Amikor a közönség szó szerint ki van éhezve a dalokra – ilyen volt Jamie Winchester és Hrutka Róbert koncertje
A Jamie-Robi zenekar a 2000-es évek egyik legnagyobb hazai sikertörténete: jóval YouTube és a Petőfi rádió előtt, egy tévéreklámnak köszönhetően lettek országosan ismertek – sőt, tulajdonképpen emiatt szerveztek stabil együttest kettejük szerzőpárosa mellé.
Az It's Your Life után is futószalagon írták a fülbemászó slágereket, mindenfelé turnéztak, majd 2008 végén, népszerűségük csúcsán úgy döntöttek, külön folytatják.
Jamie Winchester ezt követően saját nevén koncertezett tovább, az újak mellett jó pár régi dalt is repertoáron hagyva, hasonlóan népes rajongótáborral. Hat évvel ezelőtt viszont váratlan elhatározással itt hagyta Magyarországot, ahol több mint két évtizedig élt, és visszaköltözött Írországba.
Utána egy ideig még rendszeresen visszajárt koncertezni, majd ezek az alkalmak egyre ritkulni kezdtek. Utoljára több mint egy éve lépett fel hazai közönség előtt, pedig mindent lehet mondani, azt kivéve, hogy ne lett volna igény rá.
Fotók: Kleb Attila / GetCloser Concerts
Természetesen a mostani, MOMkultba szervezett koncertre is hetekkel korábban elfogyott minden jegy, a szokatlanul korai, délután fél 6-os kezdési időpont ellenére. Az eredeti felállású alapzenekar ezúttal egy vonósnégyessel kiegészülve játszott, de közel sem visszafogottan.
Persze valamivel több volt a lassú szám, de amikor belekezdtek mondjuk a Nice Try-ba, vagy a U2-féle Hold me, thrill me-be, nagyon nehéz volt ülve maradni.
Úgy általában az egész estére rányomta a bélyegét, hogy ez egy ünnepi, különleges alkalom, amit meg kell becsülni, mert ki tudja, mikor lesz legközelebb.
Elképesztő szeretet áramlott a nézőtérről a színpad felé, én nem nagyon tapasztaltam még olyat, hogy gyakorlatilag minden számot ütemes vastaps követ. Csak akkor csendesedett el, amikor a zenekar elkezdte a következő dalt.
A zenészekről is szinte sütött, mennyire élvezik, hogy újra együtt játszhatnak – tulajdonképpen tét nélkül, hiszen a régi, jól bevált műsort vették elő ezúttal is.
De igazából nem is hiányoztak az új dalok: ahogy a Kispál és a Borz kapcsán már többször leírtam, a rajongók jó része valószínűleg gond nélkül áldását adná arra is, ha évi 1-2 fix nosztalgiabulin meghallgathatná azokat a slágereket, amiken felnőtt. Mert ezek tényleg túl jók ahhoz, hogy ne hangozzanak el időről időre élőben.
Jamie elköltözésével rengeteget veszített a magyar zenei élet, de nem tehetünk mást, minthogy elfogadjuk a döntését. Közben viszont bízzunk abban, hogy a mostanihoz hasonló koncertek neki is adnak annyit, hogy rendszeresen kedve legyen újabbakhoz.
Legközelebb ha lehet, valamilyen nem ülős helyen, hogy még egyszerűbb legyen végigtombolni.
