SZEMPONT
A Rovatból

Nincs olyan hangszer, amiben a látássérültség hátrányt jelentene

A Kotta Nélkül Projekt tagjai hallás után tanulják meg a dalokat. Nem csak egy egyszerű zenekar akarnak lenni, mozgalmat is indítanának.


Kotta nélkül, pusztán hallás alapján zenélnek együtt látók és nem látók. A Kotta Nélkül Projekt egy fiatal egyetemista fejéből pattant ki, aki egy barátjától hallott arról, hogy látássérültként milyen nehéz kottát olvasni.

A héttagú banda most együtt jár fellépésekre, hogy lebontsák a látássérültekkel kapcsolatos előítéleteket, mert szerintük a zene egy olyan terület, ahol megmutathatják, hogy épp olyanok, mint a többi ember.

"Az mennyire beteg, hogy érintésre megmondom, hogy ez egy Marshall-erősítő?"

– kérdezi a látássérült Velegi István szintén látássérült zenésztársaitól, amikor leérünk a próbaterembe.

A Kotta Nélkül Projekt ötlete Iványi Mátétól, egy fiatal egyetemistától származik, akinek gimnáziumban egy látássérült barátnője panaszkodott arra, hogy rossz a zongoratanára és nagyon nehéz a Braille-kotta olvasása. A fiú gondolt egyet, felvette látássérültekkel a kapcsolatot és elindított egy egyedülálló kezdeményezést.

A találkozót az egyik budapesti próbatermüknél beszéljük meg, de már az Andrássy úton gyalogolva is kiszúrjuk a négy, hangszertokokkal felszerelt látássérültet és egy fiatal lányt. A négy látássérült folyamatosan viccelődik, a látó lány, Garamszegi Anna pedig csak a fejét fogja, és elnézést kérve néz ránk az ugratások és káromkodások miatt. Amikor megérkezik Iványi Máté is, a Kotta nélkül projekt kitalálója, akkor a látók és nem látók összekapaszkodva elindulnak a próbaterem felé.

A képeket a tagok kérésre akadálymentesítve is leírjuk.

Máté segít összeszerelni a hangszereket. / A képen Máté állítja Annamáriának a mikrofont, mellette Maximilian zongorázik, a háttérben István a hangtechnikát állítja. Fotó: Végh László

A teremben Máté segít összeszerelni mindenkinek a saját hangszerét, de egyáltalán nem arról van szó, hogy a látássérült fiatalok ne értenének a hangszerekhez és a zenéhez.

Néhány perc után egyérteművé válik, hogy a Kotta Nélkül csapat tagjai mind olyanok, akik gyerekkoruktól kezdve játszanak valamilyen hangszeren, függői a zenének.

A jó humorérzékkel megáldott csapattagok a folyamatos zenei utalások mellett, viccelődnek a vakságukon is, például amikor arra kérem őket, hogy aki szeretne válaszolni a kérdésemre, az tegye fel a kezét, akkor az egyikőjük nevetve megszólal, hogy ők azt nem látják. A próba vezényszó nélkül indul, ha valaki elkezd egy dalt, a többiek rögtön becsatlakoznak, így csendül fel a Havanna és Adele klasszikusa, a Someone like you.

Mindent hallás után

A még csak egy éve működő Kotta Nélkül Projekt ötelete a 23 éves Máté fejéből pattant ki, de a gondolat már 2012-ben megfogalmazódott benne. A szalagavatóján egy látássérült lánnyal táncolt, aki nagyon gyorsan és könnyen sajátította el a tánclépéseket, miután megmutatták neki, hogy hova kell tennie a lábát. A lány mesélt neki arról, hogy a zongoratanára nem akarta elvállalni az oktatását, később pedig, amikor mégis elvállalta, akkor csak rossz élményeket szerzett. Ezt a két gondolatot kötötte össze a fejében Máté. Miért ne lehetne látássérülteket utánzás alapján zenélni tanítani?

"Mindent hallás után csinálunk, ez a módszer lényege. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy valaki bármilyen hangszeren kotta nélkül megtanuljon játszani, mert ez lényegében olyan, mint egy vers. Meg tudsz tanulni egy verset anélkül is, hogy látnád leírva, ha elégszer elmondják"

– magyarázza Máté, miközben a teremben zajlik a próba.

Máté szerint ez a módszer egyáltalán nem újdonság, a régi nagy jazz zenészek is így tanultak, és a Beatles tagjai sem tudtak kottát olvasni. A látássérülteknek Braille-írásban készült kották ráadásul kifejezetten bonyolultak, és az országban egyedül Budapesten van néhány olyan tanár, aki meg is tudja tanítani. A Kotta Nélkül Projektnek vannak olyan tagjai, akik gyerekkorukban megtanultak Braille-kottát olvasni, de nem az alapján zenélnek, mert játék közben nem tudják használni, hiszen ahhoz is két kéz kell.

László metált játszik szívesen. / A képen László a háttérben dobol, az előtérben István látjuk bendzsóval és Annát a mikrofon előtt. Fotó: Végh László

Máté, aki maga is gyerekkora óta szaxofonon játszik, egy Facebook csoportban érdeklődött, hogy lenne-e olyan látássérült, aki tud zenélni és lenne vele kedve elindítani a projektet. Helle Maximilian elsőként jelentkezett, három éves kóra óta tanult zongorázni és nagyon tetszett neki Máté kezdeményezése. Mivel ő az egyik legtapasztaltabb zenész a csapatban, ezért fontos feladatának érzi, hogy segítsen a még nem kibontakozott tehetségeknek, akik egyelőre elsősorban az ismeretségi köréből kerültek ki.

Vele együtt zongorázik Kardon Annamária is, aki néha az énekbe is becsatlakozik. Ő hozta a csapatba a legjobb barátnőjét, a még csak 18 éves, látó Annát, akivel gyerekkorukban egy nyári táborban ismerkedtek meg, most pedig ő a zenekar szóló énekese.

A dobok mögött Rack László ül, aki saját bevallása szerint törzsgyökeres rocker, de amióta bekerült a projektbe hajlandó populárisabb zenéket is játszani.

Velegi István most a bendzsóját hozta el nekünk, de általában basszusgitáron szokott játszani, és még a hangtechnikához is ért.

A csapatban még két tag van, akik nem tudtak eljönni, közülük csak az egyikük látó. A csapat bohóca Maximilian, aki imád a többiekkel undorító ételeket kóstoltatni, ha boltba megy, akkor szándékosan utazik a rosszabbnál rosszabb termékekre.

István basszusgitáron is játszik./ A kép előterében István bendzsón játszik, a háttérben László áll táskával a hátán. Fotó: Végh László

A két órásra tervezett próba a jelenlétünk miatt kicsit kaotikusnak tűnik, a játékkal szinte meg sem állnak, egyik dalt kötik össze a másikkal, nem lehet leállítani őket, a csodálatos hangú Anna alig tudja énekével követni a gyors váltásokat. Máté, aki most nem ragadott hangszert, mint egy engedékeny, vajszívű osztályfőnök próbál rendszert vinni a zenélésbe. A szünetben, – amit a kedvünkért tartanak- elmondják, hogy egy új dalt körülbelül 1-2 óra alatt már le tudnak utánozni hallás alapján, de mire összegyakorolják, az 2-3 alkalom is lehet.

Több, mint egy egyszerű zenekar

A csoport tagjai szeretnék, ha nem csak egy egyszerű zenekar lennének, hanem épülhetne köréjük egyfajta mozgalom. Máté szerint az, hogy nem látók látókkal zenélnek, fellépésekre járnak, ahol megmutathatják a tehetségüket, elősegíti a látássérültek társadalmi elfogadottságát.

A csapatban Maximilian is gyakran tapasztalja, hogy az emberek előítéletesek a látássérültekkel szemben, azt feltételezik róluk, hogy nem pusztán vakok, hanem beszélni is képtelenek. Máté úgy látja, hogy a zene egy olyan terület, ahol minden különbség megszűnik látó és nem látó között.

"Nincs olyan hangszer, amiben a látássérültség hátrányt jelentene. Szerencsére a világ kezd olyan lenni, amiben nem hátránnyal indulnak, de azért nagyon sok mindenben igen, és ez pont nem olyan"

– magyarázza Máté.

A zenekar egyre több fellépési lehetőséget kap, ahol megmutathatják, hogy látássérültként is épp úgy tudnak zenélni, mint bármelyik másik ember. Mivel a csoport legtöbb tagja az ELTE-n tanul, ezért főként onnan kapják a meghívásokat is. Például felléptek már a Bölcsész Napokon, a karácsonyi bulin, most pedig a sport napon fognak. Az Efottra is meghívták őket, de nem tudták biztosítani a leutazást, Máté pedig két kísérővel és ennyi hangszerrel nem vállalta a vonatozást.

Az énekes Annát barátnője, Annamária hozta a csapatba./ A kép bal oldalán Anna ül a mikrofon mögött, mellette Annamária és Maximilian zongorázik. Fotó: Végh László

A banda mindenféle zenét játszik, de nehéz konszenzusra jutniuk, mert nagyok a szélsőségek a csoportban: László legszívesebben metált játszana, Annamária pedig a klasszikus zenét kedveli. Szabó Balázs Hétköznapi című dalát viszont mindenki szereti, nekünk is azt játsszák el, amit a cikk alján Önök is meghallgathatnak.

Bár a zenekarban mindenkinek nagy a zenei előképzettsége, Máténak az volt az eredeti terve, hogy mindenki mellé tanárt fogad, hogy szakember is foglalkozzon velük. Csakhogy egyelőre egy olyan énektanárt találtak, aki önkéntes alapon vállalta, hogy foglalkozik látássérültekkel, de ő is csak körülbelül egy hónapban egyszer tud eljönni. Ennek ellenére

a csapat nagyon szívesen várja a kotta nélkül zenélni vágyó látássérülteket, hiszen az ő tanításuk továbbra is a célkitűzések között szerepel.

Fellépések előtt szinte minden héten gyakorolnak, néha összedobják a terembért, de előfordul, hogy Maximilian nappalijában gyűlnek össze próbálni.

Amikor arról kérdezem a tagokat, hogy mit jelent nekik ebben a projektben részt venni és zenélni, akkor azt felelik, hogy az életüket. Ők nem csak zenésztársak, hanem nagyon jó barátok is. A próbákon folyamatosak az ugratások, de mindig számíthatnak is egymásra, ha pedig éppen nem egy fellépésre készülnek, akkor valamelyikük lakásában gyűlnek össze melegszendvicset sütni. Pontosabban Máté süti a melegszendvicset, amíg a többiek zenélnek, mert nem bírják ki nélküle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Itt a törvény, ami felszámolja az MCC-t és több tucat alapítványt – kiderült, hogy veszi vissza az állam a sok százmilliárdos vagyont
Kedd este benyújtották azt a törvénycsomagot, amely megszünteti a Mathias Corvinus Collegiumot és több más, nem felsőoktatási közérdekű alapítványt, börtönnel bünteti a valótlan vagyonnyilatkozatokat, újraírja a közbeszerzési szabályokat. A cél az uniós források felszabadítása.


A kormány kedd este benyújtotta azt a T/174-es törvényjavaslatot, amely egyszerre teszi bűncselekménnyé a hamis vagyonnyilatkozatot, visszavezeti az állami vagyont a nem felsőoktatási közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokból (KEKVA-k) 2026. augusztus 31-ig, és érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot. A lépések célja az uniós források felszabadítása.

A csomag politikailag legfontosabb eleme a KEKVA-rendszer átalakítása. A javaslat szerint a felsőoktatáson kívüli közérdekű alapítványokat megszüntetik, az állam által juttatott vagyon és annak hozamai pedig visszaszállnak az államra. A folyamatot egy „elszámolási biztos” vezényli le.

A javaslat szerint augusztus 31-i határidővel megszüntetik a nem felsőoktatási közérdekű alapítványokat, köztük olyan ismert szervezeteket, mint a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, a MOL – Új Európa Alapítvány vagy a Batthyány Lajos Alapítvány.

A felsőoktatási KEKVA-k megmaradnak, de az alapítói jogokat a kormány gyakorolja, a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok mandátumát pedig a tervezet szerint korlátozzák, kinevezésüket pedig szigorúbb feltételekhez kötik. A javaslat külön rendelkezik a Fudan-projektet kezelő Tudás-Tér Alapítvány megszüntetésének előkészítéséről is, szintén augusztus 31-i céldátummal.

Teljesen átalakul a vagyonnyilatkozati rendszer is. A dokumentumokat digitálisan kell benyújtani az Országgyűlés webes felületén, ahol azok kereshetően és nyilvánosan elérhetők lesznek, a családtagok adatai kivételével.

A Büntető Törvénykönyv új tényállással bővül: aki elmulasztja a nyilatkozattételt, egy évig, aki pedig valótlan adatot közöl vagy elhallgat valamit, akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

A javaslat érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot is. A szervezet a köztársasági elnöktől az önkormányzati képviselőkön és párttisztségviselőkön át a bírókig és ügyészekig a legszélesebb körben vizsgálhatja majd a vagyonnyilatkozatokat. A hatóság célhoz kötötten hozzáférhet állami nyilvántartásokhoz, beleértve az adó-, bank- és üzleti titkokat is, kezdeményezésére pedig a Közbeszerzési Döntőbizottságnak kötelező lesz felfüggesztenie egy eljárást.

A közbeszerzéseknél bevezetik az „átlátható gazdasági szereplő” fogalmát, és a tényleges tulajdonos mélyvizsgálata után kizáró ok lesz, ha egy cég nem felel meg ennek.

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer dokumentumai regisztráció nélkül is elérhetővé válnak. A koncessziós eljárásoknál csak kivételes, objektív piacszerkezeti indokkal lesz tartható egyajánlatos tender. A szerződésekbe kötelező lesz korrupcióellenes feltételeket foglalni, amelyek kiterjednek az alvállalkozói lánc átláthatóságára is.

Az átláthatóságot növeli, hogy a Központi Információs Közadat-nyilvántartás felületén kéthavonta, minden páros hónap 28-ig közzétételi kötelezettsége lesz többek között az állami tulajdonú vállalatoknak és a megmaradó KEKVA-knak is. Nyilvánossá válik a szerződéskötés dátuma és a beszállítói lánc is, az adatokat pedig minimum 10 évig elérhetővé kell tenni. A törvény hatályon kívül helyezi az információszabadságról szóló törvény azon passzusát, amelyre hivatkozva az adatigényléseket „új adat előállításának” minősítve utasították el.

A zártkörű befektetési alapoknál pontosan definiálják a tényleges tulajdonos fogalmát, a nyilvántartási adatokhoz pedig „jogos érdek” alapján újságírók, civil szervezetek és kutatók is hozzáférhetnek.

A vagyonnyilatkozati szigorítás a politikai és közjogi élet szinte minden szereplőjét érinti a köztársasági elnöktől a kormánytagokon, országgyűlési és önkormányzati képviselőkön át az Alkotmánybíróság, a bíróságok, az ügyészség, az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank vezetőiig.

A törvénycsomag alapján augusztus 31-ig szűnnek meg a nem felsőoktatási KEKVA-k és veszik vissza az állami vagyont, az  alapítványi elszámolások és záró beszámolók benyújtásának határideje pedig október 31-ie lesz.

A kormány azzal érvel, hogy ezek a lépések elengedhetetlenek az uniós források felszabadításához és a korrupció elleni küzdelemhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk