BUDAPEST
A Rovatból

Ilyen lett az új Akvárium

Bár csak vasárnap nyit a megújult Akvárium, mi már ma benéztünk. Mutatjuk is, hogy mire számíthattok holnaptól!

Link másolása

Kint zöld pázsit és szökőkutak, bent pedig étterem, 1500 fős koncertterem és kiállítótér is vár benneteket vasárnaptól. Az összefoglalóan Erzsébet téri Kulturális Központ és Park néven emlegetett létesítményt jó fél éve zárták le a nagyközönség elől. A kordonokon azóta körös körül molinók hirdették a látványterveket, illetve hogy „márciusban újra itt”. A dátumot szűkösen bár, de tényleg sikerült tartani: a hónap utolsó előtti napján végre újra birtokba vehetitek a teret és az Akvárium klubot.

Ottjártunkkor, szombat dél körül még javában zajlottak az utolsó simítások, de az ígéretek szerint a vasárnap délelőtti hivatalos megnyitóra minden a helyére kerül. A felújítás gyakorlatilag az összes apró részletre kiterjedt, a klubra szinte rá sem lehet ismerni.

DSC_1676_eloter

Előtér

DSC_1686_eloter

Előtér

DSC_1688_eloter

Előtér

DSC_1679_eloter

Előtér

DSC_1683_kintipult

A kinti pult

A főbejáraton belépve először a medence alatti előtérbe juttok, ahol régebben az egyik színpad volt. Mostantól viszont étteremként és közösségi térként fog funkcionálni, ahová már 8 órától betérhettek reggelizni, a déli órákban pedig hetente változó ebédmenüvel várnak titeket.

A kínálatban a hely nevéből adódóan külön hangsúlyt kapnak a halas ételek, fish & chipset és speciális, tengeri herkentyűkből összeállított Akvárium tálat is rendelhettek. Persze más jellegű fogások közül is lehet választani, a desszertekért pedig a népszerű cukrász és gasztroblogger, Márk Szonja felel.

A bejárattól balra található az egyik fő helyszín, a 200 fős befogadóképességű Volt Bár. Itt elsősorban dj-k lépnek majd fel, több népszerű elektronikus zenei partysorozatnak lesz állandó helyszíne. Minden héten szerdától szombatig, este 8-tól reggel 6-ig várja a bulizni vágyókat.

DSC_1678_voltbar

Volt Bár

DSC_1651_kishall

Kis Hall

DSC_1653_kishall

Kis Hall

A medence alatt átvágva a frappánsan Kis Hallnak elkeresztelt kisteremben találjátok magatokat. Ez eddig a legnagyobb befogadóképességű helyszín volt 700 fővel, mostantól viszont csak az arányaiban kisebb érdeklődésre számot tartó bulikat rendezik majd itt. Fő különlegességét a falakra felszerelt X alakú intelligens lámpák adják, amelyeket bármilyen színben és ritmusban meg tudnak világítani, nagyot dobva ezzel a koncertek vizuális körítésén.

A legjelentősebb újdonság a most átadásra kerülő, 1500 fős Nagy Hall. Ezt a termet a West Balkánban történt tragédia óta nem tudták használni, mivel nem rendelkezett elegendő vészkijárattal, így a megszigorított előírások miatt le kellett zárni. Az átépítéssel ezt a problémát is megoldották: az egyik fal teljes hosszúságában ajtókat vágtak a parkoló felé, így egy esetleges vészhelyzet esetén többé nem jelent akadályt a tömeg biztonságos kiterelése.

DSC_1660_nagyhall

Nagy Hall

DSC_1661_nagyhall

Nagy Hall

DSC_1669_nagyhall

Nagy Hall

DSC_1671_nagyhall

Nagy Hall

A Nagy Hallban nemzetközi szinten is párját ritkító hang- és fénytechnikát szereltek fel, így a szervezők azt remélik, hogy a környékünkön turnézó sztárelőadók ezentúl nem állnak meg Bécsnél, hanem jóval többen fogják útba ejteni közülük Budapestet is. De a hazai viszonyokat nézve is hatalmas igény volt egy ekkora befogadóképességű koncerthelyszínre, pláne a belváros közepén. Ezt jelzi, hogy számos nagy tömeget megmozgató magyar zenekar már most bejelentkezett az őszi szezonra. Mivel a Nagy Hall a föld alatt helyezkedik el, a hangerő-korlátozással sem kell törődni.

A klubbal szemben, az egykori próbatermek helyén többfunkciós helyiségeket alakítottak ki, ahol igénytől függően színházi előadásokat, kiállításokat, illetve adott esetben konferenciákat is lehet rendezni.

DSC_1695_szinhazterem

Színházterem

DSC_1696_szinhazterem

Színházterem

A terasz és a lépcső burkolatát teljesen lecserélték, az asztalok és székek viszont megmaradtak, így a nyári estéken idén is borítékolható lesz a hatalmas tömeg. Fontos, hogy bár úgy tűnhet, a fákat a nemrég átadott Kossuth térhez hasonlóan lebetonozták, erről természetesen nincs szó. Valójában egy speciális, vízáteresztő kőzetet fektettek le, főként azért, hogy a vendégek által akarva-akaratlanul széthordott földet ne kelljen takarítani.

A medence melletti újjávarázsolt füves területre szintén öröm ránézni. A fiatalok egyik legkedveltebb találkozóhelye a tavalyi évre teljesen lepusztult, hatalmas foltokban hiányzott a gyep, és ami megmaradt, annak többsége is kiszáradt. A munkálatok során végre az egészet kicserélték, ráadásul rendkívül hangulatos szökőkutakat is beszereltek. Csak remélni tudjuk, hogy nem amortizálják le őket rövid időn belül.

DSC_1707

DSC_1642

DSC_1710

DSC_1705

DSC_1724

DSC_1716

DSC_1725

A felső szinten idén is kinyit a hasonlóan népszerű kiülős helynek számító Fröccsterasz, emellett minden bizonnyal a WAMP dizájnvásár is folytatódni fog.

A klubban az első program a Ghymes gyerekkoncertje lesz vasárnap délelőtt 10 órától, majd este a Magashegyi Underground lép fel szimfonikusok kíséretében, utóbbi már teltházas. Április 3-án az Irie Maffia játszik a Kis Hallban, másnap a francia Popof érkezik ugyanide. A Volt Bar-t ezen az estén a szintén francia Sebastien Léger avatja fel. Jövő szombaton pedig Punnany Massif-ra bulizhattok a Nagy Hallban – ide sem árt elővételben jegyet váltani, a másfél ezer fős terem valószínűleg csordultig megtelik majd.

Az Akvárium új külsejének látványtervei:

erzsebetter

Akvarium_140303_akvarium ter_0004

AkvariumKlub_AkvaBistro_0000

AkvariumKlub_VOLTBar_1200

akvariumnagyterem_1200

További infók a http://akvariumklub.hu oldalon, vagy Facebookon .

Ha tetszik az új Akvárium, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
20 teraszos hely Budapesten, ahová érdemes betérni
Nyakunkba vettük a várost hogy megnézzük melyik most a "legjobb beülős hely Budapesten?" A listára így felkerült teraszos étterem, kerthelyiség, vagy csak úgy szimplán jó helyek Budapesten, amit kár lenne kihagynod idén!
Vass Adrienn - szmo.hu
2024. április 26.


Link másolása

Itt a tavasz és ahogy egyre több a zöld a városban, úgy mi is vágyunk kiülni egy kicsit a teraszra, vagy a kertbe. Szerencsére Budapest rengeteg mini oázissal rendelkezik, van ahol zene szól és szórakozásra hív a hangulat, de van jó pár olyan opció is, ahol csendesebb ücsörgésre, vagy kitűnő vacsorára is benevezhetünk.

Nehéz volt 20 kedvencre leszűkíteni ezt a listát, de törekedtünk rá, hogy többféle stílusú és hangulatú hely is szerepeljen benne.

Reméljük találtok rajtunk keresztül új kedvencet!

Kihagyhatatlan teraszos helyek Budapesten

1. A MADHOUSE terasza

A MADHOUSE Bistro & Bárban tavaly óta markánsabban elkülönül egymástól a laza, szórakozóhely funkció, és a Piszkor Norbert által vitt konyha. Ez a választóvonal a teraszon is megjelenik majd. Így akkor is érdemes lehet erre járni, ha csak iszogatni és szórakozni szeretnénk, meg akkor is, ha egy kellemes ebédre vagy vacsorára vágyunk.

1061, Anker köz 1-3.A MADHOUSE-nak is kihagyhatatlan a teraszos helyek közt

2. Ha egy kiülős helyet keresel mi lehetne jobb erre, mint a TETŐ?

A Mammut tetején idén a Mad Scientist sörfőzde legénysége veszi át a hatalmat. 15 sörcsappal, natúr borokkal, különleges spiritekkel, kraft sör inspirálta egyedi koktélokkal és Gólem streetfood-al várják a vendégeket a város felett.

1121, Lövőház utca 2.-4.A Tető egy kiváló kiülős hely

3. Két igazán jó teraszos hely Budapesten - Zsiráf és Zsiráf

Zsiráfból is kettő van a városban, és egyik sem kihagyható, úgyhogy itt kénytelenek vagyunk csalni egy picit, és mindegyikről szólni, hogy beférjenek a húszba.A Budapesti kiülős helyek közül a Zsiráf a legjobb

A pesti Zsiráf a mindig nyüzsgő Nyugati mellet található. Itt hajnalig bulizhatunk az éppen aktuális DJ ütemeire, és remek nápolyi pizzát is kapunk, ha a szórakozás közben megéheznénk.

Pest: 1062, Teréz krt. 53.

A budai egység pedig a csodaszép Széllkapu park tetején helyezkedik el, és valamivel chillesebb hangulatú.

Buda: 1024, Kis Rókus u. 2-4.

4. Édes Mackó kürtőskalács-cukrászda

A Holnemvolt Parkba nem csak az állatokért érdemes betérni, hanem az elsőosztályú kürtőskalácsért is. A klasszikusok mellett különböző újragondolt desszertek is készülnek itt kürtőskalácsból, de kávét vagy fagyit is lehet kapni. És dupla terasszal is büszkélkedhetnek, így azok is le tudnak ülni náluk, akik a Parkba nem váltottak belépőt, csak a körúton ejtőznének.

1146, Állatkerti krt.14-16Számtalan kiváló teraszos étterem van Budapesten

5. Két igazán menő kiülős hely Budapesten - Fröccsterasz + Gin Corner Bar

Szót kell ejteni a Deák tér környékéről is, hiszen az Akvárium körüli füves rész még mindig populáris találkozóhely. A Fröccsteraszos komplexumon belül van egy klassz gines tematikájú hely, ami könnyen elrabolja az ember szívét. Több mint 100 féle ginnel, különleges párlatokkal és válogatott borokkal várnak.a Gin Corner egy igazán jó beulos hely

1051, Erzsébet tér 11-13.A kiülős helyek Budapesten általában teltházasak

6. Kabin

A Népsziget rejtett kincse legalább olyan menő mint a Római. És talán egy picit kevesebbet hallani róla, úgyhogy mi most ezt az oldalt ajánljuk, és egy jó hideg sört vagy fröccsöt.

1044, NépszigetA Kabin a jó helyek közé tartozik Budapesten

7. A Zazie egy kihagyhatatlan beülős hely Budapesten

A Zazie egy fiatal, szexi, pimasz hely, a MOL Campus földszintjén. Tavasztól késő őszig a Kopaszi-öbölre néző terasza is nyitva van, amely a nagyvárosi forgatagból kiszakítva a nyugalom szigetét kínálja.

1117, Dombóvári út 28.A Zazie is a teraszos helyek közé tartozik

8. Egy ikonikus Budapesti hely a Centrál Grand Cafe & Bar

A Centrál az élő történelem. 1887 óta rengeteg híres magyar tért be hozzájuk, és a manapság is aktív társasági élet zajlik a falai között. Na meg a csodaszép teraszán! Egy kávéra is érdemes beugrani, de az egész napos reggelijük is erősen ajánlott program.

1053, Károlyi Mihály u. 9.Az ikonikus Centrál Grand Cafe & Bar egy kiváló teraszos etterem

Teraszos éttermek Budapesten

9. A minőségi teraszos éttermek közé tartozik a Spago by Wolfgang Puck Budapest

A Spago igazi luxus kategóriás hely, és ez a végtelenül elegáns teraszán is maximálisan érvényesül. Ha egy feledhetetlen gasztroélményre vágyunk, érdemes számításba venni őket.

1056, Váci u. 36.Egy minőségi teraszos étterem a Spago by Wolfgang Puck Budapest

10. A legújabb teraszos étterem most a Port de Budapest

Lenyűgöző panoráma, hatalmas koktélválaszték, ínycsiklandó ételek. Daytime DJ szettek és festői naplementék, karnyújtásnyira a Dunától. Ezt kínálja a város egyik legújabb terasza a Belgrád rakparton.

1056, Nemzetközi Hajóállomás, Belgrád rakpart 23.A legújabb teraszos étterem a Port de Budapest

11. Egy hagyományos beülős hely Budapesten - Gléda Vendéglő

Egy klasszikus, budai vendéglő teraszán ücsörögnél egy pohár borral? Ennél egy tartalmas, magyaros vacsorát, modern tálalásban? Akkor a Gléda lesz a helyed!

1037, Mikoviny utca 2-4.A legjobb teraszos helyek Budapesten a budai oldalon találhatók

12. UMO Restaurant

Az UMO egy Michelin-ajánlással rendelkező étterem a budai Vár tövében, ahol a kolumbiai fejlesztő-kutató séf, José Guerrero legfrissebb menüjét kóstolhatjuk meg. A koncepció középpontjában a grill és a füst áll, így mindenképpen érdemes vacsora mellett élvezni a kert hangulatát.

Ponty utca 1-3.Egy kiváló teraszos étterem idén nyáron az UMO

13. Egy kiváló teraszos étterem: Yellow Bistro & Bar

A Danubius Hotel Helia aljában, a Duna parton van egy remek bisztró, ahol akkor is ejtőzhetünk, ha nem szállunk meg a hotelben. Klasszikus magyar fogások, street foodos ételek és szomjoltók, igazán zöld környezetben, alkalmanként DJ mellett.

1133, Kárpát utca 62-64.Egy terasz étterem Budapesten, garantált a jó hangulat

14. MOST Kortárs Bisztró

A MOSTban a minőségi konyha mellett különböző közösségépítő vásárok és kiállítások is vannak. Az óriási terasz pedig még tökéletesebb találkahellyé teszi őket jó időben. Az indiai ételeiket ki ne hagyd!

1066, Zichy Jenő utca 17.A kiülős helyek közül kiemelkedik a MOST kortárs bisztró

15. Egy igazi terasz étterem Budapesten - KERT Bisztró

Zugló zöld oázisa , ahova elég egyszer betérni, és mindig visszavágysz majd.

1146, Thököly út 57/bA Kert bisztró terasza Budapesten igazán felejthetetlen

Valódi kerthelyiségek Budapesten

16. Kertem

A Kertem az egyik legbarátságosabb szabadtéri szórakozóhely. Szeretettel várják a gyerekeket, a bicikliseket és a kutyusosokat is. És a balkán burgerük utánozhatatlan.

1101, Könyves Kálmán krt. 25.Valódi kerthelyiségek közé tartozik a Kertem

17. A Budapesti helyek közül kiemelkedik a Miamor Rómaim

A Miamor Rómaim, a Római-part első ételudvara. Számtalan élménnyel, változatos ételekkel és italokkal várják a vendégeket. Szabadidős sportolási lehetőségekben és gyerekprogramokban pedig kifejezetten erősek.

1031, Római part 47.A Miamor Rómaim a Római-part egy kiváló kerthelyisége

18. Egy legendás kerthelyiség: a Kobuci

A Kobuci az egyik legkedvesebb, leghangulatosabb koncerthelyszín a városban, de amikor nincs koncert, akkor is érdemes ide betérni egy italra, vagy a hely nevével megegyező kolbászos bucira.

1033, Fő tér 1.A Budapesti helyek közül a Kobuci kiemelkedő

19. Dürer Kert

A Dürer költözése anno nagy port kavart, de szépen megtalálták a helyüket a budai oldalon, a Duna mellett. Aki underground szórakozásra vágyik, az mindenképpen keresse őket.

1117, Öböl utca 1.a Dürer kert a legfelkapottabb étterem terasz

20. A Gundel kerthelyisége Budapesten

A Gundel Kert megidézi a századelős Budapest társasági életének legendás hangulatát, ami világhírű magyaros ízekkel és pompás italokkal egészül ki.

Ha egy nagy múltú helyen szeretnél egy kitűnő vacsorát fogyasztani, akkor ez lesz a te helyed!

1146, Gundel Károly út 4.A Gundel kert mára már legendás a kiülős helyek közt

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
Szentkirályi Alexandra leleplezett egy semmibe vezető liftet, ami valójában nem a semmibe vezet
A Fidesz főpolgármester-jelöltje ugyanazzal a lifttel próbálja bizonyítani az ellenzéki vezetés alkalmatlanságét, amellyel korábban Bohár Dánielnek sem sikerült. Egy éve ugyanis már kiderült a felvonóról az igazság.

Link másolása

„Egy lift, ami ugyanolyan használhatatlan, mint a balos városvezetés” – Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje ezzel osztott meg egy videót hétfőn a közösségi oldalán. A videóban egy VII. kerületi társasház liftjét mutatja be, amely szerinte nem működik:

„A DK-s Niedermüller Péternek a VII. kerületben sikerült felépítenie egy semmibe vezető, nem működő liftet.”

Szentkirályi előtt egy évvel már a kormánypárti influenszer, Bohár Dániel is „leleplezte” a „semmibe vezető” liftet a Király utca 47. szám alatti házban. Az ügyről a Lakmusz készített akkor egy tényellenőrző cikket, amiből kiderül:

Szinte semmi sem igaz abból, ami Szentkirályi videójában elhangzik.

Amikor a liftről döntött a társasház, még nem Niedermüller Péter, hanem a fideszes Vattamány Zsolt volt Erzsébetváros polgármestere. A döntésbe továbbá Vattamány sem szólt bele: a felvonó építéséről és a kivitelezőről közösen döntött a társasház lakóközössége, ahol az önkormányzat csak a 22,6 százalékos tulajdonhányadának megfelelően rendelkezik szavazati joggal. Az önkormányzat azt nyilatkozta a Lakmusznak, hogy ilyenkor egyszerűen a lakók többségi akaratával együtt szavaznak. A Lakmusz cikkéből mindemellett az is kiderül, hogy Bohár „leleplezése” idején azért vezetett a semmibe a lift, mert még nem volt készen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Elképesztően látványos égitesteket csodálhattunk meg a Svábhegyi Csillagvizsgálóban
Nem mindennapi élményben volt részünk, amikor a közelmúltban Budapest legnagyobb távcsövével kémleltük a csillagokat. Mutatjuk mi vár rád, ha te is ellátogatnál hozzájuk!

Link másolása

Tudod miért csíkos a Jupiter? Ismered a Göncölszekér legendáját? Te is megnéznéd a tavaszi égbolt legfényesebb csillaghalmazának százezernyi csillagát?

A Svábhegyi Csillagvizsgáló izgalmas éjszakai csillagtúráján jártunk, ahol Budapest legnagyobb távcsövével kémleltük a csillagokat, és felfedeztük az ütköző galaxisok fantasztikus világát. Mutatjuk mi vár rád.

A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont kastélyszerű, háromszintes, neoklasszicista főépületét már sokszor megcsodáltam a Konkoly-Thege Miklós útról, mikor a Normafához kirándultunk.

Ez alkalommal azonban feljuthattunk a kutatóépület tetőteraszára is csillagokat észlelni, és az ikonikus Budapest-kupola távcsövébe is belepillanthattunk.

Az Ütköző galaxisok világa nevű program este negyed 9-kor kezdődött, miután beesteledett és szabad szemmel is láthatóvá váltak a csillagok. A beengedést követően csillagászainkat követve átvágtunk a kutatóintézet sötétségbe borult parkján a főépülethez.

A program első állomása a kutatóintézet tetőterasza volt, ahol Vizi Róbert bemutató csillagásszal távcsöves megfigyelésen és csillagképtúrán vehettünk részt.

Itt egy lencséstávcső és egy binokulár segítségével megnézhettük a Jupiter sávjait, a Fiastyúk csillaghalmazt, a Nagy Orion-ködöt és a Göncölszekér kettős csillagát is, miközben Róberttől rengeteg érdekes dolgot hallottunk a megfigyelt égitestekről.

Először a Jupitert vettük szemügyre, illetve a bolygó mellett szinte egy vonalban sorakozó három nagy holdját is: a Ganymedest, az Iót és az Európát. Az éles szeműek kivehették a Jupiter vöröses és fehéres sávjait is. Megtudtuk, hogy a sávok színét a gázok áramlása adja, a Nagy vörös folt pedig a Naprendszerünk legnagyobb kozmikus vihara, aminek átmérője olyan nagy, hogy Földünk is beleférne.

Csillagászunk felhívta a figyelmet a Jupiter fölötti halvány foltra is, ami nem más volt, mint a Fiastyúk. Fantasztikus élmény volt, amikor a binokulárral keresve a sötét égbolton egyszercsak a szemem elé tárult a fényesen ragyogó csillaghalmaz.

Róbert elmesélte a hozzá tartozó izgalmas görög mondát is. A gyönyörű Hét nővér Orion szerelme elől menekülve kért az istenekről segítséget, akik felhelyezték őket az égboltra. Orion ide is utánuk ment csillagkép formájában, ezért az istenek a Hét nővér és Orion közé helyezték a Bika csillagképét, hogy az égen ő tartsa vissza a vadászt.

Lézer pointer segítségével megmutatták nekünk a Bika szemét is, az Aldebarant, amely egy vörös óriáscsillag. Azt is elmesélte vezetőnk, miszerint a csillagok kékes és vöröses színe a hőmérsékletükre utal, azonban éppen fordítva, mint ahogy azt a vízcsapoknál tapasztaljuk. A kékek az igazán forró, míg a vörösek a hűvösebb csillagok.

Elképesztő élmény volt belegondolni, hogy miközben az eget néztük, valójában a múltba tekintettünk vissza, hiszen mire a csillagok fénye ideér sok esetben többszáz év telik el. Ki gondolta volna, hogy a 440 fényévnyire lévő Fiastyúk fénye az 1600-as években indult el ide hozzánk.

Róbert megmutatta nekünk az Orion csillagképben található Betelgeuze nevű vörös óriását is, ami már annyira felfúvódott, hogy ha a Nap helyére tennénk, a Jupiterig érne. Már végstádiumában van, azaz bármelyik pillanatban felrobbanhat - a következő 100 ezer éven belül.

Távcsővel közelebbről megnézhettük a Nagy Orion-ködöt is. Nagyjából 1300 fényévre ez a hozzánk legközelebb eső csillagkeletkezési terület. Az átmérője tízszer akkora, mint a mi naprendszerünké.

Róbert sok érdekességet és legendát mesélt a csillagképekről. Az égboltra feltekintve navigálása alapján szabad szemmel is láthattuk a történetek főszereplőit, a Téli háromszöget, a Sarkcsillagot, az Ikrek, Cepheus, Perselus, Pegazus, Oroszlán, Szűz, Cassiopeia, Ökörhajcsár és a Nagy Medve csillagképet.

Elmesélte azt is, hogy honnan kapta a Nagy Medve a magyar nevét. A legenda szerint Göncöl (A Bence név régi megfelelője) egy jótékony táltos volt, aki az embereket gyógyította. Útján egyszer eltörött a szekere rúdja, ám hiába kérte az embereket, azok nem segítettek azt megjavítani. Mérgében ezért elhajította a szekeret, egészen az égboltig, és soha nem tért vissza az őt cserben hagyók közé.

Az észlelés során szemvizsgálatot is tartottunk, akárcsak az ókori görög és római katonák: csak az igazán éles szeműek szúrták ki, hogy a Nagy Göncöl rúdjának egyik csillaga valójában egy kettőscsillag. Én csak a távcsőbe pillantva tudtam kivenni a két egymás körül keringő csillagot.

A program másik helyszíne a Budapest-kupola ikonikus épülete volt, ahol Fockter Zoltán csillagásszal Budapest legnagyobb távcsövét is kipróbálhattuk.

A 60 centiméteres főtükrű tükrös távcső egyben az ország legnagyobb bemutató távcsöve is testvérével, ami a Bükki Csillagdában áll. Illetve egy 30 centiméteres objektívű lencsés távcsővel is fürkészhettük az eget, ami szintén rekorder Magyarország legnagyobb lencsés távcsöveként.

Igazán izgalmas, filmbeillő jelenet volt, amikor Zoltán beállította a távcsövet. Figyelmeztető jelzések kezdtek vijjogni, és lámpák villogtak a falon, a kupola pedig egyszer csak megmozdult fölöttünk, és elforgott, hogy a rajta lévő rés szabad kilátást biztosítson.

Elsőként az M51 Galaxist néztük meg, vagyis kinéztünk a saját galaxisunkból és tulajdonképpen a 25 millió fényévre lévő galaxisszomszédunkat pillantottuk meg.

Megnéztünk a Tejútrendszer M3 gömbhalmazát is, ami nem az egyik spirálkarban helyezkedik el, ahogy a Nap is, hanem a spirálkarok fölött. A távcsőbe nézve a gömbhalmaz úgy festett, mintha valaki porcukrot szórt volna egy pókhálóba.

Csillagászunktól közben megtudtuk, hogy a gömbhalmazok a Tejútrendszerünk legidősebb építőkockái. Nagyon sok és nagyon öreg csillagokból állnak. 11-12 milliárd évesek, koruk összevethető a galaxisunk korával.

Búcsúzásként ezekkel a távcsövekkel is megnézhettük a Göncölszekér kettős csillagát, a Mizart és az Alcort, amelyeket korábban a tetőről is megfigyeltük. Izgalmas volt megtapasztalni, hogy mennyire más a látvány egy binokulárban és egy ilyen nagy távcsőben.

Ha még nem jártál igazi csillagvizsgálóban, jó ha tudod, hogy az égitesteket nem olyan nagyban és élesen látjuk a távcsöveken keresztül, mint amilyen képeket mondjuk a Hubble űrtávcső készít. Nagyon fontos különbség ugyanis, hogy a Hubble az űrben működik, ahol nem torzít a légkör, másrészt a felvételei hosszú expozíciós idővel készülnek. Zoltán éppen ezért összehasonlításként laptopon a Hubble vonatkozó felvételeit is megmutatta. A távcsőben látott kép azonban az égbolt aktuális valóságát mutatja, nem egy képernyőfotó, ami egészen egyedi és felemelő érzés!

Ha téged is érdekel a csillagászat, vagy a Normafa környékén keresel szuper izgalmas programlehetőséget, akkor mindenképp érdemes átböngészned a Svábhegyi Csillagvizsgáló weboldalát. Itt nem csak éjszakai csillagnéző programokra, hanem nappali Asztro-matinékra is ellátogathattok a gyerekekkel.

Emellett tavasztól őszig izgalmas új koncepcióval várnak a Csillagkapu eseményeken, ami valójában egy csillagászati fesztiválsorozat. Itt nem kell előre jegyet vásárolnod, a helyszíni jegyvásárlással korlátlan a bejutási lehetőség. Este 17:00 órától 23:00 óráig szabadon bejárhatod a területet és kipróbálhatod az összes interaktív csillagászati programelemeket. Van bolygószimatoló laboratórium, meteoritvizsgálat, spektrum bemutató és téridő trambulin is. Ezek a Csillagkapus rendezvények különböző témák köré épülnek, például a Gyereknap, de lesz Star Wars vagy Szentiván-éj tematika is. Ilyenkor a helyszínen frissen sütött pizzát, üdítőket, és sört is lehet kapni. Az első, gyereknapi Csillagkapu esemény a LEGO csoporttal együttműködve május 25-én lesz. További részletekért látogass el a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapjára! Nekünk fantasztikus élmény volt először távcsőbe pillantani, és körbenézni kicsit az Univerzumban. Biztosan visszamegyünk még más programra is! 

Írta: Orosz Emese

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Orbán Viktor a Hegyvidéken folytatta a titkos kampányát: „Erősebbek vagyunk, mint gondoljuk”
A miniszterelnök térképpel tartott terepszemlét a XII. kerületben, ahol annyi mindent felújítottak, hogy hirtelen csak öt dolog jutott Pokorni Zoltán eszébe.

Link másolása

Orbán Viktor továbbra is radar alatt repül: a miniszterelnök a XII. kerületben folytatta titkos kampányát. Orbán tettre készen, a kampányvideókban megszokott módon feltűrt ingujjal érkezett látogatóba Pokorni Zoltánékhoz. A fideszes polgármester idén már nem indul az újraválasztásért, a helyettese, Fonti Krisztina lesz a párt jelöltje június 9-én.

„Hány dolgot újítottunk fel, Zoltán? - kérdi a miniszterelnök Pokornit a videóban.

„Nem tudjuk megszámolni. Rengeteget” – válaszolja a másik veterán fideszes, aki ezek után némi segítséggel ötig jut el a felsorolásban.

A videó végén Orbán kitér arra is, hogy szerinte pozitívan várhatják a nyári választásokat.

„Sok helyen jártam az országban, Pesten is itt-ott. Erősebbek vagyunk, mint gondoljuk”

– mondja Pokorninak mosolyogva a miniszterelnök.

A miniszterelnök hegyvidéki szemléjét itt lehet megnézni:

Orbán Viktor napok óta járja az országot, de soha nem lehet előre tudni, hol bukkan fel a miniszterelnök. A Telex korábban hiába kérdezte Havasi Bertalant, Orbán sajtófőnöke nem közölte velük, hol lehet legközelebb elcsípni a politikust.

Az utóbbi napokban járt a nemesgörzsönyi magtárban és Győrben is. Szentkirályi Alexandra oldalán pedig azt mondta a Battyhány téren, hogy Karácsony Gergely főpolgármesternek „bukovári” van.

Link másolása
KÖVESS MINKET: