Itt vannak a Sziget Fesztivál első nevei

83 éves korában elhunyt Bakacsi Béla táncdalénekes, zenei menedzser – tudatta a művész Facebook-oldalán a lánya.

Bakacsi Béla 1942-ben született Újpesten. 1961-ben tűnt fel a Ki mit tud?-ban, ahol kategóriájának győztese lett. A következő évben képviselhette hazánkat a Helsinkiben megrendezésre kerülő Világifjúsági Találkozón (VIT) is. 1966-ban az elsőként megrendezett Táncdalfesztivál közönségdíjasa lett.

A 70-es években főleg külföldön kamatoztatta tehetségét. A rendszerváltás után megalapította az Akkord Kulturális Szolgáltató Irodát, koncertszervezéssel és menedzseléssel foglalkozott 2011-ig. Közben rövid ideig könnyűzenei könyvkiadással is. Együtt dolgozott többek között Komár Lászlóval, Zoránnal, Szigeti Ferenccel, Koncz Zsuzsával, Presser Gáborral és a Locomotiv GT-vel, a Fonográf együttessel, a V’Moto-Rockkal, a Hungáriával és az R-GO–val is.

Bakacsi Béla számos feldolgozást is énekelt: olyan dalokat ismerhettünk meg magyarul az előadásában, mint a mint a Quando-quando, O Sole Mio, Quando m'innamoro, a My Way vagy az Ave Maria.

A csak szimplán Kogonada művésznéven futó, szöuli születésű, amerikai rendező-forgatókönyvíró (aki Park Joong Eun néven született) új filmjét sokan várták, mivel számtalan videóesszéjével, rövidfilmjével, valamint az első két egész estés darabjával, a 2017-es Columbusszal és a 2021-es Búcsú Yangtóllal rengeteg rajongót szerzett a független filmes szférában. Ráadásul most nagy stúdiófilmet (Sony) forgathatott két világsztárral (Colin Farrell és Margot Robbie), méghozzá egy olyan zsánerben (romantikus fantasy), amelyhez abszolút megvolt az érzékenysége, és ami képileg is tágas játszóteret biztosít számára.

Úgy tűnik azonban, hogy Kogonada csak akkor jó, ha ő maga írja a saját sztorijait, most először fordult elő ugyanis, hogy más szkriptjéből dolgozott: Seth Reiss eredeti forgatókönyve adta fel a leckét rendezőnknek, akinek bele is tört a bicskája a papíron minden bizonnyal mágikusnak tűnő, a vásznon azonban keményen feszengős giccsbe forduló történetbe.

David (Farrell) épp egy esküvőre készül, ám a kocsija kerékbilincset kap, egy gyanúsan elhelyezett röplap pedig egy furcsa autókölcsönzőbe vezeti, ahol Phoebe Waller-Bridge és Kevin Kline egy igen kínosan jópofizó, de legalább rettenetesen humortalan jelenetben rátukmálnak egy régi autót s hozzá egy GPS-t. Az esküvőn David megismerkedik Sarah-val (Robbie), és rögtön fellángol köztük valami, aminek persze ilyen gyorsan még nem engednek, így más férfi megy fel az est végén Sarah szobájába. Másnap azonban lerobban a lány kocsija, a személy szerint Davidhez beszélő GPS pedig arra utasítja, hogy vegye fel őt, majd különböző, a természetben álló ajtókhoz irányítja őket, amelyeken belépve valamelyikük múltjában találják magukat, az életük egy-egy fontos pontján, ami érzelmileg anno nagy hatással volt rájuk.

S talán mindeközben szövődik köztük valami komoly, ami már régen kijárt volna nekik.

Leírva tényleg nem fest rosszul, ebből azért valóban ki lehetett hozni valami mágikusat, merészet és meseszépet, ráadásul két csúcsszínészt sikerült megnyerni hozzá, akik amúgy bármit el tudnak játszani. Vagy mégsem? A kémiát, vibrálást kettejük között legalábbis nem sikerült érzékeltetniük…

Az iskolai musicalszcéna talán a csúcs, ami annyira cuki és jópofa akar lenni, hogy egyszerűen nevetségessé válik.

Mindennek tetejébe valamilyen furcsa oknál fogva a forgatókönyv tele van trágár beszéddel (lehet, hogy ezt akarta jelenteni a címbeli merész?), a káromkodásokat azonban egy ilyen műfajú film idegen testként veti ki magából, és csak fokozza a nézőkben már erősen felgyülemlett zavartságot.

Szerencsére azért pozitívum is akad, hiszen Kogonada egyáltalán nem tehetségtelen filmes, ő még egy ilyen félrement projektben is képes megvillanni, még ha csak egy rövid időre is. A Mágikus, merész, meseszép utazás második fele már sokkal nézhetőbb, ha úgy tetszik, jobb, mint az első, ekkorra kezdenek elfogyni a kínos cukiskodások és álbölcsességek, valamint a felesleges trágárkodás, sőt, időnként néhány egészen szép és megható jelenetet is kapunk.

Vagy említhetnénk még Sarah és az anyja (Lily Rabe) közös jelenetét is. Szomorkásak, de őszinték, és nem hatnak álságosnak. Kár, hogy nem ilyenekkel volt tele a film.

A Mágikus, merész, meseszép utazás az év egyik nagy, akár Oscar-várományos filmje is lehetett volna az alkotókból kiindulva, épp ezért nagy csalódás, hogy végül egy ízig-vérig giccses és hamisan merengő, a nézőkből foggal-körömmel könnyet kicsikarni próbáló kudarc lett belőle.

A szegedi születésű Szirmai Marcell, művésznevén Pogány Induló új klippel jelentkezett. A Fonogram- és Artisjus-díjas magyar rapper egy nap alatt máris felkerült a legfelkapottabb zenék listájára, kedd este már a harmadik helyen állt.

Legújabb, sokszereplős klipjében egy rövid időre feltűnik Marsi Anikó is, aki egy tévéhiradóban beszélt arról, hogy Szirmai Marcell egy borfesztiválon "vállalhatatlanul" viselkedett.

A kommentelők szerint a dal és a klip is "zseniális, brutál, ütős" lett.

VIDEÓ: Pogány Induló - Lelkem, Nyugodj!

Az Apple az elmúlt években sorra bizonyította, hogy a streamingpiacon az egyik legbiztosabb kézzel nyúl a sorozatokhoz. Kínálatában alig találni melléfogást, újra és újra képes meglepni a közönséget minőségi, izgalmas és szórakoztató produkciókkal, akár egy sorozat sokadik szezonjában is.

A sorozat Mick Herron regényeinek adaptációja, amelyet Will Smith (nem az amerikai filmsztár, hanem a brit író-producer) vitte képernyőre. Smith már több díjat is besöpört a munkájáért, teljes joggal: sikerült valami egészen különlegeset és szórakoztatót létrehoznia. Az Utolsó befutók egyszerre kémthriller, társadalmi szatíra, fekete humorral átitatott dráma és akciófilm. Egy olyan egyveleg, amely elsőre talán furcsának tűnhet, de működik, méghozzá zseniálisan.

Az ötödik évad már a nyitójelenetével felhívja magára a figyelmet. Egy szélsőjobboldalinak tűnő merénylő tüzet nyit egy londoni téren, több embert megöl, majd maga is áldozattá válik. A terrorcselekmény szervezői iktatják ki, nehogy beszélni tudjon. Az MI5, vagyis a „Park” természetesen azonnal vizsgálódni kezd, de a néző számára még nem világos, miként kapcsolódik ez a véres incidens a sorozat főszereplőihez. És kik is ők? Nem a klasszikus hősöket kapjuk, hanem az MI5 számkivetettjeit: a hibázó, megbízhatatlannak tartott, lecsúszott ügynököket, akiket egy külön osztályra száműztek. Ők az „utolsó befutók”, azok, akiket csak olyan feladatokra küldenek, amelyeknek látszólag semmi tétje sincs és senki nem akarja megcsinálni.

A banda vezére Jackson Lamb, akit Gary Oldman alakít. A színészóriás minden gesztusával és morgásával bizonyítja, miért tartják az egyik legnagyobbnak a szakmában: a szánalmasan cinikus, folyton dohányzó és alkoholizáló főnök figurája egyszerre taszító és szerethető. Nem törődik sem a munkájával, sem a beosztottjai munkájával, mégis van benne valami, ami miatt követni akarjuk. Mellé érkezett már az első évadban River Cartwright (Jack Lowden), aki azt hitte magáról, hogy tökéletes ügynök, ám gyorsan rá kellett jönnie, hogy ő is csak egy fogaskerék a selejtes gépezetben.

Az új szezonban rögtön egy gyilkossági kísérlet borzolja a kedélyeket. A csapat IT-zsenijét Roddy-t (Christopher Chung) el akarja ütni egy kocsi, de amekkora lúzer, ebből természetesen semmit nem fog fel, azt hiszi csak véletlen. Nem is tudja, milyen veszélyben van. A kollégája, Shirley (Aimee-Ffion Edwards) elkezdi követni a férfit, és sejti, hogy itt valami komolyabb dolog lehet a „baleset” mögött. Valószínűleg össze fog kapcsolódni a nyitó lövöldözés és a kockasrác elleni merénylet a folytatásban.

A sorozat egyik legnagyobb erénye, hogy bármikor be lehet kapcsolódni. Bár az állandó nézők nyilván értékelik a finom utalásokat és a karakterek hosszabb ívét, minden évad önálló regényen alapul, így kvázi új történetként is élvezhető, csak a szereplők és a múltjuk azonos. Ez a struktúra az Amazon PrimeVideo-s Reacherhez hasonlít, ott sem kell feltétlenül elölről neki kezdeni, de mégis gazdagabb élményt ad, ha ismerjük a múltbeli kudarcokat és sérelmeket.

Érdemes megjegyezni azt is, mennyire ügyesen bánik a játékidővel az Utolsó befutók. A mostani sorozatok gyakran rövidítik a részeket, a stáblisták, főcímek és előző részek tartalmából rengeteg időt elvesznek és az amúgy 40-50 perces epizód könnyen 30 perc környékére kerül. Erre legékesebb példa a Peacemaker és az Alien: Föld egyes részei. Ám itt valódi, feszes 40 percet kapunk, sallang nélkül. Az első rész inkább felvezetés, de pont annyira tartja fenn a figyelmet, hogy tűkön ülve várjuk a folytatást.

Az Utolsó befutók esetében azonban nem volt ilyen habozás, pedig a történet szintén érzékeny terepre merészkedik. Itt valószínűleg a fekete humor és a szatirikus hangnem ad védőernyőt a cenzúra ellen, a sorozat bátran kimondja és kifigurázza mindazt, amit más produkciók inkább kerülnek.

A színészgárda továbbra is kifogástalan. Oldman minden jelenetét uralja, de ez nem nehéz, bármiben elnézem a színészt, játsszon akár törpenövésű mozgássérült gyengénlátót (létező film egyébként a 2002-es Kisördögök). Jack Lowden és a felesleges ügynökök, Rosalind Eleazar, Tom Brooke, Saskia Reeves vagy Christopher Chung is erős alakítást nyújtanak.

Feltűnik Ruth Bradley, James Callis (minden Battlestar Galactica rajongó szíve megdobban, ha képernyőn láthatjuk a színészt), sőt új belépőként Nick Mohammed is, aki egy látszólag gyengekezű polgármestert alakít. Mohammedet sokan a szintén Apple TV+-os Ted Lasso-sorozatból ismerhetik. Ez a sokszínű társulat a biztosítéka annak, hogy sosem unjuk meg a karakterek közti feszültségeket és dinamikát.

Az Utolsó befutók ötödik évada méltó folytatása egy már közel tökéletes kémthrillernek. Van benne minden, ami kell: feszült politikai háttér, szórakoztató és emberi karakterek, kiszámíthatatlan fordulatok és bőven adagolt fekete humor.

De talán pont ez teszi izgalmassá, minden héten megkapjuk a várakozás élményét. Az AppleTV+ pedig ismét bizonyította, hogy ritkán hibázik és az Utolsó befutók a legjobb bizonyíték erre. Ráadásul, úgy hírlik még két évadot berendelt a streamingszolgáltató, tehát biztosan lesz hetedik évadunk is a selejtes ügynökök társaságában.