HÍREK
A Rovatból

Meghalt Wittner Mária '56-os szabadságharcos, a Fidesz volt országgyűlési képviselője

200 napot töltött a börtönben halálraítéltként, majd a másodfokú bíróság az ítéletét életfogytiglanra változtatta. 13 évnyi raboskodás után, 1970. március 25-én, az utolsó forradalmárok között szabadult, de amnesztiát nem kapott.


Elhunyt 85 éves korában Wittner Mária '56-os szabadságharcos, a Fidesz volt országgyűlési képviselője - tudatta a család az MTI-vel szerdán.

A tájékoztatás szerint Wittner Máriát gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál szerda hajnalban Budapesten. Temetéséről később intézkednek.

Wittner Mária 1937. június 9-én született Budapesten. Kétéves korától a karmelitáknál nevelkedett, a rend intézményeinek államosításakor, 1950-ben került vissza az anyjához, aki hamarosan állami gondozásba adta. A gimnáziumot félbehagyta, gépíróként dolgozott Szolnokon. 1955-ben gyermeke született, akit egyedülálló anyaként nem tudott nevelni, állami gondozásba kellett adnia. 1956 elején Budapestre költözött.

Az 1956-os forradalomban aktívan részt vett, a rádió ostroma közben csatlakozott a harcoló felkelőkhöz, a Corvin közben segédkezett a sebesültek ellátásában. A Vajdahunyad utcai csoporthoz csatlakozva már a fegyveres összetűzésekben is részt vett.

November 4-én a harcokban aknarepeszektől megsebesült, kórházba került. A forradalom leverése után néhány hetet Ausztriában töltött, de végül visszatért Magyarországra és segédmunkásként dolgozott.

1957. július 16-án letartóztatták, 1958. július 23-án, 21 éves korában "fegyveres szervezkedésben való részvétel, illetve az államrend megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedés, többrendbeli meg nem állapítható gyilkossági kísérlet, fegyveres rablás, disszidálás" vádjával első fokon halálra ítélték.

Kétszáz napot töltött a börtönben halálraítéltként, majd a másodfokú bíróság 1959. február 24-én ítéletét életfogytiglanra változtatta. Tizenhárom évnyi raboskodás után, 1970. március 25-én, az utolsó forradalmárok között szabadult, de amnesztiát nem kapott. Szabadulása után varrónőként, majd takarítóként dolgozott, 1980-ban rokkantnyugdíjas lett.

Az ország a rendszerváltozás után ismerte meg nevét, aktív szerepet vállalt számos 1956-os szervezet munkájában, 1989-től a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének (POFOSZ) elnökhelyettese, 2002-től a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökségi tagja, 2006-tól 2014-ig a Fidesz országgyűlési képviselője volt. A forradalomról, börtönéveiről több visszaemlékezést írt. Életéről portréfilm készült Hóhér, vigyázz! címmel.

1991-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, valamint az 1956-os Emlékérmet vehette át, 2006-ban Szent István-díjat, 2016-ban Emberi Méltóságért díjat kapott, Dunakeszi, Csepel és Józsefváros díszpolgára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr Andrást nem engedték be Angliába, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban füstszóróval tüntetett a rendszer ellen
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.


Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.

Azt írta:

"A húgom, Alexa, és az unokaöcsém, Timo érkezett hozzánk Angliából Magyarországra. Mivel én nem tudtam menni, ők jöttek.

Számomra a nyár közepén derült ki, én nem utazhatok be egykönnyen Nagy-Britanniába azért, hogy meglátogassam őket. A NER bíróságának tavalyi ítélete miatt (felfüggesztett börtönbüntetés azért, mert 2018-ban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen) a beutazási kérelmemet napokkal az indulás előtt indoklás nélkül elutasították,

majd a brit nagykövetség munkatársai, együttérezve a helyzettel, hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg".

A politikus beszámolója szerint:

"Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban".

Bejegyzésében írt arról, hogy testvére Angliában dolgozik, mert a magyarországi "megalázó munkakörülmények és a rezidenseket megszégyenítő orvosbárók gyakorlatilag kéz a kézben üldözték el Magyarországról".

A fiatal aneszteziológust Londonban megbecsülik, hiszen kiváló munkaerő és a tudományos területen is aktív. Bár a kinti egészségügy sem tökéletes, "de a betegközpontú szemléletmód és az átlátható, megbízható betegutak követendő lehetne a magyar ellátás számára is" - írta.

A politikus arról is írt:

"Szeretném visszakapni a mindennapjainkba a húgomat, mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hiszem, hogy van megoldás: leváltani az Orbán-rendszert és építeni egy modern, szabad, európai köztársaságot! Nagyon sokan térhetnek majd haza, ha megteremtjük a feltételeket. Alexa is."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hatoslottó: kihúzták a nyerőszámokat, valaki hatalmasat kaszált
Elvitték a csaknem 1,4 milliárd forintos főnyereményt a Hatoslottón! Mutatjuk a komoly összeget érő számokat.
F. O. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Vasárnap négy órakor kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait. Mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény, a 33. játékhéten a főnyeremény már 1 milliárd 390 millió forintra nőtt.

A 33. játékhéten ezeket a számokat sorsolták ki a Hatoslottón:

• 5 (öt)

• 15 (tizenöt)

• 29 (huszonkilenc)

• 33 (harminchárom)

• 37 (harmincöt)

• 44 (negyvennégy)

Mint kiderült, ezúttal volt 1 darab telitalálatos szelvény, vagyis valaki elvitte a csaknem 1,4 milliárd forintot. A jövő heti várható főnyeremény várhatóan 110 millió forint lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint csak egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda, miközben a felelősök nyaralnak
A TISZA Párt politikusa felsorolta, hogy milyen gondok jelentkeztek az utóbbi időben, és az egyes felelősök most éppen mit csinálnak.


Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ismét teljes vasúti összeomlás - Lázár János közlekedési miniszter nyaral.

3 hete fertőző víz a székesfehérvári kórházban - Takács Péter egészségügyi államtitkár nyaral.

Földbe állt magyar gazdaság, zuhanó ipar, szárnyaló infláció - Orbán Viktor nyaral.

Kirabolt katonai reptér, “háborús veszélyhelyzet”- a honvédelmi miniszter nyaral.

Egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda. A mi pénzünkön.

A végső visszaszámlálás megkezdődött."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„A kormányváltás rajtad múlik!” – indul a Momentum plakátkampánya, szellemes karikatúrákkal
A párt még a nyáron döntött úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, de minden eszközzel segíteni akarják a változást.


A Momentum új plakátkampányt indított, amelynek központi üzenete: „A kormányváltás rajtad múlik!”.

A párt még a nyáron határozott úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, ugyanakkor továbbra is mindent meg kíván tenni a kormányváltásért.

A most kihelyezett 13 plakát közül több első ránézésre mesterséges intelligenciával készült grafikának tűnik. Ezeken fideszes politikusok és a kormánypárthoz köthető szereplők karikatúrái jelennek meg.

Egyes plakátokon dollárhoz hasonló bankók, másokon például Matolcsy György aranyrudakat számol. A sorozatban felbukkan az ereszen lecsúszó Szájer József, a hajón bulizó Borkai Zsolt, valamint a Megafon is.

A párt közösségi oldalán azt írta: „Mindent megteszünk a kormányváltásért, amihez az is kell, hogy bemutassuk országrombolásukat, az ellopott vagyonból folytatott luxizásukat.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: