PÉCS

Pécs „családi ezüstje”, a Zsolnay negyed


Link másolása

Urbán Orsi dzsesszénekesnő és férje, Kollmann Gábor szaxofonművész, a Budapesti Jazz Orchestra igazgatója együtt és külön-külön is többször felléptek már Pécsett a Zsolnay-negyedben, de koncertek előtt és után sem volt még alkalmuk felfedezni a környék utcáit, épületeit, se a névadó család történetét. Ezúttal örömmel mondtak igent a felkérésre, hogy legyenek ők AZ ÉV HOTELE televíziós műsor egyik epizódjának szállodatesztelői, így volt alkalmuk újra Pécsre utazni. Így tehát kapva kaptak a ritka alkalmon, hogy ezúttal turistaként fedezzék fel a híres Zsolnay negyedet.

Íme 5 érdekesség, amit nem tudtál eddig a Zsolnayakról:

1. A Zsolnay mauzóleum titkai

A mauzóleum a gyáralapító Zsolnay Vilmos és felesége Bell Terézia, valamint fiuk, Zsolnay Miklós nyughelyéül szolgál. Az épülethez vezető sétányon 42 pirogránit oroszlán kíséri utunkat. Az egyiptomi hitvilágban úgy tartják, hogy halálunk után a lelkünk 42 szellemmel találkozik, ők kérdéseket tesznek fel a távozónak. Negyvenkét szellem, negyvenkét kérdés. Ezek a kérdések a szívünket, a jóságunkat, a tisztaságunkat mérik. Ha jól válaszolunk, végső nyugalomra lelhetünk, ha pedig nem, akkor újra kell születnünk, és a következő életünkben a rosszul megválaszolt kérdés leckéjét kell megtanulnunk. A mauzóleum ezen része ingyenesen látogatható.

2. Zsolnay Júlia festőművész lett

Csakúgy, mint Vilmos, a lánya is művészeti ambíciókat dédelgetett. Júlia eleinte csak porcelánokra festett, de egy idő után szeretett volna saját lábra állni és önálló festői karrierbe kezdeni. Édesapja is hasonló terveket szövögetett fiatalkorában, de a szülei nem engedték, helyette kereskedelmet kellett tanulnia. Emiatt aztán később mindenben segítette gyermekeit, hogy azok valóra válthassák az álmaikat. Ennek köszönhetően középső gyermeke, Júlia híres és az ország egyik legvagyonosabb asszonya lett, jól keresett a képei eladása után.

A Család- és Gyártörténeti kiállításon megtekinthető néhány festmény Júliától és apjától, Vilmostól is.

3. A világsiker

A valódi világhír 1878-ban Párizsban érte utol a családot, az alapító egyetlen fia, Miklós által. Zsolnay Vilmos új mázakat kísérletezett ki, melyek nem tartalmaztak a mázakhoz elengedhetetlen, de rendkívül mérgező ólmot és bóraxot. Vilmos ezeket kivonta az egyenletből - a világon elsőként. Apja találmányát a párizsi világkiállításon mutatta be Miklós, a bizottság viszont hazugnak nevezte őt. A fiú nem volt rest és földhöz vágott egy kiállított vázát, a szilánkokat pedig átadta a bizottságnak, hogy végezzenek rajtuk vegyi elemzést. A siker aztán nem maradt el, a kiállításon aranyérmet nyertek, a feltalálót, Vilmost pedig a francia becsületrenddel jutalmazták.

4. Az ország, de talán a világ legnagyobb Zsolnay gyűjteménye

Zsolnay Júlia egykori lakóházában, a 150 éves ginkgo fa árnyékában található a Gyugyi-gyűjtemény, amely egy körülbelül 700 darabból álló luxus- és díszkerámia kiállítás. Az 1870-es évektől az I. világháborúig láthatunk kerámiaremekeket, jellemzően a historzimus, valamint a szecesszió korszakából. Ezek voltak a manufaktúra legsikeresebb időszakai, és itt érték el a legnagyobb sikereket. Az eozin álomszerű csillogása vezet be minket a szecesszió bohém, szabados művészetébe. Jelenleg nem tudni ennél nagyobb Zsolnay gyűjteményről.

5. Ha már eozin, akkor pirogránit

Az eozin egy fémes, lüszteresen csillogó máz. Az előállítása rendkívül bonyolult és receptjét szakmai titok és találgatások homálya fedi már 1896 óta. Ez a Zsolnay manufaktúra egyik legjellemzőbb technikája.

A pirográint az egyik legkeményebb építőipari anyag. Keményebb, mint a tégla és sokféleképpen lehet felhasználni. Kinti és benti burkolatok, szobrok, szökőkutak, csempék, tetőcserepek és sokminden más is készíthető belőle. A manufaktúra legnagyobb, saját találmánya 1880 óta. A magyar szecessziós építészet legfontosabb anyaga.

Ha kíváncsi vagy hogyan teltek a művész házaspár napjai Pécsen, illetve Böhönyén és tudni szeretnéd, hogy ezúttal melyik hotelek mutatkoztak be a régióban, akkor nézd vissza AZ ÉV HOTELE legutóbbi adását az RTL+-on!

Folytatódik AZ ÉV HOTELE verseny a dél-dunántúli régióban!

Voksodat vasárnap délelőtt 11 óráig adhatod le az alábbi szállodák valamelyikére:

R73 Residences****, Pécs

Az R73 Residences Pécs egyik legújabb, 2022-ben megnyílt szálláshelye. Egy régi épület kapott új értelmet. Kívül-belül jól átgondolt 32 modern, stílusát és koncepcióját tekintve is egyedi apartman szobát alakítottak ki a történelmi belvárosban. Az R73 jó kiindulópont a város felfedezéséhez, hiszen a legtöbb látnivaló egy karnyújtásnyira van innen. A Zsolnay-negyed és a Vasarely Múzeum 1 km-en belül, a pécsi székesegyház 1,3 km-re, a Szent Mária-templom pedig 1,1 km-re található. Nemcsak a kirándulók és az üzleti úton levők kedvelt szálláshelye ez, az egyetem közvetlen közelsége miatt, akár a tanulmányokhoz kapcsolódó utazásokhoz is ideális. Az R73 Residences szálláshelye ingyenes wifivel, magánparkolóval és fitneszteremmel várja vendégeit. A légkondicionált szálláshelyhez teljesen felszerelt étkezős konyha, síkképernyős tévé, továbbá zuhanyzóval és hajszárítóval ellátott saját fürdőszoba tartozik. Az apartmanok vendégei kontinentális reggelivel kezdhetik a napot. További információ ezen a linken!

Orsi és Gábor egy másik dél-dunántúli, pontosabban böhönyei hotelt is leteszteltek néhány napos utazásuk során.

Nagypince Borhotel Wine & Spa, Böhönye

A birtok Böhönyétől kissé távolabb, az egykori Festetics kastélytól nem messze, egy domb tetején található, tiszta időben nemcsak a dél-balatoni borvidék, hanem még a Badacsony is látszik, valamint a tizennyolc hektáron elterülő böhönyei szőlészet. Ebben a mesés környezetben található a wellness és spa részleg, jakuzzi, szauna és egy kültéri medence napozóágyakkal, amit a hotel vendégei térítésmentesen használhatnak. A hotelt és birtokot nagy gonddal tervezték, szobái és a hozzájuk tartozó fürdőszobák is egyedi burkolattal, bútorzattal, stílusban készültek. Az étterem részét képezi a Beck Pincészet is, ahol csaknem tíz méter hosszú, 1880-ból származó présgerenda díszeleg, talán Európa legnagyobb prése ez. A hotel 130 méter hosszú, a török időkben épült borospincéjében kérhető borkóstolás, akár egyéni, akár csoportos formában is. A szálláshely felnőttbarát, így csak 12 éves kortól fogadja vendégeit. A vacsora a’la carte, a reggeli pedig svédasztalos. További információ ezen a linken!

Szavazz és nyerj szállodai ajándékutalványt minden héten!

Szavazatodat AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán adhatod le, az adásban bemutatott szálláshelyek valamelyikére most vasárnap délelőtt 11 óráig.

Ha voksolsz, nyerhetsz is egy-egy ajándékutalványt abba a szállodába, ahová a szavazatodat leadtad. Ha hétről-hétre megteszed ezt, akkor nő az esélyed arra, hogy elvidd a havi majd pedig az évvégi főnyereményt, ami egy teljes hetet jelent AZ ÉV HOTELE-ben!

Vasárnap újra megmutatjuk a versenyben résztvevő dél-dunántúli szálláshelyeket!

Jövő héten vasárnap egy összefoglaló adással folytatódik AZ ÉV HOTELE idei évada! Akkor újra láthatóak lesznek a dél-dunántúli régió versenyben részt vevő hotelei. Hosszúhetényben és Pécsváradon Ferencz Péter Peet és felesége Alexandra jártak, Pécsen és Böhönyén pedig Urbán Orsi és férje, Kollmann Gábor.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE

Az RTL műsorán futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd az AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben. A szavazatokat a műsor facebook oldalán lehet leadni.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PÉCS
Kidöntötte a hétfő esti vihar a pécsi Ezeréves Gesztenyefát
A borostyánnal benőtt, mesebeli fára hasonlító matuzsálem maradványa nem bírta az erős széllökéseket.

Link másolása

Kidöntötte a hétfő esti vihar a Pécsbányai Közösségi Ház udvarán álló Ezeréves Gesztenyefát.

Az ítéletidő hatalmas károkat okozott a Dunántúlon hétfő este: a Baranya megyei hivatásos- és önkéntes tűzoltóknak kidőlt fákat, letört ágakat kellett eltávolítaniuk. Sajnos a vihar egyik áldozata lett a pécsi famatuzsálem maradványa is.

„A Pécsbányai Közösségi Ház udvarán álló Ezeréves Gesztenyefa maradványa, mely borostyánnal benőve leginkább egy mesebeli fára hasonlított, nem bírt ellenállni a széllökéseknek, és kidőlt”

- írta az intézmény a Facebook-oldalán kedden.

Azt is hozzátették, hogy a probléma megoldásán a Pécsbányai Kulturális Egyesület együtt dolgozik a az önkormányzat szakembereivel.

(Forrás: pecsma.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

PÉCS
Fotók: „Nagy élmény kint a természetben 1,5 méterről beszélni hozzá, és ő nem szalad el”
Pillanatképek a Pécs közeli téli erdőből, ahol az állatok befogadták a fotóst, aki szinte naponta meglátogatja őket.
Fotók: Kiefer Bél - szmo.hu
2024. január 14.


Link másolása

Csodálatos érzés lehet, mikor a természet befogadja az embert. Mikor az állatok, bár megtartják a vadon követelte szokásaikat, mégis egyes kétlábúakkal kivételt tesznek.

Ilyen kivétel Kiefer Béla is, aki nagy szeretettel figyeli az erdő lakóit. A fotóin keresztül pedig sokakkal együtt mi is megismerhettük Vukkot, a rókát, majd fajtársait. Nézhettük mosolyogva a vaddisznócsalád életét, figyelhettük a szarvasokat, a menyétet, és a madarakat.

Az erdő pedig mindig ad témát egy természetfotósnak. Íme pár kép az elmúlt napokból, amely magmutatja azt is, hogy van felelősségünk az állatokkal szemben. Tisztelni kell őket, megtartani a határokat, amiket ők jelölnek ki. Segíteni, ha a hó befedi a táplálékot. Örülni a pillanatnak, amit nyújtanak nekünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PÉCS
Törésvonal: kelet és nyugat találkozása Pécsett, ahol évszázadokat ugrasz vissza az időben
Pécs a török kori emlékekben leggazdagabb településünk. Ha kíváncsi vagy a legérdekesebb török kori emlékekre, igazi időutazós helyszínekre, akkor ez a cikk neked szól!

Link másolása

Biztosan állíthatjuk, hogy Pécs a török kori emlékekben leggazdagabb településünk. Ráadásul néhol egészen váratlan formában és a legfantasztikusabb helyeken - mondjuk egy katolikus templom falain - őrzi a „titokzatos Kelet” nyomait! De Pécs nem csak a turkológusok Mekkája, szóval ha kíváncsi vagy a legérdekesebb török kori emlékekre, igazi időutazós helyszínekre, akkor itt a helyed!

Gázi Kászim pasa igazán meglepődne

Gázi Kászim, budai pasa bizonyosan nem sejthette, hogy a Pécsett elsőként épített dzsámiját, melynek széltét és hosszát is száz lépésben mérték, egyszer minarett helyett templomtoronnyal, fürdő helyett kápolnával egészítik ki és katolikus templomként használják.

A pasa főtemploma ma Európa legészakibb, épségben megmaradt dzsámija. Ráadásul a belső tér egészen lenyűgöző és tátva marad mindenki szája, aki látja: a megmaradt török kori díszítésekkel és a Koránból vett feliratokkal a 20. században megfestett angyalok és szentek alakjai keverednek. A két vallás motívumai így egymás mellett elég szokatlan látványt adnak.

Bár az eredeti berendezés elpusztult - azt érdemes tudni, hogy padok vagy ülőhelyek soha nem is voltak benne, hiszen a mohamedánok csak állva vagy térdelve, illetve földre borulva imádkoztak - viszont az egykori mosdómedencék megmaradtak! Ezek a pasa fürdőjéből kerültek ide és ma szenteltvíztartóként használják őket.

Érdemes a Mekka felé néző épületet kívül-belül alaposan körbejárni, mert bár az idők során a külseje és a funkciója is alaposan megváltozott, mégis ez Pécs ikonikus török kori emléke, amely a 170 éves Pécsi Sörfőzde egyik limitált darabszámú sörkollekciójának címkéjére is felkerült.

Jakováli hasszán pasa láthatatlan dzsámija

Fotó: Fortepan / Baráth Endre

Jakováli Hasszán dzsámiját keresve ne lepődj meg, ha első alkalommal simán elsétálsz mellette, mert szinte beleolvad az őt környező kórházi épületek tömegébe. Pedig cseppet sem hasonlít rájuk, hiszen ez az ország egyik legjobb állapotban fennmaradt török kori emléke, és a mellette álló minaretről is könnyedén felismerhető. Egykor innen csendült fel napi öt alkalommal a müezzin imára hívó hangja, hasonló pontossággal, mint ma a katolikus templomokból a harangszó.

A történelem első müezzinjét maga Mohammed próféta nevezte ki és az volt a feladata, hogy az óra helyett énekkel, az úgynevezett ezánnal jelezze az imádságok idejét: napközben összesen öt alkalommal, a hajnali, a déli, a kora délutáni, napnyugta idején és az esti imádság előtt. Ilyenkor a négy égtáj felé fordulva énekelt fent a torony erkélyén. A müezzineket a hangjuk alapján választották meg, és ha éppen nem a torony tetején hallatták a hangukat, akkor a medreszékben, azaz a vallási iskolákban tanítottak.

Pécsett is volt több vallási iskola, az egyik Jakováli hasszán pasa dzsámijától nem messze, ahol egy jelentős török vallási központ, azaz a küllije húzódott. A vallási főiskola mellett a mevlevi dervisek (őket nevezik hazánkban “táncoló” derviseknek) kolostora és egy imaret, azaz nyitott konyha is tartozott hozzá, ahol a szegényeknek és az utazóknak főztek. Igazi kulturális szolgáltató központ, nem?!

Jakováli Hasszán dzsámija az egyetlen Magyarországon, ahol a minaret is megmaradt, amibe a 18. században harangokat helyeztek el. A torony ekkor még a mainál jóval magasabb volt, mellette az épületet pedig már katolikus templomként használták. Ez a dzsámi is természetesen Mekka felé néz, mögötte néhány turbános sírkő áll, berendezését a török állam adta ajándékba.

Napjainkban múzeumként látogatható, de péntekenként és a Ramadán idején török imaházként is használják.

A müzein énekét azonban már hiába várnánk a minaret erkélyéről - statikai okok miatt senkit nem engednek fel, így a 22,5 méter magasan lévő körerkély üresen áll. De azért pillants fel rá, így is mindenképp olyan érzés, mintha 500 évet visszautaznál az időben!

Memi pasa luxusfürdője masszázzsal

A török időkben a fürdés nem csupán hóbort volt, hanem vallási parancs is, nem csoda, hogy a Pécsett működő fürdők is híresek voltak. Memi pasa fürdőjéről még Evlia Cselebi török utazó is megemlékezett, méghozzá egy vers formájában, amelyet valószínűleg egy kellemes masszázs során gondolhatott ki, hiszen dicséretében külön kitér a díszes berendezés mellett az alkalmazottak ügyes kezeire is.

A pasa fürdője virágkorában igazi luxusfürdő volt: a gőzfürdő helyiségeit és a vizet a padló alatt húzódó fűtőrendszer melegítette, a falon faragott díszítésű falikútból csordogált a víz, körben pihenőpadok és mosdómedence várta a fürdőzőket. A bejárat közelében ma is ott van az a nyolcszögletű kőtábla, amelyet köldök kőnek is neveznek, ezen masszírozták a vendégeket. A fürdő azért is különleges volt, mert úgynevezett „ikerfüdő”-ként működött, a férfiak és a nők egyaránt járhattak akár egy időben is, de természetesen egymástól teljesen különválasztva. A török fürdők a társasági élet központjainak számítottak abban az időben, a nők számára tulajdonképpen az egyetlen olyan helyszínt jelentették, ahol a rituális fürdő mellett szépítkezhettek és pletykálhattak is: igazi társadalmi élet folyt a gőzzel telt szobákban.

Memi pasa fürdőjének romjai Pécsen // Fotó: Wikipedia

Memi pasa fürdője mellett egykor ott állt a pasa dzsámija is, hiszen ugyanúgy, ahogy a többi török előkelőség, ő sem gyűjtött javakat, helyette - többek között - építkezett. A középkori ferences templom helyén megépült dzsámi azért is érdekes, mert a török idők után visszatérő ferences szerzetesek sokáig a dzsámit használták régi templomuk helyett. Végül mégis úgy döntöttek, hogy elbontják a török építményt, helyébe pedig egy újat építenek: a mai ferences templomot. Memi pasa fürdőjét is elbontották, a megmaradt romokat csak 1963-ban tárták fel, és bár a tetejét már nem építették vissza, a ma is álló falak hűen őrzik Pécs török kori hangulatát.

Ismerd meg közelebbről a város titkait!

Ha imádod az ilyen történeteket, akkor az idén 15. éves Imagine sétáit neked találták ki! Különleges helyszínek, autentikus városélmény, kikapcsolódás és tanulás vár rád az izgalmas programokon.

Budapest mellett több vidéki városban is csatlakozhatsz a számos tematika közül valamelyikhez, sőt, privát programként vagy csapatépítőként is kérdheted! Az Imagine városi sétáiról bővebben itt olvashatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PÉCS
Fotók: Beköszöntött az ősz a Mecsekbe
Festői képeket produkál újra a természet: meleg színeket, párába vesző tájakat, éber szarvasokat, mozdulatlanul várakozó, ködben lebegő pecásokat.
Fotók: Kiefer Béla - szmo.hu
2023. szeptember 16.


Link másolása

Már alacsonyabban jár a Nap, narancsosabb színnel teríti be a vidéket. Már sárgulnak a levelek és pára burkolja az ébredő tájat reggelente. Megérkezett az ősz a Mecsek vidékére is, ahol ilyen csodák várnak arra, aki korán kel és óvatosan közelít az ébredő természethez:


Link másolása
KÖVESS MINKET: