Mi a közös a porszívóban, a káposztában és a cserepes virágban? Az énekesnő-dalszerző, aZorka ezekkel szimbolizálja az öngyógyítást, amelyen átesett élete első nagylemezének készítése során. A ’Játékmadár’ – melynek vadiúj dalai február 24-én a Gólyában élőben is felcsendülnek - szól mindenkihez, aki odavan a harmonikus, szállós dallamokért és most nagy szüksége van egy feltöltő, meleg, zenei ölelésre.
aZorka 2023 év végén a „Cseresznyeszezon” című dalával jelentette be várva várt, új LP-jét, amelynek most végre megérett a gyümölcse benne egyszerre nehéz és mégis felszabadító gondolatokkal: megjelenik a csendes életöröm, önmegerősítő mantra, a hála, az elengedés, az önbiztatás és az is felszínre tört, amikor nagyon idegen érzés a létezés.
A ’Játékmadár’ nemcsak egy húszas éveit elemző lányról szól, hanem egy egyetemes, emberi lélekrajz.
Az előadó a vizualitásra is nagy hangsúlyt fektetett, amely lényegében a teljes lemez üzenetét magában hordozza:
„Lichtner Dorinával közösen készültek fotók a lemezmegjelenés alkalmából, az volt a koncepcióm, hogy szeretnék rátenni egy-egy random elemet a képekre” – mondta el aZorka. „Olyan dolgokat, amik elsőre nem odaillőnek tűnnek – és elgondolkodtatnak minket, hogy ‘mit keresnek ott?’ –, viszont szimbolikusan kapcsolódnak az öngyógyításhoz.
A porszívó számomra a nagytakarítás, a belefektetett, kevésbé kellemes munka szimbóluma, amit mégis meg kell csinálni. A káposzta egy olyan zöldség, ami a lassú növekedésre, plusz az egészség kultuszra is utal. A cserepes virág, amit elültetek és gondozok, önmagam gondozását is jelképezi – a terápiás relaxáción a virág önmagunkat jelenti.
Mindemellett fontos volt nekem maga a furcsaság, mert az öngyógyításban is sokszor ki kell lépni a szokásosból és ismertből ahhoz, hogy tudjunk változni, és ez eleinte bizarr élmény lehet.”
Hasonló kreatív energiák szabadultak fel a Székely Zsófia által készült albumborító elkészítésekor, amely egy dáma kártyalapot ábrázol, hiszen a francia kártya játékmenete hasonló ahhoz, amiről szólnak összefoglalva a dalok: kapunk a sorstól kártyákat és rajtunk múlik, hogyan játszunk az adott lapokkal.
Ám február 24-én nyer csak értelmet a ’Játékmadár’, hiszen aZorka zenekarával akkor lép színpadra a Gólya színpadján és kel életre egy új világú produkció:
„Teljes zenekarral és kiegészítő zenei elemekkel készülünk, hogy a leghatásosabban be tudjuk mutatni ezt a számomra legkedvesebb zenei anyagot. Igyekszünk vizuálisan is gyönyörködtetni a közönséget: díszlettel, projektorral. Illetve először lesz vásárolható merch a helyszínen!”
Azahriah menedzsere, Tóth Gergely egy hosszú Facebook-posztban mondott köszönetet a múlt hétvégi, három Puskás-stadiont megtöltő koncertsorozat után.
Tóth szerint hatalmas élmény volt részt venni ebben a projektben és olvasni a rengeteg köszönő üzenetet.
„Rengeteg jó szándékú, tisztességes emberrel dolgoztunk együtt, és nem kellett ügyeskedni, feketézni, mutyizni. Erre nagyon büszke vagyok. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek”
– írta Tóth, de felidézte azt is, amikor komoly akadályba ütköztek.
2023 januárjában Orbán Balázs, a Puskás Aréna programszervezője a stadionkoncert ötletére azt mondta:
„Ezt felejtsétek el.”
Akkoriban a legnépszerűbb hazai zenekarok is csak 20-30 ezer embert vonzottak, és mint Tóth írta:
„Azért beszélt le minket segítőkészen, mert kb. 30-35 ezer embernél van a kiadások nullpontja. Ha csak 5000 emberrel kevesebb vásárol jegyet, az már akkora veszteség, amit nehéz kitermelni.”
Azahriah azonban sorra hódította meg a helyszíneket: a MONYO Landből a Parkba, a Parkból a Szigetre, a Szigetről a Papp Lászlóba menetelt. A Puskás Arénát viszont még mindig nem merték bevállalni, inkább a Groupama Arénát szemelték ki köztes megoldásként. Végül a Broadway szervezői beszélték rá őket a stadionkoncertre.
„Sosem felejtem a gyomorgörcsöt, amikor élesítettük a Puskás Facebook-eseményt. Aztán azt sem, amikor összeomlott a jegyrendszer, és az eufóriát sem, amikor elment az összes jegy az első és a második koncertre is egy-egy nap alatt. A harmadik koncertnél viszont már inkább a felelősségérzet dominált bennem. Éreztem, hogy átléptünk egy határt”
– emlékezett vissza Tóth Gergely.
Hangsúlyozta, hogy magyar előadó soha nem adott el ennyi jegyet korábban.
„Azi és mi is a lehető legnagyobb show-t szerettük volna megcsinálni. Méltók akartunk lenni a történelmi pillanathoz. Szerettük volna, ha ez a fantasztikus közönség büszke lehessen arra, hogy ez egy olyan magyar produkció, amely a nemzetközi színtéren is megállná a helyét.”
Tóth hosszasan köszönetet mondott a produkcióban résztvevőknek:
„Úgy érzem, megmutattuk, hogy nekünk, magyaroknak sem kell szégyenkeznünk. A legtöbb komment világszínvonalúnak nevezte a műsort, és ez az egész csapatnak nagyon jólesik. Ezért dolgoztunk – és nem tudnék olyan embert mondani, aki ne pörgött volna 100%-on.”
Végül külön köszönetet mondott Azahriah-nak:
„Szeretlek. Megcsináltuk, b*zmeg!”
– írta, és külön megköszönte, hogy Azahriah az utolsó napon a koncert végét a Supermanagement nemrég elhunyt társalapítójának, Ferich Balázsnak ajánlotta.
Kozsó keményen visszavágott Lovasinak: elfogadnám a kritikát olyantól, aki többet tett le az asztalra!
Lovasi András múlt héten szúrt oda Kozsónak, mondván, a '90-es évek slágergyárosának dalai mára szégyellnivalók. Kozsó nem hagyta szó nélkül a kritikát, szerinte a slágerei kiállták az idő próbáját.
Lovasi András a múlt héten a szeretlekmagyarország.hu-nak adott interjúban kifejtette, hogy szerinte:
„A 2020-as években is születtek már olyan dalok, amik valószínűleg tíz év múlva is hallgathatók és énekelhetők lesznek, és nem kell szégyellni őket, mint mondjuk egy Kozsó-számot.”
Természetesen Kozsó sem maradt adós, és Instagram-oldalán reagált Lovasi szavaira:
„Elfogadnám a kritikát olyan embertől, aki nálam többet tett le az asztalra! Az általa »szégyellt« dalaim számtalan platina- és aranylemezről származnak, 31 dalom lett number one a slágerlistán, 27 sztáregyüttest alkottam eddig. Lássuk majd azokat a 2020-as slágereket 30 év múlva!”
„Amíg az én dalaimat több mint 30 éve több millióan, minden korosztályból ismerik és éneklik, én próbálok emlékezni a 2020-as Év Slágerére, pedig csak 4 éve volt! Neki pedig sok sikert kívánok, remélem, újra összeállnak, és alkotnak annyi arany- és platinalemezt és produkciót, mint én, csinálja utánam a rengeteg fellépésem mellett! 34 év után a pályán, neki is küldöm a legújabb dalomat, a Chinese Love-ot!”
Kozsó végül megjegyezte, hogy csak most volt ideje reagálni, mivel a hétvégi fellépései miatt korábban nem tudott válaszolni.
Osváth Zsolt az Azahriah-koncertről: Meghatározó marad számomra, mondhatni, átjárta a siker
Háromszor megtölteni a Puskást nem kis dolog. De gerinccel, minőséggel, színvonallal és tartalommal már jóval nehezebb - mondta az étterem-tulajdonos influenszer.
Baukó Attila, azaz Azahriah a hétvégén három egymást követő napon adott teltházas koncertet a Puskás Arénában. Vasárnap Osváth Zsolt étteremtulajdonos és influenszer is ellátogatott; élményeiről az Instagram-oldalán számolt be.
„Nehéz ezt szavakba foglalni, mert sokféle érzés fog el, amikor a srácokról beszélek. Háromszor megtölteni a Puskást nem kis dolog. De gerinccel, minőséggel, színvonallal és tartalommal már jóval nehezebb. Na jó, de sikerült? – hangozhat a kérdés. Azt gondolom igen!”
– írta Zsolti, köszönetet mondva azért, hogy a show részese lehetett.
„Mindenkinek mást jelent a siker. Van, akinek már beérni a munkahelyére is az, van, aki csak kergeti. És közben elfelejti, hogy már a sikert vágyni is egyfajta siker. Annak a sikere, hogy nem elégszel meg azzal, ami van, és többet, remélhetőleg jobbat akarsz. A tegnapi nap meghatározó marad számomra. Bizony! Mondhatni, átjárta a siker. De nem csak a siker. Szavak, érzelmek, hangok, fények, illatok, pillanatok. Történelmi pillanatok? Sokunknak mindenképp! Felejthető? Aligha. Kell még? Hmm. Kétséget kizáróan! Köszönöm.”
„Semmi nem indokolta ezt a koncertet, szóval miért ne tartanánk meg?” – Amorf Ördögök-interjú
Hét év után állt össze újra a zenekar, amiből annak idején a Péterfy Bori & Love Band kinőtt. Június 1-én a Müpában Kulka János is elénekel velük egy dalt, erről is meséltek.
Az Amorf Ördögök gimnáziumi zenekarként alakult 1993-ban, igazi népszerűségre viszont azután tettek szert, hogy Péterfy Bori is csatlakozott hozzájuk. 2000 és 2005 között 3 nagylemezt adtak ki, olyan slágerekkel, mint a Fapados űrutazás, a Dióhéj hajós, vagy a Virágoskert az élet. Nem sokkal később viszont úgy döntöttek, Borit középpontba helyezve új néven és koncepcióval folytatják – így jött létre a Péterfy Bori & Love Band, amely ma az ország egyik legnépszerűbb együttesének számít.
2015-ben tértek vissza, a következő két évben többször koncerteztek, 2017 óta viszont most először hallatnak magukról: nyáron három helyszínen is meg lehet nézni őket.
Ennek apropóján beszélgettünk a két alapítótaggal, Tariska Szabolccsal és Tövisházi Ambrussal – aki 17 év után idén februárban vonult vissza Bori zenekarának élő felállásából.
Ambrus, nagyjából 4 hónapja volt az utolsó koncerted a Love Banddel. Megkönnyebbültél, vagy azért hiányzik is?
Tövisházi Ambrus: Egyáltalán nem hiányzik. Ez az első nyaram sok idő óta, amikor nem kell sakkoznom a koncertnaptár miatt, hogy mi fér bele még és mi nem. Sokkal egyszerűbb így beosztanom az időmet. Az is jó érzés, hogy kapcsolatban maradtam a zenekarral: már csináljuk az új lemezt, amiben zeneszerzői-produceri minőségemben változatlanul részt veszek. Örülök, hogy ez gördülékenyen tovább tudott menni, bár tartottam az ellenkezőjétől, de talán jobban, mint kellett volna. Már megnéztem egy koncertjüket is nélkülem, az is kifejezetten pozitív élmény volt.
Az, hogy hét év után pont most hoztátok össze újra az Amorf Ördögöket, összefüggésben van a Bori-zenekarból való kiszállásoddal?
T. A.: Nem, ez úgy alakult, hogy a Love Banddel kaptunk egy időpontot a Müpától tavaly, amikor még aktívan benne voltam a zenekarban. Azonban kiderült, hogy ez a dátum nem jó, mert túl közel van más nagyobb koncertekhez, ami prioritás. Ezután merült fel bennem az ötlet, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy Amorf Ördögök koncertet, hiszen úgyis régen volt már. Abba nem is gondoltam bele, hogy 7 év telt el a legutóbbi alkalom óta. Úgyhogy most újra meg kellett tanulnunk a számokat, ami húzós volt, de az talán még inkább, hogy mindenki ráérjen a próbákra. Most viszont már a célegyenesben vagyunk.
Szabi, te egyből igent mondtál?
Tariska Szabolcs: Persze, épp társasjátékoztam a haverjaimmal, de szerintem egy perc gondolkodási időt se kértem.
Semmi nem indokolta, hogy megtartsuk ezt a koncertet – végül is idén pont 31 évesek vagyunk, ami szép kerek szám, és 18 éve szűntünk meg, ami szintén –, szóval úgy voltam vele, hogy miért ne tartanánk? Nekünk soha nem kellettek nagy indokok.
Neked milyen a viszonyod a színpadhoz? Azért kérdezem, mert amikor fellépsz, az mindig teljesen önazonosnak tűnik, ugyanakkor mintha nem annyira keresnéd ezeket a lehetőségeket – az Amorf Ördögökön kívül csak a Magashegyi Undergrounddal volt egy hosszabb közös időszakod.
T. Sz.: Valóban nem volt más, és nem is hiányzott soha. Amikor színpadon vagyok, természetes közegnek élem meg, a hétköznapjaimban viszont teljesen jól megvagyok nélküle. A körítés, vagyis a hosszú utazások és hajnali hazaérkezések nélkül egész biztosan, a konkrét színpadon töltött idő pedig, hát… Leginkább elmúlt érzés, hasonló ahhoz, hogy például uszodában is régen voltam.
Akkor egyáltalán nem merült fel, hogy más zenekarokban is részt vegyél?
T. Sz.: Á, nem. A Magashegyiben is csak azért, mert a szövegek 80 százalékát én írtam, szóval kézenfekvő volt, hogy szerepeljek is velük. De egy idő után inkább hagytuk ezt is, mert nem annyira az én hangnememben voltak a számok.
Elugráltam a színpadon, mint egy kedves gorilla, de azért nem volt ez túlzottan maradandó megjelenés.
Mivel foglalkoztál az elmúlt években?
T. Sz.: A zenekar megszűnése utáni első időkben még filmeztem is, mint rendezőasszisztens, de 2009 óta már csak a dalszövegírás megy. Mindenféle előadónak dolgozom, most éppen Zséda, Szőcs Reni, Rácz Gergő van soron.
Gimnáziumi zenekarként alakultatok 1993-ban, mennyire önazonos ma az akkori dalaitokat játszani? Egyáltalán, van olyan szám a kezdetekből, amit máig műsoron tartotok?
T. Sz.: A kezdeti gimnáziumi időkből semmit, ott nem voltak hangszerek, csak egyfajta kísérleti zajzene, és az összes fiú benne volt az osztályból.
T. A.: Ez nem teljesen igaz, mert a Banya nyanya című számot, ami a legelsők közül való, még 2006-ban is játszottuk, van róla koncertfelvétel. Az aktualitása ma sem múlt el:
“Banya nyanya betonon lassú mint a méreg, de hogyha buszra száll, leelőz majd téged. Hogyha buszra száll, mindenkit lekaszál, hogyha helyet lát, sebességet vált.”
T. Sz.: Ez azért nem éppen Müpa-kompatibilis dal, a ‘96-os Fűben guggolni a nappal című számot viszont félig el fogjuk játszani.
Koncertfelvétel 2005-ből az A38 Hajóról:
Szerintetek mennyi idő alatt kristályosodott ki az a stílus, amit igazán a magatokénak éreztek?
T. Sz: Ezt sosem figyeltük kívülről. Már az is nehéz folyamat volt, egyáltalán milyen formában adjuk elő, amit otthon összefabrikáltunk.
T. A.: Én nem érzem, hogy egységes stílusa lenne a dolgainknak. Persze, lehet rá mondani, hogy egy ‘90-es évekbeli alter-folkos, sanzonos valami, de valójában a káosz és az alkotás szabadsága vezérelte. Kölcsönösen megihlettük egymást, és ebből csináltunk számokat. De közel sem volt meg bennünk az a tudatosság, ahogy manapság állnak hozzá a dologhoz a fiatal zenekarok. Például a Csaknekedkislány eléggé hasonló hagyományból származik, mint annak idején mi, viszont sokkal jobban értik, mire van igénye a közönségüknek.
Az internet előtti időkben egyfajta vadnyugati táj volt a zenekarok működtetése, a nagy kedvenceinket – például a Kispál és a Borzot – kérdezgettük róla, de nem állt rendelkezésünkre általános érvényű tudás.
Ti ketten hogyan ismerkedtetek meg?
T. A.: Én az ablak felőli padsorban ültem, Szabi pedig az ajtó felőliben. Ez az angyalföldi Németh László Gimnáziumban volt, ami az egyetemi továbbtanulási mutatók szempontjából a legrosszabb iskolának számított akkoriban. Egyébként Hoffmann Rózsa volt az igazgató, aki később államtitkár lett egy időre.
Volt egy érdekes momentum, ami kicsit hozzájárult a zenekar megalakulásához és a kettőnk későbbi kapcsolatához is: valahogy megkaparintottuk az iskolarádiót, ahol totális káoszba hajló, anarchista adásokat készítettünk páran. Abba a stúdióba beszabadulva születtek az első zenéink is, érettségi után pedig továbbvittük a nevet Szabival.
És Bori hogy került a képbe?
T. Sz.: Érettségi után iskolatitkárként dolgoztam egy filmes iskolában, és az ottani igazgató játszott Szőke András filmjeiben, amelyekben Bori is feltűnt. Emellett színdarabokat is csináltak, az egyik ilyenre elküldtek engem kamerázni, majd valahogy úgy alakult, hogy szerepet is kaptam a darabban, én játszottam Bori fiát.
Az egyik szünetben betettem az aznap összerakott Virágoskert az élet című dalunkat kazettáról, Bori pedig azonnal követelőzni kezdett, hogy énekelni akar ebben a zenekarban.
Onnantól hárman csinálgattuk a számainkat, és valószínűleg Borinak köszönhető az is, hogy ez az egész kikeveredett a 20 négyzetméteres lakótelepi lakásunkból, mivel ő színésznőként szerepelni akart. Mi mindössze dalokat akartunk írni, ez volt az életformánk.
T. A.: Volt egy olyan időszak, amikor könnyen ment, később viszont már kevésbé. Amikor 2006-ban kimondtam, hogy nem akarom tovább csinálni, épp a szerintem legjobban sikerült lemezünk, a 2005-ös Cellux szimfónia után voltunk, és azt éreztem, hogy itt kell abbahagyni.
T. Sz.: Szerintem inkább az állandó koncertezésben fáradtunk el.
T. A.: Akkor ezt nem beszéltük át eléggé. Nekem koncertezni volt kedvem, de túl sok másik dologgal kapcsolatban éreztem úgy, hogy már nem jó. Persze volt egy örömteli adok-kapok része is, de egy idő után már egymás ötleteire sem reagáltunk úgy, mint addig. Az is probléma volt, hogy Bori az utolsó években nagyon ritkán ért rá, mert rengeteget turnézott külföldön a Krétakörrel. Aztán 2007-ben az akkori formájában szétesett a társulat, szóval meg tudtuk valósítani azt a régi ötletemet, hogy csináljunk neki egy szólólemezt. Ebből lett a Love Band, amiben Szabi szövegíróként vett részt, a többi tag pedig maradt.
Koncertfelvétel a 2015-ös Fishing on Orfűről:
Nyolc évvel később, 2015-ben álltatok össze először, majd a rákövetkező két évben is voltak koncertek. Miért pont ekkor döntöttetek így?
T. A.: A Cellux szimfónia lemez akkor volt 10 éves, és szerettem volna megünnepelni az évfordulót. Ez annyira jól sikerült, hogy még folytattuk egy darabig, utána a Betyár a Holdon is kapott néhány végigjátszó koncertet.
A mostani alkalom is olyan, hogy nekem nagyon sok bosszúságot okozott a naptáraink összehangolása, a dalok nagy része viszont kiállta az idő próbáját. Egyszerűen jó játszani őket, bár a szövegek sokszor kifognak rajtam.
Új dalokat is írtok? 2017-ben azzal köszöntetek el, hogy legközelebb akkor álltok majd össze, ha lesz új lemez.
T. Sz.: Ebből egy Kulka-lemez lett, lényegében emiatt is álltunk össze most, hogy megtartsuk a bemutatóját. Igaz, hogy csak egy számos lesz a lemezbemutató, de ezt is nagyon várjuk.
T. A.: Nagyon örülünk, hogy elvállalta, még ha csak egy dalt is, hiszen nincs olyan állapotban, hogy egy egész koncertet végigénekeljen. De baromi jó érzés, hogy ott lesz velünk.
T. Sz.: A Campus Fesztiválon játszunk július 24-én, elég jó társaságban, a Sziámi és az Európa Kiadó után. Más egyelőre nincs tervben.
T. A.: Én inkább azt érzem, hogy ezek egyszeri alkalmak lesznek. Nincs olyan gondolat bennünk, hogy feltétlenül minél több koncertünk legyen, mert mondjuk kevés a pénzünk. Azért csináljuk, mert legutóbb is tök jó élmény volt. Bár Szabi kivételével ugyanezek az emberek más formációkban is láthatók, ennek mégis van egy olyan különleges hangulata, amit egy másik zenekar sem tud.
