prcikk: Last minute akciókkal hajráztatják az ügyfeleket a napelemes cégek | szmo.hu
OTTHON ÉS KERT
A Rovatból

Last minute akciókkal hajráztatják az ügyfeleket a napelemes cégek

Részletek ugyan még nem ismertek, de ajánlatok vannak. Ráadásul a határidő a hosszú hétvégére esik.


Hiába nincs még mindig jogszabály a napelemek által termelt áram betáplálási lehetőségének megszűnéséről, a cégek a Kormányinfón hallottak alapján már akcióztatják az ügyfeleket a gyors jelentkezésre, hogy még megérkezzen az igénylésük október 31-ig az áramszolgáltatójukhoz - írja a Bank360.hu.

A Kormányinfón elhangzottak ugyan még nem számítanak jogforrásnak, de az áramszolgáltatók, napelemes cégek és napelemes fejlesztést tervezők az elmúlt két hétben kénytelenek voltak arra hagyatkozni, amit ott bejelentettek eddig a napelemes rendszerek által termelt áram betáplálási lehetőségének megszűnéséről.

Nem babra megy pedig a játék, egy lakossági napelem-telepítésnél is milliók forognak kockán, most pedig egy olyan új előíráshoz és határidőhöz igyekszik mindenki lóhalálában alkalmazkodni, amiről még nincs is jogszabály. A cégek már úgy akcióznak, mintha lenne, pedig a bűvös napot, október 31-ét egyelőre csak Gulyás Gergely minisztertől lehetett hallani - emlékeztet a Bank360.hu.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be azt is az október 13-i Kormányinfón, hogy megszűnik a napelemes rendszerek által termelt, és fel nem használt áram hálózatba táplálási lehetősége. Akkor az hangzott el, hogy az áramszolgáltatókhoz már benyújtott igénybejelentéseknél még megmarad a betáplálási lehetőség, de a további napelem-telepítéseknél mindaddig nem adnak erre módot, amíg a hálózatot nem teszik alkalmassá nagyobb igények befogadására. Ennél többet akkor nem közöltek a Kormányinfón, így azóta, lassan két hete minden érintett a részleteket várja, de mindeddig nem jelent meg jogszabály erről.

Az október 22-i, szombati Kormányinfón annyit mondott még Gulyás Gergely, hogy a jogszabály hamarosan megjelenik, és október 31-ig lesz lehetőség a betáplálási igénybejelentésre.

Erre reagálva a napelem-telepítéssel foglalkozó cégek már ezzel a határidővel hirdetik a last minute akcióikat, nekik elég volt a miniszter bejelentése. A helyzet furcsaságát jól mutatja, hogy például az E.ON egyszerre tudja és nem tudja a betáplálási igénybejelentés határidejét.

Honlapján ugyanis ez olvasható:

“Kedves Érdeklődő! A 2022. október 13-án tartott Kormányinfó sajtótájékoztatón a napelemes rendszerek hálózati csatlakozási szabályainak megváltoztatása került bejelentésre. A vonatkozó jogszabályt még nem hirdették ki, így a részletek nem állnak rendelkezésünkre. Jelenleg még nem tudunk tájékoztatást adni a jövőbeli eljárásról. A szabályozás megjelenéséig megértését és türelmét kérjük!”

Mindeközben az ügyfeleknek küldött akciós mailjében az E.ON cége már azt írja:

Kedves Partnerünk! Régóta fontolgatja a napelemes rendszer telepítését, de még nem hozta meg a végső döntést? Az elmúlt hetekben a Kormányinfó sajtótájékoztatókon elhangzott, hogy módosítás várható a napelemes rendszerek engedélyezési folyamatában. Ez alapján a hálózatra csatlakozás és a visszatáplálás feltételei kedvezőtlen irányba változhatnak. Október 31-ig még beküldheti engedélyeztetési igényét, amivel lehetőséget biztosíthat, hogy a hálózatra csatlakozzon.”

Ebben az esetben egyébként az E.ON cége a saját napelem-telepítési szolgáltatásának igénybevételére buzdít az utolsó napokban, nem a más fejlesztővel dolgozó ügyfeleket sürgeti áramszolgáltatóként a betáplálási igény mielőbbi benyújtására hozzá. Utóbbi furcsa is lenne, hiszen a betáplálási lehetőség megszüntetését éppen azzal indokolta a kormány, hogy további tömeges igényt már nem bírna el a jelenlegi villamosenergia-rendszer.

Az E.ON Solar nincs egyedül az ajánlatával, több napelemes cég is kampányol az október 31-i dátummal, azt ígérve a rezsijüket csökkenteni így akaróknak, hogy segít néhány nap alatt benyújtani az igényt a betáplálásra a területi áramszolgáltatóhoz még a kapuzárás előtt. Ez a dátum ráadásul a hosszú hétvégére esik, így valójában még kevesebb az idő, még ha az ajánlat összeállítása, elfogadása, és az igénybejelentés online lebonyolítható is

- figyelmeztet a Bank360.hu.

Attól mindenesetre már nem kell tartani, hogy az ingyenmilliókkal kecsegtető napelem pályázattal tovább növelnék a sorban állók számát. A novemberre beígért második pályázati fordulót ugyanis a betáplálási stop bejelentése után lefújták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


OTTHON ÉS KERT
A Rovatból
Pár éve még óriási divat volt, ma már mindenki szabadul a veszélyes műfűtől
A magyar kerttulajdonosok rájöttek, hogy a drágán telepített műfű valójában élettelen, forró sivatagot csinál az udvarukból. A 2026-os trendek nemcsak szebbek, de a rezsin is spórolnak.


Vége a szomszédoknak mutogatott, vonalzóval húzott kirakatkertek korszakának, 2026-ban ugyanis már az a menő, ami valóban él és működik.

A kertbarát szemléletet a kőkemény valóság írja át: a brutális nyári hőhullámok, a vízhiány és az a vágy, hogy a kert ne csak díszlet legyen, hanem egy használható, hűs menedék.

Sokan ismerhetik azt a furcsa érzést, amikor egy látszólag hibátlan udvarban állva mégsem akarnak ott maradni. Túl szép, túl szabályos, túl tökéletes...

A műfű és a sterilre betonozott udvarok ideje lejárt, és ennek nyomós okai vannak.

A műanyag gyep egy nyári napon kegyetlenül felforrósodhat, tudományos mérések szerint a felületi hőmérséklete akár 30 Celsius-fokkkal is magasabb lehet, mint az élő fűé. Nem párologtat, így nem hűti a környezetét, és nem mellesleg sem a talajélethez, sem a biodiverzitáshoz nem tesz hozzá semmit.

Az Európai Unió már lépett is a szándékosan hozzáadott mikroplasztikumok ügyében, ami a jövőben a műfüvek granulátum töltetét is érintheti.

A merev, katonás rend helyett a természetesebb, lazább ültetések törnek előre, a kertbarát szemlélet ugyanis teljesen átalakult.

A hullámzó évelők, a díszfüvek és a vegyes ágyások olyan tereket hoznak létre, amelyek évszakonként változnak, és nemcsak a tulajdonosnak, de a méheknek, lepkéknek és madaraknak is vonzóak. Ez nem a gyep teljes felszámolását jelenti, hanem azt, hogy a pázsit visszakerül az eredeti helyére: csak ott marad, ahol valóban használják játékra vagy pihenésre.

A nehezen fenntartható, napégette részeken talajtakarók, kavicsos-növényes megoldások vagy évelősávok veszik át a szerepét.

A fenntarthatóság ma már nem egy drága hóbort, hanem a józan ész diktálta alapelv.

A kertészek egyre tudatosabban választanak szárazságtűrő növényeket, mulccsal takarják a talajt a párolgás ellen, és gyűjtik az esővizet. Egy átlagos, 100 négyzetméteres tetőfelületről éves szinten akár 48-64 köbméter ingyen öntözővizet is össze lehet gyűjteni.

Ami tíz éve még vígan elvolt a kertben, az a mai magyar nyarakat – mint a rekordforró 2022-es vagy 2024-es szezont – már csak szenvedve vészeli át. A növényválasztásnál ezért már nem a katalógusfotó a döntő, hanem az, hogy a növény életben marad-e júliusban.

Ez a szemlélet az élővilágnak is kedvez.

Egy beporzóbarát kert több nektárt adó növénnyel, kevesebb vegyszerrel és természetes búvóhelyekkel segíti őket, és ettől nem lesz „vad összevisszaság”, csak sokkal elevenebb. Terjed a „No Mow May” mozgalom is, amely arra buzdít, hogy májusban ne nyírjunk füvet, így segítve a korai rovarokat.

A dísz és a haszon egyre kevésbé válik szét. Ennek a szemléletnek a lényege, hogy ami ehető, az lehet egyben díszítő elem is.

Így kerülhet levendula a járda mellé, metélőhagyma az évelők közé, földieper szegélynövényként vagy ribiszke díszcserjeként a kertbe. Az okos kert sem a drága kütyükről szól, hanem a jó döntésekről: a növény a megfelelő helyre kerül, a víz nem vész kárba, a burkolat pedig nem forrósítja fel az egész udvart.

Persze egy időjárás-alapú öntözőrendszer rengeteg vizet spórolhat, de a valódi okosság a tervezésnél kezdődik.

A kert 2026-ban már nemcsak látvány, hanem valódi élettér. Felértékelődtek az árnyékot adó pergolák, a kényelmes kerti bútorok és a funkcionális zónák, ahol pihenni, játszani vagy akár veteményezni is lehet.

Egy növényekkel befuttatott pergola nemcsak hangulatos, de bizonyítottan hűti a mikroklímát, így elviselhetőbbé teszi a forró nyári estéket.

A cél egy olyan kert, amelyik nem szégyelli, hogy él, bírja a klímát, és nem követel állandó idegbajt a fenntartása. Egy olyan udvar, amelyik nemcsak jól fotózható, hanem jó benne lenni.

Via HobbiKert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
OTTHON ÉS KERT
A Rovatból
A leggyűlöltebb magyar gyomnövény, amiért most sorban állnak a séfek és a patikusok
Az Európai Gyógyszerügynökség hagyományos növényi gyógyszerként ismeri el a pitypang gyökerét. Tápanyagban gazdag levele pedig gourmet alapanyagként jelenik meg a csúcsgasztronómiában.


A sárga virágfejek, amelyek március közepén már makacsul áttörik a gondosan nyírt pázsitot, a legtöbb kerttulajdonosból azonnali gyomirtási reflexet váltanak ki.

Pedig az a növény, amelyik kéretlenül is helyet követel magának a kertünkben, a tányérunkon, a teáscsészénkben és a házi patikánkban is kincset ér.

A pitypang, vagyis a gyermekláncfű ma már sokak számára egyáltalán nem kiirtandó gaz, hanem ingyen termő vadzöldség, illatos szirupok alapanyaga és egy komoly hagyományokkal rendelkező gyógynövény.

Kulináris és egészségügyi rehabilitációja javában zajlik, miközben a csúcsgasztronómia és a hivatalos orvoslás is újra felfedezi magának a benne rejlő hatalmas potenciált.

A hivatalos fitoterápia világában fontos növény a gyermekláncfű, és szigorú szakmai keretek között ismeri el a hatását.

Az Európai Gyógyszerügynökség egyértelműen rögzíti a növény gyökerének hagyományos felhasználási módjait. A testület hivatalos álláspontja kimondja, hogy a gyökérből készült készítmények hagyományos növényi gyógyszerként enyhe emésztési panaszok, mint a teltségérzet, a puffadás vagy a lassú emésztés tüneteinek enyhítésére, átmeneti étvágytalanság kezelésére, valamint a vizelet mennyiségének növelésére használhatók, utóbbi esetben az alsó húgyúti panaszok kiegészítő, átöblítő terápiájaként.

Fontos, hogy ezeket a javallatokat a hatóság kizárólag a régóta fennálló, hagyományos alkalmazás alapján ismeri el.

A felnőtteknek szánt adagolási útmutató is pontos: tört, szárított gyökérből 1-5 grammot kell 150 ml vízben főzni, és naponta kétszer-háromszor fogyasztani. A növény használata 12 év alatt nem ajánlott, és ha a tünetek két hétnél tovább fennállnak, orvosi konzultáció szükséges.

Míg a gyógyszeripar a gyökeret, a gasztronómia a növény többi részét fedezi fel újra. A séfek és az ételrajongók egyre bátrabban nyúlnak a pitypang zsenge leveleihez és virágaihoz. A kulcs a kesernyés íz megszelídítése. A trükk a fiatal, virágzás előtti levelek gyűjtése, valamint a savas és olajos dresszingek – citrom, olívaolaj – használata, amelyek remekül ellensúlyozzák a zöldség karakterét.

A virágok felhasználása is egyre népszerűbb.

A friss, sárga szirmoknak enyhén mézes aromájuk van, de az igazi tavaszi csemege a tésztában kisütött virágfej. A pitypangvirágok önmagukban is elég finomak, de be is márthatod őket tésztába és kisütheted.

A pitypang nevéhez egy másik népszerű termék, a pitypangméz is kötődik, de itt fontos tisztázni a fogalmakat. Létezik valódi, méhek által gyűjtött, ritka monoflorális pitypangméz, amelynek ízprofilja jellegzetesen erős, enyhén csípős és virágos.

Azonban amit a legtöbben házi pitypangmézként ismernek és készítenek, az valójában egy cukorral és vízzel főzött, sűrű pitypangvirág-szirup. Ez a vegán mézhelyettesítőként is emlegetett készítmény technikailag nem méhészeti termék, bár ízében és állagában is emlékeztethet a mézre.

A pitypang zöldje nemcsak ízélmény, hanem valóságos vadon termő multivitamin.

Egyetlen csészényi (körülbelül 55 gramm) nyers, aprított pitypanglevél mindössze 25 kalóriát tartalmaz, miközben 103 milligramm kalciumot, 218 milligramm káliumot és 19 milligramm C-vitamint rejt. Kiemelkedően magas az A- és K-vitamin-tartalma: előbbiből a napi ajánlott bevitel több mint felét, utóbbiból pedig a másfélszeresét fedezi, emellett gazdag a szem egészségéért felelős luteinben és zeaxantinban is.

A sokoldalú felhasználás mellett azonban elengedhetetlen a biztonsági szempontok ismerete. A fészkesvirágzatúak családjára érzékenyeknél a pitypang allergiás reakciókat, bőr- vagy légúti tüneteket válthat ki.

Mivel a gyökér serkenti az epeelválasztást, használata ellenjavallt epeúti elzáródás, epekövesség vagy más epeúti betegségek esetén. A tudományos szakirodalom felhívja a figyelmet a lehetséges gyógyszerkölcsönhatásokra is: vízhajtókkal vagy lítiumtartalmú készítményekkel együtt szedve óvatosság indokolt.

A levelek magas K-vitamin-tartalma miatt pedig az alvadásgátlót szedő betegeknek mindenképpen egyeztetniük kell orvosukkal a fogyasztás előtt. Az Európai Gyógyszerügynökség adatok hiányában nem javasolja a pitypangkészítmények használatát 12 év alatti gyermekek, valamint várandós és szoptató nők számára.

A növény nemcsak az ember, hanem a természet számára is hasznos lehet.

Kora tavasszal, amikor még kevés más virág nyílik, bőséges pollenforrást biztosít a méheknek és más beporzóknak. Aki gyűjtésre adja a fejét, annak a jogi kereteket is ismernie kell. Magyarországon védett természeti területen a gyűjtés engedélyköteles.

Általános szabály, hogy csak vegyszermentes helyről, nem védett fajból és a terület tulajdonosának hozzájárulásával szabad növényt szedni, a fenntarthatóság elveit szem előtt tartva.

Via VeOl


Link másolása
KÖVESS MINKET:


OTTHON ÉS KERT
A Rovatból
Kevés munka, hónapokig tartó színkavalkád - ezt a virágot ültesd el a tavasz első heteiben
A márciusi ültetésű kasvirág minimális gondozást igényel napos vagy félárnyékos helyen. A szárazságot jól tűri, ráadásul gyógynövényként az immunrendszert is erősítheti.


Ha olyan növényt keresünk, ami a virágágyás hátsó részében is látványos, itt a biztos választás: az echinacea, vagyis a kasvirág.

A színpompás virág számára a március vége ideális időszak az ültetésére. A tavaszi kertészeti szezon elindult, a faiskolákban pedig már kaphatók a palánták.

A helyzetet tovább sürgeti, hogy március 29-én átállunk a nyári időszámításra, ami a kerti munkák, így az öntözés ütemezését is befolyásolja.

A kasvirág mellett szól, hogy akár 1–1,2 méter magasra is megnő, miközben szélességben körülbelül 60 centimétert foglal el. Tenyérnyi virágai rózsaszín, lila, bordó, piros vagy fehér színben pompáznak, virágzása pedig júniustól egészen az első komolyabb őszi fagyokig kitart.

Erős szárának köszönhetően nem igényel támasztékot, és miután meggyökeresedett, a szárazabb időszakokat is jól tűri. Kifejezetten vonzza a beporzókat, különösen a méheket, ami előnyös, ha a kertben gyümölcsöt vagy zöldséget is termesztünk.

Ültetéséhez napos vagy félárnyékos helyet válasszunk, a talaj pedig legyen jó vízelvezetésű. A szakértők 40-60 centiméteres tőtávolságot javasolnak, hogy a növények szellősen álljanak.

Bár a komposztot meghálálja, a túlzott tápanyagellátás a virágzás rovására a lombozat növekedését serkentheti. Az ültetés utáni alapos beöntözés és egy vékony mulcsréteg segít megőrizni a talaj nedvességét.

A folyamatos virágzás érdekében az elhervadt virágokat érdemes rendszeresen eltávolítani, egy kora nyári visszavágás pedig még hosszabb virágzási időszakot eredményezhet. A csigák károsíthatják, párás időben pedig hajlamos lehet a lisztharmatra, amit a szellős ültetéssel előzhetünk meg.

Vágott virágként is kiváló, a télen meghagyott magfejei pedig a madaraknak nyújtanak táplálékot.

Szaporítása tőosztással a legegyszerűbb, egy idősebb növényt több részre is szét lehet választani. A magról nevelés türelmet igényel, mivel a magok lassan csíráznak, és a palánták könnyen összetéveszthetők a gyomokkal.

A kasvirág nemcsak dísznövény, hanem régóta ismert gyógynövény is, immunerősítő hatása miatt gyakran használják megfázásos vagy légúti megbetegedések megelőzésére. Mivel erős hatású növényről van szó, kúraszerű alkalmazása előtt érdemes szakemberrel egyeztetni.

Via Sokszínűvidék


Link másolása
KÖVESS MINKET:


OTTHON ÉS KERT
A Rovatból
Évek óta rosszul takarítod a fürdőszobát: ezen az egyetlen mozdulaton múlik minden
Sokan a drága szerekben keresik a hibát, pedig a bosszantó foltokat egy rossz szokás okozza. A megoldás egyetlen mozdulat, amit eddig szinte mindenki kihagyott a takarítás végén.


A fürdőben még ott lebeg a friss tisztítószer illata, a csaptelep csillog, a tükör makulátlan. Aztán pár óra múlva, amikor oldalról ráesik a fény a falra, előbújnak a csíkok és a matt foltok. A legtöbben ilyenkor azt gondolják, hogy rossz tisztítószert választottak, vagy túl kemény a víz, pedig a valóság ennél egyszerűbb: egy alapvető lépést hagyunk ki takarítás közben.

A fürdőszobai csempe ugyanis nem a tisztítástól lesz foltos, hanem a száradástól, pontosabban attól, hogy magától szárad meg.

A vízben oldott ásványi anyagok, valamint a tisztítószer-maradványok száradás közben kirajzolódnak a felületen, ez okozza a csíkos, fátyolos hatást.

A The Spruce női portál szerint a második tipikus hiba a túl sok tisztítószer használata. „A legtöbb csík nem a kosztól, hanem a fel nem törölt tisztítószer-rétegtől marad a csempén” – állítják nemzetközi takarítási szakértők.

Az ecetes vagy bolti tisztítószereket mindig hígítani kell, különben bevonatot képeznek a felületen, ami megszáradva matt foltokat hagy maga után.

A foltmentesség titka a helyes sorrend. Először mindig szárazon töröljük át a csempét, hogy a por ne váljon ragaccsá. Ezután jöhet a hígított tisztítószer, de elég pár perc hatóidő is a szappanmaradvány fellazítására. Ezt követi az alapos leöblítés, majd a legfontosabb lépés: az azonnali szárazra törlés egy mikroszálas kendővel, fentről lefelé. Ez az egyetlen módja annak, hogy ne maradjanak ásványi csíkok a csempén.

Kemény víz esetén a foltosodás még gyorsabban jelentkezik, mivel a benne lévő kalcium és magnézium száradáskor fehér lerakódást hagy. Ezért javasolják a szakértők, hogy időnként desztillált vízzel fejezzük be a takarítást.

Fontos, hogy savérzékeny természetes köveken, mint a márvány vagy mészkő, soha ne használjunk ecetes vagy savas tisztítót,

mert az marást okozhat, ezekhez pH-semleges szer szükséges. Vegyük komolyan a biztonságot is: soha ne keverjünk hipót tartalmazó szereket ecettel vagy ammóniával, mert a folyamat során mérgező gázok képződhetnek. A legegyszerűbb megelőzés, ha zuhanyzás után egy gumis üvegtisztítóval lehúzni vagy kendővel áttörölni a csempét. Ez napi két perc, cserébe a heti takarításnál nem kell súrolni.

Via Meglepetés


Link másolása
KÖVESS MINKET: