OTTHON ÉS KERT

Ünnepeljük otthon is a Föld napját: környezetbarát ötletek a tavaszi nagytakarításhoz

Van, aki a saját, van akit a családja egészségének megőrzése motivál, mások a klíma katasztrófa ellen szeretnének valamit tenni, és ezért választják otthonukban is a zöld megoldásokat. Ha kicsit újragondoljuk a tavaszi nagytakarítást, egészségesebbé válik otthonunk, kevésbé szennyezzük a környezetet, és a pénztárcánkat is kíméljük.


Idén kicsit reménytelennek tűnt, mikor kezd el tavaszodni, de szerencsénkre csak elkezdte felütni a fejét a jó idő. Annak apropóján, hogy nagyjából egybe esik a Föld napja azzal, hogy neki kell esni az ablaktisztításnak, és a mosógép is csak meg-megáll a télikabátok, sálak, sapkák mosása közben, érdemes végiggondolni, mit tehetünk a saját és a szeretett bolygónk egészsége érdekében. Az alábbi pontokban a lehető legkézenfekvőbb megoldásokat szedtük össze úgy, hogy ne okozzon problémát, ha gyerek és/vagy kisállat is lakik velünk.

Rendrakás és selejtezés - ami már nem kell, nem biztos, hogy szemét

A nagytakarítást érdemes egy nagy szortírozással egybe kötni. A jóléti társadalmak egyik legáltalánosabb berögződése a felhalmozás. Nem véletlenül kezdik felütni a fejüket a minimalizmusra törekvő trendek, például a ruhatárat illetően az alapdarabok jól variálására alapozó „kapszula gardrób”. Ízlés és megszokás kérdése, de mindenképp könnyebb az életünk, ha a feleslegessé vált holmijainktól megválunk. Ha tudjuk, mink van, mire van szükségünk, kisebb a valószínűsége, hogy felesleges tárgyak vásárlásával növeljük saját rendetlenségünket, és támogassuk a tömegtermelés fenntarthatatlan részét.

Arról nem beszélve, hogy ha eladjuk, ami nem kell, pénz is áll a házhoz, ha elajándékozzuk, segítünk másoknak. Egy használaton kívüli műanyag ételtartó is segítség lehet például egy állatmenhelyen. Kreativitással, újrahasznosítással nem jelent feltétlenül egy nagy halom plusz szemetet, ha szortírozunk.

Háztartási gépek

Ha új háztartási gépet készülünk beszerezni, nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy az energiafogyasztása az egyik legfontosabb tulajdonsága az adott eszköznek, tényleg rengeteget lehet vele spórolni, ha kevesebb vizet vagy áramot használ. Árulkodó lehet a gép lehetséges élettartamáról, hogy mennyi garanciát adnak rá. Ami még nem elhanyagolható szempont: a szervizelhetősége. Nagyon környezetszennyező, és meg mindig „trend” sajnos, hogy ha valami elromlik, mindenképp le kell cserélni, pedig sokszor meg lehetne javíttatni, ezzel is csökkentve az ökológiai lábnyomunk.

A már meglévő eszközeink karbantartása is nagyon meglátszik kiadásainkon. A rendeltetésszerű használattal éveket nyerhetünk szervizelés tekintetében, ugyanez igaz a tisztán tartására.

A legtöbb szennyeződést magunk is eltávolíthatjuk, viszont tényleg fontos sok esetben szakember segítségét igénybe venni. Gondoljunk nagytakarításkor a villanybojlerek vízkőtelenítésére, a kazán és a klíma karbantartására is. A felesleges energiahasználat mellett balesetveszélyesekké is válhatnak, ha elhanyagoljuk ezeket.

Vizes helyiségek

A legkritikusabb részei a lakásnak. A legmakacsabb szennyeződések a konyhában, a fürdőszobában és a mosdóban keletkeznek, ezért ezekben a helyiségekben vetjük be általában a legerősebb vegyszereket. A legáltalánosabb érvek a kemikáliák mellett, hogy így a legegyszerűbb, mert csak leemeljük a vonatkozó termékeket az áruház polcairól, amiket kifejezetten az adott problémára fejlesztettek ki, és bízunk benne, hogy nagy eséllyel hatnak is.

Pedig léteznek természetes módszerek is, amelyek jóval környezetbarátabbak, sőt, olcsóbbak. Az kétségtelen, hogy nem árt utána olvasni, hogy milyen környezettudatos alternatívát mire használhatunk. Ne keverjünk össze-vissza dolgokat, hogy ne képződjenek egészségre káros anyagok, ne tegyünk kárt a tisztítandó felületen, vagy ne hatástalanítsuk egyiket a másikkal.

Ha túl vagyunk ezen a részén, akkor hatalmas szabadságot is adnak azáltal, hogy nem kell minden munkafolyamathoz külön vegyszert tartanunk.

Tényleg csak néhány dolgot kell beszereznünk, és sokkal gazdaságosabb is. Ha van otthon ecet, citromsav, vagy szódabikarbóna nagyjából bármilyen szennyeződéstől megszabadulhatunk. Vízkőoldásra, zsíros szennyeződésekre és lerakódások eltávolítására se szeri se száma a recepteknek akár az interneten, akár nyomtatott formában.

Szobák és illatok

A szobák kitakarításában a legpraktikusabb fegyvereink lehetnek a szórófejes flakonok, és a fertőtlenítő hatású illóolajok.

Az ablaktisztítás sokak mumusa, de szerencsére ecettel és meleg vízzel tényleg makulátlanul tiszta és fertőtlenített felületeket kaphatunk, felesleges vegyszerek teljes mellőzésével. Még kényelmesebb, ha szórófejes flakonnal fújkáljuk, pont, mint a direkt erre készült szereket.

A kárpitok és szőnyegek rendezésére is számtalan környezetbarát megoldás fellelhető, ha nem foltosak, a frissítésük megúszható csupán szódabikarbóna és porszívó segítségével.

Mikor mindezeken túl vagyunk, a felmosás és a levegő fertőtlenítése már csak játék az illatokkal: a fertőtlenítő hatást elég a teafaolajra, és/vagy a levendulaolajra bízni.

Ha kialakultak a nekünk kényelmes szokások, időben nem kerül többe, viszont rengeteg pénzt spórolunk, és a körülöttünk kúszó-mászó, szaladgáló gyerekeket, háziállatokat sem kell féltenünk.

Képek: iStockPhoto, Pixabay


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


OTTHON ÉS KERT
Magyarországra is begyűrűztek a luxus műfüves szobrok
Több hónapos a várólista az egyedülálló óriás figurákért.


Luxusszállodák és tengerparti villák kertjeit hódították már meg világszerte az exkluzív megjelenésű, kézzel készített műfüves szobrok, melyek mostantól már Magyarországon is elérhetőek. A Grassbear műalkotások készítésével mindössze három kézműves mester foglalkozik a Távol-Keleten, így a leendő tulajdonosok biztosak lehetnek benne, hogy ritkaság kerül a birtokukba. A cég első körben 50 féle terméket hozott forgalomba, a műfűből készült szende őzbaktól a kerti gombán át a Forma-1-es autóig.

Az 1960-as évektől kezdve a sportpályák borítására szolgálta a műfű, de az 1990-es évektől kezdve egyre inkább elterjedt a tájrendezésben is, különösen az Egyesült Államokban. A műfűvel kirakott állatfigurák is ekkor indultak hódító útjukra: előbb a köztéri művészet és a dizájn világában nyertek teret, de napjainkban már számos nagyvárosban ötcsillagos hotelek udvarait, milliárdosok otthonainak kertjeit és vadászbirtokokat is díszítenek.

Az időtlen szépséget, életörömöt és az élőlények szeretetét kifejező luxus műfüves szobrok látványáért ugyanakkor már nem kell a világ másik felére utaznunk. Mostantól kezdve már Magyarországon is rendelhetőek.

Biró Attila, a termékek kizárólagos hazai forgalmazója, a Grassbear alapítója elmondta, számos országban rendkívül divatossá váltak a különböző műfüves figurák, melyeknek csak a képzelet szabhat határt. Az érdeklődők száma már most magas itthon is. Minden előjel arra utal, hogy hamarosan hazánkban is lehet majd találkozni az életnagyságú állatszobrokkal.

„Az apró részletekbe menően kidolgozott állat- és egyéb műfűvel borított szobrok az önkifejezésnek egy különösen extravagáns módját jelentik. Új hangulatot kölcsönöznek a kertnek, a gyermekek imádják, de az üzleti partnereket is le lehet nyűgözni velük. A Grassbear termékei 2010 óta készülnek Ázsiában. Az óriás szobrok jellemzője az igényesség, az aprólékos kidolgozás és a tökéletességre való törekvés. Mivel kizárólag kézzel készülnek, egyedülállóak az egész világon, túlzás nélkül nevezhetőek művészeti alkotásnak” – mutatott rá a szakember.

Több milliós tétel is lehet egy szobor

A fentebb említettek miatt egy-egy termék elkészítési ideje a bonyolultságtól és mérettől függően pár naptól akár két hétig is eltarthat. Mivel a szobrokat konkrét megrendelés alapján gyártják és importálják Magyarországra, azokra várólista van. A várakozási idő akár a három hónapot is elérheti.

A Grassbear kínálatában az induláskor 50 különböző szobor érhető el. Van köztük számos állatfigura, a teljesség igénye nélkül például pajkos mókus, hatalmas elefánt, oroszlán vagy őzike is. De a kínálatban megtalálhatóak sakkfigurák, különböző növények, gomba, és még egy Forma-1-es autó is. Utóbbinak az ára 25 ezer dollár, vagyis átszámítva több mint 9 millió forint. Biró Attila megjegyezte, ez az összeg is jól mutatja, hogy mennyire exkluzív termékekről van szó. A kínálatban szerencsére léteznek olyan szobrok is, melyekhez jóval olcsóbban is hozzá lehet jutni.

Jó hír, hogy a kisebb méretű alkotások megfizethető áron elérhetőek.

A műfüves szobrok mellett szól még, hogy gondozásmentesek és abszolút időtállóak. A termékek váza fém és üvegszál kombinációjával készül, így rendkívüli módon ellenáll a kopásnak és egyéb sérüléseknek. Stabilak, ellenállnak a borulásnak és a mászásnak. Mindezen tulajdonságok biztosítják, hogy hosszú évekig, akár évtizedekig ékességei legyenek egy-egy kertnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

OTTHON ÉS KERT
A Rovatból
Helikopterrel is építenek már Magyarországon – van, akinek a hegyoldal sem akadály
Nincs akadály a hegytetőn sem! Egy magyar építőipari cég helikopterrel emelt fel SIP paneleket a dunai panorámás házhoz Tahitótfalun.


Az ADAM-HOUSE nem ismer lehetetlent: helikopterrel építkezett a hegytetőn

A SIP házak építésének hazai éllovasa ismét bizonyította, hogy nincsenek számára lehetetlen kihívások. Szeptember 12-én Tahitótfaluban, egy gyönyörű dunai panorámás hegytetőn lévő ház építésénél alkalmaztak most itthon még sosem látott módszert: helikopterrel emelték a SIP paneleket és KVH gerendákat a helyszínre.

Az épülő ház különleges szerkezeti megoldásaihoz nemcsak a könnyű, de masszív SIP panelek, hanem hosszú fagerendák is szükségesek voltak, amelyek szállítása hagyományos úton szinte lehetetlennek bizonyult. A hegytetőhöz vezető szűk, meredek úton ugyanis még a kisebb személyautók számára is kihívás a közlekedés, nemhogy a nagyobb teherautóknak. Márpedig a szükséges fagerendák között akadtak szép számmal 6 métert meghaladó példányok is, a házra pedig a tetőszerkezet is SIP panelekből készül. Éppen ezért döntött úgy a cég, hogy a szállítási feladatot a levegőbe emelik – szó szerint.

Az építkezés nagy port kavart: helikopteres teheremelés a Heliforce csapatával

A Heliforce egy Mi-2-es helikoptert állított szolgálatba a feladathoz, amit Imreh Lajos, repülős körökben elterjedt nevén Lujó irányított. A szállítás során a helikopter 14 alkalommal fordult, hogy a Tahitótfalu melletti, Kerékpáros pihenőként ismert területen lepakolt SIP paneleket és KVH gerendákat a hegyoldalba szállítsa. A munka gördülékenysége érdekében nem szállt le minden forduló után: mind a le- és felszállási helyszínen egy-egy tapasztalt csapat gondoskodott a terhek rögzítéséről és levételéről, miközben a gép a levegőben lebegett.

Sietni is kellett a munkálatokkal: 20 percenként szükség volt egy rövid tankolásra, amihez elkerülhetetlen volt a leszállás, és 11 órától várható volt egy szelesebb, a teheremelés számára kedvezőtlen időjárás megjelenése. Ez végül csak délben következett be – mintha az égiek is arra vártak volna, hogy utolsó terhével is sikeresen célba érjen a helikopter.

Ez az innovatív megoldás jelentősen felgyorsította az építkezést, amely során egy 154 négyzetméteres, teraszos, panorámás ház épül, amelyben helyet kap alul egy pince, garázs, liftakna, fent pedig szinteltolással egy tágas lakótér is. A kulcsrakész átadás novemberre várható, amely az ADAM-HOUSE és a Heliforce hatékony együttműködésének köszönhetően reális céldátum.

Na de mit szólt ehhez Tahitótfalu?

A cég munkatársai próbáltak mindent elkövetni, hogy az emelés a lakosság számára a legkevesebb terhet jelentse: az első tervezett alkalommal (aminél az időjárás közbeszólt) szórólapokat helyeztek a nagyobb parkolóban álló autókra és az érintett területeken a postaládákba, a tényleges emelési dátum előtt pedig az Önkormányzat bevonásával értesítették a lakosságot. A helikopter a lenti helyszínen töltötte a megelőző éjszakát az ADAM-HOUSE önrakodó kamionjával együtt. Azonban a munkálatok kezdetével így is megvárták a fél nyolcas időpontot.

A falu lakossága a visszajelzések szerint értékelte a fenti törekvéseket: a helikopter 14 fordulója alatt mindössze egyetlen lakossági panasz érkezett a zajterhelésre, miközben rengetegen fejezték ki bátorításukat. Azokon a pontokon pedig, ahonnan biztonságos távolságból ugyan, de jól lehetett látni a munkálatokat, igazi piknikhangulat alakult ki. Többen valóban takarókkal kitelepülve gyönyörködtek az egyedi látványban. Azt is sokan megjegyezték, hogy Tahitótfalu még sosem látott ilyet. Ebben igazuk voltak: helikopteres teheremeléssel történő ház szállításból Magyarországon ez volt az első.

Ha SIP ház, akkor ADAM-HOUSE – mit tudunk a cégről, aki kitalálta ezt az egészet?

Az ADAM-HOUSE 100%-os magyar tulajdonú, kizárólag SIP paneles készházakkal foglalkozó gyártó, kivitelező és tervezőcég. A teheremelést megelőző hetekben kapták kézhez EPD tanúsítványukat – ez a környezeti terhelést elemzi a termék teljes élete során, a SIP házak esetén független tanúsítványként bizonyítja, hogy a technológia használata nemcsak a SIP házakban élőknek, de a bolygónak is áldás. A cég 2018-as alapítása óta folyamatosan fejlődik, mostanra két telephelyen gyártják hulladékmentesen a SIP házakat. Az őrült ötletek nem idegenek tőlük, a gyakori földi szállítás mellett hollandiai lakópark projektjük során kipróbálták már a vízi utat is. Igazán itt volt az ideje egy légi szállításnak… A SIP technológia előnyei közé tartozik az energiatakarékosság, a gyors építési idő, valamint a rendkívüli tartósság. A cég filozófiája, hogy minden akadályt legyőznek, legyen szó bármilyen nehéz terepről, mint a mostani hegytetői projekt.

SIP technológiával általában az előre gyártott elemek, milliméterpontos és tökéletesen egyenes falszerkezetek és a szárazépítészet előnyei miatt lesz a megszokottnál sokkal gyorsabb a szerkezetépítés, itt azonban az is megmutatkozott előnyként, hogy nem kellett „minden egyes téglát” kézzel felvinni az elkészült betonalapra.

Ha kíváncsi vagy, miért ebben a technológiában hisz és miket tud megvalósítani az ADAM-HOUSE, nézd meg a honlapjukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

OTTHON ÉS KERT
A Rovatból
Hatékony megoldások a penészes falak ellen
Mielőtt pánikba esnénk, mert néhány penészes folt megjelent otthonunk falán, érdemes átgondolni, mit tehetünk annak érdekében, hogy a nem kívánt foltokat távol tartsuk a lakásunktól!


Mi okozhatja a penész kialakulását otthonunkban?

Ha egy épületszerkezet folyamatosan nedvességet kap (akár a rossz aljzatszigetelés miatt vagy tetőn keresztül) és a beltérben 70% feletti a páratartalom legalább 3 napon keresztül, akkor a penészfolt kialakulása borítékolható.

A vizesedés okát feltétlenül ki kell deríteni szakember segítségével, és meg kell akadályozni, mert ez a kényelmetlen helyzet újra és újra visszatérhet. Pár javaslatot ehhez: ha például egy földszinti lakás alulról kapja folyamatosan a nedvességet, akkor nagy valószínűséggel a falazatot kell injektálni (pl. Mapestop Cream segítségével), mivel ez az eljárás tömíti a kapillárisokat és megakadályozza a falazatban a nedvességi további felszívódását.

Ha felülről érkezik folyamatosan a víz, akkor a tető típusa szerint vagy bádogossal vagy vízszigetelő szakemberrel együttműködve kell kialakítani a víz helyes elvezetését.

Ha a beltéri fal felületén jelenik meg a penész, akkor előfordulhat, hogy a falazat szigeteletlensége okoz problémát. Ha a harmatpont, azaz a páralecsapódás helye a lakótéren belül van, a nedvesség a beltérben jelenik meg, ami otthon adhat a penészfoltok kialakulásának is. A harmatpont eltolását a kültéri falazat hőszigetelésével tudjuk befolyásolni.

Gyakori helyszíne a penésznek a fürdőszoba sarkai. Itt nyilvánvaló a pára és a nedvesség jelenléte, de sokat segíthetünk, ha a ruhákat nem itt tesszük ki száradni, és hagyjuk minden használat után kiszellőzni a fürdőszobát.

Milyen megoldás van a penészfoltok eltüntetésére?

Ha már bajban vagyunk, meg kell harcolnunk a penésszel! A Mapei termékei között található profi tisztítószer, az Ultracare Mould Remover egy mély behatoló képességű penészölő és fertőtlenítőszer, lehet alkalmazni festett felületen, csempén és egyéb burkolatokon is.

Fel kell spriccelni a felületre, akár több alkalommal is, majd egy rongy segítségével el kell távolítani a penészt a felületről, a végén pedig lemosni azt. Fontos, hogy a penészesedett rész megtisztításával nem ért véget a folyamat, a penészspóráktól egy nagytakarításon keresztül el kell köszönni, illetve a lehető legtöbbet kell szellőztetni. Prevencióként alkalmazható az UltraCare Anti-Mould Protector, ami hatékony és tartós, színtelen védelmet nyújt a penész kialakulása ellen és megelőzi a kellemetlen foltok kockázatának kialakulását.

Ismerje meg az Ultracare védő- és tisztítószer termékcsalád többi tagját is, hatékony megoldást kaphat például a fugák felújítására vonatkozóan is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


OTTHON ÉS KERT
Energiatakarékos tippek régi családi házakhoz
Vizsgáljuk meg, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre!


A régi családi házaknál gyakran magasak a rezsiköltségek az elavult vagy hiányos hőszigetelés miatt. Jó hír azonban, hogy van megoldás! Minél masszívabb a falazat, annál hatékonyabb lehet a hőszigetelés, ha azzal együtt alkalmazzuk. A 90-es évek körül épült házak még a régi szabványok szerint készültek: 3-4 cm vastag alapvakolatot alkalmaztak a falak mindkét oldalán. Ezeknél a házaknál tehát adott a tömör falazat, és rajtunk múlik, hogy hőszigeteléssel növeljük a hőtároló képességet. Vizsgáljuk meg, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre!

Hőszigetelő rendszerek típusai

A hőszigetelő rendszerek különböző típusai közül választhatunk, amelyek mindegyike más-más előnyökkel rendelkezik:

- EPS hőszigetelő rendszer: A legjobb ár-érték arányú választás a fehér polisztirolos lemez alkalmazása.

- Grafitos hőszigetelő rendszer: 20%-kal vékonyabb, grafitos polisztirol lemezekkel változatlan hőszigetelési eredmény érhető el.

- Ásványi hőszigetelés: Válasszunk ásványi lemezeket, ha a hőszigetelés mellett minimális hangszigetelést is szeretnénk a ház falára.

- PIR hőszigetelés: A PIR extra vékony hőszigetelő lemezekkel nagyfokú hőszigetelő képesség érhető el, ha az építési szabályok vagy a ház adottságai miatt korlátozott vastagságot tudunk csak alkalmazni.

Színvakolat kiválasztása

A vakolatok megfelelő tulajdonságainak ellenőrzéséhez két számot keressünk a termék címkéjén: V (páraáteresztési képesség) és W (vízfelvételi képesség). Az osztályozás 1-től 3-ig terjed, ahol a legalacsonyabb szám a legjobb. Például a Mapei által kifejlesztett Quarzolite Tonachino Pro akril kötőanyagú vakolat V1-W3 besorolással rendelkezik, ami kiváló páraáteresztő és alacsony vízfelvételi képességet jelent.

Újítsa fel házát állami támogatással

1990. december 31. előtt épült a családi háza? Ha igen, Ön igénybe veheti az Otthontámogatási Felújítás állami támogatást. Ismerje meg a támogatással kapcsolatos újdonságokat az otthonfelujitastamogatas.hu weboldalon, itt könnyen igénybe veheti tanácsadók segítségét, és egy gombnyomással építőanyag kereskedőt, valamint hőszigetelő szakembert is választhat !


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk