HÍREK
A Rovatból

3,8 millió forint is lehet a vissza nem térítendő támogatás a módosított otthonfelújítási program tervezete szerint

A legmagasabb összegű (3,5 millió forint) vissza nem térítendő támogatáshoz, akik magas jövedelmű járásban élnek, de maguk kevesebbet keresnek, mint a tavalyi bruttó átlagkereset 70 százaléka.


Módosították az eddig ismert feltételeket, minek következtében a legmagasabb jövedelmű járásokban is hozzá lehet jutni a legmagasabb vissza nem térítendő támogatáshoz, amennyiben az igénylő keresete alacsony - írja a Hvg.hu.

Esetükben tehát akár a 3,8 millió forintot is elérheti a támogatás összege, ha a felújítással sikerül 40 százalék fölé tornászni az energiamegtakarítást. A tervezet társadalmi egyeztetésére kevesebb mint két hét jut.

A magyar kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta a várhatóan június 3-tól induló Otthonfelújítási Program részletes szabályainak tervezetét. Ám az eddig ismert feltételeket több lényeges ponton módosították. A 108,24 milliárd keretösszegű támogatás révén közel 20 ezer hazai, 1990 december 31. előtt épült és életvitelszerűen lakott, akár többlakásos családi ház energiahatékonyságán javíthatnak a tulajdonosok.

Az eddig ismert, ebben a cikkben részletesen taglalt feltételeken már korábban is puhítottak, a legfontosabb újabb változtatások pedig a következők lesznek:

  • olyanok is hozzájuthatnak a legmagasabb összegű (3,5 millió forint) vissza nem térítendő támogatáshoz, akik magas jövedelmű járásban élnek, de maguk kevesebbet keresnek, mint a tavalyi bruttó átlagkereset 70 százaléka (399 840 forint), és vica versa:
  • hiába lakik valaki a legalacsonyabb jövedelmű járások egyikében, ha saját (és adóstársával közös) havi bruttója meghaladja a tavalyi átlagos bruttó jövedelem 130 százalékát – vagyis a 742 560 forintot –, akkor is csak a legalacsonyabb mértékű vissza nem térítendő támogatáshoz juthat, vagyis legfeljebb 2,5 millió forintot kap ingyen az államtól;
  • azoknak a pályázóknak az esetében pedig, akik elérik a 40 százalékos energiahatékonysági javulást a beruházással, a vissza nem térítendő támogatás aránya további 5 százalékkal nőhet. Ha jól értelmezzük ez azt jelenti, hogy például
az a pályázó, aki jogosult a legmagasabb összegre, akár 3,8 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz juthat, a legalacsonyabb támogatási kategóriába esők pedig akár 2,8 millió forintot is kaphatnak, amennyiben elérik a 40 százalékos energiamegtakarítást.

A tervezetből további részletek is kiderülnek:

Például, hogy a támogatásra pályázóknál vizsgálni fogják jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutatót, más néven adósságféket. A mutató célja a túlzott eladósodás kockázatának csökkentése, és azt mutatja meg, hogy a hiteligénylő jövedelmének maximálisan mekkora része fordítható törlesztésre. Ezt az értéket a jegybank határozza meg, jelenleg a nettó jövedelem legfeljebb 50 százaléka lehet a havi törlesztő.

A kivitelezésre csakis olyan vállalkozásokkal lehet szerződni, amelyek rajta vannak (vagy lesznek) az ÉMI Építésügyi Minőség-ellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. nyilvántartott kivitelezői regisztrációs listán. Ennek a feltételeit külön regisztrációs felhívásban fogják közzétenni. A pályázóknak a szerződést követően két éven belül kell befejezniük a beruházást.

Az érintett ingatlanban lehet bejelentve vállalkozás, de az ingatlan csakis lakhatási célt szolgálhat. Ha vállalkozási tevékenységet folytatnak benne – vagy még ha csak bérbe adják –, nem kapnak támogatást a felújítására.

A kedvezményes kölcsönnek nem lesz kezelési költsége, és nullaszázalékos lesz a kamata.

A program idén június 3-án indul, és 2025 év végéig lehet kérelmeket benyújtani. A szerződéskötést legkésőbb 2026. április végéig kell megtenni.

Külön kitétel, hogy ugyanazon pályázó kizárólag egyetlen uniós forrású energiahatékonysági célú lakossági programból kaphat támogatást.

A sikeresen pályázók a következő munkálatokat finanszírozhatják:

  • az épület külső határoló elemeinek hőszigetelése,
  • nyílászárócsere,
  • a használatimelegvíz-rendszer korszerűsítése,
  • a fűtésrendszer korszerűsítése magas hatásfokú gázkazánnal, a hozzátartozó kéménybéleléssel és a kapcsolódó hőleadókkal,
  • illetve ezek tetszőleges kombinációja, de
a lényeg, hogy a beruházás révén legalább 30 százalékos primer energiamegtakarítást érjenek el az ingatlanon.

Akinek nem sikerül elérnie a legalább 30 százalékos energiamegtakarítási célt, annak a pályázata szabálytalanná válik, és a teljes támogatási összeget visszaveszik tőle. Az cél elérését két, előtte és utána készített Hiteles Energetikai Tanúsítvánnyal kell igazolni, amit kizárólag regisztrált energetikai szakértők készíthetnek el.

Itt lehet a tervezetet véleményezni, amire május 6-ig van lehetőség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence Magyar Péternél és a leendő belügyminiszternél járt, rendvédelemről beszélgettek
Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be, hogy Pósfai Gáborral és Szabó Bence századossal a rendvédelem előtt álló kihívásokról, feladatokról egyeztetett. Szabót korábbam a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalhoz hívta dolgozni.


Magyar Péter a közösségi oldalán számolt be arról, hogy egyeztetett Pósfai Gáborral, leendő belügyminiszterrel, valamint Szabó Bence századossal. A politikus azt írta, a találkozón a rendészeti szervek előtt álló problémákat és teendőket vitatták meg.

A poszt szerint „Pósfai Gábor leendő belügyminiszterrel és Szabó Bence százados úrral egyeztettünk a rendvédelem előtt álló kihívásokról és feladatokról”.

A bejegyzéshez egy közös fotót is (címlapképünk) csatolt.

Szabó Bence a Gundalf-ügyként elhíresült titkosszolgálati botrányból lehet ismerős. Ő az a korábbi NNI-s százados, aki a sajtóval megosztott információkat a Tisza Párt informatikusai elleni állítólagos szolgálati akcióról, mely során kamu pedofilgyanúval tartottak házkutatást az ellenzéki párt IT-szakembereinél. A kitálalása után a rendőrt retorziók érték, felmentették pozíciójából, Pintér Sándor belügyminiszter pedig árulónak nevezte.

Magyar Péter már korábban is jelezte, hogy szívesen látná valamilyen kormányzati pozícióban Szabó Bencét. Azt mondta, hogy a hamarosan megalakuló korrupcióellenes kormányszerv, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalban számít az exnyomozó szakértelmére.

Pósfai Gábort Magyar Péter még tavaly mutatta be a TISZA Párt operatív működésének vezetőjeként, aki a Decathlontól érkezett a párthoz.

Pósfai Gábor szerepe azóta megváltozott: Magyar Péter tegnap jelentette be, hogy őt kérte fel a Belügyminisztérium vezetésére, a rendvédelem és a sport felügyeletével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Telex: Leépítések kezdődtek a Megafonnál, mert elfogyott a pénz a választás után, csak heteik vannak hátra
A Telex információi szerint forráshiány miatt többeket elbocsátanak a Megafon Központnál. A szervezetnél már csak nagyjából egy hónapra van biztosítva a bérfedezet, a dolgozók nem tudják, mi lesz velük.


A Tisza Párt választási győzelme után bizonytalanná vált a Fidesz egyik legfontosabb online fegyverének számító Megafon jövője. A szervezetnél a fizetésekre már csak körülbelül egy hónapig van biztosan elegendő forrás, a pénzhiány miatt pedig többeket elbocsátanak – írta a Telex a működésre rálátó forrásaira hivatkozva.

A lap szerint az ott dolgozók sem tudják, mi lesz velük a következő hónap után, a Megafon pedig nem válaszolt a leépítésekkel és a szervezet esetleges megszűnésével kapcsolatos kérdésekre.

Az állítólagos leépítésekről korábban a Magyar Hang már beszámolt. Szerintük elbocsátások kezdődtek a szervezetnél.

Akkor a Patrióta egyik műsorvezetője, Gerhardt Máté egy szavas válasszal tagadta, hogy megszűnne a munkahelye, majd bontotta a vonalat.

A választások után egy másik, a kormánypárt online kampányait intéző cégnél, a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökségnél is tömeges leépítésbe kezdtek.

A Kovács István vezette Megafon és a magát a „legnagyobb jobboldali YouTube-csatornának” nevező Patrióta a kormánypárti politikusok kedvelt felülete volt. Orbán Viktor is ott beszélt először részletesebben a választási vereségről.

Működésük alapja a fizetett hirdetésekkel való terjeszkedés volt: a Meta politikai hirdetési tilalma előtti utolsó hónapban, 2025 szeptemberében a Megafon 138 millió forintot költött a Facebookon.

A Megafon hivatalosan nem állami pénzből működik, Fidesz-közeli alapítványoktól, cégektől kapnak pénzt. A sajtóban felvetődött már, hogy ezek közvetve közpénznek számíthatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Harag nélkül megértette” – így reagált Gulyás Gergely Szécsi Zoltán visszalépésére
Ezzel a mondattal kommentálta Szécsi Zoltán Gulyás Gergely reakcióját, miután bejelentette neki, hogy mégsem lesz a Fidesz-frakció tagja. A háromszoros olimpiai bajnok azt mondta, racionális, családi okok állnak a döntése hátterében.


Személyesen Gulyás Gergely frakcióvezetővel közölte Szécsi Zoltán, a Fidesz képviselőjelöltje, hogy mégsem veszi fel parlamenti mandátumát – írta a 24.hu.

Erről a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó pénteken nyilatkozott az MTI-nek, megerősítve a csütörtöki sajtóértesülést. Szécsi úgy fogalmazott: racionális, családi okokból nem tudja vállalni a képviselőséget.

Gulyás Gergely frakcióvezető ezt „harag nélkül megértette”.

A sportoló elmondta, hogy a döntés után továbbra is az Egri Vízilabda Klub elnöke marad, és ezután is működteti vállalkozásait.

Szécsi Zoltán a Fidesz–KDNP országos listáján a 211. helyen szerepelt. Ő vette volna át Nyitrai Zsolt mandátumát, és Gulyás Gergely csütörtök délután már azt is közölte, hogy Szécsi két parlamenti bizottságnak lenne tagja: az egészségügyi és a művelődési bizottságnak.

ASzécsi szerdán még arról beszélt lapnak, hogy elfogadja a Fidesz felkérését.

„A gondolati világom ismert volt, ezért nem volt meglepetés, hogy felkértek a kampányban való szereplésre, és akkor is igent mondtam, amikor szóltak, hogy felteszik a nevemet a listára; ez pedig a választás óta sem változott” – mondta a sportoló, mielőtt a helyzet megváltozott volna.

Már azt is tudni, hogy Szécsi Zoltán visszalépése után a Fidesz–KDNP kit jelöl Nyitrai Zsolt megüresedett mandátumára a párt országos listájáról: Horváth Zoltán ülhet be a parlamentbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Kúria kimondta a végső szót, jogerős a Tisza kétharmados győzelme
A Kúria elutasította az április 12-i országgyűlési választás eredménye ellen benyújtott utolsó két jogorvoslati kérelmet. A döntéssel véglegessé vált a mandátumok eloszlása is.


Pont került az áprilisi országgyűlési választás végére: a Kúria pénteken elutasította az utolsó két jogorvoslati kérelmet is, ezzel jogerőssé vált a választás eredménye, a Tisza Párt kétharmados győzelme.

A 199 fős Országgyűlésben a Tisza Párt 141, a Fidesz–KDNP 52, a Mi Hazánk pedig 6 képviselővel rendelkezik. A jogerős listás eredmények szerint a Tisza a szavazatok 53,18 százalékát, a Fidesz–KDNP 38,61 százalékát, a Mi Hazánk pedig 5,63 százalékát szerezte meg, más párt nem érte el a bejutási küszöböt – írta a Telex.

A mai döntéssel lezárult a jogi folyamat, miután a bíróság az egyik, országos listás eredményt támadó beadványt formai hiányosságok miatt érdemi vizsgálat nélkül elutasította.

A másik kérelmet Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke nyújtotta be.

Toroczkai arra hivatkozott, hogy a Meta még a kampány előtt megszüntette a hozzáférését a Facebook- és Instagram-fiókjához, oldalait pedig törölte. A Kúria ezt a panaszt azért nem találta megalapozottnak, mert az nem a szavazatok összesítésének folyamatát, hanem a kampánytevékenységet érintette.

Ahogy azt korábban megírtuk, 36 év után nem lesz parlamenti képviselő Orbán Viktor, Kövér László és Kósa Lajos sem.

Rajtuk kívül nem ül be a parlamentbe többek között Rogán Antal, Németh Szilárd, Kubatov Gábor, Semjén Zsolt és Menczer Tamás sem.

A jogerősítésig vezető út a választás napján, április 12-én kezdődött. A végeredmény április 18-án, a külképviseleti és átjelentkezős szavazatok összeszámlálása után alakult ki, ami a Tisza Pártnak további négy mandátumot hozott. Három egyéni választókerületben is fordítani tudtak, egy további helyet pedig a töredékszavazatokból szereztek meg. Az egyéni választókerületi eredmények múlt szerdára mindenhol jogerőssé váltak, ami után a Nemzeti Választási Bizottság még aznap megállapította az országos listás végeredményt, ezt támadták meg a Kúrián.

A Tisza Párt már a kormányzásra készül. Magyar Péter csütörtökön bejelentette a leendő igazságügyi és belügyminiszterét, ezzel teljessé vált a 16 miniszterből álló leendő Tisza-kormány.

A pártelnök már a választás másnapján sürgette a hatalomátvételt, és felszólította Sulyok Tamás köztársasági elnököt az Országgyűlés mielőbbi összehívására. Az államfő azóta döntött: az új parlament alakuló ülését május 9-én 10 órára hívta össze.

A választás napján a A DE Akcióközösség és a Tisza Párt civil hálózatának koordinátorai szerint több száz visszaélést dokumentáltak, és fellépésükkel több ezer potenciális csalást akadályozhattak meg.

A választás végeredménye történelmi rekordot is hozott: a Tisza Párt több mint hárommillió listás szavazatot kapott, míg a Fidesz–KDNP négy év alatt közel egymillió szavazót vesztett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk