UTAZZ
A Rovatból

Elindult a Best of AZ ÉV HOTELE – az Alföld legnépszerűbb szállodái kezdték a versenyt

A közönségkedvenc hotelek megmérettetése az Alföldön vette kezdetét, ahol hat különleges szálláshely mutatta meg, miért érdemli meg újra a reflektorfényt.


A hazai szállodák legjobbjai ismét reflektorfénybe kerültek: október elején elindult az AZ ÉV HOTELE Közönségszavazás új évada, A Best of AZ ÉV HOTELE. Az új szezon keretében a 2020-as évek első felének legnépszerűbb, a közönség által elismert szálláshelyei mérik össze erejüket, hogy kiderüljön, melyik szálláshely érdemli a legnagyobb elismerést. Az évad nyitányaként az Alföld régió került a középpontba, ahol összesen hat kiemelkedő szálloda mutatkozott be. Hétről-hétre, páronként kerültek a kamerák elé azok a hotelek, amelyek a korábbi évadokban már bizonyítottak és elnyerték a közönség szívét. A múlt vasárnap az RTL-en sugárzott régióösszefoglaló epizódban mind a hat szálloda ismét látható volt, a hat sztárpáros segítségével, akik személyes élményeiken keresztül mutatták be a hotelek egyedi hangulatát és szolgáltatásait.

Blága Tünde és Mellinda - Liget Wellness és Konferencia Hotel****, Szarvas

A festői Szarvas a Holt-Körös partján fekszik, ahol a természet és a nyugalom találkozik. Blága Tünde és fotós barátnője, Mellinda a Liget Wellness és Konferencia Hotel****-ben kapcsolódtak ki. A páros a medencék, szaunák és a környező arborétum hangulatát dicsérte – szerintük a hely igazi „kikapcsoló sziget” a hétköznapok rohanása után. Az egyéni stílusban berendezett szarvasi négycsillagos hotel a Dél-Alföld régióban alig néhány méterre a Holt-Körös partján helyezkedik el. A háborítatlan környezetben a szálloda egyik oldalán csodálatos kilátás nyílik a Körös folyó kanyarulataira, másik oldalán a mesés liget ősfái kápráztatják el a vendégeket. A szálloda wellness részlege nem csak testi, lelki pihenést is nyújt az idelátogatóknak. Külső-belső gyógyvizes medencéit ajánlják ízületi, bőrgyógyászati és nőgyógyászati panaszokra. A wellness részleg 2023-ban egy felújításon esett át, melyben megújult a betéri részleg, a szauna világ panorámás finn szaunával, gyógynövényes kabinnal, bio szaunával, gőzkabinnal, és jégkúttal bővült. A vizisportok szerelmeseinek pedig aktív programokat nyújt a Körös. A kirándulni vágyók a közeli Arborétumban egészen biztosan megtalálják a természet közelségét. A hotel svédasztalain visszaköszön, hogy nemcsak a kulináris élvezetekre, de az egészségre is nagy hangsúlyt fektetnek. A szállodában a hagyományos magyaros ételek mellett a nemzetközi konyha ízei is helyet kapnak és a helyi kézműves söröket is érdemes megkóstolni.

További részletek: https://ligetszarvas.hu/

Trap kapitány és Haintz Olivér - Levendula Hotel***superior, Algyő

Az Algyőn található Levendula Hotel***superior egyedi illatával és barátságos hangulatával fogadta Trap kapitányt és Haintz Olivért. A fiúk azonnal beleszerettek a levendulaillatú szobákba és a gasztronómiai különlegességekbe. Algyő a Tisza mentén fekvő, nyugodt kisváros, ahol a fürdőzés, a horgászat és a természetjárás egyaránt élmény – tökéletes hely egy aktív, de pihentető hétvégére. A háromcsillagos superior Levendula Hotel Szegedtől 10 kilométerre, Budapesttől körülbelül 2 órányi autózásra található. A tradíciók és a modernitás házasságából született, letisztult épület modern szobákat rejt, ugyanakkor a díszítő elemek és a kiegészítők a régi korokat idézik. A hotel családi pihenésre, esküvőkre vagy más eseményekre, de akár céges rendezvényekre is alkalmas. A Levendula Hotel 18 kétágyas szobával - ebből egy mozgáskorlátozottak fogadására is alkalmas – valamint két családi lakosztállyal rendelkezik. Minden szoba klímával, széffel, minibárral, és síkképernyős televízióval felszerelt. A szállodában szaunázni és jacuzzizni is lehet. A hotel udvarán zárt parkoló található. A 120 főt befogadó étteremben elsősorban a magyar konyha népszerű ételeit kóstolhatjuk meg. A séf nagy hangsúlyt fektet a minőségi és környékben termelt alapanyagokra.

További információ: https://levendulahotelalgyo.hu/

Pásztor Ádám és felesége, Karolin - Hotel Aurum****, Hajdúszoboszló

A fürdővárosként ismert Hajdúszoboszló nem véletlenül népszerű: itt található az ország egyik legismertebb gyógyfürdője. Pásztor Ádám színész és felesége, Karolin a Hotel Aurum****-ban szálltak meg, ahol a wellness részleg és a kulináris élmények egyaránt lenyűgözték őket. A négy csillagos Aurum Hajdúszoboszló belvárosában, a szinte egész évben lüktető Mátyás király Sétányon található, 2-300 méterre a gyógyfürdő és az Aqua Palace bejáratától. Az impozáns villaépület első teraszai a sétálóutcára, míg hátsó erkélyei a csendes belső udvari wellness részlegre néznek. A szállodában 55 szoba található, standard, superior és deluxe kategóriában, melyek közül az utolsó kettő erkéllyel is foglalható. A wellness különlegessége, hogy a medencék ugyanazzal a hajdúszoboszlói gyógyvízzel vannak feltöltve, amely a hajdúszoboszlói gyógyfürdőben is megtalálható. A beltéri részlegen két gyógyvizes medence, gőzkamra, finn szauna, hidromasszázs medence, és kondicionáló gépek biztosítják a pihenést vendégek számára, míg a kültéri AURUM BEACH különböző mélységű élménymedencével és a gyógyvizes medencével rendelkezik. A szálloda éttermében a reform- és a hagyományos konyha kedvelői is megtalálják a számításukat.

További információk: https://hotelaurum.hu/

Nagy Natasa és Jánosi Ferenc - Bordűr Wellness Hotel**** Superior és Szőnyegmúzeum, Békésszentandrás

Egy különleges helyszín, ahol a művészet és a pihenés találkozik: a Bordűr Wellness Hotel****superior és Szőnyegmúzeum nemcsak kényelmes szobáiról, hanem saját szőnyegmúzeumáról is híres. Nagy Natasa színésznő és férje, Jánosi Ferenc, igazi kulturális feltöltődést kaptak. A szálloda egyedi dizájnja és a helyi kézműves hagyományok inspirálták a párost. A négycsillag superior wellnesshotel 2023 telén nyitott meg és gyorsan kedvelté vált az utazók körében. Az egyedi hangulatú hotel Magyarország ötödik legnagyobb állóvize, a Hármas-Kőrös Kákafoki-holtágának partján áll. Békésszentandrás Budapesttől körülbelül két órára, Szegedtől pedig másfél órára található. A szállodának otthon adó kastélyszerű épületben korábban egy nagymúltú szőnyeggyártó üzem működött. A helyi szőnyeggyártás történetét a szálloda aljában található múzeum mutatja be egy interaktív kiállításon. A Bordűr wellnessrészlegén három kültéri medencét is találhatunk, egyet a Kőrös-holtág partán. A pihenésről masszázs, finn szauna és egy különleges élményt adó float spa is gondoskodik. A tágas, dizájnos szobák és lakosztályok mindegyike légkondicionált, okostévével felszerelt. A modern és kreatív fine dining éttermet a francia konyhatechnológia, a helyi alapanyagok, a hagyományok tisztelete, valamint a nemzetközi fúziós konyha jellemzi.

További információ: https://www.bordurhotel.hu/hu

Sicu és Weisz László - Borostyán Med-Hotel****, Nyíradony-Tamásipuszta

A Nyíradony-Tamásipusztán található Borostyán Med-Hotel**** igazi gyöngyszem az Alföld szívében. Weiszné Koós Ilona, azaz az énekes Sicu és férje, Weisz László zenész számára ez a hely a béke és harmónia szigete volt. A pár kiemelte a hotel egészségközpontját és a gasztronómiai kínálatot. A szálloda távol a város zajától, Debrecentől 15km-re, Nyíradony-Tamásipusztán található. A különleges építészeti megoldások egyedivé teszik az épületet, a közelben lévő élményparkban pedig a nyári síeléstől az akadálypályákig sok mindent kipróbálható. A hotelben wellness részlegén található beltéri medence sodrófolyosóval, termálvizes jakuzzi, gyerekmedence, sóterápiás infraszauna, finnszauna, aromakabin, és merülőmedence is. A szálloda a pihenés mellett a gyógyulásra is koncentrál saját magánklinikájával és stresszoldó wellness centrumával egyaránt, ahol található plasztikai sebészet, belgyógyászat-gasztroenterológia, emlő onkológia, fül-orr-gégészet, kardiológia, sebészet, szemészet, urológia, bőrgyógyászat, nőgyógyászat, reumatológia, és menedzserszűrés is.

További információ: https://www.borostyanmedhotel.hu/

Czanik Balázs és Kriszta - Sziget Hotel****, Nyíregyháza

A varázslatos Sziget Hotel**** az Erdélyi Major ölelésében, az Alföld északi részén Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található. A szálloda modern, mégis otthonos atmoszférájával várta Czanik Balázst és párját, Krisztát. A fitnesz- és életmódtréner természetesen a wellness lehetőségeket próbálta ki elsőként. A varázslatos Sziget Hotel**** az Erdélyi Major ölelésében, az Alföld északi részén Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található. A Major Nyíregyháza Oros városrészének szívében egy 10 hektáros területen helyezkedik el, a szálloda pedig egy horgász tó közepre, egy kis szigetre épült. A körpanorámás hotel összes szobájából kilátás nyílik a tóra. A természet közelsége, a romantika és a modern stílus ötvözetével találkozhatnak az ide látogatók. A kétszintes szálloda többfajta szobát és lakosztályt kínál vendégei számára. Az standard szobáktól egészen a delux családi apartmanokig. A tó számos sportolási lehetőséget kínál a vendégeknek. Vizibicikli, evező sportszerek és Velencei gondola is bérelhető. Gyerekeket a játszótéren drótkötélpálya, mászófal, majom létra, csúszda és több fajta hinta is várja. Wellness részlegén szauna, jakuzzi, és a merülő medencék igazi felüdülés a szállóvendégek számára. A svédasztalos éttermében a több nemzet ételeit és italait kóstolhatják meg a gasztronómia szerelmesei.

További részletek: https://hotelsziget.com/

Szavazatoddal te is nyerhetsz

Az idei szuperdöntőben az öt kiemelt turisztikai régióból, a legjobb tíz szálláshelye jut a fináléba a nézők szavazatai alapján. Minden régióból az első kettő helyezett. A szavazók minden adás kezdetétől voksolhatnak kedvenc szálláshelyükre egészen egy héten keresztül a műsor hivatalos Facebook oldalán. Ezzel nem csak kedvenc szálláshelyüket támogatják, hanem vannak heti, havi és évvégi nyeremények is. A fődíj egy egész hetes pihenés a Best of AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában.

Vasárnap már a balatoni régióban folytatódik a verseny

A műsor legújabb adása vasárnap 11:45-kor lesz látható az RTL-en. A következő epizód első felében Märcz Fruzsina színésznő öccse Balázs a balatonfüredi Flamingó Wellness és Konferencia Hotel****-be látogat el. Az adás második felében Várfi Sándor színész és lánya, Lili teszetli a keszthelyi Hotel Helikon****superior-t.

A műsor leírása

A Best of AZ ÉV HOTELE Közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket az RTL-en. Minden adásban két-két ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére egy-egy magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják és szubjektíven véleményezzék azokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Ezzel az egyszerű trükkel lehet tiétek egy teljes sor a repülőn
Egy utazási szakértő szerint az ablak és a folyosó melletti helyek lefoglalásával játszhatjuk ki a rendszert. A középső ülés a legkevésbé népszerű, így jó eséllyel üresen marad a járaton.


Egyetlen klikkel két széknyi tér? A gondolat, hogy egy zsúfolt repülőúton extra helyhez juthatunk, a modern utazás Szent Gráljának tűnik.

Miközben a légitársaságok egyre keskenyebb ülésekkel optimalizálják a profitot, egy tapasztalt utazási szakértő szerint létezik egy pofonegyszerű, de annál hatásosabb stratégia, amellyel a párok jó eséllyel biztosíthatják maguknak a teljes üléssort.

A módszer nem garantált, de megfelelő járaton feltűnően gyakran működik, és még a legrosszabb esetben is egy kedvesen felajánlott csere menti meg a helyzetet.

A trükk, amelyet a Private Tours England egyik munkatársa népszerűsített a brit Expressben, a valószínűségen és az emberi pszichológián alapul.

Ha ketten utaznak egy tipikus, háromüléses sorral rendelkező gépen, a foglaláskor ne egymás mellé, hanem ugyanabban a sorban az ablak- és a folyosó melletti helyre kérjék a jegyüket.

A logika szerint a középső ülés a legkevésbé vonzó opció, amit az egyedül utazók a legutoljára hagynak. „Az emberek javarészt igyekszenek elkerülni a középső ülést, ezért ez a hely szinte mindig utolsóként jön szóba foglaláskor” – magyarázta Hamilton.

A taktika hatékonyságát növeli, ha a gép hátsó szekciójában választanak helyet, ahol általában alacsonyabb a foglaltság.

Ünnepi időszakban vagy népszerű útvonalakon a gép valószínűleg teltházas lesz, és a középső ülés is gazdára talál. Kevésbé forgalmas járatokon viszont, különösen, ha a légitársaság rendszere engedi az ülőhelyek indulás előtti módosítását, a módszer aranyat érhet.

A profik az utazás előtti órákban folyamatosan figyelik az üléstérképet, mert egy-egy upgrade vagy lemondás miatt hirtelen felszabadulhat egy teljes sor, ahová azonnal át lehet foglalni.

De mi történik, ha a beszálláskor valaki mégis a két lefoglalt szék közé tart? A helyzet kulcsa a proaktivitás és az udvariasság: a párnak azonnal fel kell ajánlania a választás lehetőségét a középre került utasnak.

Scott Keyes, a Scott’s Cheap Flights alapítója szerint a legtöbben örömmel élnek a lehetőséggel. „Általában az illető lelkes” – mondta a The Washington Postnak.

Ahogy Chelsea Dickenson utazási szakértő fogalmazott: „Még ha be is foglalják a középsőt, megkérheted, hogy az ablak és a folyosó közül válasszon, és így mindenkinek jobb lesz.”

A helyzetet azonban könnyen el lehet rontani. Rich Henderson légiutas-kísérő arról számolt be, hogy a személyzet pontosan felismeri a trükköző párokat. „Úgy bámulnak, mintha a sorsukra várnának” – emlékezett vissza.

Tapasztalt már olyat is, ahol a pár nem volt hajlandó cserét ajánlani, ami rendkívül kellemetlen helyzetet teremtett mindhárom utas számára.

Aki a véletlen helyett a bizonyosságra törekszik, legális úton is vásárolhat magának extra teret.

A Qantas légitársaság például „Neighbour Free”, szomszédmentes opciót kínál bizonyos járatain, ahol felár ellenében garantálják, hogy az utas melletti ülés üres marad.

Ez a szolgáltatás interkontinentális utakon nagyjából 49 ezer forintnak megfelelő dollárnál kezdődik. Más légitársaságoknál az extra lábteret kínáló ülések megvásárlása lehet megoldás, ami szintén több tízezer forintos plusz költséget jelenthet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Berobban a Wizz Air a magyarok kedvenc nyaralóhelyére, akár fillérekért repülhetsz a tengerparti városba
Sokak álma válik valóra azzal, hogy Wizz Air elképesztő jegyárakon indít rendszeres járatot a horvát tenger gyöngyszeméhez.


Nagyot dob idén nyáron a Wizz Air.

A diszkont légitársaság heti háromszor indítja majd járatait Horvátország egyik legkedveltebb városába, így a nyaralók már az érkezés napját is a tengerparton tölthetik.

Június 8-tól ugyanis már Dubrovnikba is repülhetünk Budapestről, a jegyeket pedig 11 990 forintos induló ártól kínálják.

Az új útvonal bejelentéséről elsőként beszámoló AIRportal.hu szerint a gépek hétfőn, szerdán és pénteken, már kora reggel felszállnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A hétfői és pénteki járatok a tervek szerint 6:20-kor indulnak Budapestről és 7:35-kor landolnak, szerdánként pedig már 6:00-kor elhagyják a magyar fővárost, és 7:15-re érkeznek meg a dalmát tengerpartra.

Az útvonalon a légitársaság Airbus A321neo típusú gépei közlekednek majd.

A dubrovniki járat egy nagyobb budapesti kapacitásbővítés része. A Wizz Air májustól már 19 repülőgépét állomásoztatja a bázisán, ezzel párhuzamosan öt új, kizárólag a kínálatában elérhető útvonalat is bejelentett.

A horvát város mellett így már Kefalónia, Kalamata, Menorca, Várna és Krakkó is elérhetővé válik Budapestről.

A dubrovniki útra a jegyeket a légitársaság honlapján és mobilalkalmazásában lehet lefoglalni.

Via AIRportal.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Öt európai város, ahová egyetlen napra is elrepülhetsz Budapestről - Mennyibe kerül és mit nézz meg?
Nem kell vagyonokat költened egy külföldi kalandra, és szabadságot sem kell kivenned. Mutatjuk a trükköt, amivel egy nap alatt megjárhatod külön-külön ezt az öt várost.


Képzeld el, hogy a vasárnapi megszokott lassú reggelit egy milánói eszpresszóban fogyasztod el. Vagy a napot inkább a barcelonai Gótikus negyedben tervezed? Hangulatos vacsora Varsóban vagy Bariban és éjfél körül már a saját ágyában pihesz?

Ez a forgatókönyv nem egy távoli álom, hanem egy megvalósítható egy napos városi kalandozás, ami a Budapestről induló fapados járatokra épül.

A siker kulcsa a stratégiai tervezés:

kora reggeli indulás, késő esti visszaút, gyors reptéri transzferek és egy kompakt, hat-kilenc órába sűríthető városi program.

A közvetlen járatok és a heti sűrűség ellenőrzésének primer forrása a FlightsFrom.com útvonalakra specializálódott oldala.

A kiválasztott öt desztináció közös jellemzője a sűrű, télen is elérhető járatok, a hatvan percen belüli belvárosi transzferidő és az, hogy még

a hidegebb hónapokban is élvezhető programokat kínálnak, az olasz és spanyol helyszínek pedig kellemesen enyhe klímával is csábítanak.

Milánó kínálja a leghosszabb hasznos városi időt, köszönhetően a fapadosok sűrű járatainak, melyekkel akár a két reptér (Malpensa és Bergamo) is kombinálható egy „reggel oda, este vissza” felállásban.

A Malpensa Express vonattal 37-51 perc alatt a központban lehetünk, míg a bergamói busztranszfer 50-60 percet vesz igénybe.

A napba belefér a Dóm tetőterasza, a Galleria Vittorio Emanuele II, a Sforza-kastély, és estére egy hangulatos séta a Navigli csatornanegyedben.

Bár a januári átlaghőmérséklet ott is hűvös, a beltéri kínálat, mint a Pinacoteca di Brera, bőségesen kárpótol.

Aki a hűvös lombardiai tél helyett inkább a Földközi-tenger enyhe fuvallatára vágyik, annak Barcelona a tökéletes választás.

Napi több közvetlen fapados járat is üzemel ezen az uticélon. Az Aerobús 35 perc alatt ér a központi Plaça Catalunyára, ahonnan gyalogosan bejárható a La Boqueria piac, a La Rambla, a Gótikus negyed, és még a Sagrada Família külső megtekintése is belefér.

A 12 Celsius-fok körüli átlagos maximum-hőmérséklet és a téli napsütés ideálissá teszi a várost egy egynapos kiruccanásra.

„Még decemberben is csodás a fény ott” – írta egy felhasználó a Reddit street photography fórumán.

Ha valaki közelebb maradna, de egy teljes értékű nagyvárosi élményt keres, Varsó a leggyorsabb és legkiszámíthatóbb opciók egyike. A repülési idő alig több mint egy óra, a Chopin reptérről pedig az S2-es vagy S3-as elővárosi vonattal 20-25 perc alatt a centrumban lehetünk.

A napba kényelmesen belefér az Óváros és a Királyi út felfedezése, valamint a Kultúra és Tudomány Palotájának kilátójából megcsodálni a városi panorámát.

A tél itt valóban hideg, de a hangulat egyedi. „Ha van hó, gyönyörű és varázslatos… ha nincs, borús és szeles – de nekem tetszik ez a hangulat.” - mondta egy odalátogató.

Visszatérve délre, a tengerparti hangulatot és a villámgyors városba jutást Bari kombinálja a leghatékonyabban.

A fapados járatok ide is hetente több közvetlen járatot indít, a reptérről pedig egy mindössze 17 perces vonatút vezet a központi pályaudvarra.

A program gerincét Bari Vecchia, az óváros szűk utcái, a San Nicola-bazilika és a tengerparti sétány, a Lungomare adhatja, kiegészítve a helyi street food specialitásokkal, mint a focaccia és a sgagliozze.

Aki pedig egy dél-olasz villámlátogatásra vágyik, annak Palermo nyújt felejthetetlen élményt, bár itt a menetrend gondosabb tervezést igényel.

Ide is közvetlen járatok mennek, de a késő esti visszaút nem minden nap opció.

A reptéri transzfer vonattal körülbelül 50 perc. Ezért cserébe a város olyan látnivalókkal kárpótol, mint a Katedrális, a Normann Palota a Palatina-kápolnával és a nyüzsgő Ballarò piac. „Egy tanács: próbáld különválasztani a turistás helyeket az igazán jó street foodtól” – javasolta egy helyi a Reddit Palermo fórumán.

A fapados jegyárak dinamikusan változnak, de a legolcsóbb retúrjegyek csomag nélkül Milánóba és Varsóba már 14-17 ezer forinttól elérhetők, míg Barcelona és Bari 24 ezer forint környékén, a ritkább palermói út pedig 30 ezer forinttól foglalható.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Lázár János: Nekem ehhez mind jogom van, van-e más kérdés?
Kifütyülték a sajtó munkatársait Lázár János fórumán. A váci Lázárinfón az újságírók azzal próbálták szembesíteni a minisztert, hogy a rendőrség cáfolta a magyarázatát, miszerint az ellene tiltakozó romákról közzétett személyes adatok egy igazoltatásból származnának.

HÍREK
Tömeges leiratkozás a német névjegyzékről – így bukhat el a Fidesz egy biztos parlamenti mandátumot
Január óta naponta átlagosan 30 fő iratkozik le a német nemzetiségi névjegyzékről a Political Capital adatai szerint. A 29 ezer alá csökkent létszám miatt veszélybe került a kedvezményes mandátum.

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Teljesen kifosztottak egy Alza-automatát Tiszaújvárosban
Ismeretlenek törték fel a tiszaújvárosi COOP ABC mellett álló AlzaBoxot péntekre virradó éjszaka. A hatóságok a helyszínen szemléztek, és a nyomozáshoz a lakosok segítségét kérik.

KÉK HÍREK
60 ezerért vette a kocsit, amit egy 5 éves kisfiúval együtt loptak el – ezt állítja a gyanúsított
A bíróság folyosóján még azzal védekezett, hogy a kocsit egy vasútállomáson vette, gyerek nélkül. A bírót nem hatotta meg a mese, egy hónapra rács mögé küldték.

KÉK HÍREK
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.

HÍREK
Clinton 27 éve megkérte Orbánt, hogy támadja meg Szerbiát, de a magyar miniszterelnök nemet mondott
A miniszterelnök a szombati DPK-gyűlésen beszélt arról, hogy 1999-ben a Vajdaságon keresztül egészen Belgrádig kellett volna támadást indítani. A visszautasítás szerinte megóvta az országot.

SZTÁRVILÁG
„Vágytam arra, hogy ismert legyek” - Jákli Mónika titka: ha jól ment az üzlet, hogy lett 15 milliós tartozása?
A tragikusan elhunyt influenszer utolsó interjújában még a precíz könyvelésről beszélt. A szlovák nyilvántartások azonban egészen más képet festenek anyagi helyzetéről.

HÍREK
„Több biztonsági őr is rámugrott és elvette tőlem” – WC-kefés Lázár-fejet vitt egy résztvevő ajándékba a Lázárinfóra
Az ön humorát ismerve, mosolyogva vette volna át, mondta a 18 éves fiú a váratlan ajándékról a váci Lázárinfón. A miniszter meglepően reagált.

HÍREK
Kísérteties hasonlóság: Trump 17 perc eltéréssel küldte ugyanazt a sablonüzenetet Orbánnak és a japán miniszterelnöknek
Az amerikai elnök a Truth Socialön biztosította támogatásáról Orbán Viktort és Takaicsi Szanaét. A két posztban használt azonos fordulatok és a rövid időkülönbség megkérdőjelezik a dicséret őszinteségét.


UTAZZ
A Rovatból
Újévi feltöltődés Esztergomban: kipróbáltuk a megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomot
Egy újévi kikapcsolódás, ahol a pihenés, a wellness élmények és a családbarát kényelem egyszerre kap főszerepet, ráadásul Esztergom egyik legszebb panorámájával. A megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomban jártunk, ahol a feltöltődés minden korosztály számára garantált.


Egy impozáns wellness hotel kényelmével indítani az Újévet pont olyan jó döntés, mint amilyennek hangzik. Na de hol?

Esztergom városa mindenképpen kirándulásra és pihenésre érdemes desztináció, és számos szálloda közül válogathatunk. Mi most azonban a felújított Portobello Wellness Hotel Esztergomot szemeltük ki egy tesztelésre.

Két éjszakát töltöttünk a megújult szállodában, amely a Prímás-szigeten, a Kis-Duna festői kanyarulatában helyezkedik el, szobánkból pedig közvetlen kilátás nyílt az Esztergomi Bazilikára.

Családbarát kényelem minden szinten

Már szinte érkezéskor egyértelművé vált, hogy a hotel nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a családosak különösen kellemesen tölthessék a szabadidejüket, ugyanis számos szórakoztató és kényelmi funkció elérhető a számukra.

A lobbiban, a recepció környékén, az étterem hátsó részében és a bárban is találhatóak például modern, érintőképernyős játék asztalok, de számos gyereksarok is rendelkezésre áll, sőt, játszóház és gyermekfelügyelet is elérhető.

Stílusos szobák, panorámával fűszerezve

A szálloda összesen 95 elegáns szobával és lakosztállyal várja a vendégeket, így minden család könnyedén megtalálhatja a saját igényeihez illő kényelmet. A felújított szobák letisztult, modern hangulatot árasztanak, míg a tágas, kétlégterű családi lakosztályok akár nagyobb családok számára is praktikus és otthonos környezetet biztosítanak.

A megújult közösségi terek harmonikusan illeszkednek ehhez az összképhez, és még több lehetőséget kínálnak a pihenésre, a találkozásokra és a közös kikapcsolódásra.

A szobák kellemes atmoszféráját az impozáns berendezés és a természet által ihletett színvilág teremti meg, amely harmonikusan illeszkedik a környezethez és minden évszakban nyugodt, kiegyensúlyozott hangulatot áraszt. A kényelmes pihenéshez minden adott: kávéfőző, vízforraló, minibár és okostévé is rendelkezésre áll, így a nap végén egy nyugodt filmezés is könnyedén belefér a programba.

A hotel étterme is meggyőző élményt nyújtott.

A reggeli és a vacsora kínálata egyaránt változatos, külön figyelmet érdemel az alkoholmentes koktél- és üdítőválaszték.

Ha egyet kellene kiemelni, az alkoholmentes mojito küllemében és ízvilágában is tökéletesen hozta a klasszikus kedvenc frissítő hangulatát.

És ha már az esti kikapcsolódás szóba kerül, a környék nyújtotta lehetőségekről sem szabad megfeledkezni: az Esztergomi Bazilika sétatávolságra található a szállodától, így autóba sem kell ülni ahhoz, hogy egy panorámás sétával zárjuk a napot. Az aktívabb vendégek pedig a bőséges étkezések után könnyedén „lemozoghatják” a finom falatokat, hiszen a környék bővelkedik látnivalókban és kellemes sétalehetőségekben.

Wellness élmények kicsiknek és nagyoknak

Sokan persze a vízparton szeretnek koktélt szürcsölgetni, de pánikra itt sincs ok: a szálloda közvetlen összeköttetésben áll a Portobello wellnessrészlegeként is működő Aquasziget Élményfürdővel. A családosokra itt is gondoltak: játszószoba és vizes gyereksziget várja a legkisebbeket, miközben a felnőttek is nyugodtan átadhatják magukat a pihenésnek. Fitnessterem, négyféle szauna, hat különböző beltéri medence és kültéri strand áll rendelkezésre, a teljes ellazulásról pedig a beauty részleg többféle masszázskezelése gondoskodik.

Teljesen érthető, ha egy család számára mindez maga a paradicsom: kényelmes pihenés, miközben a gyerekek is tartalmasan szórakoznak. Év elején ráadásul kivételesen jó áron lehet megszállni a szállodában, és szinte mindig akad egy-egy tematikus csomagajánlat is, amelyet érdemes átböngészni a foglalás előtt – így könnyen összeállítható egy igazán gondtalan pihenés.

A Portobello Wellness Hotel Esztergom jó érzékkel találja el az egyensúlyt a pihenés és az élmények között. Elhelyezkedése és sokoldalú szolgáltatásai miatt nemcsak rövid kiruccanáshoz, hanem hosszabb, családi feltöltődéshez is ideális választás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk