OTTHON ÉS KERT
A Rovatból

Kerti csapok és öntözőrendszerek téliesítése

Cikkünkben segítünk hogyan kezdj neki!


Szeptember elmúltával nincs már szükségünk az öntözőrendszerekre és eszközökre. Az alacsonyabb hőmérséklet következtében véget ér a gyep és a haszonnövények növekedési időszaka, ráadásul a kipárolgás mértéke is radikálisan csökken. Fontos teendőnk adódik: téliesítenünk kell a kerti csapokat és öntözőrendszereket, így védve őket a fagy rongálásától.

Önmagában az alacsony hőmérséklet nem jelent problémát, azonban a rendszerekben maradt víz komoly károkat okozhat. A fizikaórákról tudjuk, hogy fagyás során a víz térfogata megnő; vagyis a csövekben maradt víz – megfagyva – jég formájában szétfeszítheti azokat. Ez a magyarázata annak, hogy minden öntözőrendszert és minden vizes eszközt téliesítenünk kell, vagy biztonságos fagymentes helyre kell szállítanunk. Nagyon fontos, hogy ezt még az első fagy előtt megtegyük!

Ha egy teljes öntözőrendszert kell téliesítenünk, kell téliesítenünk, mindenképpen érdemes alaposan áttanulmányozni a rendszer leírását, illetve használati útmutatóját. A különböző rendszerek különböző elemekből épülnek fel, így egységes javaslattal aligha élhetünk.

Az öntözőrendszerek az esetek többségében rendelkeznek leeresztő vagy víztelenítő szelepekkel. Ezek az öntözőrendszer legalacsonyabb pontján helyezkednek el, amennyiben a telepítő ezeket helyesen telepítette. A téliesítésnél elegendő a vizet elzárni, ezzel a nyomást levéve a rendszerről. A víztelenítő szelepek ekkor elengedik a rendszerben lévő maradék vizet, így fagy esetén a rendszerben nincs már víz, ami megrongálhatná a rendszer elemeit. Amennyiben a rendszerünk leeresztő szeleppel rendelkezik, úgy azt is ki kell nyitnunk ahhoz, hogy a rendszerből távozhasson a víz.

Ha ilyen rendszerrel van dolgunk, elsőként magát a vízcsapot kell elzárnunk. Amennyiben a rendszer egy hagyományos kerti csaphoz csatlakozik, annak a vízelvezető szelepét is nyitjuk. Ezt a szelepet leggyakrabban fagycsapként szoktuk emlegetni, a megtalálása nem okozhat problémát. Ezt követően nyitjuk az összes vízleeresztő szelepet, így máris megszűnik a rendszerben lévő víznyomás. Nincs más dolgunk, csupán meg kell várnunk, hogy a rendszerben lévő összes víz távozzon a csövekből. A legmélyebb ponton elhelyezett szelepet érdemes kiszerelni és fagymentes helyen tartani, amíg újra szükségünk lesz rá.

Látható, hogy az öntözőrendszer téliesítése relatív egyszerű művelet, akár szakember bevonása nélkül is könnyedén elvégezhető. Ám vannak esetek, amikor nincs ennyire egyszerű dolgunk: ha a rendszer nem rendelkezik beépített víztelenítő szelepekkel, egyszerűen nincs mit nyitnunk, hogy távozzon a rendszerben lévő víz…

Ebben az esetben szükségünk lesz egy kompresszorra. De mindenekelőtt el kell zárnunk a főcsapot. Nagyon fontos, hogy áramtalanítsuk a szivattyút és a víznyerőhelyet! Ezt követően a kompresszort csatlakoztatnunk kell a rendszerhez, majd nyitjuk az úgynevezett zónaszelepeket – amennyiben nem adott az automatikus beállítás lehetősége, ezt kézzel tehetjük meg. A szelepen keresztül megkezdődik a rendszerben pangó víz elfolyása, miután az összes víz távozott, lecsatlakoztathatjuk a kompresszort. A szelepeket ne zárjuk el, nyugodtan hagyjuk nyitott állapotban! Végül kapcsoljuk le a vezérlőt, ezzel befejezve a műveletet.

Miután elvégeztük az öntözőrendszer téliesítését, foglalkozzunk a különböző vizesedényekkel, hordókkal és tömlőkkel is! Ne feledjük, a műanyag hordókat a jég könnyedén szétrepesztheti, így ezeket mindenképpen szükséges üríteni. A locsolótömlőket, pisztolyokat és szórófejeket is vigyük fagyvédett helyre! Ha mindent megtettünk az öntözőberendezéseink védelme érdekében, biztosak lehetünk benne, hogy a következő tavasszal is jó szolgálatot tesznek majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


OTTHON ÉS KERT
A Rovatból
Így szerezhetsz magadnak telket teljesen ingyen – ezt a szabályt kell ismerned
Létezik egy különleges eset, ami 15-ről 5 évre rövidíti a tulajdonszerzés idejét.


Ingyen telek Magyarországon? Nem városi legenda, hanem egy törvényes út, aminek a végén egy elhagyott ingatlan a nevünkre kerülhet. Az elbirtoklás intézménye 15 év folyamatos használat után adhat valódi tulajdont, sőt, bizonyos esetekben ez az idő akár 5 évre is lerövidülhet.

Míg korábban főleg az osztatlan közös tulajdon jogi buktatóiról lehetett hallani, a mostani információk egy konkrét, járható utat mutatnak a tulajdonszerzésre.

Az elbirtoklás lényege, hogy aki egy ingatlant huzamos ideig, megszakítás nélkül és sajátjaként használ, az idővel megszerezheti annak tulajdonjogát – írta a Hóvége.

Ingatlanok esetében a kulcs a 15 év, ami alatt a birtokosnak úgy kell viselkednie, mint egy valódi tulajdonosnak: gondozza a kertet, karbantartja az épületet és fizeti a közüzemi számlákat.

Fontos feltétel, hogy az illető nem lehet bérlő vagy szívességi használó, mert azzal elismeri, hogy a terület valaki másé.

A 15 évnek megszakítás nélkül kell eltelnie. Ha ez idő alatt a papíron szereplő tulajdonos akár csak egyszer is megjelenik és jelzi az igényét a telekre, például rövid időre használatba veszi, az egész folyamat újraindul. A birtokláshoz nem lehet bűncselekménnyel, például erőszakos lakásfoglalással jutni.

Önmagában a tulajdonos személyének változása nem szakítja meg az időt, az csak akkor indul újra, ha az új tulajdonos fellép és gyakorolja a jogait.

Kivételt jelenthet, ha időközben a tulajdonos személye megváltozik, de az új tulajdonos sem foglalkozik a telekkel; ilyenkor a birtoklási idő bizonyos esetekben folytatódhat.

Amikor az elbirtokló hivatalossá tenné a tulajdonjogát, neki kell bizonyítania az elmúlt másfél évtized történéseit. Ehhez szükség lehet régi fotókra, közüzemi számlákra, a szomszédok tanúvallomására vagy bármilyen dokumentumra, ami a folyamatos, sajátkénti használatot igazolja.

Ha a bejegyzett tulajdonos elismeri az elbirtoklást, az ügyintézés egyszerűbb.

Ha viszont vita alakul ki, vagy a tulajdonos kiléte ismeretlen, bírósági eljárásra van szükség.

A jogerős ítélet alapján a földhivatal bejegyzi az új tulajdonost.

Termőföldek esetében szigorúbb szabályok érvényesek. Ilyen területet cég vagy egyesület nem szerezhet meg elbirtoklással, csak magyar vagy uniós állampolgár jöhet szóba. Aki nem minősül földművesnek, legfeljebb 1 hektárnyi területet birtokolhat el. Az eljáráshoz a Kormányhivatal jóváhagyása is szükséges.

Létezik egy rövidebb út is, az úgynevezett jogcímes elbirtoklás.

Ha van egy régi, de formailag nem megfelelő adásvételi szerződés, ami igazolja, hogy valaki már kifizette a területet, akkor akár 5 év után is megszerezheti a tulajdonjogot.

Ez a helyzet leginkább olyan osztatlan közös tulajdonoknál jellemző, ahol valaki csak a terület egy részét használja évtizedek óta.

Ez a jogi lehetőség megoldást kínálhat azokra a bonyolult tulajdoni helyzetekre, amelyek felmerültek például a Rákosrendező körüli ügyekben, vagy amelyeket az Otthon Start program szabályozása is érintett.

Az elbirtoklás tehát egy létező jogi lehetőség, de a konkrét lépések megtétele előtt érdemes ügyvéddel konzultálni, különösen termőföld vagy osztatlan közös tulajdon esetén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
OTTHON ÉS KERT
A Rovatból
Ellepték a tetvek a bodzát? Négy filléres házi szerrel megmentheted a növényt
A leveleken megjelenő ragacsos mézharmat, a torzuló hajtások és a hangyák jelenléte a bodzán a levéltetű-fertőzés első jelei. Lépésről lépésre bemutatunk négy azonnali, vegyszermentes megoldást, amit már az első tüneteknél bevethetsz.


Ragacsos, pöndörödő levelek lepték el a bodzát? Nem kell pánikba esni, és a drága vegyszereket sem kell azonnal elővenni.

Négy, filléres otthoni megoldással már ma megállítható a levéltetvek inváziója, amelyek pár nap alatt komoly fertőzést okozhatnak.

A legbiztosabb jelek, amikre figyelni kell, a leveleken megjelenő ragacsos bevonat, az úgynevezett mézharmat, a torzuló, összepöndörödő levelek, valamint a hangyák megjelenése.

Emellett persze a hajtásokon feltűnő apró zöld, fekete vagy sárgás rovarok is árulkodóak.

Ha bármelyik jelet észleljük, azonnal cselekedni kell. A legismertebb módszer a szappanos vizes permet: egy kevés mosogatószert langyos vízzel összekeverve a fertőzött részekre kell permetezni. Ez feloldja a tetvek védőrétegét. Érdemes a kezelés után 1-2 órával tiszta vízzel is lemosni a növényt. Az Agrárszektor szerint a csalánból készített lé nemcsak riaszt, de erősíti is a növényt, a fokhagyma intenzív illata pedig szintén távol tartja a kártevőket.

A fertőzés legelején egy egyszerű, de erős vízsugár is csodákra képes, amivel lemoshatók a telepek a levelek fonákjáról is.

Ha a házi módszerek többszöri ismétlésre sem hoznak eredményt, és a fertőzés tovább terjed, érdemes célzott növényvédő szert használni. Ilyenkor válasszunk kíméletes, lehetőleg bio készítményt, különösen akkor, ha a bodzát fogyasztani szeretnénk, és szigorúan tartsuk be a címkén jelzett élelmezés-egészségügyi várakozási időt.

A hosszú távú siker kulcsa a megelőzés.

A rendszeres metszéssel kialakított szellősebb lombkorona, a fertőzött hajtások azonnali eltávolítása, a túlzott nitrogéntrágyázás kerülése,

valamint a természetes ellenségek, például katicabogarak kertbe vonzása mind csökkentik a fertőzés esélyét. Az általános kártevők elleni védekezés alapja a folyamatos figyelem.

A védekezést érdemes már kora tavasszal elkezdeni. A téli metszés után hetente ellenőrizzük a friss hajtásokat. Áprilisban és májusban, a fertőzés csúcsidőszakában a házi permeteket érdemes többször is bevetni.

A lényeg a gyors reagálás. A korai felismerés és a filléres otthoni praktikák kombinációja megmentheti az idei virág- és terméshozamot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

OTTHON ÉS KERT
A Rovatból
„14 fok alatt meg sem mozdul a mag” – ezen múlik, hogy lesz-e idén cukkinid
A cukkini vetését csak a talaj tartós, 14–16 Celsius-fokos felmelegedése után szabad elkezdeni. Ez a kritikus hőmérsékleti küszöb biztosítja a magok egyenletes kelését és a növények erőteljes kezdeti fejlődését.
DP, kép: freepik - szmo.hu
2026. április 20.



Ha most cukkinit vetnél, ne a naptárt nézd, hanem a talajhőmérőt: 14–16 °C alatt a mag szinte meg sem mozdul – ettől függ, mikor indulhat igazán a szezon. Ez határozza meg az egész idény sikerét.

A cukkini melegigényes és fagyérzékeny zöldség, a biztonságos kezdéshez meg kell várni, amíg a talaj tartósan felmelegszik, és az éjszakai fagyok veszélye elmúlik.

Magyarországon ez az időszak jellemzően április végére vagy május közepére esik, de a pontos dátumot mindig az aktuális időjárás határozza meg – írja az Agroinform.hu.

Ha megvan az ideális időpont, a talaj minősége a következő kulcstényező. A cukkini a laza szerkezetű, jó vízáteresztő és tápanyagban gazdag közeget kedveli. Ezt ősszel mélyásással vagy szántással, tavasszal pedig a magágy gondos elmunkálásával lehet előkészíteni.

A szervesanyag-pótlásra érett istállótrágya vagy komposzt a legjobb választás, a friss trágya ugyanis perzselheti a gyökereket. A talaj ideális pH-értéke 6,0 és 7,5 között van; a túl savanyú talajt meszezéssel, a lúgosat pedig további szerves anyaggal lehet javítani.

A jó magágy után jöhet a vetés, ami történhet közvetlenül szabadföldbe vagy palántaneveléssel is, utóbbi a hűvösebb éghajlaton adhat előnyt.

A magokat 2-3 centiméter mélyre kell helyezni, egy fészekbe 2-3 darabot, majd kelés után csak a legerősebb növényt érdemes meghagyni.

A sortávolság 80–120, a tőtávolság pedig 60–80 centiméter legyen, hogy a levegő szabadon járhasson a növények között.

A keléstől a termésig a víz az egyenletes fejlődés záloga. A cukkini vízigénye különösen a virágzás és a terméskötődés időszakában magas.

A vízhiány torz terméshez és keserű ízhez vezethet.

A legjobb, ha reggel öntözünk, lehetőleg csepegtető rendszerrel, ami közvetlenül a gyökérzónába juttatja a vizet, és elkerüljük a pangó víz kialakulását.

A fenntartható termesztésben a vetésforgó is kulcsfontosságú: ugyanarra a területre 3-4 éven belül ne kerüljön cukkini, hogy a talajban lévő kórokozók ne szaporodjanak fel. A növénytársítás is hasznos lehet, a bab és a kukorica például jó szomszédja, míg egyes aromás növények távol tarthatják a kártevőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

OTTHON ÉS KERT
A Rovatból
Így lesz a kőzúzalékból tartós, esztétikus burkolat – a „kőszőnyeg” titka
Természetes hatású, modern, és jól elkészítve kifejezetten strapabíró. A látvány mögött viszont nem varázslat van, hanem egy nagyon fontos összetevő: a kötőanyag.


Van az a pillanat, amikor ránézel a repedezett teraszra, az örökké poros bejáróra vagy a medence körüli „mindig vizes” sávra, és csak ennyit gondolsz: kell ide valami szebb… és ami nem megy tönkre két szezon alatt.

Pont ezért lett annyira népszerű az utóbbi években a köznyelvben „kőszőnyegnek” hívott burkolat: természetes hatású, modern, és jól elkészítve kifejezetten strapabíró. A látvány mögött viszont nem varázslat van, hanem egy nagyon fontos összetevő: a kötőanyag.

Mi az a „kőszőnyeg”, és miért szeretik ennyien?

A kőszőnyeg (szakmailag inkább: kőzúzalékos, vízáteresztő dekorburkolat) lényege egyszerű:

  • kiválasztod a szemcsés anyagot (márvány, kvarc, természetes kőzúzalék),
  • összekevered egy megfelelő kötőanyaggal,
  • és egy összefüggő, esztétikus felületet kapsz.

A jó hír: nem kell hozzá „műkő hangulat”, mert a végeredmény pont attól szép, hogy a kő marad a főszereplő.

A még jobb hír: kültéren is nagyon szerethető megoldás, mert vízáteresztő (önvízelvezető) felület alakítható ki – vagyis nem az történik, hogy az első eső után tócsák állnak a teraszon.

A tartósság kulcsa: a kötőanyag

A dekoratív kőzúzalék önmagában csak kavics. Attól lesz belőle burkolat, hogy egy olyan anyag fogja össze, ami:

  • bírja a kopást,
  • bírja az időjárást,
  • és nem rontja el a kövek színét.

Itt jön képbe a Mapefloor Binder 930: egy egykomponensű, oldószermentes, átlátszó, nem sárguló alifás poliuretán kötőanyag, amit kifejezetten dekoratív, vízáteresztő kőburkolatokhoz fejlesztettek.

A „nem sárgul” rész lakossági szemmel is nagy ügy: ha világosabb kőzúzalékot választasz, senki nem szeretné, hogy egy nyár alatt sárgás árnyalatot kapjon a felület.

Hova való? (Spoiler: nem csak a bejáróra)

A kőszőnyeg jellegű burkolat akkor igazán látványos, ha olyan helyre kerül, ahol egyszerre számít a design és a praktikum:

  • bejáró, járda, kerti ösvény – rendezett, igényes összkép
  • terasz, erkély – kellemes „mezítlábas” hangulat
  • árkád, átjáró – elegáns, modern felület
  • medence környéke – víz nem áll meg úgy, mint sok sima burkolaton
  • belső terek (showroom, kiállítótér) – ha valami igazán egyedit szeretnél

Design-trükkök: ettől lesz „wow” a végeredmény

A kőszőnyeg egyik legnagyobb előnye, hogy nem kell leragadni egyetlen árnyalatnál.

Játszhatsz például:

  • egyszínű vagy kevert szemcsékkel,
  • geometrikus mintákkal (akár keretezéssel),
  • különböző szemcseméretekkel (pl. 2–4 mm vagy 4–8 mm),
  • és akár a felület „hangulatával” is: finomabb, elegánsabb vagy rusztikusabb legyen.

A cél: olyan burkolat, ami illik a házhoz – és nem „csak úgy odakerült”.

A legtöbben itt rontják el: az aljzat-előkészítésnél

Bármennyire csábító az „ezt megcsináljuk hétvégén” érzés, ennél a burkolatnál a tartósság a részleteken múlik.

A stabil végeredményhez általában az kell, hogy:

  • az aljzat szilárd, tiszta, zsír- és pormentes legyen,
  • a nedvességtartalom kontrollált legyen (gyakran 4% alatt szokták megadni irányadóként),
  • és legyen rendben a tapadásfokozás, alapozás.

A rendszerben gyakran használnak olyan alapozót, mint a Mapecoat I 600 W (kétkomponensű, átlátszó, vizes diszperziós epoxi bevonat), ami a megfelelő tapadást segíti.

„Oké, de mennyire macerás?” – röviden a folyamatról

Lakossági szemmel a lépések így néznek ki (nagyon leegyszerűsítve):

1. Aljzat ellenőrzése és előkészítése (repedések, szilárdság, tisztítás)

2. Alapozás a megfelelő tapadásért

3. Kőzúzalék + kötőanyag pontos arányban összekeverve

4. Terítés és simítás egyenletes vastagságban

5. Kötés, majd kíméletes használat az első időszakban

A pontos anyagszükséglet, rétegvastagság és technológia mindig az adott feladattól függ – ezért, ha nagy felületről, kültérről vagy medence környezetről van szó, érdemes szakemberrel egyeztetni.

Miért lehet hosszú távon jó választás?

A jól kivitelezett kőszőnyeg jellegű burkolat:

  • modern, természetes hatású,
  • kültérre és beltérre is illeszthető,
  • nem sárguló kötőanyaggal sokáig szép maradhat,
  • és vízáteresztő kialakításnál kevésbé „tócsásodik”.

A lényeg a végére: szép, de csak akkor, ha okosan készül

A kőszőnyeg nem csak egy trendi burkolat, hanem egy olyan megoldás, ami komolyan fel tudja dobni a bejárót, a teraszt vagy a kert egy részét – és közben praktikus is.

Ha pedig a kivitelezésnél nem spórolod el a kulcslépéseket (aljzat, alapozás, megfelelő kötőanyag), akkor tényleg olyan felületet kapsz, amire jó ránézni… és jó rálépni is.

Ha belevágnál

Ha kérdésed adódik, a Mapei szaktanácsadók szívesen segítenek, akár a projekt helyszínére történő ingyenes kivonulással is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk