SPORT
A Rovatból

Karnyújtásnyira a magyar Eb-szereplés – megint legyőzte a szerbeket a fociválogatott

Ha kedden Litvániában is három pontot szerez a nemzeti tizenegy, már biztosan ott lesz a 2024-es kontinenstornán.


A csoportjában éllovas magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte szombaton a vendég szerb csapatot Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen,

így ha kedden Litvániában is begyűjti a három pontot, akkor kijut a jövő évi németországi kontinenstornára.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Varga Barnabás találatával 21 perc után szerzett vezetést, majd Strahinja Pavlovic fejesével a 33. percben egyenlítettek a vendégek, akik nem örülhettek sokáig, mert egy perccel később Sallai Roland bombagóljával ismét a hazaiaknál volt az előny.

A második félidő is élvezetes futballt hozott, de gólt nem, így a magyarok három ponttal elhúztak a második szerbektől és öttel a harmadik montenegróiaktól.

Az immár kilenc mérkőzés óta veretlen nemzeti együttes a mostani sikernek köszönhetően kedden Kaunasban már úgy lép pályára, hogy ha legyőzi Litvániát, akkor bebiztosítja sorozatban harmadik Eb-részvételét, és az 1986-os világbajnokság óta először egyenes ágon, pótselejtező nélkül jut ki egy világversenyre.

Marco Rossi szövetségi kapitány a szerbek újbóli 2-1-es legyőzése után még nem ünnepel, mert elmondása szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak még két pontra szüksége van ahhoz, hogy elérje a célját, azaz kijusson az Európa-bajnokságra.

„Még nem értük el a célunkat. Persze minden lehetőségünk megvan, hogy elérjük, mert most már óriási balszerencse kellene ahhoz, hogy lemaradjunk az Eb-ről, de két pontra még szükségünk van” – kezdte értékelését higgadtan a szakvezető, aki hozzátette, a szerb szurkolók sem panaszkodhattak, mert jól játszott a csapatuk, nekik is volt három-négy kihagyott ziccerük.

Az MTI érdeklődésére úgy vélekedett, nincs nagy titka annak, hogy a nemzeti együttes rendszerint megnyeri a kiélezett meccseket, szerinte olyan csapata van, amelyik szívvel küzd, ez pedig az óriási alázatból fakad.

„Azok is alázatosak, akik pályán vannak, és azok is, akik a kispadon ülnek. Csányi Sándor elnök úrnak azt mondtam, hogy ma két évet öregedtem, mert nagyon megszenvedtük ezt a meccset. Az ellenfél fizikai fölényben volt, és a rögzített helyzetekben is erősnek bizonyult. Nem minőségben kerekedtünk felül, hanem a szívünknek köszönhetően, amihez egy csipetnyi szerencse is kellett” – fogalmazott Rossi, aki úgy vélte, technikailag és taktikailag is a szerb csapat a csoport legerősebb tagja annak ellenére, hogy mindkétszer sikerült 2-1-re legyőzni.

Lang Ádám jól játszott Willi Orbán pozíciójában, de a csapatba kerülő másik két védő is, azaz Fiola Attila és Botka Endre is. Sallai Roland óriási tehetség, amikor hiányzott, akkor azt megérezte a válogatott. Szerény véleményem szerint játszhatná nagyobb klubban, mint a Freiburg” – válaszolt személyi kérdésekre az 59 éves mester.

Kollégája, Dragan Stojkovic úgy vélte, a szerb csapat jobb volt, mint a szeptemberi előző meccsen, de az eredmény ugyanúgy negatív számukra. „Nem érdemeltünk vereséget, de gratulálok a magyar csapatnak. Összességében jól nézett ki a játék, Dibusz viszont nagyszerűen védett a magyaroknál. A statisztika hiába mutat szerb fölényt, mégis Magyarország nyert. A fiúk mindent beleadtak, megfelelően futballoztak” - mondta a szerb szakvezető, aki szerint döntőnek bizonyult, hogy az egyenlítésre egy percen belül válaszoltak a magyarok. „A magyar egységes, harcos csapat, de nem volt jobb. Viszont a labdarúgásban nem mindig a jobb győz.”

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint szombat este a szerbek ellen 2-1-re megnyert Európa-bajnoki selejtezőn a magyar labdarúgó-válogatott egyszerűen jobban akarta a győzelmet riválisánál.

„Ilyen mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy itthon sem lesz egyszerű, hiszen az ellenfélnél kiváló játékosok futballoznak, de ezt mi jobban akartuk” – nyilatkozta a Puskás Aréna vegyes zónájában a Liverpool klasszisa.

Sikerének köszönhetően a magyar csapat ha kedden nyer Litvániában, akkor kijut a kontinensviadalra, Szoboszlai ugyanakkor egyelőre még nem akarta kimondani azt, amire az újságírók célozgattak:

„Nagyon úgy néz ki, hogy jó irányba haladunk, és persze most boldogok vagyunk, de ugyanúgy százszázalékosan fogunk koncentrálni a következő mérkőzésre”.

A középpályás külön kiemelte Nego Loic játékát, ezért amikor lecserélték a Le Havre játékosát, jelezte a szurkolóknak, hogy hatalmas tapsot érdemel, mert az elmúlt mérkőzéseken kiemelkedően futballozott. „Szerintem észbe kapott, hogy nincs egyedül a posztján, és itt mindenkinek meg kell dolgozni a helyéért” – mondta Szoboszlai, aki ezúttal is kiemelte a szurkolókat, akikért minden mérkőzésen küzdenek.

A győztes gólt szerző Sallai Roland szerint a mérkőzés egyes szakaszaiban szerencséje is volt az együttesnek, ugyanakkor ők is megszerezhették volna a harmadik találatot. „Le a kalappal mindenki előtt, hiszen mindent beleadtunk” – mondta Sallai, aki Szoboszlai egyik megjegyzésére – miszerint már azt sem tudja, melyik a rosszabbik lába, hiszen most ballal lőtt óriási gólt – viccesen hozzáfűzte, „lehet nincs is”.

A játékostársak által kiemelt Nego szerint a találkozó leginkább a küzdelemről szólt, tudták, hogy a szerbek revánsot akarnak venni rajtuk, de ők pont azt tették, amit kellett. Hozzátette, sikerével a csapat hatalmas lépést tett az Európa-bajnokság felé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
„Héder eltűnt a pénzzel, ígérgetett, de nem fizet” – tavaly nyár óta várnak a pénzükre az olimpia vívóversenyein dolgozó stábtagok
A stáb több tagja végrehajtást indított a Sportos Aramis Média Zrt. ellen, de a számlán mindössze 200 ezer forint alatti összeg volt. Héder Barna elismerte a tartozást, és ígéretet tett arra, hogy három héten, de legfeljebb egy hónapon belül kifizeti az elmaradásokat.
Fotó: MTI/Zih Zsolt - szmo.hu
2025. szeptember 02.



A Nemzeti Sport információi szerint Héder Barna, az ismert sportriporter a 2024-es párizsi olimpia vívóversenyein dolgozó 47 ember bérét még mindig nem rendezte. A tartozás összege legalább 50 millió forint, de ennél nagyobb is lehet.

A lap arról számolt be, hogy Héder elismerte a tartozást, és ígéretet tett arra, hogy három héten, de legfeljebb egy hónapon belül kifizeti az elmaradásokat. Azt mondta, mindenki megkapta az előleget, és a fedezet is rendelkezésre áll. Hozzátette, hogy a nyár és a szabadságok miatt lassult le a folyamat, de a múlt héten ismét tárgyalások kezdődtek az ügyben.

A Nemzeti Sport felidézte, hogy az olimpiai közvetítések kifizetésével évek óta gondok vannak. Már a 2021-es tokiói játékokon is előfordult, hogy a magyar Emmy-díjas stáb késve vagy egyáltalán nem kapta meg a pénzét, pedig a fedezet akkor is megvolt. A stáb a Sportos Aramis Média Zrt.-vel kötött szerződést, amelynek vezetője Héder Barna.

A helyzet egy Facebook-videó alatt került napvilágra, ahol Varga Norbert és Ács Ferenc is hozzászóltak. Varga arról írt: „Héder neki és a teljes magyar stábnak tartozik a fizetésével, ám nem lehet őt elérni, és azt sem tudni, hol van a pénz.” Ács hozzátette: „Héder eltűnt a pénzzel, ígérgetett, de nem fizet, és heteken-hónapokon keresztül elérhetetlen.”

A lap szerint a stáb több tagja végrehajtást indított a Sportos Aramis Média Zrt. ellen, de a számlán mindössze 200 ezer forint alatti összeg volt. A végrehajtók a cég telephelyén sem találtak semmit, mert Héder korábban eladta az ingatlant.

A 47 érintett közös levélben fordult Mark Wallace-hoz, az Olympic Broadcasting Services tartalomgyártásért felelős sportigazgatójához. Azt kérték tőle, hogy a jövőben, ha elégedett a magyar stáb munkájával, inkább más céggel kössön szerződést.

A Nemzeti Sport cikke szerint a tartozás folyamatosan nő, mivel a párizsi olimpia óta már egy év telt el, és minden hónapban késedelmi kamat rakódik az összegre. Héder egyszer, 2024. október 15-én tájékoztatta e-mailben a stábot, hogy a cég vállalja a következményeket, de a források szerint a feltételek irreálisak voltak.

A lap emlékeztetett arra is, hogy Héder Barna három évtizede ismert szereplője a sportmédiának. Dolgozott a Telesportnál, az Eurosport magyar adásában, volt a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, az M4 Sport igazgatója, legutóbb pedig az RTL Sztárbox című műsorának műsorvezetőjeként láthatták a nézők. Az olimpiai közvetítések rendezőjeként 1996 óta dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Videó: Szoboszlai Dominik bombagóljával verte a Liverpool az Arsenalt
A magyar válogatott csapatkapitánya a 83. percben lőtt szabadrúgásból a londoni csapat kapujába. Rayának esélye sem volt a 25 méterről megeresztett lövés ellen.


Harmadik meccsét is megnyerte a Premier League idei szezonjában a Liverpool. A bajnokcsapatban ezúttal is jobbhátvédként kapott szerepet a kezdőcsapatban Szoboszlai Dominik, a védelem másik szélén Kerkez Milos játszott.

A mérkőzés előtt mindkét csapat 2-2 győzelemmel állt a tabellán, a lefújás után azonban már csak a Liverpool mérlege maradt száz százalékos. A meccs egyetlen gólját Szoboszlai Dominik szerezte szabadrúgásból a 83. percben.

A magyar válogatott csapatkapitánya 25 méterről vágta a jobb sarokba a labdát, mely előtte még a kapufát is érintette. Hiába vetődött Raya, az Arsenal kapusa, esélyes sem volt elérni a lövést.

A bombagólt itt lehet megnézni a bíró szemszögéből:

Itt pedig egy néző szemszögéből:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
„Ne cigányozz, és az XY homoszexuált is felejtsd el!” - Varga Barnabás és az MLSZ visszafogottságot kér a szurkolóktól
A magyar táborban rendre felhangzik a „Cristiano homoszexuál” rigmus, ha a portugálokkal játszunk. Többek között ezt akarja megfékezni az MLSZ Varga Barnabás segítségével.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 04.



A közelgő világbajnoki selejtezők előtt kampányt indított a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), hogy a válogatott mérkőzésein minden szurkoló tartózkodjon a diszkriminatív szabálysértésektől, írja az MTI.

Varga Barnabás, a Ferencváros 23-szoros válogatott csatára szerepel abban az egyperces kampányvideóban, amely a válogatott mérkőzésekről korábban kitiltott huszonhárom szurkoló bevonásával, egyetértésével és pénzügyi támogatásával készült.

Az MLSZ tájékoztatása szerint a nemzetközi és európai szövetség egyaránt zéró toleranciát alkalmaz a rasszista, diszkriminatív megnyilvánulások esetében, amelyek közé tartoznak az etnikai kisebbségekre és a szexuális hovatartozás megkülönböztetésére vonatkozó rigmusok.

A szövetség kiemeli, hogy tilos megsérteni „egy ország, egy személy vagy egy embercsoport méltóságát vagy integritását faj, bőrszín, népcsoport, nemzetiség, társadalmi származás, nem, fogyatékosság, szexuális orientáció, nyelv, vallás, politikai vagy bármilyen más vélemény, gazdagság, születés alapján.”

A felhívásban az MLSZ kéri a szurkolókat, hogy tartózkodjanak a hasonló szólamok éneklésétől, ellenkező esetben az UEFA zártkapus büntetés kiszabását alkalmazhatja a vb-selejtezők alatt.

A kampányhoz egy videó is készült. Ebben Varga Barnabás, a Ferencváros válogatott támadója többek között azt mondja:

„Ne cigányozz, és az XY homoszexuált is felejtsd el, mert ezek esetén a következő meccs zártkapus lesz!”

Varga ezzel arra céloz, hogy a Portugália elleni meccsek során rendre felhangzik a magyar táborból az a rigmus, amivel Crsitiano Ronaldo - ő lenne a kampányfilmben csak XY-ként emlegetett játékos - vélt szexuális beállítottságára utalnak a szurkolók.

A kampányfilmet itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Pech: Rögtön össze is törte a trófeáját a Forma-1-es újonc, aki először állhatott dobogóra
A 20 éves Isack Hadjar korábban nem jutott be az első háromba. A nagy eredmény miatt elszabadult az ünneplés, ami a trófeájába került.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. szeptember 01.



A hétvégén rendezett Holland Nagydíjon Lando Norris kiesett, így az időmérőn bravúrosan teljesítő Isack Hadjar végzett a harmadik helyen, ami a Forma-1-es pályafutása során először történt meg a húszéves versenyzővel.

A Racing Bulls újoncát jó alaposan megünnepelte a csapat a dobogós helyezésért, így hirtelen azt sem tudta, hogy az autótól merre induljon el az eredményhirdetésre.

Az önfeledt ünneplés a csapatfotózás közben is folytatódott, és közben valahogy eltört a harmadik helyért járó trófea. Hadjar ezt csak akkor vette észre, amikor le akarta tenni: a trófeának csak a csonka felső része maradt meg a kezében.

Hadjarnak ettől függetlenül nyilván kiváló hétvégéje volt, de ugyanezt nem mondhatja el magáról a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, aki a verseny első kiesője volt, sőt, a leintés után még meg is büntették.

A versenyfelügyelők bejelentették, hogy Hamilton a felvezető körön egy figyelmeztető zászlót hagyott figyelmen kívül: túl gyorsan hajtott, ezért a következő futamra érvényes, ötrajthelyes büntetést szabták ki rá. Ezt éppen a Ferrari hazai versenyén, Monzában hajtják majd végre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: