„És ötödik elemként ott a szeretet” - visszatér az Everness legmeghittebb eseménye
Az Everness Fesztiválról az is hallott már, aki még sosem terített le jógamatracot vagy volt világzenei koncerten. A Balaton-parti rendezvény tíz éve indult, akkoriban még világzenei fesztiválként, de ezalatt a tíz év alatt meghatározó része lett a hazai nyári fesztiválszezonnak. Mára, ha a programjaira vagyunk kíváncsiak, egy százoldalas könyvet kell átforgatni, és garantáltan elveszik benne az ember. Nem annyira szó szerint (bár az se lehetetlen), sokkal inkább képletesen - beszippantja a fesztivál különleges hangulata, elvarázsolja a látogatót, és amikor végül kilép onnan, már egy másik utat jár. Ha szerencséje van.
Ez a másik út keresése majd megtalálása a fesztivál ötletgazdájának és főszervezőjének is saját élménye volt, Klein Csaba nem is titkolja, hogy ő nagyon messziről érkezett meg az Everness világába:
- Az informatika irányából jöttem.
Abszolút szkeptikus vagyok, mindent megkérdőjelezek, és addig, amíg nem tapasztalok valamit a saját bőrömön, addig számomra az nem létezik.
- De az Everness nagyon is létezik, idén 10 éves. Miért épp a Balaton partját választottátok ki annak idején helyszínként?
- Tíz éve alatt ez a harmadik helyszínünk, az első azért került Akarattyára, mert ott volt egy ismerősünknek olyan területe, ahol meg lehetett rendezni egy fesztivált. A Balaton tehát adottság volt, és nem koncepció. Egy fesztiválokkal foglalkozó barátom azt mondta, hogy egy rendezvényt nem lehet presztízsveszteség nélkül elhozni a Balaton partjáról, és igaza volt. Így tehát ott maradtunk. És ennek van egy nagyon jó oldala, hogy sokaknak egyben családi nyaralássá is vált az Everness Fesztivál, hiszen ez gyerekbarát rendezvény, nálunk nem csak gyerekmegőrző, de rengeteg gyerekeknek szóló program is van. Mi szeretjük a kutyákat, az embereket, nagyon-nagyon befogadó közeg vagyunk. Amit egyedül nem szeretünk, az a kirekesztés.
- Egy alkalommal azt mondtad, hogy vágysz vissza a déli partra a naplemente miatt… és most Siófokon vagytok újra.
- A naplementének van egy varázsa, amit nagyon jó együtt, közösen megélni, egy kellemes zene mellett. Szóval nagyon bejött a déli part, szeretünk ott lenni.
- Nagyon sokféle zene, tanító, mozgásforma fér meg egymás mellett ezen a fesztiválon. Közülük melyik az, ami a legközelebb áll hozzád?
- A buddhizmus. Húsz éve foglalkozom önismerettel, az elején igyekeztem minél többféle módszert megismerni, minél többféle tudást befogadni. A második tíz évben már célirányosabban fókuszáltam egy-egy területre, és ebben az időszakban mélyültem el a buddhizmusban. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolát is elvégeztem. De, ha nagyon konkrétan akarok válaszolni a kérdésre, akkor ami most a leginkább az enyém, az a Bodywork. Ennek a módszernek már csoportvezetője is vagyok. Saját csoportjaim vannak…
- Bocsánat, mi az a Bodywork?
- Egy testtudati módszer, ahol részben azokat a korai élményeket célozzuk meg, amiket nem lehet kognitív terápiákkal elérni, amelyek magzatkorban, csecsemőként vagy kisgyerekkorban érték az embert. Ezzel a mozgás- és érintésalapú módszerrel szavak nélkül tudunk dolgozni ezeken a tapasztalásainkon, amelyek zsigeri szinten tudnak átíródni egy-egy folyamat során.
- Néhány éve azt nyilatkoztad, hogy 13 éve élsz a komfortzónádon kívül. Ennyi időn keresztül a komfortzónán kívül élni szinte olyan, mintha az embernek már az lenne az új komfortzónája.
- Az, hogy a komfortzónámon kívül élek, nekem azt jelenti, hogy folyamatosan azt nézem, hogy mi van még, mi van más. Ha minden napom ugyanúgy telik, akkor nem beszélhetünk fejlődésről, pedig engem az motivál, hogy folyamatosan újat tapasztaljak. És én ezt imádom. Imádom, hogy mindig történik valami körülöttem.
- És hogy látod, hogy vannak ezzel mások? Hogy viszonyulnak az emberek a spiritualitáshoz? Kifelé megyünk belőle, vagy épp ellenkezőleg?
- Egyre többen fordulnak felé, egyre nyitottabbak rá az emberek. Főleg a Covidnál történt egy nagy előrelépés ebbe az irányba. Azok, akik teljesen a materiális világból jönnek, ők is kíváncsiak lettek a lelki dolgokra. Lassan mindenkinek rá kell jönnie, hogy kívülről nem tud semmi biztonságot adni. Ugyanakkor mi mégis képesek vagyunk segíteni azzal, hogy megmutatjuk, milyen utak vannak, milyen lehetőségekkel lehet élni. Hogy mindenki rátalálhasson a saját útjára. Aztán a végén úgyis rájön, hogy nem kívülről fog érkezni a megoldás a problémáira.
- Sokan várják másoktól a megoldást?
- Persze, először mindenki kívül keresi.
- Ha valaki nem hallott még a fesztiválról, hogyan mutatnád be neki?
- Az egész lényege, hogy alternatívákat adunk arra, hogyan lehet, hogyan érdemes élni. A kultúrától kezdve a táplálkozáson át a mozgásformákig, gyakorlatilag minden területét érintjük az életnek. Megmutatjuk, hogyan lehetne mindezt egy tudatosabb szinten megélni.
Nem ritka, hogy az ott kötött ismeretségek aztán megmaradnak, sokan el szoktak köteleződni akár egy jógaoktató mellett, egy irányzat, egy iskola mellett, ahová utána akár évekig is járnak, és egy következő állomás lehet az önismeretei útjukon.
- Mennyi idő van erre a fesztiválon?
- Egy hét. Van tizenegynéhány helyszínünk, különböző színpadok különböző programokkal. Vannak világzenei helyszíneink, máshol meditációra, elcsendesedésre van lehetőség. Vagy arra, hogy a résztvevők a gyakorlatban is ki tudjanak próbálni mindent, ami megtetszik nekik: jógasátrakban a különböző technikákat, vagy a szabadabb, önfeledtebb táncos parkban a népek táncait, és vannak előadások is. Több mint 600 előadónk van, a programfüzetünk százoldalas. Egy könyv.
- Ősszel viszont egy másik típusú rendezvényre készültök szeptember 14-17 között, az Indián Nyár miben más, mint a nagy, egyhetes Everness Fesztivál?
- Ez egy sokkal családiasabb, elmélyültebb és természetesen ebből fakadóan kisebb rendezvény, ez a nagy szerelem. Kevés vendég van, már ha az 500 fő kevés. Kevesebb helyszín, kevesebb előadó, és egy-egy téma végig ível a négy napon, az előadások egymásra épülnek.
Mindegyik elemnek van saját helyszíne, ahol az elem saját jógája, meditációja, előadásai, workshopjai megismerhetők.
- Én honnan tudjam, hogy ha jógázni szeretnék, akkor a tűz elemhez, vagy a föld elemhez kell majd mennem?
- A legegyszerűbb, amit javasolni tudok, hogy ússz az árral és meg fog szólítani az, amire szükséged van. Nagyon sokan érkeznek úgy, hogy beírják a programfüzetbe, min akarnak részt venni, aztán beszippantja őket egy beszélgetés, egy sátor, ami rég nem az, amit elterveztek, mégis épp az mozdítja tovább őket az önismereti útjukon. Vannak hívószavak, amire az ember bemegy, és ott történik vele valami. Ehhez kell a jelenben létezni, és elengedni a külvilágot, és megtörténhet az, ami a legjobb, amire éppen szüksége van. De csak annak érdemes elindulni, aki érzi a hívást. Mint ahogy egy terápiára sem lehet valakit elrángatni, belső indíttatás kell ahhoz, hogy működjön.
- Rengeteg munka van egy fesztivál szervezésében és lebonyolításában is, akár egyhetes, akár mint az Indián Nyár, négynapos. Szokott közben kudarc érni?
- Nehezen viselem a negatív visszajelzéseket. Igen, talán az a kudarc, amikor valaki nem érti meg, hogy mit csinálunk ezzel az egésszel. Arra azért rá szoktam menni lelkileg.
Rá kellett jönnöm, hogy nem való mindenkinek az Everness Fesztivál. Mert nyitottságot igényel, és azt, hogy elengedje valaki az elvárásait, mert csak akkor lehet befogadni.
- És mikor érzed úgy, hogy sikeres amit csinálsz?
- Amikor körbemegyek és azt látom, hogy az emberek boldogok. Körülbelül egy évig szervezzük, az elején egy egyszerű Excel táblával indul az egész, és hónapok munkájával ez jut el addig, hogy láthatom a boldog emberek arcát. Meghívunk egy nagyszínpados fellépőt, elkezdődik a koncert, az emberek élvezik, boldogok, közben mi általában csendben állunk a hátsó sorban a szervezőkkel, és akkor van olyan, hogy elsírjuk magunkat.
Hegedűs Noémi írása, fotó: Vanik Zoltán/Everness
