PÉCS
A Rovatból

Elhagyatott tüdőkórház Pécsen

A Mecseki tüdőkórház-szanatórium a ’70-es években épült Pécs északi részén. A hasznosításra váró, őrzött és riasztóval védett épületben még gyógyászati kellékek is vannak.
Hajner Gyula cikke, Fotók: LV Photography - szmo.hu
2013. augusztus 27.



Az ingatlant az országos TBC elleni kampány keretében létesítették. Az alig három évtizedet megélt létesítmény bezárásának oka, főként az anyagi kiadások csökkentése volt. Működtetése már évek óta gazdaságtalan volt.

Fotósunk, - a megfelelő engedélyek birtokában - bejutott az épületbe, ahol horrorfilmekbe illő látvány fogadta.

A festői környezetben lévő, csodás kilátással rendelkező kórház alapterülete öt hektár, 2004-es adatok szerint értéke 1,4 milliárd forint. Az utolsó betegeket 2009 januárjában költöztették át Pécs a központjában lévő kórházba.

tudokorhaz1tudokorhaz2tudokorhaz6tudokorhaz8tudokorhaz10tudokorhaz11tudokorhaz14tudokorhaz15tudokorhaz16

A tüdő- és ápolási osztályok már 2008-ban elköltöztek a szanatóriumból, január végén pedig a krónikus betegeket és a kardiológiai rehabilitációs osztályt helyezték át, 40 ággyal. A kórházi ágyak a megyei kórház Rákóczi úti telephelyére, az Irgalmas Rendhez, valamint a harkányi gyógykórházba kerültek.

Dr. Hargitai János, a megyei közgyűlés elnöke szerint a betegek jobb körülmények között gyógyulhatnak, az ágyaknak helyet adó intézményekben alapvetően jobbak a feltételek, mint a szanatóriumban voltak. Dr. Ruzsa Csaba, a kórház orvos-főigazgatója szerint körülbelül kétmilliárd forint kellett volna az elavult szanatórium felújításához, ellenben a költözés csupán 25 millió forintba került.

tudokorhaz17tudokorhaz18tudokorhaz19tudokorhaz21
tudokorhaz22tudokorhaz23tudokorhaz24tudokorhaz25tudokorhaz27tudokorhaz29

A 2009. januári végleges bezárásával a kórház eladólistára került, amit a megyei önkormányzat értékesít. Az ebből befolyó összeget az ingatlan miatt felhalmozódott adósság csökkentésére fordítják. Az épület 2012-ben átkerült a GYEMSZI-hez, (Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet), jelenleg ő az ingatlan vagyonkezelője.

VIDEÓ: a pécsi tüdőkórház és sok más elhagyott hely

Ha érdekes volt a cikk, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PÉCS
Képgaléria: ködbe burkolt mesebeli táj – Ilyen a Mecsek őszi arca
Mint egy nagy paplan, úgy terül el a köd a tájon. Reggel is csak lassan kel fel, hogy aztán sötétedéskor megint elterüljön a völgyben.


Az őszi pára reggel lusta, nem akar sehogy sem felkelni. Csak nyújtózik, kicsit elterjed a völgybe, ráfekszik a tóra, bekúszik a fák közé. Még a Nap sugarai is csak lassan csalogatják ki, eresztik útjára – hogy aztán este megint lepihenjen, bevonva a vidéket, mint egy nagy paplan.

Még több fotót ITT találsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
PÉCS
Képgaléria: Ilyen mesebeli lett a táj a Mecsekben, ahová a karácsony meghozta a havat
A magasabb hegyekben végre téliesre váltott az időjárás, és fehér lepel borította be az erdőt. Tartsatok velünk egy képes kirándulásra!


Van, ahol a karácsony meghozta a várva várt havat is. A Mecsekben a táj fehérbe borult - bár ehhez a magasabb helyekre kell elmenni. Fotósunk elhozta nekünk a téli hangulatot - tartsatok velünk egy képes kirándulásra:

Képgaléria: Ilyen csodás a havas táj (Fotókért kattints a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PÉCS
Valentin-napi havazás: fotókon a Mecsek, fehér lepel borította be a vidéket
Mintha nem a tavasz közeledtét várnánk már, inkább karácsonyi hangulatot áraszt a hegyvidék. A fákat, utakat ellepte a hótakaró. Hangulatos, de pár hete talán jobban örültünk volna neki.


Téliesen telik a Valentin-napi délután a Dunántúl déli felén, ahol egy hidegfronti csapadéktömb okoz többfelé havazást - írja az Időkép.

A havazáshoz élénk, olykor erős széllökések is társulnak, így helyenként hófúvás is előfordul. A kicsit magasabban fekvő területeken a hó meg is marad és vékony fehér leplet alkot, de a nagy hócsatákhoz, hóemberépítéshez még gyarapodnia kell.

A havazás következő órában is kitart, de egyre kisebb területre fog korlátozódni. A legnagyobb hóvastagás a Mecsekben várható, itt akár az 5 centinél is több hó hullhat le késő estig - ígérik.

Képgaléria: (A fotókért kattints a képekre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PÉCS
Mesés fotókon Pécs és környéke: ősszel is varázslatos a táj, párába burkolva, a lemenő nap fényében különös látványt nyújt
Tartsatok velünk egy misztikus sétára a városban és az erdőben. A vidék lenyűgöző ilyenkor is. Kedvcsinálónak mutatunk pár szuper képet.


Pécs és környéke minden évszakban tartogat meglepetést. Ősszel ezer színbe öltözik a természet. A fák, a fények meleg sárgák, barnák, vörösek lesznek, lenyűgöző látványt nyújtanak. Ha egy romantikus, misztikus kirándulásra indulnál, akkor fedezd fel ezt a vidéket.

Kedvcsinálónak íme pár csodás fotó.

Képgaléria: Pécs és környéke őszi hangulatban (Képekért kattint a fotóra)


Link másolása
KÖVESS MINKET: