„Az emberek hálásak és megértőek” – így lett egy kisvárosi művelődési házból oltópont
Dunaföldváron négy háziorvosi körzet szolgálja ki a közel 9000 lakost. Az oltások megszervezése pedig gyakorlatilag ellehetetleníti a normális betegellátást.
A művelődési ház és a könyvtár zárva van, Horváth Zsolt polgármester ezért kitalálta, hogy miért ne működhetne egy oltópont a városban, amivel némileg tehermentesíteni tudnák a háziorvosokat. Legalábbis az adminisztráció terén.
Az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat szeretném megosztani, mint a művelődési központ munkatársa, hátha más települések is átveszik a módszert, ami szerintem tökéletesen tud működni. A továbbiakban pedig, amikor már annyi oltóanyag lesz, hogy az oltásra várók nem férnek el – a nem túl nagyra méretezett rendelők, nem túl nagy várótermében – a művelődési házban kialakított oltóponton történhet az oltások felvétele is. De ez már egy másik történet lesz…

A művelődési központ előtere, ami majd az Oltópont várakozó helyisége lesz
Térjünk vissza az adminisztrációhoz és a végeláthatatlan telefonáláshoz. Egyelőre a négyből két háziorvos élt a lehetőséggel, hogy az oltópont értesítse azokat, akik előzetesen regisztráltak. Ehhez rendelkezésre bocsátották a listákat, megjelölve benne azokat, akiknek csak egy bizonyos oltás adható.
Jelen állás szerint nálunk Pfizer, Moderna és Sinopharm (kínai) oltás érhető el. A Pfizer oltásért a Paksi Oltóközpontba kell elmenni, ami 25 km-re van Dunaföldvártól.
Ebben a Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezete, a Napsugár Idősek Otthona, a helyi önkéntes tűzoltóság és a Holler Ufc kisbuszai vesznek részt. A településen belül az oltakozók szállítását pedig a helyi polgárőrség biztosítja. Természetesen az is a feladataink közé tartozik, hogy ezt megszervezzük.
A legfontosabb azonban, hogy az oltásra regisztráltakat be kell osztani a háziorvosok által megadott időpontokra. Mivel időnk van, már csak türelemmel kellett felszerelkeznünk.
A telefonos értesítések alapján azonban egy csomó regisztrációs és/vagy központi hibára fény derült:
- olyan beteg van a listán, aki teljesen más (esetenként más város) háziorvosához tartozik: ilyenkor felvesszük a másik háziorvossal a kapcsolatot és megállapodunk, hogy az illető hol kapja meg az oltást
- előfordul – főleg levél-regisztráció esetén – hogy eltűnik a rendszerben az illető: ilyen esetben megkérjük, hogy online regisztráljon újra egy olyan email-címmel, amivel még senki nem regisztrált. Mivel idős emberekről van szó, sokuknak email-címe sincs, ilyenkor mi létrehozunk egyet, és a regisztrációt is elvégezzük
Alapvetően türelmetlen ember vagyok, és azt gondoltam, az a kevés is hamar el fog veszni. De valamiért nem így történt, és huszadszor is angyali nyugalommal tudom elmondani, hogy mikor és hova kell menniük, mit kell magukkal vinni.
Néhányan összekeverik a regisztrációs levéllel, de miután rájönnek, hogy azt már feladták, nincs náluk, így elvinni sem tudják, még saját magukon is nevetnek az emberek. Megoldás: kiküldjük emailben (akár az unokáknak is) vagy elmennek a polgármesteri hivatalba, ahol a portán átvehetik.
Visszatérve a telefonos értesítésre, természetesen ez sem megy zökkenőmentesen, mert ahány ember, annyiféle probléma. Előfordult például olyan eset, hogy a regisztrációkor valaki elírta a telefonszámát. Jó szolgálatot tesz ilyenkor az online tudakozó vagy a helyi ismeretség. Eddig még mindenkit valahogy elértünk.

A művelődési központban kialakított oltópont
A híváskor sokan elkezdik sorolni a betegségeiket, de mivel sem én, sem a kollégáim nem orvosok, nem tudunk segíteni. Illetve úgy, hogy felírjuk, továbbítjuk a háziorvosnak, aki válasz e-mailben megmondja, milyen oltást kaphat az illető.
Sokszor kérik azt is, hogy házastársak, családtagok együtt mehessenek oltásra. Mivel születési idő szerint számít a sorrend, előfordul, hogy 50-100 ember is van a házastársak között. Ilyenkor megértik, hogy nem mehetnek együtt, de igyekszünk ezt a kérést is teljesíteni.
Gyakori probléma még, hogy nem veszik fel a telefont (pedig kijelzett számról megy a hívás). A legtöbbször azért, mert vonalas számot adtak meg és csak a mobiltelefont hordják magukkal. Természetesen javítjuk a listán. De ennek kinyomozása is a mi feladatunk.