Csodavilág vár ránk 2000 méter magasan, ahol már mobilt se lehet használni
Van abban eleve valami nosztalgikus, ha az ember közel egy év elmúltával lépésre pontosan ugyanonnan kezdhet - folytathat egy túrát, vagy egy megkezdett utat. Így voltunk mi is most ezzel a Retyezáti úttal. Tavaly szeptemberben (Retyezáti próbakör) a kedvezőtlennek mondható időjárás miatt a Pelaga-réten (Poiana Pelegii) félbeszakadt túránkat fejeztük be, melynek akkor is, és most is a Retyezát-hegység /Zerge-havasok/ kicsivel 2000 méter feletti átlagmagasságban fekvő Bukura-tó régiója volt.
Az időjárás most jobbnak ígérkezett mint tavaly, bár esőket és és viharokat is jósoltak, ami leginkább a túra egyetlen sarkalatos pontja szempontjából volt érdekes. Van ugyanis az út 300 km-es /Kétegyháza - Pelága-rét előtti parkoló/ autós részének éppen a végén egy bő 18 kilométeres erdei útszakasz, 600 méter emelkedéssel, melyet rendszeresen évről évre tönkretesznek a viharok, áradások. És amúgy sem mondható éppen jónak az út állapota, bár egy normál, nem túlságosan terhelt személyautóval -max. 15-20 km-es sebességgel- "kis" rutinnal és nagy szerencsével -vagy fordítva- komolyabb gond nélkül járható.
Mivel ez elsősorban mégiscsak egy személyes blog, és csak másodsorban tájékoztató jellegű "szakmai" írás, így most egy kis személyes hangvételű bejegyzés jön.
Sajnos a túra előtt két héttel elért egy kis "baleset", külsővénás trombózis formájában, a bal lábamra specializálódva. Lényegében 10 nap kényszerpihenő, jegelés, injekciózás, néhány maréknyi gyógyszer és két tubus kenőcs felhasználása után kezdtem járóképes lenni. És mindez néhány nappal a tervezett indulás előtt. Bár vérrög képződése kizárható volt, de ettől még orvosilag egyáltalán nem javallott így elindulni, ezért saját felelősségre gyógyultnak mondtam magam, és távoztam a táppénzből.
Amit tehettem, mivel az utat semmiképp sem akartam elhalasztani vagy lemondani, hogy leegyszerűsítettem az eredeti tervet. Úgy volt, hogy fent táborozunk a Bukura-tónál, de ez így kilőve. 20 kg-os zsákokkal oda felcuccolni.... és ha ott bármi bajom lesz, onnan mire lehoznak.... Így arra jutottam, hogy a legbiztonságosabb megoldásnak marad a Pelága-réti sátorozóhely és onnan fel a Bukurához másnap, minimális cuccal, kényelmesen. Azt még megemlíteném, hogy már Gura Apei víztározó előtt már elvesztettük a mobilkapcsolatot az összes szolgáltatóval, és utunk során később sem volt sehol a hegyek között térerő. Tehát ha bajod van, egyedül vagy!
Gura Apei víztározó
A Nagy-Lepusnyik völgye
A Sztenuletyei védkunyhó
Az út rizikós része. A fentről lezúduló víz hatalmas köveket hordhat az útra.
Megérkeztünk a parkolóhoz. Fenséges a kilátás máris. Alattunk jobbra a Bukura és a Pelága-patak összefolyása.
Pihenőkkel együtt kényelmesen bő 4 óra alatt ideértünk. Eddig semmi gond az utakkal. A gát végén kis bódé, jelképes sorompóval. Itt fejenként 10 lej a belépő a nemzeti parkba, mely 7 napig érvényes. Az autóért most külön nem kellett fizetni. A víztározó és a Pelága-rét között nagyjából félúton a Nagy-Lepusnyik völgyében található ez a romantikus környezetben fekvő védkunyhó, a Sztenuletye-havas északi lábánál.
Pihenőkkel, nézelődéssel, nekünk több mint 2 órás volt az út a víztározótól a parkolóig. Onnan még vár a táborhely felé egy kis ereszkedés egészen a patakig, persze csak azért, hogy utána vissza kelljen mászni egy rövid, de erős kaptatón. Kipakoltuk a cuccot, felállítottuk a sátrakat, készülődtünk a vacsorához stb. ilyenkor szokásos munkafolyamatok.
Apropó sátrak. Tapasztalatok a sátorral kapcsolatban:
Most teszteltem új sátramat, amely egy szép piros, extreme minősítésű, Husky Flame 2. Néhány perc alatt egyszerűen felállítható, de én most eltököltem vele vagy 2 órát, próbálgattam az összes variációt, elhelyezés, húzás, stb. szempontjából.
A külső héj erős, strapabíró, masszív darab, súlya is van rendesen. 6 órás intenzív eső meg sem kottyant neki, erős széllökésekkel tarkítva. Maga a sátor úgy egészében is jól bírta a második este érkező komolyabb széllökéseket. A 3 db ötletes szellőzőnyílás ellenére elég rendesen, bár nem túl zavaróan párásodott a belsőtér.
A belső, felerészben szúnyoghálós rész alja viszont nem tűnik elég erősnek, igen vékony anyagú, alátét erősen ajánlott, hogy megelőzzük az átszúrást, szakadást. A sarkoknál, ahol ráfogatjuk a tartócövekekhez, semmi erősítés sincs, hiába dupla az anyag. Túlzott terhelés esetén, vagy a sátoraljzat elcsúszása miatt könnyen kiszakadhat. Viszonylag kevés a hely belül, és a sátor bejárata előtti csomagtároló sem túl tágas.
Mindent egybevetve nem rossz sátor, bár a hazai ára rendkívül nagy szórást mutat, hiszen 42000 és 72000 forint között ingadozik folyamatosan. Ár/érték arányban én kizárólag a 40000-hez közelítő variációkat gondolom reálisnak, ezért a sátorért 70000 forintot nem szabad kiadni.
Gáborék lakósátra a zöld, és a "raktársátor". Háttérben a sörpad.... ernyővel....
Egyébként jól telt az éjszakánk, csendben és nyugalomban. A sátrakban +8 fokot mértünk hajnalban, ami teljesen normális volt ebben az évszakban és magasságban. A mi csapatunkon kívül csak egyetlen másik sátor volt a réten, ilyenkor már nem jellemző a nyáron tapasztalható nyüzsgés.
Viszont a hegyimentők még itt vannak a rét felső végében található házban. Vízvételezési lehetőséget is a ház mögött találhatunk. Mivel remek idő ígérkezett, egy gyors reggeli után máris indultunk, irány a Bukura-tó!
Reggeli gyülekező a Pelága-réten
Reggeli nyugalom
Retyezát... Zerge-havasok (ez a neve jobban tetszik)... igazi élménytúra lesz, ezt már most látjuk
Gábor baktat felfelé
Csendes és hatalmas fenyveserdőben kaptatunk némán felfelé. Kár is szólni, nézni kell és feltöltődni a csenddel és jó levegővel. 3.5 km és 400 méter szintemelkedés vár ránk, ami barátságosnak mondható. A terep néhol sziklás, gyökeres, néhány kisebb patakátkeléssel, nem túl vészes. Végig a réttől a tóig a jól követhető együtt futó kék sáv - piros kereszt jelzést követjük. Én sem szövegelek sokat majd, beszéljenek inkább a képek, feltéve, ha jól sikerültek.
Lassan elhagyjuk az erdőhatárt, ez már törpe növények és a sziklák világa. Itt már érezni azt, hogy a levegő is más. Tisztább, hűvösebb, egyszerűen másabb. És persze egyre élénkebb a szél is. Egyébként útközben összesen két túrázóval találkoztunk eddig, pedig pompás az idő, túrára csábító!
Kettőnk cucca egy zsákban, nem is én viszem, így próbáljuk kímélni a lábam
Már nincs messze a cél!
Csak tovább, még egy kicsit, oda fel a felhők közé!
Lassan egy csodavilágba érkezünk. Alattunk 1900 méteren a Lia-tó zöld vize csillog
Retyezáti piramisok...
A csipet csapat 2000 méteren. Persze én most sem vagyok a képen...
És igen, felértünk, itt a Bukura-tó. 2040 méteres magasságban járunk, körülöttünk 300-500 méterrel magasabb csúcsok, hágók, nyergek...
2040 méteres magasságban fekszik, a vízfelületének nagysága 8.91 ha. legmélyebb pontja pedig 17.5 méteren van.
Szezonban itt találhatjuk a hegyimentőket is, nekik egy védkunyhó szolgáltat menedéket, melyet szezonon kívül is nyitva hagynak, így az arra járóknak szolgálhat egyszerű, de biztos menedékként, amire szükség is lehet a hirtelen rosszra forduló idő miatt, hiszen ne felejtsük el, itt már magashegységi környezetben járunk. A kunyhó és a tó közötti sziklás-füves részen forrás is található.
Ahogy felértünk, láttuk, hogy sehol-senki... Erre számítottunk. Ránézésre 3-4 főnyi személyzet a hegyimentőknél, és ennyi. Csak a süvítő szél hangja töri meg a csendet. Ja, ha már a szél... a Bukura-tó katlanja híres a nagy viharairól, amikor is nem ritkák a 100 km/h feletti széllökések, erre készüljenek az itt sátrazni vágyók! Azon is elgondolkoztunk, milyen lehet az, amikor augusztusban egy jó hétvégén itt van vagy 40-50 sátor, és legalább 100-200 ember. Az kicsit sok ide. Pedig előfordul.
Jobbról a tó felett a védkunyhó. Balról a 2509 méteres Pelága-csúcs
Bukura-tó
Pihenő a szél ellen épített kőfalak mögött
Közben Emese és Gábor elhatározta, hogy ha már itt vagyunk, nem elégednek meg a nyugdíjas programmal, és bizony ők felmennek a 2509 méteres Pelaga-csúcsra! Hát hajrá! Én annak is örültem, hogy itt lehetek, nem is vágytam most sehova tovább... menjenek, mi meg pihenünk. Így lényegében szinte cuccok nélkül tudtak felmenni, hiszen csak a legszükségesebbet vitték magukkal, a többit itt hagyták megőrzésre nálunk. 3-4 óra az út oda-vissza. Belefér. És sikerült is nekik! Büszkék vagyunk rájuk!
Ahogy visszaértek társaink, mi ketten elindultunk lefelé megnézni az Anna /Ana/ és Lia tavakat, ahová már Mesi és Gábor nem követett minket, hiszen pont elég volt nekik felmászni a csúcsra. Találkozunk a sátraknál.
A két csúcstámadó
A Bukura-katlan teljes pompájában
Alattunk a csodás smaragdzöld Anna-tó /Ana/ 1976 méteres magasságban található, mélysége 11 méter, vízfelület 3.62 ha
Szemben a Bukura-katlan északi részének vad sziklás terepe és balról a Bukura-csúcs
Alattunk éppen látszik a Lia-tó és a távolban a Kis-Retyezát sziklái is feltűnnek
A Lia-tó 1910 méteres magasságban, 4.2 méteres mélységgel, 1.38 ha vízfelülettel
Pelága-rét. Hazainduláshoz készülődve az egész éjszakás eső után
Összességében ismét egy nagyon szép napot zártunk, kellemesen elfáradva értünk le a táborunkhoz a Pelága-rétre. Ekkor már esni kezdett az eső, felélénkült a szél, ami lényegében másnap reggelig -hazaindulásunkig- kitartott, de ez minket nem zavart már. Késő délután többekkel találkoztunk, aki nagyobb zsákokkal mentek fel a Bukura-tó irányába, ők biztosan eláztak rendesen, mire felértek. Megvacsoráztunk és gyorsan be is bújtunk a sátrainkba. Sötétedés után jöttek hárman, és nem messze tőlünk egy sátorban töltötték az éjszakát.
Az éjszaka most is csendesen telt, bár a tegnap délután hozzánk szegődött két kutya végig a sátrak mellett töltötte az éjszakát a szakadó esőben. Közülük az egyik virgonckodott néha kissé, de elviselhető volt. Reggel összecuccoltuk a nem kevés felszerelést, és időben elindultunk ahhoz, hogy már 15.30 körül itthon legyünk.
VIDEÓ: a látvány gyönyörű, a szél kicsit félelmetes
A Pelága-rét remek táborhely, különösen szezonon kívüli időszakban. Innen viszonylag könnyen megközelíthető a Bukura-tó és környéke akár nagy zsákokkal is.
A Bukura-tóhoz is fel fogunk menni sátorozni, nagyon érdemes, bár ott már mostohábbak a körülmények, de az a hangulat, ami ott 2000 méter feletti vad, kietlen, de mégis gyönyörű táj ad, feltétlen megéri a fáradtságot!
Számunkra a túra egyetlen sarkalatos pontja a rossz minőségű erdei út volt, ahogy azt sejtettük is előre. Jövőre természetesen újra jövünk!
