„Nem fenntartható, ahogy üzemeltetjük a környezetünket” - drámai változások várhatók az évszázadban
Mórocz Anikó a lányának, Annának a születését várva kezdte el írni a blogot, neki is ajánlja első bejegyzésében. Ahogy ígéri: izgalmas utazást kezd Nusival, és csalódik, aki egy pelenkaszagú "baba-blog"-ra készül, mert azt a terepet meghagyja arra jóval érdemesebbeknek. Ők ketten inkább kóstolgatják az élet ízét, és az élményekből Nusi is ki fogja venni a maga részét.
A vészcsengőt most Szöllősi-Nagy András hidrológus nyomja meg, aki vezető beosztásban dolgozott az UNESCO-nak, az ENSZ-nek, számos külföldi egyetem vendégprofesszora és rektora volt, jelenleg pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víz- és Környezetpolitikai Tanszékének egyetemi tanára.
Szöllősi-Nagy András hidrológus fotó: Németh András Péter
– Kevésbé ment át a köztudatba a központi probléma, miszerint egyszerűen nem fenntartható, ahogy lokálisan és globálisan üzemeltetjük a környezetünket. Nem hosszabb mint száz év távlatában riasztó tendenciák következnek be:
Nemcsak a környezeti rendszereinket szennyezzük el, hanem ezek az ökológiai rendszerek képtelenek lesznek magukat fenntartani, visszafordíthatatlanul degradálódnak, magukkal rántva az emberi civilizációt is.
– Ez elég pokoli szcenárió... térdre-imára?
– Ez egy nagyon valós forgatókönyv, amit seregnyi szimulációs vizsgálat igazol. Az egyik meghajtó a népesség-növekedés nyomása. Lehet azt mondani, hogy Magyarország ez alól kivétel, mert épphogy csökken a népessége, ám nem tudjuk kivonni magunkat a globális folyamatok hatása alól.
Afrikában hat migráns közül öt a kontinensen belül mozog - a Szahel átmeneti zónából, ahol akár tíz évig sem esik eső, utána pedig özönvízszerűen -, egy pedig eljön Európába. A klímaváltozás miatt ez a helyzet romlani fog, ami mintegy rárakódik a népességnövekedés hatásaira.
– Az valós szám, hogy a népességváltozásból származó hatások az összes változás nyolcvan százalékát teszik ki, és húsz százalék a klímaváltozás számlájára írható?
– Igen, nagyjából ez az arány a két fő meghajtó között. És ez Magyarországot is érinteni fogja. A keleti régió, a Tiszántúl időben és térben még inkább ki lesz téve aszályoknak, Pannóniában pedig nedvesebb lesz az éghajlat. Olyan jelenségekkel kell majd számolnunk, mint ami tavaly Dél-Magyarországon a Rinya-patak villámárvize volt. Az árvíz vasúti töltéseket mosott el, utakat mosott alá és hidakat rongált meg.
Vagy tekintsünk Németország felé, Európa legiparosodottabb és leggazdagabb országában a július közepi árvíz következtében egy éjszaka alatt százötven ember halt meg, ami a német kultúrában felfoghatatlan. Európa szívében vannak olyan települések, ahol az árvíz következtében a mai napig nincs gázszolgáltatás.
– Az ipari forradalom óta gyorsult fel a változás?
– Igen, kimutathatóan duplán exponenciális növekedés történt a népességben, illetve annak hatásaiban.
Erről fog szólni november végén a magyar köztársasági elnök által összehívott Planet Budapest világtalálkozó, ahol a vizes témákat fogom össze. A központi elem itt is a víz lesz, ami a szegénységgel, az energia- és élelmiszerbiztonsággal, az egész planéta fenntarthatóságával szorosan összefügg.
– Mi a helyzet a Balatonnal?
– Attól tartok, hogy a profit által motivált mohó, kapzsi építési láz vissza fog lőni. A vízminőséggel már most problémák vannak.
Az egész országban a Balatonnak van a legnagyobb vízgyűjtője, amit három vízügyi hatóság adminisztrációja kezel. Csak politikai akarat kérdése egy integrált balatoni környezet- és vízügyi hatóság alá rendelni a tavat és annak fenntartható üzemeltetését.
– Miben fog megnyilvánulni, hogy a tó a terhelhetősége határára ért?
– A lopakodó katasztrófa bekövetkezése napra pontosan nem jelezhető előre. A meredek szikla fölött ha kidugjuk a fejünket, akkor még semmi baj nincs, ha a derekunkig hajolunk, akkor már kicsit billegünk, s ha egy kicsit tovább mozdulunk, akkor belezuhanunk a szakadékba. A rendszerek katasztrofális összeesése így zajlik le és nagyon gyorsan. Időnk egy részében a Badacsonynál lakunk. Észbontó, amilyen építési lázat észlelünk a környéken.
A félreértések elkerülése érdekében jegyzem meg, hogy ez nem egy bolsevik szöveg, hanem annak az aggodalomnak a kifejezése, miszerint ez így tovább nem megy. Egyszerűen nem fenntartható.
– A globális klímaváltozás meg nem változtatható részéhez maximum alkalmazkodni lehet, de mit tehetünk lokálisan?
– A planetáris természeti folyamatok következtében a Föld klímája négymilliárd éve folyamatosan változik. Azonban az ipari forradalom óta erre rárakodik egy nem természetes, antropogén eredetű változás.
Tisztán statisztikai alapokon bizonyítható, hogy az eddigi száz éves árvizek ma már húszévente fordulnak elő, ami alapvető változás.
– A múlt század húszas-harmincas éveitől érzékelhető a változások felgyorsulása?
– Így van. Onnantól kezdve csak a természetes változással nem tudjuk megmagyarázni a hidrológiai ciklus gyorsulását. Az igen összetett diplomácia tárgyalássorozat eredményeként elfogadott párizsi klíma-megállapodás értelmében a kormányok kötelezettséget vállaltak arra, hogy a XXI. század végére a hőmérséklet ne emelkedjék 1,8 Celsius foknál többel, mert akkor az átbillenési pont átlépésével már nem lesz visszatérési lehetőség.
Két módon lehet ezt elérni: az egyik a mitigációs út, vagyis visszafogjuk az üvegház hatású gázok kibocsátását, aminek a hatása – a rendszer tehetetlensége okán - csak hosszú idő múlva válik érzékelhetővé. Vagyis
– Sokan legyintenek, hogy ez csak néhány tudós véleménye.
– Félő, hogy nem csak a „tojásfejűek” akadémiai huhogásáról van szó. A kérdéskörben elég masszív konszenzus alakult ki az elmúlt húsz évben. Nem nehéz belátni, hogy nem a pénz és a profit a legfontosabb kérdés, hanem az életfenntartó rendszereink fenntarthatósága, amik valódi krízishelyzetben vannak. Tudniillik, ha ezek a rendszerek összeesnek, akkor nem lesz miről vitatkozni, mert következményként pénzügyi rendszereink is összeesnek.
Ha például felettébb barbár módon építünk a Balaton mellett egy nyolcemeletes szállodasort, amiatt sok ember bajba kerül, mert a tó ökológiai állapotát potenciálisan romboljuk. Lényegi kérdés egy, a társadalom által elfogadott koncepció, ami a környezet fenntarthatóságát helyezi a fejlődés középpontjába. Eddig a fejlődés csak arról szólt, hogy valaki minél gazdagabb legyen, és társadalmi nyugalom uralkodjék.
Ez tehát szó szerint létkérdés, s félő, hogy a publikum és a politikum felé nem ment át az üzenet azzal az erővel, amivel kellene.
– Ha jól értem száz évről van szó.
– Igen. És ez nagyon rövid időszak. Az emberiség történetében ilyen periódus soha nem volt. Háborúkban gondosan öltük egymást, de itt most már "nemcsak" a nukleáris Armageddonról van szó, hanem arról, hogy – ha az eddigi pályán folytatjuk – száz év múlva nagyon gyorsan az összes rendszerünk összeomlik s temet alá minket is. A klímamodellek mögött igen komoly tudomány van, nem felelőtlen blabla, hanem alapos elméletekkel és adatokkal alátámasztott elemzések.
– Ez elég rossz hír.
– Az. Az Alpok gleccserei már most visszahúzódnak, elkezdenek olvadni éppúgy, mint a Föld többi részén, aminek a következtében egy ideig nőnek a vízhozamok, tudunk miből öntözni, majd el fognak fogyni és akkor nagy bajban leszünk. Nem akarok riogatni és katasztrófát előre vetíteni, de tény, hogy ha mindezt kombináljuk a tengerszint-emelkedéssel – ami az évenkénti három milliméterről szintén fel fog gyorsulni –, a gyakori árvizekkel és aszályokkal, akkor élhetetlenné válik a száz kilométeres parti sáv, márpedig az emberiség negyven százaléka – száz év múlva közel öt milliárd ember - ott él.
– Ezt hívják úgy, hogy környezeti migráció?
– Bizony, elmennek, ahova tudnak. A migráció nem megállítható. Egy hidegebb periódusban mi is „kimigráltunk” kilencvenmillió évvel ezelőtt Kenyából. Sokan úgy vélik – és be kell töredelmesen vallanom, hogy ezek közé tartozom magam is -, hogy a nem fenntartható környezetgazdálkodás felgyorsítása emberiség elleni bűn.
– Mit tehetünk egyénileg?
– A balatoni települések környékén, az erdőkben bóklászva szemet szúr a sok lerakott építési törmelék, lyukas fazék, autógumik.
A Balaton és környéke unikum. Harminc évnyi Párizsban való tartózkodás után azért jöttünk ide, mert a badacsonyörsi Öreg-hegyen élni olyan, mintha Provence-ban lennénk: előttünk a víz, bent vagyunk az erdőben, ahol állatok mászkálnak le-föl. Ezzel szemben áll a teljesen kiégett városi aszfalt és annak betyárjai. A környezet és az ember hat egymásra: ha a környezet degradálódik, annak következtében az emberi viselkedés is lecsúszik, amitől a környezet még rosszabb állapotba kerül, és ez a folyamat folytatódik tovább.
– Az az érzése az embernek, hogy a tudományos közösség kommunikációja limitált, nem mennek át az imént vázolt folyamatok sem...
– Sajnos így igaz. Az újságírók, a médiumok szerepe ezért hihetetlenül fontos: a történéseket nem csak a politikusoknak, hanem a publikumnak is el kell juttatni hiteles és kellőképpen drámai formában, hisz’ ennek részesei és alkotói vagyunk.
– Nyomokban fedezhető fel a BBC alapvető irányelve, vagyis az objektív ismeretterjesztés.
– Esetenként vannak kisebb-nagyobb hisztériák, aztán gyorsan elfeledkeznek róluk. A politikai közösségnek pedig az a felelőssége, hogy legyen egy kicsit műveltebb. Halvány lila gőzük sincs arról, hogy mennyire fontos a környezet. Az adminisztráció, hogy az intézményeinket a fenntarthatóság három pillére köré szervezzük, az politikai akarat kérdése.
A nemzetközi integrált trendekkel ellentétben a magyar környezetügy tökéletesen dezintegrált, más helyütt van az árvíz, a belvíz, a vízminőség, az öntözés, a vízellátás, a szennyvíztisztítás. Az egész apró részekre esik szét, ahelyett, hogy a kormányzati akarat az ország érdekeit venné figyelembe, beleágyazva a globális érdekekbe. A szuverenisták és a globalisták szemben állítása egy kapitális csacsiság.
Az ENSZ ma a világ legfontosabb intézménye, millió érdek között próbál olyan kompromisszumot teremteni, ami jó az embereknek. Márpedig az embereknek az jó, ha nem egy lefokozott, rangjától megfosztott, élhetetlen környezetet hagynak az utódaikra.
– Vagyis ez nem tudományos vagy szakmai, sokkal inkább morális kérdés.
– Így van, egyszerűen nincs morális jogunk arra, hogy a következő generációt megfosszuk az egészséges környezettől, mert ez bűn.
– Mit gondol arról, hogy ma Magyarországon egy első osztályos korban lévő hat-hétévesnek nincs környezetismeret órája, tehát órai keretek között nem tanul vízről, levegőről, Földről és ezek védelméről?
– Ezt óriási nagy hibának tartom. A húsz év fölötti generációval nyakig benne vagyok az oktatásban, s látom, hogy jelentős hiányaik vannak.
Pascale Andreani, Franciaország magyarországi nagykövete és Szöllősi-Nagy András
– A tanulásról jut eszembe, hogy Freund Tamás agykutató, az MTA elnöke szerint a korai zenei nevelés olyan hatással van az agy fejlődésére, amit más nem pótolhat. Ön nappal a hidrológiáért dolgozik, éjszaka pedig a művészetnek áldoz, feleségével, Nemes Judit festőművésszel közös képzőművészeti gyűjteményük hamarosan Füredre kerül.
– Meggyőződésem, hogy a ránk váró feladatok megoldásában a kreatív és kritikai gondolkodás kulcsfontosságú, ami a művészeteken keresztül érhető el. Végtelenül elszomorít, hogy ma Magyarországon a művészeti oktatás – a zene, a képzőművészet, az irodalom – rendkívül gyenge. Skilleket tanítunk, vagyis olyan képességeket, hogy például valaki be tudjon fúrni egy tiplit a falba, de kell egyáltalán az a tipli és az a fal?
– Erre azért voltak példák, Magyarországon is.
– Igen. Pécsett például Apagyi Mária és Lantos Ferenc művészeti iskolája, ahol a dolgok összefüggéseire világítottak rá, hogy a feladatokat interdiszciplinárisan, több tudomány vagy szakterület összefogásával kell megoldani, s képessé kell tenni magunkat arra, hogy kis csoportokban közösen oldjunk meg feladatokat. Egy alapos művészeti oktatás résztvevőiből lehetnek – és lettek is - kiváló matematikusok, filozófusok vagy agysebészek. Nem fogjuk tudni megoldani a feladatainkat, ha nem segítjük elő a kreatív gondolkodás elterjedését.
Apagyi Mária és Lantos Ferenc
– Aki a tudományos munkája révén tisztán látja a jövő nagyon is lehetséges negatív forgatókönyvét, az ezzel a nyitott szemmel hogy tud aludni?
– Valószínűleg egy erős sokk kell a társadalom felébredéséhez, hogy észrevegye – itt a Balaton térségében is -, hogy amit csinálunk, az nem fenntartható. Amiért inkább nyitott a szemem, és nem alszom jól: lehet, hogy akkor már késő lesz. Az átbillenési pontok rendkívül veszélyesek, ennek a tudatát be kell táplálni a fejekbe, s ebben a politikusok felelőssége óriási. Az nem jó, ha világszerte fő erőként egy sereg paprikajancsi egyetlen motívummal ugrál le-föl, jelesül, hogy időről-időre újraválasszák, hatalma legyen és esélye disznóságok elkövetéséhez. Az sem jó, ha a helyieknek nem tetszik, hogy nyolcemeletes házakat építenek a környezetükbe, ám ignorálják, semmibe veszik a véleményüket. Csak egyet tudok mondani: emberek, föl és tiltakozzatok.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!
