Mit érdemes tudni Mátyás király pajzsáról, amit Magyar Péter mutatott meg a Karmelita-videóban?
„Szerencsés voltam Lajos Fülöp franciák királyától egy tökéletesen hű másolatát megnyerni Mátyás király pajzsának” – írta 1845-ben Párizsból Petrichevich Horváth Lázár, a Honderű című lap szerkesztője. Az eredeti ereklyét azóta is a francia fővárosban őrzik, a hazahozatali kísérletek pedig rendre kudarcba fulladtak.
A történet egy festménnyel kezdődött, amely 1843-ban került a Magyar Nemzeti Múzeum birtokába. Az ajándékot egy Párizsban élő báró küldte, a képen pedig Mátyás király pajzsa szerepelt, amit a francia fegyvertárban őriztek. A festmény felkeltette Kubinyi Ágoston, a múzeum frissen kinevezett igazgatójának figyelmét, aki elhatározta, hogy megpróbálja hazahozatni a nemzeti ereklyét.
Mérete és anyaga alapján erre a következtetésre jutott Kubinyi is, miután megvizsgálta a Párizsból érkezett másolatot.
A pajzson Mátyás uralkodói címerei mellett a székesfehérvári prépost, Kálmáncsehi Domonkos és Ernuszt Zsigmond pécsi püspök címere is szerepel, akik közismerten jó viszonyt ápoltak a királlyal. A kutatók szerint a pajzsot Mátyás 1490-es halála után, valószínűleg a székesfehérvári temetésén használhatták.
A tárgy kalandos úton került Franciaországba.
– írta az Újságmúzeum.
A tárgyat 1990-ben, Mátyás halálának 500. évfordulóján Magyarországon is bemutatták.
Az első komoly hazahozatali kísérlet 1845-ben történt. Kubinyi Ágoston a Párizsba utazó Petrichevich Horváth Lázárt bízta meg a diplomáciai feladattal. Az igazgató egyértelmű megbízást adott a szerkesztőnek. „Arra kérem, menjen el Fülöp Lajos királyhoz, s kérje el múzeumunk számára Mátyás királyunknak a párizsi fegyvertárban őrzött eredeti pajzsát.”
A küldetés azonban csak részben járt sikerrel. Petrichevich levélben számolt be az eredményről, amelyben a francia király álláspontját is tolmácsolta.
Néhány évvel később, az 1848-as forradalom idején a téma újra fellángolt, de egy félreértés miatt. Egy bécsi küldöttség ajándékba hozott Pestre egy másik pajzsot, amelyen egy M betű szerepelt. A forradalmi hangulatban a hír futótűzként terjedt, és hamarosan 30 ezres tömeg gyűlt össze a Nemzeti Múzeum udvarán, hogy lássák a hazatértnek hitt ereklyét.
A korabeli sajtó is tényként közölte, hogy Mátyás pajzsa érkezett meg, egyedül a Regélő Pesti Divatlap fogalmazott óvatosan.
Kubinyi Ágoston 1855-ben ismét a külföldön lévő magyar történeti emlékek felkutatását sürgette.
A halotti pajzs ügye máig lezáratlan. Az eredeti tárgy Párizsban van, Magyarországon pedig hiteles másolatai kerültek kiállításokra, például Székesfehérváron. A végleges hazatérés kérdése időről időre felmerül, de a francia fél eddig nem adta vissza a nemzeti ereklyét.
Magyar Péter videója a Karmelitából