hirdetés

PROGRAMOK

Beatrice- és Edda-koncert is lesz a május elsejéről mára elhalasztott Tabán Fesztiválon

Bár a belépés idén is ingyenes, a jelenlegi járványügyi szabályok értelmében csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni rajta.

Link másolása

hirdetés

A Tabán, vagyis a Gellért-hegy és a Várhegy közötti dombos terület nagy történelmi múlttal dicsekedhet. A nagy tágas park az 1970-es évektől a hazai könnyűzenei élet egyik meghatározó helyszíne is lett. A minden évben megtartott Május 1-i koncertek hagyománnyá váltak, az évek folyamán fellépett itt a „nagy generáció” összes képviselője. Sajnálatos, hogy a Fesztivált a 80-as évek végén, 90-es évek elején szüneteltették. A hagyományt a Rózsa Records 1997-ben újította fel. A folyamatosság megőrzése mellett, azóta is minden évben megrendezi a Május 1-i Tabán Fesztivált.

Idén azonban a koronavírus-járvány miatt nem tudták az eredeti időpontban megtartani a rendezvényt, amit végül július 18-ra halasztottak.

Bár a fesztiválra való belépés idén is ingyenes, a jelenlegi járványügyi szabályok értelmében csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni rajta. A Tabánt ezért körbekordonozzák, és csak a belépési pontokon lehet majd bejutni a fesztivál területére.

Ott a biztonsági személyzet részére be kell mutatni a védettségi igazolványt vagy az applikáción bemutatott igazolást és személyazonosító okmányt.

A szervezők külön közölték, hogy nemcsak a magyar védettségi igazolványt fogadják el, hanem a július 1-től bevezetett EU-s igazolványt, valamint azon országok védettségi igazolványát is, akikkel Magyarország kölcsönös megállapodást kötött az elmúlt hetekben.

Akinek nincs védettségi igazolványa, vagy nem tud bemutatni mobilapplikációs igazolást, vagy az azonosítás nem igazolható nála, az nem léphet be a rendezvény területére.

A részletes program:

hirdetés

15:10 - MattSet

16:15 - Abaházi RT

17:20 - Dinamit

18:25 - Beatrice

19:35 - DJ Dominique

20:00 - Edda


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

Ötnapos fesztivállal ünnepli 10. jubileumi szezonját a Budapest Park

Sokszínű zenei palettával, különleges látvánnyal, meglepetés produkciókkal és a nézőknek készített apró szuvenírekkel készül jubileumi ünneplésére.

Link másolása

hirdetés

Szinte hihetetlen, de a Budapest Park időszámítása egészen 2012-re nyúlik vissza, létrejötte az egykori Zöld Pardon alapítójának és főszervezőjének köszönhető, aki egy hangulatában hasonló, színvonalasabb, sokszínűbb, monumentálisabb koncerttér kialakításán kezdett gondolkodni, ami mai módon továbbörökíti az Ifipark zenei szerepvállalását. A színesre festett hajókonténerekből felépült kulturális központ - ami csupán néhány hét alatt nőtt ki a földből - rövid idő alatt a fővárosiak egyik legkedveltebb szórakozóhelyévé vált.

A Budapest Park a 2020-as viszontagságos évet követően idén egy nagyon fontos mérföldkőhöz érkezett, hiszen jubileumi X. szezonját ünnepli. Nem is akárhogyan!

Az Xtra Feszt elnevezésű esemény szeptember 15-19. között várja a Parktól megszokott széles zenei palettával a látogatókat. A programok kiválasztásánál fontos szerepet játszott az is, hogy valóban minden korosztálynak szóljanak, így a line-upban van minden Jamie Winchestertől a Follow The Flow-n és a Vad Fruttikon át egészen a Carson Comáig vagy éppen a Farkasházi Réka és a Tintanyúlig.

Szeptember 15-én a fesztivált egy különleges produkció nyitja: egy autentikus manouche swing felállást, a Canarrot nézhetjük meg a Dzsungel helyszínen, majd 19 órától beveszi a nagyszínpadot az elmúlt évek egyik legnagyobb sikersztorijának számító Carson Coma csapata, illetve a Csaknekedkislány tánczenekar legénysége.

Szeptember 16-án a programsorozatot igazi kulturális ínyencségekkel fűszerezik a szervezők: Simon Márton költő, műfordító, slammer és Táborszky Bence nyitja az estét, majd a komolyzene is beköltözik a Parkba: a Matthias Quartet rutinos klasszikus zenészekből álló formáció, műsorukban többek között Mozart, Bach, Brahms, Lehar és Kálmán Imre híres szerzeményei is szerepelnek. Ezen az estén ráadásul dupla ünneplésre lesz okunk, hiszen a tavalyi 50. születésnapját pótolja Jamie Winchester, és igazán megadja a módját: a kétórás örömzenélésen előkerülnek igazi zenei csemegék. Színpadra áll a Jamie-Robi Band, a Jamie Band - Pásztor Simivel (Anna & The Barbies), a Boom Boom és további meglepetés vendégek.

Szeptember 17-én világhírű slágerek csendülnek fel a Jagermeister Brass Marching Band fúvószenekar jóvoltából, a nagyszínpadon pedig igazán friss hangzást hoz a The Anahit, eszeveszett táncolásra hív a Cloud9+, és júliusi teltházas Parkos koncertje után - amit a Velem van a baj videoklipjében meg is örökítettek - új lemezét mutatja be a Follow The Flow.

hirdetés

Meglepetésben sem lesz hiány, egyáltalán ne csodálkozzunk, ha a koncert közben egy tánccsoport gyűrűjében találjuk magunkat, de extra látványelemekkel is készül a hétvégi éjszakában a Park. A koncert után pedig rögtön négy tánctéren veszi kezdetét a parti: házibulizhatunk a “legparkosabb” slágerekkel; múltat idézhetünk a Retro Kertben; latin ritmusokra ringhatunk a Bailandon, és szintén szülinapot ünnepel a tavaly útjára indított LMBTQ bulisorozat, a Ludus.

Szeptember 18-án a koncertek előtt a Park különböző pontjain utcazenészek melegítik be a közönséget, aztán kezdetét veszi az igazi rokkolás a Supernem csapatával, majd újra lenyűgöző látványvilágát és teli torokból üvöltős slágereit hozza el a Park színpadára az idei szezont megnyitó Vad Fruttik. 22 órától pedig újból négy különböző buliba kóstolhatunk bele: magyar altert hoz magával a Lidocain csapata, a legjobb indie slágerekre táncolhatunk a Tesco Discon, a ‘80-as évek világába repülhetünk a a Hoppá! helyszínen és retrora rophatjuk a Tüptürüpön. Szeptember 19-én az Xtra Fesztet a Pöttömkert zárja rengeteg színes programmal, a bábszínháztól kezdve a környezettudatos játékokon át Farkasházi Réka és a Tintanyúl koncertjéig, hogy a legkisebbek is jót bulizhassanak.

A Budapest Park tehát a tőlük megszokott sokszínű zenei palettával, különleges látvánnyal, meglepetés produkciókkal és a nézőknek készített apró szuvenírekkel készül jubileumi ünneplésére, hogy a vendégek az élményeken túl egy szelet nyarat is magukkal vihessenek.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
PROGRAMOK

Lapótyától a tikverőzésig - vár a Közösségek öröksége a Skanzenben

Két napon át színpadi produkciók, kézműves bemutatók, felvonulás, zenei és táncos programok, gasztronómiai különlegességek várják a látogatókat.

Link másolása

hirdetés

Ünnepeljük együtt a Skanzenben szeptember 18-19-én a magyar kulturális sokszínűséget! A Közösségek öröksége rendezvény a Kulturális Örökség Napjainak hétvégéjén közösségeinkben őrzött és továbbadott kulturális, szellemi és tárgyi, a tájházakhoz kapcsolódóan pedig építészeti örökségre hívja fel a figyelmet.

Két napon át színpadi produkciók, kézműves bemutatók, felvonulás, zenei és táncos programok, gasztronómiai különlegességek várják a látogatókat.

 

A Skanzenben ezen a hétvégén megismerhetik az érdeklődők az ország örökség-közösségeinek szokásait, kézműves és szóbeli hagyományait. A színes forgatagban találkozhatnak egri fertálymesterekkel, novaji remélőkkel, tikverőkkel, busókkal, matyókkal, a solymászat, a halászat, a nagykunsági gyapjúhímzés, vagy akár a halasi csipkeverés hagyományával. A rendezvényen egy helyszínen ismerhetik meg a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén szereplő közösségeket, ahol bemutatkoznak azok is, amelyek 2021-ben kerülnek fel a nemzeti jegyzékre.

 

A programok illeszkednek a Skanzen „Határtalan Skanzen” tematikus évadához, amelybe bevonja a múzeum a magyarországi nemzetiségi és erdélyi tájházakat fenntartó magyar közösségeket is. Szilágysámsoni szőttesek mellett itt lesz a fertőhomoki tamburazenekar, kóstolhatnak a vállalkozó kedvűek stifoldert Fekedről, levendulaszörpöt Algyőről, lapótyát Szalacsról. A kézműves programok során kipróbálhatják a kapufaragást és bútorfestést, és nem marad el a rendezvény hagyományos eleme, a Tájházigazgatóság szimbólumának számító almafa ültetése sem.

hirdetés

A programsorozat a Skanzen Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság, a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága, a Magyarországi Tájházak Szövetsége és a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség közös szervezésében valósul meg.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

50. születésnapját ünnepli Jamie Winchester egy óriási koncerttel a Budapest Parkban

Az estén természetesen ott lesz Hrutka Róbert is, valamint még számos más sztárvendég, akikkel az ír zenész karrierje során együtt játszott.
Fotó: Molek Csaba - szmo.hu
2021. szeptember 13.


Link másolása

hirdetés

Jamie Winchester több mint 20 év után 2013-ban döntött úgy, hogy zenei karrierjét hátrahagyva visszaköltözik szülőhazájába, Írországba. Azóta csak alkalomszerűen lép fel, civil munkája mellett kizárólag akkor koncertezik, amikor visszalátogat Magyarországra.

A következő ilyen alkalom szeptember 16-án lesz, ekkor pótolja be eredetileg tavalyra tervezett, de a járvány miatt kétszer is elhalasztott 50. születésnapi koncertjét a Budapest Parkban.

A "Félúton" fantázianevű estén Jamie Magyarország legjobb zenészeivel áll színpadra, természetesen főszerepben saját szerzeményeivel. A kétórás örömzenélésre előkerülnek a korábban háttérben maradt dalok, és persze minden sláger is elhangzik majd, de új köntösben, szerep-, és hangszercserékkel – ígéri a hivatalos beharangozó.

A főhős a Magyar Narancsnak adott interjújában így fogalmazott:

Próbáltam az eddigi karrierem legfontosabb állomásait összefoglalni, a vezérfonal az volt, hogy olyan zenekarokat idézzünk meg, ahol én voltam a frontember. Ez alól csak a Tátrai Band a kivétel, ott ugyan nem énekeltem szólót, mégis nagyon fontosnak tartom, ezért meghívtam Tátrai Tibort és Pálvölgyi Gézát. A Boom Boomnál sajnos átírta a forgatókönyvet Szappanos György halála, de Mohai Tamás és Borlai Gergő ott lesz. Nem maradhat ki a Hrutka Róberttel közös produkció sem, és jön Pásztor Simi is, akivel a szólólemezeimet készítettem, illetve a most formálódó dalokon is együtt dolgozunk.

Jegyek még kaphatók a Budapest Park honlapján, az alábbi linkre kattintva.

hirdetés

Jamie Winchester és Hrutka Róbert egyik korábbi koncertjéről itt írtunk:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK

Fordított koncertsorozat indul a Robotban: befutott sztárok lesznek a feltörekvő tehetségek előzenekarai

Az első alkalommal a Supernem két tagja lép fel a Meg Egy Cukorka előtt.

Link másolása

hirdetés

Szeptember 9-én, csütörtökön indul a Mertez Management és a Robot klub közös koncertsorozata, a Mertez X Robot Live.

Ugyan az ötlet már a koronavírus okozta lezárások előtt megszületett, a kényszerpihenő alatt teljesen kiforrta magát. A Robot és a Mertez Management közös célt tűzött ki maga elé: szerettek volna teret adni a tehetséges, értéket képviselő, de egyelőre szűkebb körben ismert zenekaroknak. A kezdeményezés mögé olyan támogatók álltak, mint a Converse és a Hangfoglaló Program.

Imre Zsolt, a Mertez Management egyik alapítója így mesél az összefogásról:

"Papp Szabival közös útjaink során évek óta beszélgetünk róla, hogy milyen fontos segíteni a feltörekvő zenekarokat, amelyekben minden potenciál megvan a sikerhez, csak éppen platform nincs, amin keresztül megtalálhatnák a szélesebb körű közönségüket. Náluk a Robot Klubnál, és nálunk a Mertez Managementnél is fontos küldetés ez, így jött az ötlet, hogy találjunk ki valamit együtt, amivel egyszerre közönséget és egy új, erős közösséget is teremthetünk.

A koncepciónk az lett, hogy az este fő fellépője előtt minden alkalommal ismert zenészek lépnek színpadra, megfordítva ezzel a klasszikus előzenekar-főzenekar felállást, hogy közreműködésükkel támogassák a koncertsorozat misszióját. Ezúton is köszönjük minden HOST-unknak, hogy kivétel nélkül szinte elsőre igent mondtak a felkérésre.

Nem utolsó sorban pedig az élőzenét, azon belül is rockzenét szeretnénk népszerűsíteni a fiatalok körében, ezért az estékről kedvcsináló aftermovie-k is születnek majd, amelyeket a rock'n'roll életérzés szellemében elég lazára eresztünk majd..."

hirdetés

Imre Zsolt (Mertez Management) és Papp Szabi (Robot) / fotó: Sinco

“Örömmel tölt el, hogy végre valósággá válik a világ egyik legrosszabb pillanatában kigondolt, ám remélhetőleg annál inkább gyümölcsöző projektje!

Számtalan koncertet hoztunk már össze közösen a Mertez Management stábjával, ismerjük egymás minőségi elvárásait, így biztosak vagyunk abban, hogy közönség tényleg olyan figyelemre méltó produkciókkal találkozhat, akik első körben már bizonyítottak, azonban a következő évek, generációk meghatározó zenekaraivá válhatnak.” - mondja a Robot klub programszervezője, Géczi Richárd.

A koncertek minden hónap második csütörtökén lesznek a Robotban. Ezeken az estéken a főszerepet a kisebb zenekarok kapják, előttük pedig olyan előadók nyitják majd estéket, mint Molnár Tomi, Szűcs Krisztián, vagy Áron András “Apey”.

Az első évad fellépői

A Mertez X Robot Live első koncertje szeptember 9-én, csütörtökön lesz, a sorozatot a Meg Egy Cukorka koncertjével nyitják. Az este hostjai a Supernem jól ismert tagjai, Papp Szabi és Pulius Tibi lesznek, akik rendhagyó formában játszanak el néhány Supernem dalt… és ki tudja, még az is lehet, hogy színpadra állnak a Cukorkákkal együtt is!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: