prcikk: Felére csökkenhetnek a kerttel kapcsolatos költségek a műfűvel | szmo.hu
OTTHON ÉS KERT
A Rovatból

Felére csökkenhetnek a kerttel kapcsolatos költségek a műfűvel

Évente 30-40 százalékkal nő a műfű iránti igény Magyarországon, ami nem csak annak köszönhető, hogy a műfűvel borított terület egész évben esztétikus látvány, de egyre inkább annak is, hogy több ezer forintot spórolhatunk vele havonta.


Aki sokat foglalkozik azzal, hogy a kertje egész évben teljes pompájában tündököljön, pontosan tudja, mennyi pénz, idő és energia kordában tartani akár egy átlagos 100-150 négyzetméteres területet is. Mindeközben számos olyan probléma is felléphet, ami még több költséget és ráfordítást igényel.

„Az élő füvet, ha nem megfelelőek a körülmények, 3-4 évente újra kell telepíteni. Egyre gyakoribbak a penészedések, gombásodások, ezzel is számolni kell. Az évszakonkénti munkálatok, a fűnyírás, műtrágyázás, locsolás, újratelepítések nem csak energiát, de rengeteg pénzt is felemészthetnek, ha azt szeretnénk, hogy tökéletes legyen a kertünk télen-nyáron” - magyarázta Bíró András műfű szakértő.

Azoknak, akik tökéletes kertet, teraszt szeretnének, de nem tudnak sok időt a fenntartására, gondozására fordítani, tökéletes megoldás lehet a műpázsit, ami ma már a legkorszerűbb anyagokból készül. Persze itt is érdemes szem előtt tartani a minőséget, hisz ha megfelelő terméket választunk, akár 15 évig gyönyörködhetünk benne anélkül, hogy aggódnunk kellene az újratelepítésen.

„Hollandia a műfű-nagyhatalom Európában, itt folyamatosan a legújabb technológiákat, innovációkat alkalmazzák. Ennek köszönhetően a ma forgalmazott minőségi műpázsit már lélegző, vízáteresztő felület, amelyet nyugodtan lehet fák, bokrok alá is telepíteni. Mivel megfelelő a szellőzésük, attól sem kell tartani, hogy alatta bepenészedik a talaj. Mielőtt azonban kiválasztjuk, melyik fajta műfű a nekünk való, érdemes szakemberrel beszélni, aki az igényeknek és az igénybevételnek megfelelő terméket fog ajánlani. Nem mindegy ugyanis, milyen terhelést kap az adott terület, vagy éppen mekkora testű kutyus járkál rajta” - tette hozzá Bíró András, a Prémium Pázsit Kft. egyik cégvezetője.

Hosszú távú befektetés, de felére csökkenhetnek a költségek

A műpázsit persze hosszú távú befektetés, hiszen két-három év a megtérülése, de ha azt nézzük, hogy az élő füvet 3-4 évente újra kell telepíteni, 15 év alatt felére csökkenhetnek a költségeink.

„Egy átlagos kertben havonta több ezer liter vizet is ellocsolhatunk, ami több ezer forintos többletköltséget jelenthet a műpázsithoz képest, mindemellett nincs szükség különös gondozásra, műtrágyázásra, és télen-nyáron ugyanolyan szép és esztétikus marad. A kisállattartók is nagyon szeretik, mert a kutyák és cicák általában kedvelik ezeket a felületeket. A szülők számára pedig fontos szempont szokott lenni, hogy a minőségi műfű nem allergizál, kevesebb pollen jut a gyerekek játszókörnyezetébe” - tette hozzá a szakértő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


OTTHON ÉS KERT
A Rovatból
Pár éve még óriási divat volt, ma már mindenki szabadul a veszélyes műfűtől
A magyar kerttulajdonosok rájöttek, hogy a drágán telepített műfű valójában élettelen, forró sivatagot csinál az udvarukból. A 2026-os trendek nemcsak szebbek, de a rezsin is spórolnak.


Vége a szomszédoknak mutogatott, vonalzóval húzott kirakatkertek korszakának, 2026-ban ugyanis már az a menő, ami valóban él és működik.

A kertbarát szemléletet a kőkemény valóság írja át: a brutális nyári hőhullámok, a vízhiány és az a vágy, hogy a kert ne csak díszlet legyen, hanem egy használható, hűs menedék.

Sokan ismerhetik azt a furcsa érzést, amikor egy látszólag hibátlan udvarban állva mégsem akarnak ott maradni. Túl szép, túl szabályos, túl tökéletes...

A műfű és a sterilre betonozott udvarok ideje lejárt, és ennek nyomós okai vannak.

A műanyag gyep egy nyári napon kegyetlenül felforrósodhat, tudományos mérések szerint a felületi hőmérséklete akár 30 Celsius-fokkkal is magasabb lehet, mint az élő fűé. Nem párologtat, így nem hűti a környezetét, és nem mellesleg sem a talajélethez, sem a biodiverzitáshoz nem tesz hozzá semmit.

Az Európai Unió már lépett is a szándékosan hozzáadott mikroplasztikumok ügyében, ami a jövőben a műfüvek granulátum töltetét is érintheti.

A merev, katonás rend helyett a természetesebb, lazább ültetések törnek előre, a kertbarát szemlélet ugyanis teljesen átalakult.

A hullámzó évelők, a díszfüvek és a vegyes ágyások olyan tereket hoznak létre, amelyek évszakonként változnak, és nemcsak a tulajdonosnak, de a méheknek, lepkéknek és madaraknak is vonzóak. Ez nem a gyep teljes felszámolását jelenti, hanem azt, hogy a pázsit visszakerül az eredeti helyére: csak ott marad, ahol valóban használják játékra vagy pihenésre.

A nehezen fenntartható, napégette részeken talajtakarók, kavicsos-növényes megoldások vagy évelősávok veszik át a szerepét.

A fenntarthatóság ma már nem egy drága hóbort, hanem a józan ész diktálta alapelv.

A kertészek egyre tudatosabban választanak szárazságtűrő növényeket, mulccsal takarják a talajt a párolgás ellen, és gyűjtik az esővizet. Egy átlagos, 100 négyzetméteres tetőfelületről éves szinten akár 48-64 köbméter ingyen öntözővizet is össze lehet gyűjteni.

Ami tíz éve még vígan elvolt a kertben, az a mai magyar nyarakat – mint a rekordforró 2022-es vagy 2024-es szezont – már csak szenvedve vészeli át. A növényválasztásnál ezért már nem a katalógusfotó a döntő, hanem az, hogy a növény életben marad-e júliusban.

Ez a szemlélet az élővilágnak is kedvez.

Egy beporzóbarát kert több nektárt adó növénnyel, kevesebb vegyszerrel és természetes búvóhelyekkel segíti őket, és ettől nem lesz „vad összevisszaság”, csak sokkal elevenebb. Terjed a „No Mow May” mozgalom is, amely arra buzdít, hogy májusban ne nyírjunk füvet, így segítve a korai rovarokat.

A dísz és a haszon egyre kevésbé válik szét. Ennek a szemléletnek a lényege, hogy ami ehető, az lehet egyben díszítő elem is.

Így kerülhet levendula a járda mellé, metélőhagyma az évelők közé, földieper szegélynövényként vagy ribiszke díszcserjeként a kertbe. Az okos kert sem a drága kütyükről szól, hanem a jó döntésekről: a növény a megfelelő helyre kerül, a víz nem vész kárba, a burkolat pedig nem forrósítja fel az egész udvart.

Persze egy időjárás-alapú öntözőrendszer rengeteg vizet spórolhat, de a valódi okosság a tervezésnél kezdődik.

A kert 2026-ban már nemcsak látvány, hanem valódi élettér. Felértékelődtek az árnyékot adó pergolák, a kényelmes kerti bútorok és a funkcionális zónák, ahol pihenni, játszani vagy akár veteményezni is lehet.

Egy növényekkel befuttatott pergola nemcsak hangulatos, de bizonyítottan hűti a mikroklímát, így elviselhetőbbé teszi a forró nyári estéket.

A cél egy olyan kert, amelyik nem szégyelli, hogy él, bírja a klímát, és nem követel állandó idegbajt a fenntartása. Egy olyan udvar, amelyik nemcsak jól fotózható, hanem jó benne lenni.

Via HobbiKert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
OTTHON ÉS KERT
A Rovatból
Szomszédháború az esővíz miatt: sokan nem tudják, hogy szabálytalan, amit tesznek
A csapadékvíz elvezetése gyakori konfliktusforrás, mivel a jogszabályok tiltják a víz közterületre vagy másik magánterületre való átvezetését. A szabályszegés nemcsak bírságot von maga után, de télen a lefagyás miatt balesetveszélyes is.


A szomszéd ereszcsatornájából a járdára vagy a telekre folyó esővíz nem csupán bosszantó, hanem szabálytalan és veszélyes is.

A jogszabályok egyértelműen tiltják a csapadékvíz ilyen módon történő elvezetését, a szabályszegőkre pedig komoly bírság várhat, különösen, ha a kifolyó víz télen lefagyva balesetveszélyt okoz.

Bár a kerítésen túlra, vagyis közterületre, illetve másik magánterületre nem vezethető át az esőcsatorna, sokan figyelmen kívül hagyják ezt az alapvető előírást.

Számos lakóépületnél a műszaki adottságok nem teszik lehetővé, hogy a csapadékvizet a telken belül oldják meg, ilyenkor sokan az utcai járda elárasztását választják. A probléma a lejtős utcákban hatványozottan jelentkezik, ahol az együttesen kivezetett víz egyetlen alacsonyabban fekvő ingatlanon gyűlhet össze.

„Hiába teszek meg mindent a saját telkemen, tisztán látható, hogy az utcában a legtöbben kivezetik az ereszcsatornáról a vizet az utcára. Mivel az utca lejt, ez a víz mind az én telkemen köt ki” – panaszolta egy dunakeszi lakos, ahol a település korábban gyakran küzdött villámárvizekkel.

A csapadékvíz elvezetését kormányrendelet szabályozza, amely kimondja, hogy az ereszcsatorna vizét úgy kell elvezetni, hogy az ne okozzon kárt sem a szomszédos telkekben és építményekben, sem a közterületen.

Az elsődleges és szabályos megoldás a csapadékvíz telken belüli elszikkasztása. Ha ez nem lehetséges, a vizet útmenti gyűjtőárokba, csapadékcsatornába vagy más befogadóba kell elvezetni, de ezt is csak szabályozottan, például a járdaszint alatt átvezetett zárt csőrendszeren keresztül szabad megtenni.

Szigorúan tilos a csapadékvizet a szennyvízcsatornába vezetni, mert a nagy mennyiségű esővíz rontja a szennyvíztisztítók hatékonyságát és növeli a kezelési költségeket.

Bár az önkormányzatok saját rendeletekben is szabályozzák a kérdést, a betartás ellenőrzése nem mindenhol következetes.

Aki a vizet a közterületre vagy a szomszéd telekre vezeti, több tízezer forintos bírságra számíthat.

Ennél jóval súlyosabb, akár százezres nagyságrendű pénzbüntetést kockáztat az, aki illegálisan a szennyvízcsatornára köti rá az ereszét. Emellett a károkozásért polgári jogi felelősség is felmerülhet, ha például valaki elcsúszik és megsérül a járdán képződött jégen.

Ha a szomszéd okoz problémát, az első lépés a párbeszéd. Amennyiben ez nem vezet eredményre, az illetékes önkormányzatnál vagy a közterület-felügyeletnél lehet bejelentést tenni, a szabálytalan elvezetést pedig érdemes fotókkal dokumentálni.

Via Agrofórum


Link másolása
KÖVESS MINKET:


OTTHON ÉS KERT
A Rovatból
Délről érkező, veszélyes kullancsok terjednek: a kutatók a lakosságtól várják a segítséget
A klímaváltozás miatt egyre gyakoribbá válhatnak Magyarországon a Hyalomma nemzetségbe tartozó vérszívók. A HUN-REN a PragmaTick mobilalkalmazáson keresztül is gyűjti a lakossági adatokat a terjedésről.
DP, kép: freepik - szmo.hu
2026. április 03.



A tavaszi időjárással nemcsak a természet ébred, de a kullancsok is aktivizálódnak, a kutatók pedig a lakosság segítségét kérik az új, délről érkező fajok észlelésében. A természettudósok egy Olaszországban azonosított, kullancsokhoz köthető új vírusra hívják fel a figyelmet, ami akár 41 fokos lázzal is járhat.

A hazai helyzet feltérképezésére a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont 2021 óta működteti a Kullancsfigyelő oldalt.

A program célja, hogy a lakosság bevonásával gyűjtsenek adatokat a vérszívók magyarországi előfordulásáról.

Győrössy Dorottya, az intézet Járványökológiai Kutatócsoportjának munkatársa szerint a kezdeményezés egyik legfontosabb oka, hogy gyorsan észleljék az új vagy ritka fajok megjelenését.

„A Kullancsfigyelő oldal célja, hogy a lakosság bevonásával gyűjtsünk adatokat a kullancsok előfordulásáról Magyarországon. Az oldal létrehozásának egyik fontos oka az volt, hogy minél gyorsabban észlelni tudjuk az olyan új vagy ritka fajok megjelenését, mint például a Hyalomma nemzetségbe tartozó kullancsok” – fejtette ki a kutató.

A bejelentést a PragmaTick mobilalkalmazás is segíti, és a kutatók hangsúlyozzák, hogy minden egyes adat számít.

A programnak van egy külön alága, amely kifejezetten az állattartókat célozza. „A Kullancsfigyelő programon belül egy külön alprogramot is indítottunk állattartók bevonásával. Ennek keretében arra kérjük a haszonállatokat – például lovakat, szarvasmarhákat vagy bivalyokat – tartó gazdákat, hogy ha kullancsot (főleg Hyalomma-t) találnak az állataikon, azt jelezzék, illetve lehetőség szerint küldjék be számunkra vizsgálatra” – hangsúlyozta a szakember.

A beérkezett adatok alapján 2021 és 2025 között összesen 29 Hyalomma példányt azonosítottak mintegy 830 lakossági bejelentésből.

Ez azt mutatja, hogy bár a délről érkező faj jelen van, egyelőre ritkának számít. A kutatók ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy a rendelkezésre álló térképek nem a kullancsok valódi elterjedését tükrözik, hanem azt is, hogy honnan érkezik a legtöbb bejelentés.

Sokan érzékelhetik úgy, hogy egyre több a kullancs, aminek hátterében az enyhébb telek, a nagytestű vadállomány növekedése és a vérszívók megjelenése a városi zöldterületeken is állhat. A szakértők szerint azonban a kullancsok tényleges állományváltozását nehéz mérni, inkább arról van szó, hogy gyakrabban kerülünk velük kapcsolatba.

A kullancsok által terjesztett betegségek közül Magyarországon a legismertebb a Lyme-kór és a kullancsencephalitis, utóbbi ellen létezik védőoltás.

A megelőzéshez hozzátartozik a természetjárás utáni alapos testátvizsgálás, különösen a hajlatokban, valamint a zártabb ruházat és a kullancsriasztó szerek használata.

Ha kullancsot találunk, azt minél előbb, szakszerűen kell eltávolítani, mert sok kórokozó átviteléhez hosszabb idejű vérszívás szükséges.

A szakértők szerint a kullancsok teljes visszaszorítása nem reális cél, mivel az ökoszisztéma részei, így hosszú távon együtt kell élnünk velük. A kockázat azonban megfelelő odafigyeléssel jelentősen csökkenthető.

Via Sokszínű Vidék


Link másolása
KÖVESS MINKET:


OTTHON ÉS KERT
A Rovatból
A vihar közeleg, a favágó drága – nehéz döntés a kerttulajdonosoknak, ami százezrekbe kerülhet
A tavaszi és őszi időszakban a megnövekedett kereslet miatt a favágók rendkívül leterheltek. Aki az utolsó pillanatra hagyja a munkát, hosszabb várakozási idővel és magasabb árakkal is szembesülhet.


Javában tart a felkészülés a viharszezonra. Az ilyen időszakok különösen megnövelik az idős vagy sérült kerti fák jelentette kockázatokat, és sürgetik az azonnali intézkedést.

A viharok érkezésével a nagyobb, elöregedett vagy megdőlt fák komoly veszélyt jelenthetnek, és ha baj történik, a károk gyorsan jelentőssé válhatnak.

Ha a fakivágás mellett döntünk, mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk.

A Pénzcentrum gyűjtése szerint a költségek egy kisebb fa esetében 9 ezer és 19 ezer forint között mozognak, míg egy közepes méretű példány eltávolítása 19 ezer és 39 ezer forintba kerülhet.

Egy nagy fa kivágása 39 ezer forintnál kezdődik és elérheti a 79 ezer forintot, az extra méretű fák esetében pedig 80-100 ezer forinttól indul a számla.

Az ár azonban nemcsak a mérettől függ. Ha a fa ház közelében áll, vezetékek mellett nőtt, vagy nehezen megközelíthető, a munka bonyolultabbá válik, és az ár is gyorsan megugorhat.

Ehhez jönnek még az olyan extra költségek, mint az ágak elszállítása, a darabolás vagy a tuskó eltávolítása, amelyek külön tételként tovább növelik a végösszeget.

Érdemes időben lépni, mert tavasszal és ősszel a favágók leterheltsége megnő. Aki az utolsó pillanatra hagyja a döntést, könnyen hosszabb várakozással és magasabb árakkal szembesülhet. Viharok után sokan pánikszerűen keresnek szakembert, ami tovább nehezíti a helyzetet.

Fontos a körültekintő kivitelező-választás is, emellett egyes településeken engedélyhez is köthetik a fakivágást, így a szabályok figyelmen kívül hagyása később még többe kerülhet.

A jó hír, hogy nem minden esetben a kivágás a megoldás.

Sok problémát a fák elhanyagoltsága okoz, amit rendszeres ellenőrzéssel és szakszerű ápolással meg lehet előzni. Egy gondozott fa stabilabb, és kisebb eséllyel válik veszélyessé.

Via Sokszínű Vidék


Link másolása
KÖVESS MINKET: