb játszótér kapcsolódik, amelynek élményelemeit a római erődök építészete és a lovak inspirálták.

A Campona Victrix – Győzedelmes Campona régészeti kiállítóhely autóval, vonattal és tömegközlekedéssel is könnyen elérhető.

DinoPark a KÖKI tetején

Magyarország első, állandó dinoszaurusz kiállítása és oktató parkja nyílik meg szeptember elsején a KÖKI Bevásárlóközpont tetején. A DinoPark KÖKI Budapest életnagyságú dinoszauruszai, amelyek közül 30 mozog is, egy éven át készültek és 25 kamionnal utaztak Budapestre, hogy egy igazi mezozoikumi környezetben fogadják a dinó rajongókat.

Paleontológusok szakértői segítségével tervezett, mérethű dinoszauruszokkal találkozhatnak azok, akik ellátogatnak a parkba, ahol 25 helyszín és 80 dinoszaurusz modell másfél hektáros területen várja a vendégeket.

Arc kiállítás - szeptember 8 - október 8.

Az ARC kiállításnak az elmúlt évekhez hasonlóan idén ismét Újbuda Önkormányzata biztosít majd helyszínt, a XI. kerületi Bikás parkban szeptember elején. Az idei szlogen: Mire készülsz?

SciPix Tudományos és Fotós Fesztivál- október 28.

Vegyél részt egy eseményen, ahol a fókuszban a tudomány, a fotózás és az inspiráció áll! Nézz előadásokat az adott szakterület legjobbjaitól, barangolj egy LEGO-fotó kiállításon, vagy próbáld ki a fizikai kísérleteket, Te magad!

Találkozz sztárvendégekkel, akár Magyarósi Csabával is!

A SciPix Ügynökség fő küldetése, hogy értékes, izgalmas és szuperhasznos tudást adjon át Neked. Megmutatják, hogy alkotni király, a tudomány pedig szexi!

Egy értékes hobbi a legjobb ellenszer a rohanó világunkban felgyűlt stresszre. Annál pedig nincs is jobb, ha a hobbidban hozzád hasonló, picit őrült alkotó társakkal osztozol! Mindegy, hogy a nyakadba veszed a fényképezőgéped, vagy épp a természettudományok megismerése nyűgöz le.

Ám a lelkesedés és érdeklődés önmagában kevés. Sajnos a hitelesen hangzó információktól túlterhelt mindennapjainkban könnyű eltévelyedni az álhírek sűrű dzsungelében. Éppen ezért nem csak közösséget, inspirációt adnak, de megmutatják azt is, hogyan tudod eldönteni egy információról, hogy vajon hiteles-e, vagy csak tudományosan hangzó bullshit köpenyt húztak rá. A program részleteiről ezen a linken olvashatsz többet!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
A Rovatból
¡Hola Budapest! – Spanyol-magyar fesztivál lesz a Palotanegyedben
Szeptember 30-án és október 1-jén a spanyol zene és tánc, a gasztronómia, valamint különleges művészeti és a kulturális élmények kapnak főszerepet a nyolcadik kerületi a Palotanegyedben.
Fotó: Csendes Péter - szmo.hu
2023. szeptember 27.


Link másolása

A Budapest Brand nZrt. a magyarországi Spanyol Nagykövetség és a Cervantes Intézet támogatásával, spanyol kulturális szervezetekkel együttműködésben ¡Hola Budapest! néven kulturális minifesztivált szervez, amellyel az Európai Unió soros elnöki posztját betöltő Spanyolország és az egyesítésének 150. évfordulóját ünneplő Budapest köszönti egymást.

A két távoli, mégis összekacsintó és hasonló temperamentumú nemzet kultúrája lép párbeszédbe a legkülönbözőbb műfajokban, bizonyítva, hogy a művészeteken keresztül felfedezhető mindaz, ami összeköt, ami érdeklődést és tiszteletet válthat ki egymás iránt. A zene, a tánc, a tárgykultúra, a népszokások, a gasztronómia mind-mind izgalmas találkozási lehetőségeket tartogat, amiket most élőben tapasztalhat meg, aki végigjárja a programokat.

Gasztronómia, képzőművészet és két kultúra találkozása

Október elseje a Zene Világnapja, ezért a minifesztivál koncertek sorozatára épül. Emellett képző- és iparművészeti, valamint gasztronómiai aktivitások is szerepelnek a programkínálatban. Spanyol és magyar utcai hagyományokat megörökítő fotósorozatból nyílik kiállítás a FőFotó Galériában, valamint spanyol és magyar művészek párbeszédbe állított alkotásait lehet megtekinteni az EatArt Gallery-ben. A Magyar Építőművészek Szövetségének gyönyörű villa-épületében pedig kultúrtörténeti előadással egybekötött ételkóstolón vehetünk részt, ha igazi ínyencek vagyunk: többek között a mangalicából készült serrano sonka és Tokaj borvidékein készített borok izgalmas kapcsolódásait is megismerhetjük.

Barangolás a változatos spanyol és magyar zenei programok között

Különleges zenei ritkaságot ígér Luz Casal, nemzetközi hírű énekesnő koncertje a Belvárosi Színházban. A spanyol művész vendége a hazai kedvenc, a Váczi Eszter & Quartet lesz október elsején 20.00 órakor. Luz Casal egy igazi legenda a spanyol zenei színtéren. Művei között egyaránt találkozhatunk rockosabb és klasszikusabb hangzású dalokkal. Pályája a ’80-as években kezdődött, azóta már több, mint 5 millió lemezt adott el. A nemzetközi színtérre 1992-ben robbant be igazán, Agustín Lara „Piensa en mi” című dalának eléneklésével, ami Pedro Almodóvar: Tűsarok című filmjébe is bekerült. Az este felvezetéseként a Váczi Eszter & Quartet mini-koncertje lesz hallható.

A Lőrinc pap téren biztosan felforr majd a levegő szeptember 30-án, hiszen Jesús Mendez spanyol flamenco énekes és Pirók Zsófia magyar flamenco táncos közös produkciót adnak elő. Jesús Mendez a jerezi flamencoénekesek egyik legjelentősebb családjába, a Méndez családba született, melynek legismertebb tagja, képviselője La Paquera de Jerez volt. Karrierje tizenhét éves korában kezdődött. Pirók Zsófia Sevillában végzett flamenco táncművész. Alkotásaiban folyamatosan keresi a kapcsolódást más művészeti ágakkal, tágítva ezzel a műfaj határait, és beemelve a flamencót a hazai hivatásos művészeti életbe. A program ingyenes, az előadás után ki lehet próbálni a színpadon látott tánclépéseket, melyek elsajátításában Pirók Zsófia nyújt majd segítséget. A flamencot az UNESCO 2010. november 16-án az emberiség szellemi kulturális örökségei közé emelte.

Az andalúz La Bejazz Borbély Mihállyal és barátaival nem mindennapi zenei utazásra invitálják az érdeklődőket: jazz és folk találkozása, a spanyol flamenco jazztől a balkán népzenéig. A La Bejazz állandó zenei társulat, a jelentős flamenco hagyományairól ismert sevillai Marchenából származnak. Az együttes 2008-ban alakult és hat albuma jelent meg. A társulat útja Andalúziában kezdődött, majd a Flamenco Biennálén, a Nemzetközi Jazz Fesztiválon, az egyetemen, andalúziai színházakban, a tartományi kirendeltségen át folytatódott, egyre bővítve a kört, és napjainkban már egész Spanyolországban, sőt külföldön is gyakran koncerteznek.

A Borbély Mihály és barátai egy különleges hangszerösszeállítású együttes a nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonosan mozgó, többek között Liszt- és Kossuth-díjjal is elismert Borbély Mihály legújabb formációja. A kivételesen erre az alkalomra összeállt formáció tagjai: Borbély Mihály - fúvós hangszerek, Lukács Miklós - cimbalom, Barcza Horváth József - bőgő, Farkas Zoltán ‘Batyu’ - tánc, dob, gardon. Budapesten a Mixátban lépnek fel, szeptember 30-án.

Ana Crismán és Lukács Miklós előadása a Premier Kultcaféban október elsején lesz hallható, szólóban és közösen is muzsikálnak. A Jerez de la Fronterában született Ana Crismán az első és egyetlen a világon, aki hárfán játszik és hárfára szerez flamenco zenét. A művésznő a tiszta flamenco zene segítségével, autodidakta módon alkot és fejleszt ki olyan technikákat, amelyek elsőként teszik lehetővé számára a hárfa flamenco hangszerként való megszólaltatását. Lukács Miklóst nem kell bemutatni a hazai jazz rajongóknak, ő a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott és legsokoldalúbb hazai cimbalomművésze. Több mint ötven lemezen hallhatjuk játékát. Koncertjeiről, lemezeiről folyamatosan beszámolnak nem csak nemzetközi szaklapok, hanem olyan újságok is mint a The New York Times, Chicago Tribune, The Guardian.

Egyházzenei koncerttel is készülnek a szervezők: az irodalmi felolvasással színesített ingyenes koncert műsora a kora középkortól a barokkon át napjainkig ível, spanyol és magyar szerzők műveiből válogat. Imák szólalnak meg több nyelven; latinul, spanyolul és magyarul a koncerten, orgona muzsikával kiegészülve, a Zeneakadémia Egyházzene Tanszéke tanárainak és hallgatóinak előadásában. A koncert Spanyolországból érkező vendége: Xabier Urtasun Eraso orgonaművész.

A teljes program:

Szeptember 30., szombat

14:00 Tapas workshop a Culinary Institute-ban és kortárs táncperformansz a Lőrinc pap téren

15:00 Jesús Mendez és Pirók Zsófia flamenco előadása a Lőrinc pap téren

16:00 Pirók Zsófia táncworkshopja a Lőrinc pap téren

17:00 Kortárs táncperformansz a Lőrinc pap téren

18:00 Iparművészeti kiállításmegnyitó a Culinary Institute-ban

19:00 Egyházzenei koncert a Lőrinc pap téren

20:30 La Bejazz és Borbély Mihály és barátai fellépése a Mixátban

Október 1., vasárnap

11:00-16:00 Workshopok a Magyar Építőművészek Szövetségének épületében

11:00 és 13:00 Gasztro kultúrtörténeti előadások a Magyar Építőművészek Szövetségének udvarán

13:00-19:00 Iparművészeti kiállítás az EatArt Gallery-ben

14:00 Gitár jam a Magyar Építőművészek Szövetségének udvarán

17:00 Ana Crismán és Lukács Miklós közös koncertje a Premier Kultcaféban

20:00 Luz Casal és a Váczi Eszter & Quartet előadása a Belvárosi Színházban 

A FőFotó Galériában rendezett fotókiállítás egész hétvégén látogatható.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Újra nagyvásznon nézhető meg az ABBA mozifilm
A felújított film szeptember 17-én és 19-én kerül országosan a kiválasztott mozikba.

Link másolása

Szeptember közepén ismét megnézhető lesz az ABBA-film felújított változata.

A svéd csapat 1977-ben a csúcsok csúcsán járt, amikor a világ másik felére utaztak két hétre: Ausztráliában négy koncertet tartottak, méghozzá Sydneyben (az ikonikus Operaházban), Perth-ben, Melbourne-ben és Adelaide-ben. Lasse Hallström rendező több klipjüket is dirigálta, ezúttal azonban nem csak az ausztrál turné dokumentálását kapta, hanem egy játékfilmes kerettörténet megalkotását is.

Így jött létre ez az egyszerű koncertdokunál több, különleges végeredmény. Az alkotás természetesen tartalmazza a két hét alatt előadott legnagyobb slágerek legjobb verzióit,

mint a „Dancing Queen”, az „SOS”, a „Name of the Game”, a „Waterloo”, és a „Money, Money, Money”, de nem maradhatott ki az örökzöld „Mamma Mia” sem, illetve a direkt az alkalomra készült „Get on the Carousel”. Hallström természetesen az átlagos dokumentumfilmek kötelező elemeit is beépítette a történetbe, legyen az pár részlet az eseményeket felvezető sajtótájékoztatóról, vagy közvetlen a színpadra lépés előtti kulisszákból. Ám van egy kerettörténet is, amely szintén keveri a műfajokat már önmagában.

Robert Hughes alakítja Ashley Wallace-t, egy éjszakai countryszámokat játszó rádióműsor házigazdáját, aki főképp az akkor fuvarozó kamionosoknak szolgáltatja a hallgatnivalót. Ugyan a popzene tőle nagyon távol áll és a stúdión kívüli interjúzás se tartozik munkájhoz, főnöke mégis az Abbával való találkozást várja el tőle, mert tudja, átlagfeletti beszélgetés sülhet ki belőle, ami bemutatná a tagokat, mint embereket és nem, mint szupersztárokat – ezzel behozva a dokfilmek hasonszőrű részeit.

Ashley próbálkozásai azonban rendre meghiúsulnak, hol a késései, hol az együttes testőre által, így jobb híján a rajongókat is megszólítja. Mármint szerepben maradva az igaziakat, a film korához képest szinte úttörőként használva az áldokumentum műfajt. Ne felejtsük, a zsáner talán legemblematikusabb képviselője, a Borat 29 évvel ezután(!) került mozikba.

A fentiek tükrében tehát valóban érdekes megközelítéssel készült Hallstörm rendezése, amely lényegében 4 filmstílust gyúrt össze eggyé, ráadásul végig megtartotta koherensnek ezt a néha slapstick vígjátékba hajló keretet. Talán az egyetlen hiba, hogy a Svédországban pótforgatott jelenetek látványosan elütnek az auszi környezettől.

A film felújított változatán kívül a rajongók pár kiegészítő extrát is láthatnak a feliratos vetítés során, amely a ritka 1977-es werkfelvételeken kívül betekintést ad a stockholmi Abba múzeumba és a jelenleg futó Voyage koncertsorozat rejtelmeibe. Nagyot nosztalgiázni szeptember 17-én és 19-én országosan a kiválasztott mozikban lehet majd, jegyek már kaphatók!

SZINOPSZIS

Az Abba 1977-ben a csúcsok csúcsán járt, amikor két hétre Ausztráliába utazott turnézni. Ez a különleges műfajmix természetesen tartalmazza a 4 koncerten előadott legnagyobb slágereket és az átlagos dokfilmek kötelező elemeit, legyen az pár részlet a sajtótájékoztatóról, vagy közvetlen a színpadra lépés előtti kulisszákból. Ám van egy játékfilmes kerettörténet is: Ashley Wallace (Robert Hughes) egy éjszakai rádiós, akitől a popzene távol áll és a stúdión kívüli interjúzás se műfaja, főnöke mégis az Abbával való találkozást várja el, mert tudja, átlagfeletti beszélgetés sülhet ki belőle, ami bemutatná a tagokat, mint embereket és nem, mint szupersztárokat – újabb dokfilmes kelléket beemelve. Próbálkozásai rendre elbuknak, hol késései, hol az együttes testőre által, így jobb híján a rajongókat is megszólítja. Mármint szerepben maradva az igaziakat, a mozi korához képest szinte úttörőként használva az áldokumentum műfajt. Lasse Hallstörm rendezése lényegében 4 stílust gyúr össze, végig koherensen tartva ezt a néha slapstick vígjátékba hajló keretet. A film felújított változatán kívül lesz pár kiegészítő extra is a feliratos vetítésen, amelyek a ritka ’77-es werkeken kívül betekintést adnak az Abba múzeumba és az épp futó Voyage koncertsorozatba.

VIDEÓ: Előzetes a filmből


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
Új bemutatóra készül a Duna Művészegyüttes: az örökség átadásának fontosságát élteti
Mi már láttuk az "Apák és fiak - Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán" című előadás izgalmas próbáját. Nézd meg te is, milyen élményre számíthatsz a szeptember 21-i bemutatón.

Link másolása

Hagyomány, generációk közti kapcsolat és szenvedélyes tánc: a magyar kultúra lélegzetelállító örökségét élheted át a Duna Művészegyüttes új előadásában.

Mi már láttuk az "Apák és fiak - Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán" című előadás izgalmas próbáját. Nézd meg te is, milyen élményre számíthatsz a szeptember 21-i bemutatón.

A Duna Művészegyüttes előadásának középpontjában a hagyomány és az örökség átadásának fontossága áll. Hagyományos kultúránkban szájról szájra terjedt tovább az a több generációnyi tudás, mely felhalmozódott a népművészetben. A falusi szokások, táncmulatságok nem csak a szórakozásról szóltak, hanem alkalmat adtak annak is, hogy az idősebb generáció átadja tudását az új nemzedéknek, így szállt apáról fiúra a népzene és a néptánc is.

Az Apák és fiak előadás a tervek szerint egy sorozat kezdő állomása. Célja, hogy tisztelettel adózzon a kiemelkedő néptáncgyűjtőknek, akik hozzájárultak a magyar kultúra megőrzéséhez.

Az elsőként bemutatott néptáncgyűjtő Nagy Albert, aki az együttes művészeti vezetőjének, Juhász Zsoltnak a mestere is egyben.

Az előadásban látható lesz a szegvári, baksi, hódmezővásárhelyi, kiskundorozsmai cigányság tánca, valamint Kardos István apátfalvi vőfély tánca,

illetve még sok más tánc és zene, amelyek Nagy Albert gyűjtői munkásságából származnak.

Az előkészületek során a művészegyüttes tagjai alaposan tanulmányozták Nagy Albert gyűjtéseit és a nevéhez köthető fontos archív filmeket.

A táncosok maguk készültek fel a táncok megtanulására, és egymásnak tanították meg a mozdulatokat.

Ez az egyedülálló megközelítés garantálja, hogy egy valódi "dunás" produkciót hoztak létre, amely az együttes szívét és lelkét tükrözi.

Fotósunk a próbák során lenyűgöző képeket készített, amelyek bemutatják a táncosok munkáját és az előadásra készülődését. Ezek a fotók nemcsak a művészet létrehozásának folyamatába engednek bepillantást, hanem megörökítik a szenvedélyt és elkötelezettséget, amely az előadás mögött húzódik.

Ne hagyd ki ezt a különleges programot! Az "Apák és fiak - Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán" bemutatóját két időpontban nézheted meg. Az első előadás szeptember 21-én lesz a Nemzeti Táncszínházban, majd október 6-án ismét várják a közönséget. Jegyek már kaphatók! Ünnepeljük együtt a magyar kultúrát és néptáncot!

Fotók: Nagy Boglárka


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk